A világpiac küszöbén

Dr. Jójárt Ferenc az internetes oldalán azt írja: „mindenki akkora vállalkozást tud építeni, amekkorát el tud képzelni”. Az orvos-üzletember pályafutásán végig tekintve kétséget kizáróan nemcsak hitt ebben, hanem konzekvensen követte is ezt a filozófiát. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy Ferenc egy jó értelemben vett nyughatatlan ember, egy jó értelemben vett túlélő, akinek mindig és minden helyzetben van jó ötlete, s ezek az ötletek az elmúlt két évtized során – e filozófia mentén haladva – sikerré kovácsolódtak. Ferenc pedig az orvosi praxist leváltó üzleti létnek köszönhetően ma már sokkal nagyobb „rendelőben” gyógyíthat.

Eddig csak egyetlen alkalommal jártam a Goodwill Pharma szegedi főhadiszállásán, furcsa módon mégis, amikor beléptem az irodaépületbe, úgy éreztem, mintha hazajöttem volna. Ugyanaz a szívélyesség fogadott, mint bő két évvel ezelőtt, amikor Ferenc feleségével, dr. Kardos Máriával, Marcsival beszélgettem. Akkor Ferenccel csak egy fél pillanatra futottunk össze, viszont sokat megtudtam róla, így aztán a mostani interjú alkalmával ismeretlen ismerősként üdvözölhettem. E tények felfedése után nehezen tudnám kivédeni, ha valaki azt gondolná, hogy nyilván most a Goodwill Pharma-sztori 2.0-s verziója következik, mert kicsit igen, de most teljesen más olvasatban, amiben csak egyes időrendi motívumok köszönnek majd vissza a hitelesség kedvéért.

Ferenc irodájában ülünk le beszélgetni, ahol tetten érhető egyfajta zen hatás, ami magába szippantja a vendéget. Utóbb kiderül, nem véletlenül ilyen a szoba hangulata: a feng shui nyomja rá a bélyegét, ettől a „nyugodt erő érzete”.

Vendéglátóm nyitott, bár kissé nehezen megnyíló személyiség. Szerencsére a történetmesélés jótékonyan hat a helyzetre, s az is kiderül, hogy Ferenc karrierútja olykor a véletlenek mentén halad. Pályája szakmákon és hivatásokon átívelő históriaként kerekedik ki a beszélgetés végére, melynek szálait összefonva a Goodwill Pharma alapítója eljut az orvoslástól a gyógyszergyártásig, s ma már a világpiacra lépés küszöbén áll.

Barna András (B. A.): Mindig orvos akartál lenni?

Dr. Jójárt Ferenc (Dr. J. F.): Viszonylag későn döntöttem el, hogy orvos leszek, igazából közgazdász vagy építész szerettem volna lenni, vagy e kettő környezetében dolgozni. Azonban egy érdemjegy miatt lecsúsztam ezekről a helyekről, így végül az orvosi egyetemre felvételiztem.

B. A.: Otthonról kaptál valamilyen iránymutatást, volt valami ráhatás, hogy merre tanulj tovább?

Dr. J. F.: Édesapám jogász volt egy nagy építőipari cégnél, a nagyapám építész, az édesanyám pedig a szegedi szemészeti klinika laborjában dolgozott, ahol gyerekkoromban igen sokszor megfordultam. Ráadásul Szeged egyetemi részén laktunk, ahol nagyon sok egyetemi oktató gyerekével együtt nőttem fel, akik, ha nem is direkt módon, de mégiscsak hatással voltak a látásmódomra.

B. A.: Akkor igazából mindenre volt egy kicsi rálátásod. Elvégezted az egyetemet, és a fül-orr-gégész szakot választottad.

Dr. J. F.: Ez csak fél igazság, sokkal inkább az volt a helyzet, hogy a fül-orr-gégészet választott engem, ugyanis én urológus szerettem volna lenni. Abban az időben csak nagyon nehezen lehetett Szegeden orvosként elhelyezkedni, nem úgy, mint ma. A feleségem, aki akkor még a menyasszonyom volt, Hódmezővásárhelyen dolgozott szemész orvosként, ezért megállapodtam a vásárhelyi kórház igazgatójával, hogy a katonaság után odamegyek urológusnak. Viszont mire eljött az idő, és leszereltem, a státuszt betöltötték, és tulajdonképpen egy választásom maradt: a fül-orr-gégészet, ami valójában nem is választás volt, hanem eldöntendő kérdés: igen vagy nem.

B. A.: Talán nem egészen jó a kérdésfeltevés, de megbántad, hogy végül is ezen a területen kötöttél ki?

Dr. J. F.: Ma azt gondolom, ha sikerül urológusként elhelyezkednem, akkor később valószínűleg nehezebben hagyom el az orvosi pályát.

B. A.: Ezek szerint ez is tényező volt?

Dr. J. F.: Igen, de nem ez volt az egyetlen ok, hanem sok más is közrejátszott, ami miatt a pályaelhagyás mellett döntöttem. A legfőbb indok talán az volt, hogy ráuntam a kórházi lét egyhangúságra. Miután gyorsan és határozottan dolgoztam, már kora délután végeztem a munkámmal, és ezután semmi olyan nem volt, ami kitöltse az időmet, sem szellemileg, sem pedig fizikailag. Ezen még az sem segített, hogy rendszeresen háziorvosi ügyeletet is adtam. Egy idő után annyira belefásultam a monotonitásba, és annyira vágytam valami többre, hogy jelképesen szögre akasztottam a fehér köpenyt.

B. A.: Orvoslátogatói pályára váltottál. Nem bántad meg? Hiszen az egy másik magasság.

Dr. J. F.: Életem talán egyik legnagyobb és legkomolyabb döntését hoztam meg ezzel a lépéssel, amit a környezetem felelőtlennek tartott. Ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy nem fogom megbánni, mert viszonylag gyorsan megláttam a benne rejlő karrierlehetőséget, ami rendkívül elszánttá tett. Nekikezdtem egy MBA iskolának és további gazdasági képzéseken vettem részt, bújtam a téma könyveit, és fejlesztettem az angoltudásomat. Ez az időszak hatalmas felszabadultság érzését hozta el számomra. Egyszerűen euforikus volt, hogy elhagyhattam a kórházi rutint, és ezt a tényt még az sem árnyékolta be, hogy akkor még alkalmazottként dolgoztam.

B. A.: Milyen perspektívát láttál meg, hogy ennyire elszánt lettél?

Dr. J. F.: Bizonyos tekintetben nagy szerencsém volt, hiszen egy olyan kicsi céghez kerültem, ahol jóformán a középvezetői szint sem létezett. Ezért az orvoslátogatókat, akik egyébként a vállalati hierarchiában alsóbb szinten helyezkednek el, felsővezetői tréningekre küldték Svédországba, Olaszországba, Svájcba, többek között engem is. Orvoslátogatóként szinte egyik pillanatról a másikra olyan szakmai csoportba kerültem, ahol senior gyógyszeripari vezetők voltak, például olyanok, mint az amerikai country menedzser. Ez hatalmas erőt és rálátást adott a gyógyszeriparra, ami nekem nagyon-nagyon tetszett. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nemzetközi karriert fogok felépíteni egy multinacionális vállalatnál. Később számtalanszor összeraktam fejben ennek a folyamatnak minden lépcsőfokát, amiben persze az is benne volt, hogy a ranglétra megmászása együtt járhat majd azzal is, hogy néhány évet külföldön kell majd töltenem.

B. A.: Hogy került homokszem ebbe az „idillbe”?

Dr. J. F.: Egy cégfúzió kapcsán az én pozíciómat megszüntették, illetve – mint később megtudtam – az átvilágítás során a két összerakott csapatból a menedzsment nem azt a teamet választotta, amiben én is helyet kaptam, így elbocsátottak.

Jó ideig kerestem a helyemet, aztán amikor a korábbi svédországi kollégáim közül néhányan céget alapítottak kint, megkerestek azzal, hogy idehaza hozzam létre a leányvállalatukat. Így kezdődött a vállalkozói létem, ami tulajdonképpen valahol a Goodwill Pharma előszobája is volt, mert később ezek a cégek nagyon egymásra épültek.

B. A.: Azt gondolom, hogy ennél jobban fel sem lehetett volna vezetni a Goodwill Pharma történetét.

Dr. J. F.: Viszonylag hamar megtanultam, hogy a vállalkozói létben, amit lehet, azt kell ki delegálni, ki kell adni a „középmezőnynek”, és nekem a cégalapítás mellett a stratégiával, a piaci pozíciók és területek elfoglalásával kell foglalkozni. A kilencvenes évek végén érződött, hogy olyan időszakot élünk, amikor ezeket a dolgokat jól meg lehet alapozni. Persze akkor még nagyon kicsi vállalkozást vittünk, amiben jóformán semmink nem volt, csak a tudásunk. Viszont volt egy olyan rálátásom az iparágra, amit utána szakértőként vagy tanácsadóként nagyon sok Magyarországon működő cégnél tudtam hasznosítani, amit nem mellesleg nagyon jól meg is fizettek. Később ennek hozadékaként jött a fejvadászat, a csapatépítés és a marketingszolgáltatások. A cégünkön keresztül szinte valamennyi nagy hazai gyógyszergyárral dolgoztunk, számos terület kommunikációjában elsőként vettünk részt, és gyógyszeripari promóciókat szerveztünk meg.

B. A.: Érzek némi pálfordulást. Az orvoslástól indultunk el, most pedig már marketingről és stratégiáról beszélünk. Miközben afelől sincsen kétségem, hogy gyógyszert orvosként eladni hiteles dolog. Hogy lehet a kettőt közös nevezőre hozni?

Dr. J. F.: Oldjuk fel ezt a dolgot! Nagyon fontos, hogy orvos vagyok, és pont ezért hiszem, hogy amit most csinálok, lehet jó célokért is csinálni. Nem adunk el egy gyógyszerből többet csak azért, hogy abból több bevételünk legyen, ha nem hiszünk benne. Azt tudni és látni kell, hogy az egészségügyet jelentősen befolyásolja a gyógyszeripar. Minden alapvető kutatás-fejlesztés, innováció mögött áll egy terv, egy szolgáltatás. Olyan nincs a mai világban, hogy csak úgy valamit fejlesztünk, ez ugyanolyan célirányos, mint például az oktatás, amihez kell tankönyv és tanárképzés stb., de számtalan területet tudnék még említeni. Modern világban élünk, amikor valamiből dobozos terméket kell csinálni, ilyen például a gyógyszer is, de ugyanilyen mondjuk egy fürdő beutaló, hiszen azt is valamilyen terápiás céllal kapja valaki. Azoknak, akik ezeket a „termékeket” csinálják, be kell vonniuk olyan szakértőket, tudósokat, akik miatt elhiszik, hogy ez így van jól. Az ő nevük fémjelzi azt, hogy valóban jó ügy mellett állnak.

B. A.: A cég egy idő után már több lábon állt, de hogy lett ebből a végén gyógyszercég?

Dr. J. F.: Nagyon röviden fogalmazva volt ebben egyfajta életszerűség is. Bár már elért Szegedig az autópálya, de meguntam, hogy nap mint nap fel kell járnom Budapestre megbeszélni és tárgyalni, odaköltözni meg nem akartam. Ezért létrehoztam Szegeden egy csapatot, majd kitaláltam azt, hogy még kevesebbet kell Pestre járnom, ha itt készülnek a termékek, illetve itt történik a raktározás – összességében: ha minden itt történik. Ez után fogalmazódott meg bennünk az, hogy ha már minden itt van, akkor miért ne építsünk gyógyszergyárat. Ehhez kell venni területet is, amire pályázni lehet, mert ameddig ez nem valósul meg, csak elfutnak mellettünk a lehetőségek. Tehát először az alapinfrastruktúrát kellett megteremteni, és onnan már a gondolkodást, építkezést nagyban segítette, hogy van hova és van hol felépíteni ezt a létesítményt. A kezdéshez egy dolog viszont megvolt – mivel én marketing- és értékesítésorientált vállalkozó vagyok –: a piaci kapcsolataink rendszere. Ennek köszönhetően mindig tudtuk, mire van igénye az orvosszakmának, és mindig ahhoz fejlesztettünk és fejlesztünk, és nem azt gyártjuk, ami éppen a „csőben” van.

B. A.: Talán egy kicsit általános lesz a kérdésem, de amikor az ember bemegy a patikába, akkor több hasonló hatóanyag-tartalmú gyógyszer közül választhat. Egy gyógyszergyártó cég üzletpolitikájában ez a dilemma hogy jelenik meg?

Dr. J. F.: A Goodwill Pharmának két jelentős lába van: az egyik a gyógyszerek, a másik pedig az étrend-kiegészítők. Ez utóbbiak körébe tartoznak a vitaminok és a gyógynövényeket tartalmazó termékek, de a köznyelv minden olyat gyógyszerként nevez meg, amit a patikákban lehet megvásárolni. A mi korai időszakunkban – és valahol még mindig ebben vagyunk – étrend-kiegészítőket fejlesztettünk és gyártottunk, mert ez nagyobb szabadságfokot ad abban a tekintetben, hogy a végtermék hogyan álljon össze. Mindig keressük az izgalmas hatóanyagokat. Egy hatóanyag-fejlesztés irdatlan nagy költségekkel jár, Magyarországon nem lehet pillanatnyilag olyan új hatóanyagot találni, amivel egy középméretű vállalkozás piacra tudna lépni. Egy ilyen molekula kifejlesztésének költsége egymilliárd dollár környékén mozog, ami egyértelműen jelzi, hogy ez csak a nagy multinacionális cégek játszótere. A mi mozgásterünk az olyan hozzáadott értékkel bíró innovatív generikus termékek területe, amelyekben van valami különleges, például egy jobb vivőanyag vagy gyorsabb felszívódás, de akár az is benne lehet, hogy találunk új hatásterületet, ami korábban még nem volt kiaknázva – ezt tudatosan keressük.

B. A.: Még hallgatni is sok. Mekkora szürkeállomány és mekkora rálátás, vagy mekkora apparátus kell ahhoz, hogy naprakész legyen ezen a területen bárki is? Lehet ebből naprakésznek lenni?

Dr. J. F.: Nagy elhivatottság és még nagyobb és még komolyabb megszállottság kell ehhez. Bevallom, nekem is van problémám, mert ezzel a dologgal nagyon nehéz leállni. Annál is inkább, mert mindenféle terápiás területen jelen vagyunk, a szemészettől kezdve a csontritkuláson át az fájdalomcsillapításig. Eleinte csak a mozgásszervi problémákra koncentráltunk, és ez most is nagyon erős lába a cégnek, a másik láb – és ezt az utóbbi időben a covid nagyon fel is erősítette – a vitaminok. Ennek jóval a pandémia előtti előzménye a Szent-Györgyi Albert C-vitamin, ami önmagában is egy sikertörténet lett.

B. A.: Ha már a covid szóba került, akkor elmondható – némi feketehumorral élve –, hogy a járvány finoman fogalmazva is nagyot lökött a gyógyszergyártók szekerén?

Dr. J. F.: A pandémia első és második hullámában már sejtettük, hogy a vitaminok tekintetében megugrik majd az igény, de hogy teljesen kiürüljenek a raktáraink, arra nem. Ugyanakkor azon gyógyszereink forgalma, amelyek orvos-beteg találkozójához kötöttek, iszonyú nagyot zuhant. Szerencsére a kettő kiegyenlítette egymást, így át tudtuk vészelni ezt az időszakot.

B. A.: Innovatív emberként nem gondoltál arra, hogy ekkora igény láttán, ha lehet, még specifikusabb vitaminokkal lépjetek ki a piacra?

Dr. J. F.: Igencsak szerteágazó a tudományos érdeklődésem, úgyhogy természetesen az én fejemben is megfordult ez a gondolat. A Szent-Györgyi Albert-örökség kapcsán már kapható volt a C-vitaminunk, majd ehhez kapcsolódott a CeDeZin. Ehhez viszont kellett egy új gyártóüzem, ami egyébként már korábban tervben volt, ám a helyzet felgyorsította a beruházást, úgyhogy másfél-két év helyett fél év alatt el tudtunk indulni.

B. A.: Időközben elkezdett üzemelni a szabadkai gyáratok is, ami szintén nagy előrelépést jelentett a Goodwill Pharma történetében.

Dr. J. F.: A szabadkai gyár megépítésének tervét már csaknem hat éve dédelgettük, de kétségtelen, hogy a pandémia ennek az ütemét is felgyorsította.

B. A.: Ezzel a gyárral kapcsolatban azt olvastam egy veled készült interjúban, hogy most már ott álltok a világpiac küszöbén. Ezt kifejtenéd?

Dr. J. F.: Amikor felépül egy gyógyszergyár, akkor még nem tudod, hogy mit fogsz benne gyártani. Végig kell járni a stációkat: meg kell venned a gépeket, a kapszulázót, a tablettázót, a csomagológépet. Meg kell csinálni a légtechnikát, a biztonsági rendszereket, és ezek után be kell bizonyítanod, hogy tudsz gyógyszereket gyártani. És innentől kezdve még minimum fél-egy év, amikorra bebizonyítja a gyár, hogy az ott előállított gyógyszer minősége stabil, tiszta, nem szennyezett, nem fertőzött és piacképes. Ezt az egészet pedig ellenőrzik. Mi most ott tartunk, hogy ezt elértük, megvan az európai gyógyszergyártási engedélyünk, és ezzel a cégünk gyógyszergyártó vállalattá vált. Ezzel párhuzamosan keressük azt, hogy mi hozhatja meg az áttörést, amivel sok országban meg tudunk jelenni, és amivel a Goodwill Pharma ki tud lőni a világpiacra.

B. A.: Én azt gondolnám, ismerve téged, hogy a csőben már van valami. Lehet erről beszélni, vagy ez üzleti titok?

Dr. J. F.: Én azt vallom, hogy több vasat kell a tűzben tartani, és majd meglátjuk, hogy az adott pillanatban vagy helyzetben melyiket kell kivenni. A Szent-Györgyi vitaminok sikere kapcsán az látom, hogy célszerű lehetne a multivitamin-piacon egy termékkel vagy termékcsaláddal megjelenni, de emellett vannak további elképzeléseim is. Számomra még nagyon izgalmas terület a gyógynövény-tartalmú termékekben rejlő lehetőségek, illetve ugyanilyen nagy és izgalmas piac további étrend-kiegészítők fejlesztése is. Ugyanis a civilizációs ártalmak – az okaik közt ott vannak a gyorséttermek, a mozgáshiány, a túlsúly, a dohányzás, a szennyezett levegő – közömbösítésére alkalmazható vitaminokra van világpiaci igény, jó lenne erre a területre be-, illetve kilépni.

B. A.: A Délvidéken már korábban is volt érdekeltségetek, Szerbiában gyógyszertár-hálózatot tartottatok fenn, most pedig Szabadkán épült fel a gyógyszergyár. Ezt a földrajzi közelség miatt választottátok, vagy más szempontok miatt?

Dr. J. F.: Van egy kiváló társam, aki kettős állampolgár. Egyszer eljött hozzám, és azt mondta, hogy ő meg szeretné csinálni Szerbiában azt, amit mi Magyarországon. Pont úgy, mint két évtizeddel ezelőtt itthon, béreltünk odakint egy irodát, és elkezdtük csinálni a Goodwill Pharma Szerbiát. Büszkén mondhatom, hogy ez a cég hasonló árbevételt ér el, mint mi idehaza a magyar piacon. Szerbia annyiban más, hogy van még egy kis időelcsúszás a két ország között, mi egy kicsit előrébb járunk, aminek köszönhetően viszonylag jól belőhető, hogy mi fog történni mondjuk öt éven belül.

B. A.: Rád mennyiben hat, hogy a vitaminok és étrend-kiegészítők között vagy nap mint nap? Ezzel jár egyfajta jó értelemben vett szakmai ártalom is?

Dr. J. F.: Azt gondolom, hogy annak, aki túl van az élete delén, nagyon tudatosan kell gondoskodnia arról, hogy az egészsége tartósan jó maradjon. Az orvostudománynak hála, betegen is lehet sokáig élni, de annak nem sok értelme van. Hogy jó minőségben és aktívan tudjunk élni, ahhoz tennünk kell. Az első, a legfontosabb a mozgás, a második az, hogy mit eszünk, de hogy mit eszünk és ezt mivel egészítjük ki, az nem elhanyagolható. Ma már vannak étrend-kiegészítők, amelyekről bebizonyosodott, hogy tartósan jó hatással vannak az emberi szervezetre, és azok a vitaminok, amiket ezekkel a kiegészítőkkel beviszünk a szervezetbe, nem találhatók meg a feldolgozott élelmiszerekben.

B. A.: Egyébként te tudatosan étkezel?

Dr. J. F.: Nagyon tudatosan étkezem. Két évvel ezelőtt elkezdtem a vegán életmódot, amit ma már egy kicsit szabadabban kezelek, de most is igyekszem egy héten csak egyszer húst enni, és ahol csak lehet, az állati eredetű táplálékot kerülöm, ahogy a nagyipari módon készített termékeket is.

B. A.: Milyenek a tapasztalataid?

Dr. J. F.: Fogytam is, de talán az a legjobb, hogy az energiaszintem óriásit ugrott felfelé.

B. A.: Amikor két évvel ezelőtt itt jártam nálatok, akkor nem sokkal voltatok túl a Szent-Györgyi Albert özvegyével történő kapcsolatfelvételen. Azóta ez a kapcsolat nemcsak bensőségessé vált a professzor özvegyével, hanem akár kommunikációs sikernek is nevezhetjük. Hogy látod, Szent-Györgyi neve segítheti a korábban említett világpiaci kilépést is?

Dr. J. F.: Szent-Györgyi Albert méltán az egyik legelismertebb magyar tudós, viszont világszintű ismertsége nagyon alacsony, és bármennyire meglepő, nincsen azon a polcon, ami őt megilletné. Amerikában ismerik, és kint egy nagyon komoly rákalapítványnak a díja is a Szent-Györgyi-díj, a tudományos életben tehát mind a mai napig kitüntetett szerepet foglal el. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy amikor mi elkezdtük a kapcsolatfelvételt az özvegyével, akkor már egy kicsit kezdett a neve a feledés homályába merülni, ha lehet így fogalmazni. Mi nagyon sokat tettünk azért, hogy Szent-György Albert munkásságának híre újra a köztudatba kerüljön. A mai napig is sokat dolgozunk, hogy elfoglalja a méltó helyét, és a legnagyobb magyarok között említsék. Egyébként vele kapcsolatban én nagyon sok mindent el szeretnék még érni, például azt, hogy legyen egy róla készült filmsorozat vagy egy színdarab, mert eszméletlen figura, és zseniális életutat tudhatott a magáénak. Az első és második világháborús évei, a Nobel-díja körüli viták, a házasságai vagy a kulturális életben való szerepvállalása, a Szovjetunióval való kapcsolata, Amerika, és ezen felül még egymillió-egy dolgot említhetnék, amik legendássá tették a professzor életét.

B. A.: Az özvegye, aki amerikai, hogyan éli meg ezt a dolgot?

Dr. J. F.: Szerintem megváltoztattuk az ő életét is, mert megismerkedésünkig tulajdonképpen ő már csak emlékként ápolta a volt férje tudományos hagyatékát.

B. A.: Ma mit gondol szerinted?

Dr. J. F.: Azt nem tudom, de az biztos, hogy egy átlagos amerikai nyugdíjasból olyan ember lett, aki újra számít a közösségben, és fontos társadalmi szerepet tölt be. És abban is biztos vagyok, hogy az élete új értelmet nyert egy másik dimenzióban.

B. A.: Egy kicsit mosolygok magamban: innovatív vagy, stratéga vagy, és most a Szent-Györgyi-film vagy -színdarab ötlete kapcsán álmodozó is. Van még valami?

Dr. J. F.: Persze, mindig van egy álom, ami foglalkoztat, amit nem is olyan régóta dédelgetek. (Nevet.) Nagy rajongója vagyok Elon Musknak, a Space-X-nek, az űrutazásnak és az űrturizmusnak, aminek kihagyhatatlan kelléke lesz, hogy az űrhajókon vagy az űrutazásokon legyen C-vitamin, hiszen ezt az ember nem tudja szintetizálni. Szóval, hogyha megy majd egy Mars-expedíció, akkor azt szeretném, ha lenne rajta Szent-Györgyi Albert C-vitamin, ami egyben hungarikum is.

B. A.: Nézd, végül is egy Teslát már felküldött, annak a kesztyűtartójában egészen biztosan helyet kaphatott volna, csak előbb kellett volna telefonálnod neki. (Nevetek). Ha félretesszük a tréfát, és visszaszállunk a földre, akkor egy sor előremutató dolog történik veletek, a szabadkai gyár mellett a szegedi is megkapja az európai gyógyszergyártói minősítést és engedélyeket, hamarosan új székházba költöztök. Mi a földi jövő?

Dr. J. F.: Azt gondolom, hogy a cég előbb-utóbb az alapító személyétől függetlenné válik, bármennyire akarjuk ezt vagy sem. Amikor az ember még csak mikrovállalkozást visz, akkor nem is érzi ennek a súlyát. Miközben nagyon meghatározó az alapító tulajdonosok szelleme egy cégben, később teret nyer majd az a tény, hogy a kollégák nem nekem dolgoznak, hanem a cégnek. Bízom abban, hogy mi is elfogunk jutni odáig, amikor bebizonyosodik, hogy „nincs ránk szükség”, mert a vállalkozás kitermeli majd azt az új generációt – legyenek azok a gyerekeink, családtag, tőzsde vagy mások –, amely mellett egy önálló entitás jön létre.

B. A.: Ez nagyon objektív meghatározás volt, de el nem tudom képzelni, hogy ne legyen valami érzelmi része is.

Dr. J. F.: Minden jól működő vállalatnak van legalább egy, de lehet, hogy három-négy motorja is, akik közül nincs mindenki a reflektorfényben, de legalább annyit tesznek a vállalkozásért, mint mondjuk az alapító. Az alapító szellemisége – ahogy említettem – szerintem egy nagyon fontos pont, mert az generációkra beleég a cég kultúrájába.

B. A.: Lesz belőled nyugdíjas?

Dr. J. F.: Klasszikus értelemben biztosan nem, mert vallom, hogy mindig kell tenni valamit. Inkább azt gondolom, hogy a munka mennyiségét kell csökkenteni, és teret kell engedni a fiataloknak, de ameddig úgy érzem, hogy szükség van rá, hogy terelgessem őket, és tudok tenni is, addig biztosan fogok dolgozni. És innen már csak reménykedem abban, hogy az említett szellemiség kapcsán megmondják majd azt is, hogy mikor beszélek hülyeséget. (Nevet.)

B. A.: Amikor tiszteletbeli elnök úr leszel, mivel ütöd majd el a szabad óráidat? Egy egész életében kihívásokat kereső ember nyilván nem elégszik meg csak a kerékpárral vagy az olvasással.

Dr. J. F.: A cégtulajdonosoknak mindig kell biztosítaniuk a maguk számára egy „ homokozót”, ahol játszani tudnak. Ha ez nem lesz később meg a cégben, akkor alapítani kell egy új céget. (Nevet.)

Írta: Barna András | Képek: Balogh Róbert és