Közel egymillió dollárért kelt egy ritka 1936-os Bugatti Type 57

0

Csupán hat darab készült ebből a típusból, amelyért most 885 ezer dollárt fizettek a Gooding&Company aukcióján. Az árverésen megjelent veterán csodák nagy feltűnést keltettek, főleg a nagyon ritka, 1936-os Bugatti Type 57.

1936-os BugattiType 57

Az autó először 1934-ben jelent meg a Type 49 kistestvéreként. A nyolchengeres motor elindította a céget a luxusautó-gyártás rögös útján, és a modellt végül három különböző típusú kasztnival is piacra dobták. Ezt a szupergépet a második szériában gyártották le, és több extrát is tartalmazott már, úgymint a megerősített hátsó tengely vagy továbbfejlesztett fékrendszer.

1936-os BugattiType 57

A korszakban megjelent Bugattikhoz hasonlóan ez a modell is lenyűgöző karosszériával érkezett. A Type 57 egyetlen versenytársához sem volt fogható, mivel a Bugatti maga tervezte és gyártotta a kasztnit.

1936-os BugattiType 57
A Two-Light Ventoux csupán hat darabban készült el (a hátsó ablakok hiánya miatt nevezték el így a modellt), és az egész USA-ban ez az egy található már csak meg belőle. Ráadásul a 82 éves masina belseje teljesen eredeti, valamint a kasztni, motor és váz is érintetlen.
Az évek során sok alkatrész kicserélődött a többi Type 57-ben, még a karosszériához is hozzányúltak. Nagyon kevés maradt meg eredeti állapotában. Szinte lehetetlen találni ilyen modellt.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «