Menj a chatszobába, megmondom ki vagy!

Az igazságszolgáltatás főszereplői, a nyomozók, az ügyészek és a bírók a nap minden szakában föltűnnek a televíziós sorozatokban. A nézők igényeinek megfelelően változtatják karakterüket: tapasztalt úriemberek, jóképű elvált családapák, vagy tekintélyt parancsoló, határozott női figurák. A háttérben dolgozó bűnügyi nyelvészekről azonban még egyetlen epizód sem készült. Itt az idő, hogy Ránki Sára bűnügyi nyelvésztől megtudjuk, a valóságban hogyan leplezik le az álnéven írt levelek szerzőit, kik és miért használják a börtönnyelvet, és azt is, hogy miért akar valaki mindenáron igazságügyi nyelvészettel foglalkozni.

Rojkó Annamária: A köztudatban úgy él, hogy az igazságszolgáltatásban a férfiak dominálnak. Nőként hogyan érvényesülhet valaki a rendőrség, az ügyészség vagy a bíróság világában?

Ránki Sára: A látszat csal, mert valójában sok nő kollégával is dolgozom. Hátrányként sokkal inkább azt élem meg, hogy az igazságügyi nyelvész szakterület még mindig nem eléggé ismert a magyar jogrendszerben. 2004 óta foglalkozom bűnügyi nyelvészettel, de még napjainkban is előfordul, hogy amikor előadást tartok a rendőrök számára rendezett konferencián és megkérdezem, hogy hányan dolgoztak már igazságügyi nyelvésszel, akkor ötven emberből egy, vagy egy sem jelentkezik. Ennek több oka is lehet: vagy még soha nem hallottak erről a szakterületről, vagy nem dolgoztak olyan ügyön, amiben szakértő közreműködését kérték, vagy nem tudták, hogy bizonyos esetek nyomozásához lehetőségük lett volna igazságügyi nyelvész segítségét kérni. Ebbe a nagyon zárt rendszerbe nehéz bekerülni, és szakmailag alátámasztani, hogy a bűnügyi nyelvészet hasonlóan alkalmazható tudás, mint a DNS-, vagy a nyomszakértőé, az írásszakértőé vagy egy igazságügyi pszichiáteré, illetve pszichológusé. Alapvetően a jogi képzésben kellene bevezetni, hogy a leendő jogászok, ügyvédek, bírák tisztában legyenek azzal, hogy adott esetben kirendelhetnek bűnügyi nyelvészt. Igazságügyi orvostant, kriminológiát, kriminalisztikát tanulnak a jogi egyetemen, de kriminalisztikai nyelvészetet nem.

– Egy bűncselekmény szálainak felgöngyölése során az eljárás mely szakaszában rendelik, illetve rendelhetik ki az igazságügyi nyelvészt?

– Foglalkoztam rendőrségi, ügyészségi szakban lévő ügyekkel is, jelenleg egy bírósági szakaszban lévő ügyön dolgozom. A felkérés elsősorban nem attól függ, hogy az ügy milyen szakban jár, sokkal inkább attól, hogy ki az a nyomozó, ügyész, bíró stb., aki tudja, hogy létezik ez a szakterület és kirendelhet bűnügyi nyelvészt. Ha például egy ügyben előkerül több álnéven írt e-mail, és létezik egy olyan szövegminta is, amelynek ismert a szerzője, felmerülhet a kérdés, hogy az, akitől a minta származik, szerzője lehet-e a többi e-mailnek. A tapasztalok szerint a nyomozó nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy a névtelen levélben, vagy álnéven írt fenyegetések és zsarolási ügyek felderítése érdekében kirendelhet egy bűnügyi nyelvészt, aki szövegösszehasonlítás, komparatív vizsgálat alapján megállapítja, hogy a levelek szerzője ugyanaz a személy, vagy sem. Ezeknek az ügyeknek a jó része – ahogy a kollégák mondják – „megy a levesbe”, illetve az asztalfiókba. Nem ismerem az erre vonatkozó statisztikákat, de tény, hogy számos esetben a rendőrségi szakból az ügy nem kerül át az ügyészséghez, nem lesz belőle vádemelés, mert nem találják a tettest, aki ellen vádat lehetne emelni. Előfordul, hogy valamelyik folyamatnál megbicsaklik a vizsgálat, nem sikerül lezárni az ügyet egyszerűen azért, mert a rendőrségnél még nincs benne a kánonban, hogy kirendelhetnek egy igazságügyi nyelvészt, aki segítheti az ilyen típusú ügyek megoldását.

Ez a szakterületet még abban az esetben is nehéz ismertté tenni, ha az ember korábban úgynevezett „nagy ügyek”-en dolgozott, mert az információk egy része titkos. Érdekes módon a hivatalos szerveknél sokkal nyitottabbak a magánnyomozó irodák. Többször kaptam megbízást a Hori-Zone irodától, ők kerestek meg néhány üggyel kapcsolatban. Az egyik esetben a férje nevében, több, más álnéven írt levelet kapott a feleség arról, hogy a férj megcsalja, és a saját házasságában lévő három gyerek mellett öt gyereke van egy másik nőtől. Ilyenkor az első lépés, hogy az igazságügyi nyelvész a szövegeket összeveti egymással és más minta szövegekkel, nyelvi profilt készít arról, aki a szövegeket írhatta. A szakértői elemzés alapján végül megtalálták a levélírót.

– Említetted, hogy külföldön az igazságszolgáltatás sokkal nyitottabb erre a speciális tudásra, ott a bűnügyi nyelvészet mintha már régen beépült volna a rendszerbe. Mi az, ami másképp működik, mint nálunk?

– Bűnügyi nyelvészetet Magyarországon egyetlen intézményben sem oktatnak. Aki ezzel a szakterülettel foglalkozik, nem jogászként, hanem nyelvészként végzett valamelyik hazai egyetem bölcsészkarán. Azt követően autodidakta módon, valamelyik igazságügyi szervezetnél megtanulta a szakmát. Nyugat-Európában az igazságügyi nyelvészet tananyag a rendőrtiszti főiskolán, és az egyetemek bölcsészkarán nyelvészeti alapképzésben is tanulhatják a hallgatók. Nem kell messze mennünk, a szomszédos Ausztriában, ha nem is minden rendőrkapitányságon, de régiónként jó néhány helyen alkalmaznak igazságügyi nyelvészt.

– Magyarországon mi a hivatalos eljárásrend, amikor egy ügyhöz mégis igazságügyi nyelvész szakértőt kívánnak igénybe venni?

– Létezik egy igazságügyi szakértői névjegyzék, amelyre – néhány szakmai és technikai feltétel megléte esetén – fel lehet kerülni. Jelenleg négy szakértő szerepel a listán. Én tavaly teljesítettem az egyik követelményt és letettem a jogi alapvizsgát. Ettől kezdve már csak az adminisztratív akadályokat kell leküzdenem.

– Ezen a ponton húzzunk ki egy újabb szálat a közös témánkból. Meséld el a saját történetedet, és mondd el, hogy hogyan kerültél erre a szakterületre?

– Újságíró családból származom, de tizennégy éves koromtól kezdve tanár akartam lenni. Azt hiszem, hogy a tanítás a személyiségem része. Soha nem vonzott, hogy egy konzervatív elit gimnáziumban tanítsak. Általában olyan iskolát szoktam választani, ahová hátrányos helyzetű gyerekek járnak, ahol kicsit nehezített a pálya, és esetleg a bűnügyi tapasztalataimat is tudom hasznosítani. Mostanában azonban eljutottam odáig, hogy a közoktatást szívesen elhagynám egy időre, és csak a bűnügyi nyelvészettel foglalkoznék, mert sajnálom veszni hagyni azt a tudást, aminek a birtokában vagyok, és nem akarom magam teljesen elaprózni. Már az egyetemi tanulmányaim alatt is erre a területre specializálódtam, és a Szegedi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájában a kutatási témám 2009-ben az igazságügyi nyelvészet volt.

Amikor 2012-ben befejeztem a tanulmányaimat, sehol nem kaptam állást. Ez annyira nyomasztott, hogy el akartam menni vidékre, a lehető legmesszebb Budapesttől fizikai munkát végezni. Hét hónapot töltöttem a bikali Élménybirtokon, és a mai napig tartom, hogy ez életem legjobb döntése volt. Dolgoztam az állatsimogatóban, voltam bébiszitter és felszolgáltam a rendezvényeken. Számomra ez egy fontos tanulóidőszak volt saját magamról. Az a döntés, hogy az igazságügyi nyelvészetről akkor nem tettem le, és nem hagytam végleg abba, többek között annak köszönhető, hogy Kollár László, az Élménybirtok tulajdonosa tartotta bennem a lelket és sok erőt adott ahhoz, hogy elhiggyem, ha valamiben nagyon hiszek, azt meg tudom csinálni, és tartozom magamnak azzal, hogy valóban megcsináljam.

2013-ban nagyon sok intézményhez elküldtem a bemutatkozó levelemet azzal a kéréssel, hogy fogadjanak, mert bűnügyi nyelvészként szeretnék gyakornoki munkát végezni, természetesen ingyen és bérmentve. Tizenöt hely közül kettőtől jeleztek vissza; az egyik a Budapesti Katonai Ügyészség, a másik a Nemzeti Nyomozó Iroda volt. A Budapesti Katonai Ügyészség akkori parancsnoka megkérdezte: „Sára, mondja el, hogy miért lesz nekem jó, ha maga itt dolgozik?”. Nem voltam hozzászokva az ilyen kérdésekhez, mert korábban soha nem tárgyaltam katonai vezetővel. Végül a parancsnok engedélyezte, hogy börtönnyelvészettel foglalkozhassam, és két nagyon fontos évet töltöttem a büntetés-végrehajtási csoportnál. A segítségükkel tanulmányozhattam a kihallgatástaktikát és beszélgethettem a fogvatartottakkal. A Nemzeti Nyomozó Irodánál is sokféle munkám volt. Ha ezekkel a lehetőségekkel nem élhettem volna, akkor hiába mondanám el magamról, hogy igazságügyi nyelvészettel foglalkozom, hiszen idegen nyelvből fordítom a szakirodalmat és tudom, hogy a nyugat-európai országokban mindezt hogyan csinálják, de saját tapasztalatok nélkül nem lenne elegendő gyakorlatom. Végül a katonai ügyészségen végzett munkámnak és az ottani kollégáimnak köszönhetően – akik tudták, hogy milyen ügyeken dolgoztam –, a Központi Nyomozó Főügyészségen megbíztak egy próbamunkával, ami alapján egy évvel később állásajánlatot kaptam. Biztos vagyok abban, hogy mindez kizárólag annak volt köszönhető, hogy néhány szakember támogatta és nyitott szemmel követte, hogy mire képes ez a tudományterület.

– A börtönt megjárt embereken és az őrökön kívül nem sokan beszélik a börtönnyelvet. Ebben a közegben hogyan lehet nyelvészeti kutatásokat folytatni?

– A börtönnek kutatási terepként is egész más az atmoszférája, mint amikor az ember elmegy nyelvjárást kutatni egy szép ki faluba, mondjuk Egyházaskozárra. A börtönnyelv az egyik kedvenc kutatási területem. Szándékosan nem a börtönszleng kifejezést mondtam, mert a börtönben használt nyelvnek még sok nyelvi faktora létezik. Meggyőződésem, hogy a börtönnyelvi tudás a zárkák világában nem más, mint fizetőeszköz. Mindent meghatároz, hogy egy fogvatartott beszélje a börtönszlenget vagy ismerje a jelbeszédet, illetve a morzejeleket. Számára ez egyszerűen üzleti kérdés. Feltételezésem és tapasztalatom szerint a státusz, amit egy fogvatartott betölt a börtönhierarchiában, jelentős részben a börtönnyelvi tudásától függ. Minél jobban ismeri a börtönnyelvet, annál nagyobb tekintélyt vív ki magának.

A börtönnyelv-kutatás a civil kutatói társadalom számára azért fontos, hogy a börtön világáról hiteles ismereteket kapjon. A büntetés-végrehajtás világa is átláthatóbb lesz, ha a vezetői adatot szolgáltatnak, ugyanis ha ezt nem teszik meg, akkor az olybá tűnhet, hogy van valami takargatni valójuk. Köztudomású, hogy a fogvatartottakhoz eljutnak olyan tiltott eszközök, mint a mobiltelefon, a kábítószerek vagy a gyógyszerek. A csempészés módját és közreműködőit sokkal hatékonyabban lehetne feltérképezni, ha többet tudnánk a börtönnyelvről, ami a rendszert működteti. Fontos adalék, hogy a fegyőrök és a fogvatartottak ugyanazt a börtönszlenget beszélik. Ezt az információt nem én találtam ki, hanem megkértem a fogvatartottakat, mondják el, hogyan működik a rendszer. Elmagyarázták a nyelvstratégiát – természetesen ezt mi nyelvészek nevezzük így –, hogy nem érné meg két különböző nyelvet használni a büntetés-végrehajtási intézetekben, mert néha nagyon sok információt nagyon rövid idő alatt kell megosztani egymással. A büntetésüket töltőket zárkában tartják, az információcserére mindössze néhány perc áll rendelkezésükre, amikor egyik körletből átsétálnak a másikba. A kommunikáció tehát térben és időben is korlátozott.

– A rabok simán megosztották veled ezeket a kulisszatitkokat és együttműködtek veled?

– Nagyon sok magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben jártam, könnyebb lenne azt felsorolnom, hogy melyikben nem. Nyelvészeti kutatásokat végeztem többek között Kalocsán a női fegyházban, illetve börtönben is, de a legdurvább élményeim a Sopronkőhidai Fegyházhoz kapcsolódnak, ahol igazi nehéz fiúk vannak, emiatt félelmetes a légkör. Szerencsém volt, mert a fogvatartottak többsége önszántából segített az anonim kutatásban. Természetesen akadtak néhányan, akik határozottan elzárkóztak a személyes interjú elől; érthető módon ilyen esetekben nem lehet kikényszeríteni a beszélgetést. Senkit sem kezeltem egyszerű adatközlőként, mindenkit a nevén szólítottam, megköszöntem, hogy hajlandó részt venni a kutatásban, sőt kezet is fogtam mindannyiukkal, noha fogalmam sem volt arról, hogy egy sorozatgyilkossal vagy egy bolti szarkával ülök le beszélgetni.

– És a fogvatartók? Ők mit szóltak, amikor arra kérted őket, hogy segítsék a munkádat?

– A smasszerek sokkal kevésbé voltak segítőkészek, nekem azonban ez nem volt meglepetés. Számukra komolyabb a tét, féltik az állásukat, nem lehetnek őszinték. A büntetés-végrehajtásban nem túl magasak a bérek, de nyíltan nem lehet megkérdezni tőlük, hogy a börtönök világában mivel egészítik ki a keresetüket, mennyit fizetnek nekik például azért, ha elnézik, hogy valaki telefonál a börtönben. Ez utóbbi ugyanis bizonyos helyeken mindennapos eset.

– Milyen tulajdonságok, személyiségjegyek szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó bűnügyi nyelvész váljék?

– Ehhez a szakterülethez az empátia mellett mérhetetlen kíváncsiságra is szükség van. Mindemellett rengeteg alázat és kitartás is kell ahhoz, hogy a munkánk eredményes legyen.

– Melyek voltak azok az ügyek, amelyek igazi kihívást jelentettek, és végül megoldódtak a segítségeddel?

– Sokszor úgy dolgozom egy anyagon, hogy nem tudom, mi az ügy egésze, én csak egy szeletét kapom a feladatoknak, ezért a végkifejletről nem kapok visszacsatolást. Az egyik ügyben egy pedofiloldal chatszobáiban kellett dekódolni az álneveket ahhoz, hogy kiderüljön kik a szövegezők, és hogy ismerik-e egymást. Ehhez a munkához meg kell tanulni nyelvi szempontból a másik ember fejével gondolkodni, és ismerni kell, hogyan rakhat össze valaki egy álnevet, milyen nyelvi stratégiai döntésfolyamatok következnek egymás után, amikor az ember álnevet választ magának. Amikor az a kérdés, hogy a szöveg tisztán előállított szöveg – tehát spontán nyelvhasználatból származik-e –, vagy olyan szöveg, amit torzítottak, tudni kell, hogy az ember hogyan gondolkodik akkor, amikor hamisítani akar egy szöveget. Később megtudtam, hogy azt az oldalt sikerült fölszámolni.

Egy másik eljárásban egy szervezett bűnözői csoport titkos nyelvét kellett dekódolni írásbeli és szóbeli dokumentumok alapján. Lehallgatási anyagokból és iratokból kellett visszafejteni a bűnszervezet egymás között használt titkos nyelvét. Ilyen kódfejtésről csak a külföldi szakirodalomban olvastam, hasonlóhoz itthon még nem volt szerencsém. Összeállítottam egy bűnügyi szótárt (a szakirodalomban bűnügyi kategóriaszótárnak nevezik). Egy ügyész kollegám elárulta, hogy egy másik ügy kapcsán, amiben egy virágnyelven folytatott beszélgetést kellett elemezniük, csak fölcsapták a jegyzéket, kiszótározták hogy mi mit jelent, és akkor összeállt a kép.

– Amikor az ember téged hallgat, nem érti, hogy miért kerültél ki ebből a rendszerből? Miért csak két évig maradtál a főügyészségen, megszűnt a szaktanácsadói státusz?

– Miután az ember eljön egy munkahelyről, szeretne lojális maradni a korábbi kollégáihoz. Maradjunk annyiban, annak, hogy 2015-ben eljöttem, nyomós oka volt. Itt nem is az a probléma, hogy az ember kiszáll egy ilyen rendszerből, hanem inkább az, hogy nem tud visszamenni…

– Hogyan lehet egy ilyen helyzetből továbblépni, megint jött a fizikai munka?

– Egyik barátnőm elküldött egy álláshirdetést, amelyben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság projektkoordinátori állásra, irodai munkára keresett szakembert. Megnéztem a hirdetést, és ugyanott kerestek terepen dolgozó szociális munkást is. Én ez utóbbira jelentkeztem, ami a 2015. szeptemberi nagy menekülthullám idején volt. A vízágyúzos éjszaka utáni hajnalban kezdtem a röszkei határnál, a kerítés szerb oldalán. Háromezer menekült gyűlt össze, és a szabadkai téglagyárban még másik négyszáz – idősek, fiatalok, csecsemők, férfiak, nők –. akik messziről érkeztek, éheztek. Volt ott szülés, agyvérzés és infarktus. Menedzselni kellett, hogy legyen víz és fürdeni lehessen; gyakorlatilag egy készülő humán katasztrófát kellett megakadályozni. 42 °C fokban 12-14 órát voltunk a terepen. Munkaköri leírásunk nem volt, azt csináltuk, amit az adott helyzet megkívánt. Amikor lejárt a szerződésem eljöttem, de a határra bármikor visszamennék dolgozni.

– Hogyan sikerült visszakerülnöd az igazságügyi nyelvészet közelébe.

– Szerencsére az ügyvéd kollégáim között akadnak olyanok, akik hisznek ebben a szakmában. Dr. Sziklai János ügyvéddel jó néhány ügyben dolgoztunk együtt.

– Kiemelnél egyet oly módon, hogy részletezed mi volt a rejtély, és hogyan sikerült megoldanod?

– Az ügyvéd úr egyik ügyfele több mint ötven darab zaklatólevelet kapott e-mailben. Az egyedi hálózati azonosító, azaz az IP-cím alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani a feladó személyét, illetve akire a cím alapján a gyanú terelődött, tagadta, hogy tőle származnának a levelek. A feladatom az volt, hogy megállapítsam, a zaklató szövegek szerzője azonos-e azzal a személlyel, aki az IP-cím alapján a látókörbe került. A félszáz e-mail mellett rendelkezésre állt egy, az illető személytől származó, összehasonlításra alkalmas szövegminta.

Az összehasonlítás valójában gyakorlat kérdése, kicsit olyan, mint a jó helyesírás. Egy idő után meg lehet tanulni, de addig rengeteg szöveget kell tanulmányozni, hiszen sokféle szövegező létezik. Ez nem a klasszikus bűnügyi nyelvészet kategória, mert a zaklatóleveleket nem börtönlakók, hanem hétköznapi emberek írják. Minden vizsgálatot úgy kezdek, hogy elolvasom a szövegeket, és azokat az elemeket, amelyek valamilyen szempontból egyéni szövegezési sajátosságnak látszanak, kigyűjtöm magamnak. Sajátosság lehet például egy mondat szórendje, vagy egy visszatérő helyesírási hiba. (Ha online szövegekről van szó, akkor előfordulhat, hogy a „helyesírási hiba” valójában online szövegezési sajátosság.) Amikor valaki sok állandósult szókapcsolatot, szólást, közmondást idéz – ami nem jellemző az átlagemberek szóhasználatára – azt szintén egyéni szövegezési sajátosságnak vélem. Az is feltűnik, ha valaki rosszul használja a vonatkozó névmásokat, rossz helyre tesz egy vesszőt, vagy nagy kezdőbetűvel ír valamit, amit kicsivel kellene írnia egy folyó szövegben. Szóval rengeteg apróság lehet jó összehasonlítási szempont egy szövegösszehasonlításhoz. Az átlagember spontán alkotja a szöveget, és nem gondolkodik arról, hogy hogyan használja a nyelvet. Észre sem veszi, ha egy toldalékot a megszokottól eltérően alkalmaz, de ha sokszor előfordul egy szövegben, azt én biztosan kiszúrom, mert ez fontos elemzési szempont lehet. Miután megtaláltam a szövegezési sajátosságokat, fölállítok egyfajta kategóriarendszert, ami alapján a szövegeket összehasonlítom. Érdekes tünet, hogy az ember szinte együtt él a szövegekkel, amikkel dolgozik.

– Az igazságügyi nyelvész szakmában az a hír járja, hogy fejből tudod a szöveget…

– Nem tudtam, hogy ez a hírem, de nem kamu, ez tényleg így van. És ha vége a munkának, akkor nyom nélkül elfelejtem. Ha egyszer fejjel lefelé lógatnának, és azt mondanák, hogy valamelyik ügyből mondjak valamit, akkor egy szót sem tudnék kinyögni, mert egész egyszerűen törli az agyam.

– Ahhoz képest, hogy csak a közeljövőben kerülsz fel a szakértői névjegyzékre, az egyik legjelentősebb, országos visszhangot kiváltó ügyhöz rendeltek ki szakértőnek.

– Sejtem, hogy mire gondolsz… a Gyárfás-ügyön dolgozom tavaly május óta. Amíg nem zárul le, addig erről semmilyen tekintetben nem nyilatkozhatom. Ezt a munkát azért kaphattam meg, mert az a négy ember, aki a névjegyzékben szerepel, nem vállalta el. Ilyen esetben a törvény úgy rendelkezik, hogy ha a névjegyzékben szereplők nem vállalják, akkor a szakterületről meg lehet keresni mást is.

– Ez az ügy jórészt abban különbözik az átlagos feladatoktól, hogy itt nem papíralapú vagy digitális anyagot kellett elemezni, hanem a Fenyő-gyilkosság kapcsán előkerült, Portik Tamás által diktafonnal rögzített hangfelvételek elemzése a feladat. Módszertanilag mi a különbség?

– Nagyon sok. Élő beszédet elemezni, illetve abból rekonstruálni bizonyos eseményeket, azok meglétét vagy hiányát, sajátos módszertant igényel, de léteznek olyan nyelvészeti iskolák, amelyek ezzel foglalkoznak.

– Számodra mekkora kihívást jelent a feladat? Azonnal igent mondtál a felkérésre?

– Bár a szakmai önéletrajzomban nem szerepelt, de amikor tanácsadóként dolgoztam a nyomozó főügyészség kötelékében, lehallgatási anyagok elemzésével is foglalkoztam. Ezekről az ügyekről nem beszélhetek, tény azonban, hogy a pályámon nem a Gyárfás-ügyben előkerült hangfelvételek dekódolása volt az első ilyen típusú eset. Azonnal tudtam, hogy ez egy kiemelkedő súlyú, nagy sajtóvisszhangot kiváltó ügy, amely több mint 500 percnyi hangfelvétel meghallgatását igényli. Az eredményes munkavégzés érdekében létrehoztam egy szakértői csoportot, és bírói engedéllyel kirendeltettem magam mellé két szakkonzulenst, két neves nyelvészprofesszort. Egyikük a közelmúltban elhunyt Kálmán László, a doktori szigorlatom külső bírálója, a másik dr. Bakró-Nagy Marianne az egykori témavezetőm, aki mindig is biztatott, hogy foglalkozzam ezzel a szakterülettel. Amióta a hanganyag-felvételeket elemezzük, visszatért a már említett érzés, az ember ezzel kel és ezzel fekszik.

Fontos elmondanom, hogy a Gyárfás-ügyet szakmai-etikai szempontból ugyanolyan ügyként kezelem, mint az összes többit. A különbség inkább annyi, hogy sokkal több energiát vesz igénybe. Akár elmarasztaló, akár felmentő lesz végül a bírói ítélet, az nem arról szól majd, hogy milyen szakvéleményt adtunk. Mi tisztességgel, legjobb tudásunk szerint dolgozunk, hogy mindez mire lesz elég, azt ma még nem lehet megmondani.

– Most, hogy otthagytad a közoktatást, több időd és energiád jut arra, hogy az igazságszolgáltatás intézményrendszerében tovább küzdj a bűnügyi nyelvészet elfogadtatásáért?

– Jelenleg külsős oktató vagyok az egyik hazai egyetemen, ahol kommunikációt, pedagógiát és gyűlöletbeszéd-diskurzuselemzést tanítok. Ez utóbbit évek óta kutatom is. Ha valaki most megkérdezné, hogy hol látom magam tizenöt év múlva, akkor azt válaszolnám, hogy a saját vállalkozásomban bűnügyi nyelvészettel foglalkoznék. Ebben a szakmában még rengeteg a kiaknázatlan terület, például a tartalomelemzés, a nyelvi profilozás vagy a szövegírás. Magánszakértőként magam dönthetném el, hogy milyen ügyeket vállalok. Tudom, hogy egy kevésbé elhivatott ember ezt a tervet már rég feladta volna, de nekem ez egy szerelem, erről nem tudok lemondani.

Írta: Rojkó Annamária | Képek: Balogh Róbert