A szmoking története

Az év vége mindig jó alkalom arra, hogy az ember egy kicsit visszatekintsen. Jellemzően ilyenkor a közelmúlt kerül górcső alá, viszont Kanizsai Silka Ágnessel ezúttal most egy rendhagyó múltidézésbe fogtunk és távolabbra tekintettünk vissza. Magazinjaink állandó divatszakértőjének kalauzolásában a szmokingok történetén megyünk végig, mely beszélgetés kapcsán annyira ránk ragad a nosztalgikus hangulat, hogy ennek okán a Gatsby-korszak is képbe kerül. Ha valaki ennek a csaknem százéves stílusirányzatnak históriáját is szeretné megismerni, akkor azt társmagazinunkban, a MiNőkben olvashatja el.

Tulajdonképpen egy mondatban el lehetne mondani a szmoking történetét, hiszen nagyon durván arról szól, hogy a kényelmetlen és nehezen kezelhető frakk „pingvin farkát” levágták. Azonban ennek a viseletnek sokkal távolabbi és fantasztikus életútja van, ami itt-ott még romantikus is. Egy biztosan elmondható róla, hogy nagy visszatérő viselet a divat palettáján és mostanság már ki tudja hányadik reneszánszát éli.

Barna András (B.A.).: Honnan érdemes indítani szmoking történetét?

Kanizsai Silka Ágnes (K.S.Á.).: Egy biztos, hogy a szmoking történetében Anglia és Amerika játssza a két főszerepet, de úgy gondolom, hogy mielőtt a történetben elérünk – az általad is említett – romantikus részhez, foglalkozzunk egy kicsit az előzményekkel és a kor etikettjével. A 19. század utolsó évtizedeiben leköszönő viktoriánus korszak még sok területen éreztette a hatását. Ekkor Anglia uralta a férfidivatot és az öltözködési kódok is egyre pontosabbak lettek. Ezzel egy időben a nappali ruházat alkalmi fejlesztései elkezdtek beszivárogni a konzervatív estélyi öltözékbe, megalapozva ezzel a ma ismert, úgynevezett kétszintű öltözködési kódot, amit a napszakok határoztak meg. Az öltözködést tehát szigorú szabályok határozták meg: a „vacsoraóra” nemcsak a nap végét jelentette, hanem az esti formalitások kezdetét is. Következésképpen egy udvarias társaságtól elvárták azt, hogy tagjai vacsora előtt estélyi ruhába öltözzenek és felkészüljenek bármilyen eseményre, amelyen részt vehetnek az étkezés után. Persze ebben az időben is voltak kivételek és olyan társadalmi rétegek, mint például az angol dzsentrik, akik némileg szembementek ezekkel az etikett-szabályokkal, de az a történet egy másik szála.

(B.A.): A szmokingot a praktikum, nem pedig egy ötlet hívta életre ismereteim szerint

K.S.Á.: A szmokingot a frakk praktikus átszabásának, átalakításának köszönhetjük. Korábbra tekintve azt láthatjuk, hogy a frakk a vidéki lovaglóruházatból városi nappali öltözékké, végül hivatalos estélyi viseletté fejlődött, talán ezek után nem meglepő, ha a szmoking is lóháton indult hódító útjára. A viktoriánus korszakban a britek és az amerikaiak is igen aktív életet éltek és számos szabadtéri tevékenységnek hódoltak. Rendszeresek voltak vadászatok és a lovas események, amik kényelmesebb ruházatot igényeltek. Ehhez megfelelően alakult a viselet is. Egy angol szabó 1850. körül készítette el az első rövid, nappali kabátokat, ami a férfiaknak nagyobb mozgásszabadságot nyújtott – például a lovon -, mint a hosszú frakk és azok kabátok, amiket az etikett szerint a nap folyamán hordani kellett.

Kis túlzással azt is mondhatom, hogy később ez a nappali viselet a szabadidős programok után egyszer csak dohányzókabátként vonult be a földbirtokosok szivarszalonjába Puha bársonyból készítették és tulajdonképpen rövid házikabátként funkcionált, amiben a ház ura elszívhatta a vacsora utáni szivarját, miután a hölgyek visszavonultak. Azzal, hogy a füstös szivarszalonok kedvelt ruhadarabja lett a neve sem lehetett kérdéses. Az egyre népszerűbbé váló öltözéknek nem sokat kellett várnia arra, hogy egy nap aztán fekete gyapjúból készüljön, frakk díszítéssel, hogy méltó legyen az ebédlőbeni viselésre is.

B.A.: Ezekután egyszer csak ott állt a szmoking a siker küszöbén?

K.S.Á.: Mondhatni. Az új étkezőkabát sikerét azonban Viktória királynő legidősebb fia, a walesi herceg jelentette, aki szerette az elegáns, de kényelmes ruhákat. 1865-ben a legendás Savile Row szabói, a Henry Poole & Co. a leendő VII. Edwardnak egy akkor még korai stílusúnak mondható változatot, pontosabban változatokat készítettek, amiket vacsorák alkalmával hordhatott. Függetlenül attól, hogy a herceg hogyan és mikor fedezte fel a frakkot helyettesítő estélyi kabátot, azt tudni lehet, hogy ezek után rendszeres viseletté vált számára. És innen indul a romantikus része a szmoking történetének.

B.A.: Ami Tuxedo Park-ból indult tudomásom szerint – legalábbis a tengerentúlon.

K.S.Á.: Egyetlen ismert feljegyzés van arról, hogy a vacsorakabát, hogy került át Angliából Amerikába és az valóban a Tuxedo Park archívumából származik. A milliomos kávébróker, James Brown Potter és színésznő felesége, Cora 1886-ban nyári szabadságukat töltötték Angliában, amikor egy udvari bálon bemutatták a párnak a nőcsábász walesi herceget, aki el volt ragadtatva Cora szépségétől. A feljegyzés szerint ennek okán hívta meg a házaspárt vacsorára Sandringhambe. Amikor Mr. Potter tanácsot kért vendéglátójától, hogy mit vegyen fel egy ilyen alkalomra, a herceg a szabójához, Henry Poole & Co-hoz küldte és kérte, hogy számára is adjanak, készítsenek egy vacsorakabátot. A kávébróker ezután hazavitte az újítást, ami először a Tuxedo Park klubban mutatkozott be. A vacsorakabát ezt követően Amerikában sikersztori lett neve pedig egyértelműen az újvilág Tuxedo Parki debütálására vezethető vissza. A legalább az 1930-as évekre visszanyúló források szerint a stílust akkoriban a többség – viszonylag gyorsan – a ma ismert népszerű estélyi kabátként fogadta el.

B.A.: Mennyiben törte meg ez a kor etikettjét, hol és hogyan kellett viselni a szmokingot?

K.S.Á.: A „hol” kérdésére meglehetősen egyszerű és száraz definíciót határoztak meg: csak a leghétköznapibb körülmények között volt hordható, vagy ahogy a korai brit elnevezés is meghatározta: a rövidruhás társalgó öltözék, a frakk kötetlen alternatívája éppúgy, mint a nappali elődje a hosszú ruhakabát. Mint ilyen, kezdetben nem volt helye vegyes társaságban, ahol a nők például estélyit viseltek.

A kabát viselésének „hogyan” magyarázata az estélyi ruhák két különálló kategóriájára összpontosított. Az etikett az alkalmi estélyi ruhának a fekete frakkot és nadrágot, fekete vagy fehér mellényt, fehér csokornyakkendőt, fehér inget, fehér kesztyűt és fekete lakkcipőt határoztak meg. A kötetlen estélyi ruha abban különbözött a formálistól, hogy a „fecskefarkú” helyett a szmokingot vagy a vacsorakabátot viselték.

B.A.: Tulajdonképpen ezzel elkezdődött a szmoking, azaz a tuxedo egyfajta, máig tartó menetelése is?

K.S.Á.: Az öltözék úgynevezett aranykora az 1930-as évek volt. Az elegancia ekkorra megfizethetőbbé vált az átlagemberek számára is, hála annak, hogy már kész szmokingokat is lehetett kapni, tehát megnövekedett elérhetőségük. A stílus üzenete fiatalos hatással is bírt, ami az 1930-as években és megszabadította a férfiruházatot a kőbe vésett öltözködési előírások kényszerétől. Ennek köszönhető, hogy az 1920-as évek estélyi ruházat trendjei, amelyek eredetileg az elit társadalmi körökre korlátozódtak, elkezdtek a tömegekre is kiterjedni. Ennek ellenére az első világháború idején a szmoking népszerűsége csökkent, konszolidálódott és inkább hivatalos öltözékké alakult.

A vacsorakabátot később egyébként a hollywoodi filmsztárok importálták Amerikába, ami a harmincas évek közepre már óriási divattá nőtte ki magát és ekkor indult el az éjkék szmoking őrület is, ami egy jó időre a fekete színt a háttérbe szorította. Létrejött egy új változat is a kétsoros szmoking – amelyet korábban túl informálisnak tartottak –, ami szintén hatalmas népszerűségnek örvendett ezekben az időben. További térhódításaként elfogadhatóvá vált a fehér szmoking zakó, fekete nadrág viselet is.

Az 1940-es években a szmoking háttérbe szorult az öltönyökkel szemben. A második világháború férfidivatját az informálisabb öltözet jellemezte. A szmoking a második világháború után sokkal jobban előtérbe került, mint elődje, a frakk, ugyanakkor a viseltre jelentős hatással volt az, hogy a háború idején a férfiak többsége a hagyományos öltönyöket részesítette előnyben.

Az űrkutatás korszakában új anyagok és stílusok jelentek, meg olyanok, mint például a műszálas szövetek, amikből már a bonyolultabb szabású vacsorakabátok is születhettek, így 1950-re a szmoking első reneszánszát élve újra visszatért a divat palettájára. A fehér nyakkendős változatát viszont teljesen elhagyták és a fekete nyakkendős stílus uralkodott a filmpremiereken, a magas rangú társadalmi eseményeken és még az esküvőkön is. Amerikában a vacsorakabát új státusza fejtörést okozott az etikett szaktekintélyei számára. Úgy vélték, hogy a hagyománytisztelő réteg még nem áll készen arra, hogy felhígítsák a szokásos „formális” viseletet azzal, hogy ezt kiterjesztik a szmokingra is. Ugyanakkor belátták, hogy nem logikus továbbra is „informálisként” emlegetni az öltözéket, akkor, amikor az öltöny elfogadása a fekete nyakkendős viseletet a rendkívüli estélyi viselet szintjére emelte. Érdekes esszenciája a korszak történetének, hogy John F. Kennedy volt az utolsó elnök, aki fehér nyakkendős öltözékben jelent meg egy amerikai nyitóbálon. De nem ő volt az egyetlen múltidéző a tuxedo története során. Később egy rövid időre egy másik amerikai elnök, Ronald Reagan is újjáélesztette a nyolcvanas évek hagyományát. Hatására megjelentek a színes variációk a szmokingnál, ám ez inkább kivétel volt, mint szabály. Visszatérve: az ötvenes évekre egyre beláthatóbb volt, hogy a viselkedési normákat már nem a hasonló gondolkodású társadalmi elit, sokkal inkább a különböző társadalmi-gazdasági csoportok ízlése diktálja.

A szmoking az 1970-es években a diszkó képében alakult át immáron sokadszorra. Azonban a forradalmi generáció a szmoking konzervatív stílusából szinte semmit nem tartott meg, csak a homályos sziluett maradt. Az újhullámban minden mindennel együtt megjelenik, a szmokingok divatjában a hatalmas csokornyakkendő, a színes mintás kabátok, a fodros, csipkés ingek. A tipikus szmokingoknál ebben az időben általában legalább két ilyen deviáns motívum megjelenik, de legtöbbször az összes kiegészítő. A fellángolás a nyolcvanas évek végig tartott, majd újból megjelent a klasszikus stílus, és a szmokingok ismét konzervatívabbak lettek.

B.A.: Napjainkban, hogy áll a szmokingdivat?

K.S.Á.: A hivatalos változata újabb ütést kapott a 2000-es években, amikor a ruházati kódex félreérthetővé vált. A business-casual lett a legfontosabb öltözködés a munkahelyen, és a fényes fekete öltönyök hozzájuk illő nyakkendővel majdnem teljesen helyettesítették a hagyományos fekete nyakkendőt, és a színes ing is ebben a korszakban kezdett hódítani.

A szmokingok legklasszikusabb formáját Daniel Craig-ra adták a Casino Royale-ban. Az estélyi öltöny 2006-ban igazi sláger lett. Bond ekkor egy hagyományos, csúcsos hajtókás kabátot és rejtett gombolásos inget viselt, csokornyakkendővel. Nagyjából ezzel egyidőben Barack Obama is divatot teremtett kétgombos, rovátkolt hajtókás szmokingjával. Az 1990-es évek végére tehát az egy- és kétgombos, rovátkolt hajtókák a közönséges üzleti öltönyök mintájára váltak a vacsorakabátok legnépszerűbb stílusává és még az olyan konzervatív tervezők is, mint Ralph Lauren, bevonták őket formális vonalaikba. De akár klasszikus, akár kortárs szmokingokról beszélünk, mindegyikük csak feketében vagy éjkékben maradt elfogadható.

A 2010-es években a szmoking ismét egy újabb aranykorába lépett. Az évtized szmokingjainak stílusát inkább a klasszikusokhoz hasonlították, semmint a 1990-es vagy a 2000-es évek vacsorakabátjaihoz. Ennek okán a fekete volt a legnépszerűbb szín, de az éjkék vagy akár a sötétkék is egyre népszerűbbé vált. A szmokingdivat oldalhajtásaiban népszerűek lettek a bársonyos, illetve a nem hagyományos értelemben vett vacsorakabátok is.

Ezekben az években a kétsoros szmokingoknak nőtt legjobban a népszerűsége, de a királykategória az egysoros, csúcsos hajtókás szmoking maradt. A nyakkendőt illetően a fekete csokornyakkendő visszakapta a megérdemelt helyét és vitathatatlanul az első számú választás lett a black tie dress code-dal fémjelzett rendezvényeken.

A szmokingok történetének bármelyik időszakáról is beszélünk, mindig voltak kivételek a szabályok alól, így a 2010-es években is, amikor hagyományoktól eltérő, de nagyon divatos szmokingokat is készítettek, mint például zöldet vagy pedig törtfehéret.

Ugyan a szmoking sztenderd estélyi viseletté való felemelkedése a negyvenes-ötvenes évektől kezdve a frakkot viszonylagosan háttérbe szorította, ugyanakkor az öltöny elfogadottsága miatt mostanság még mindig nincsen az őt megillető polcon. Emiatt csak a legünnepélyesebb alkalmakra predesztinálják. A történelme azonban bebizonyította, hogy a szmoking rendkívül ellenálló öltözék. Világháborúk, gazdasági visszaesések és olykor az ellenkultúra hatása sem tudta csorbítani a vacsorakabát népszerűségét. Az egy évtizeddel ezelőttihez képest a fekete nyakkendős öltözék iránti növekvő érdeklődés miatt úgy tűnik, hogy a viktoriánus viselet ragyogó fekete-fehér eleganciája még a huszonegyedik században is páratlan maradt.

Írta: Barna András