Kezdőlap Hírek Autók Összkerékhajtást kap a Lexus közepes szedánja

Összkerékhajtást kap a Lexus közepes szedánja

860
0
Lexus ES

A 2018-ban bevezetett, vadonatúj Lexus ES eddig csak elsőkerék-hajtással volt elérhető. Mostantól ez megváltozik, ami akkor is nagy szó, ha Európában egyelőre nem élvezhetjük ennek előnyeit.


Több mint három évtizeden át gyártotta ugyanazon recept alapján felső-középkategóriás nagyautóját a Lexus: az ES szedán hat generációja ragaszkodott az elsőkerék-hajtáshoz. A mostani, hetedik kiadás is így kezdte pályafutását, ám a modern padlólemezből adódó lehetőségeket kiaknázva a 2021-es modellévtől kezdve összkerékhajtással is megrendelhető lesz a modell.

Lexus ESHabár a Lexus fejlett hibrid modelljei révén komoly tapasztalatokkal rendelkezik az elektromos összkerékhajtás terén, ahol a hátsó kerekeket nem az elsődleges benzin-elektromos hibrid egység, hanem egy külön erre a célra szolgáló villanymotor hajtja (ezt a megoldást alkalmazza például az NX középkategóriás szabadidőjármű is), az ES esetében a tradicionális mechanikus megoldás mellett döntöttek.

Lexus ESA 2,5 literes, soros négyhengeres benzinmotor forgatónyomatéka alaphelyzetben az első kerekeken keresztül jut az aszfaltra, ám álló helyzetből elindulva, vagy ha a tapadási viszonyok csúszós útfelületen vagy kanyarban szükségessé teszik, egy elektromágneses vezérlésű tengelykapcsoló késlekedés nélkül bekapcsolja a hajtásba a kardántengelyt, amelyen keresztül a hajtóerő akár 50 százaléka juttatható a hátsó tengelyre.

Lexus ESAz összkerékhajtás sem a menetkomfortra (rugózás, zajszint), sem a helykínálatra (lábtér, csomagtartó) nincs hátrányos hatással. Ami a menetdinamikát illeti, a kínálatban most először megjelenő, és kizárólag összkerékhajtással kínált, 206 lóerős erőforrással 8,6 másodperc alatt gyorsul 96 km/óra sebességre az autó, a végsebesség (210 km/óra) pedig megegyezik az erősebb ES 350 modellével.

Ugyanennek a blokknak a 179 lóerőre hangolt változata dolgozik egyébként a 218 lóerős hibrid ES 300h típusban, amelynél mindössze 23 kilogrammal nyom többet az összkerékhajtású variáns. Az ES 250 AWD minden felszereltségi és kiviteli szinten rendelhető, de kezdetben csak az Észak-amerikai piacokon.