Bemutatták szerdán a Daimler német járműgyártó társaság legfontosabb termékei között számon tartott Mercedes-Benz S-osztály luxusautó modell új nemzedékét.
A koronavírus-világjárvány miatt egy online sajtótájékoztatón bemutatott modell a gyártó szerint új szintet jelent a “modern luxus” világában. Ezt jelzi például, hogy az első ülések beállításához, fűtéséhez és a 10 programból álló masszázsfunkció működtetéséhez 19 apró motort építettek be az ülésekbe.
A legfontosabb újítások többsége az autógyártás és az informatika összekapcsolódásából, az ágazat digitális átalakulásból adódik. Így az új S-osztályú Mercedesekben elérhető a többi között az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) elnevezésű információs és szórakoztató rendszer, amelynek az az egyik tulajdonsága, hogy az utastérben elhelyezett kamerák képeit elemezve megtanulja értelmezni a vezető testbeszédét, és gesztusok alapján is képes végrehajtani utasításokat.
Azonban a rendszer része a Hey Mercedes elnevezésű digitális asszisztens is, amely hanggal irányítható.
A járműgyártás hagyományos technológiájához tartozó újítások között van a négykerék-kormányzás. A kocsi hátsó kerekei akár 10 fokos szögben is elfordulhatnak, aminek révén a több mint öt méter hosszú autó viszonylag kis helyen meg tud fordulni. Az e-active body control elnevezésű megoldás révén pedig néhány tizedmásodperc alatt megemelkedik a kocsi karosszériája, ha az a veszély fenyegeti, hogy oldalról belehajt egy jármű.
A Mercedes-Benz S-osztály nemcsak a legnépszerűbb luxuslimuzin a világon, hanem “a márka szíve” – emelte ki a bemutatón Ola Kallenius, a Daimler vezérigazgatója.
Hozzátette, hogy a cég jövőjét az ilyen autók, a legfelső árkategóriába tartozó gyártmányok jelentik. A nyereséget eredményező növekedés legjobb útja, ha a Daimler “a világ legkívánatosabb autóinak gyártására összpontosít” – mondta a német óriásvállalat svéd származású vezetője.
A német sajtóban ismertetett elemzések szerint a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető társaságnak kulcsfontosságú az S-osztály sikere, mert ugyan viszonylag kevés gyártmányt értékesítenek belőle, de igen jelentős haszonnal. Ágazati becslések szerint az S-osztály biztosítja a cég működési eredményének 15-20 százalékát, míg az árbevételben csupán 3 százalék az aránya.
Az új generáció bemutatójára összeállított tájékoztató szerint S-osztályú Mercedeseket 1972 óta gyártanak, és nagyjából 500 ezret adtak el.
A modell az utóbbi tív évben főleg Kínában, az Egyesült Államokban, Dél-Koreában és Németországban volt népszerű. A tájékoztatóban ár nem szerepel. Az előző nemzedékhez tartozó Mercedes alapára 30 millió forint felett van. (mti)