Súlyos kérdések könnyed válasza: A moduláris fenevad

Valljuk be a legtöbb koncepciómotor formatervezői ujjgyakorlat, amely ugyan futurisztikus megjelenésével vagy lenyűgöző papírformájával hódít, a mindennapi használhatóság próbáját azonban ritkán állja ki. Ez a mostani koncepció viszont egy olyan kardinális problémát vesz célba, amely a modern elektromos motorkerékpárok egyik legnagyobb rákfenéje: a súly kérdését.

A dilemma jól ismert: ha komoly, hosszú távú túrákra is alkalmas sportmotort szeretnénk, ahhoz vaskos akkumulátorokra van szükség, ami óhatatlanul egy testesebb, nehezebb gépet eredményez. Ha viszont a városi ingázáshoz keresünk valami könnyed és fordulékony alternatívát, akkor kénytelenek vagyunk beérni a szerényebb hatótávval. Az ausztrál Clandestine Design Group formatervező stúdió úgy gondolja, hogy van kiút ebből a kényszerű kompromisszumból, a Cellcius C-01 Hypersports névre keresztelt koncepciójuk pedig egy egészen rendhagyó megoldást kínál: tették az akkumulátorcsomagot modulárissá, kivehetővé és ráadásul olyankor is hasznosíthatóvá, amikor épp nem a motort hajtja.

A C-01 lelke a Hex-Core nevű rendszer, amely nyolc darab, egyenként 3 kWh kapacitású, kivehető akkumulátormodulból épül fel. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a motoros a napi terveihez igazíthatja a kapacitást, és nem kell mindenhová a teljes pakkot magával cipelnie. Az alapgondolat zseniálisan egyszerű: miért is kellene egy motor súlyát és teljesítményét egy olyan akkumulátorhoz láncolni, amelyet a lehető leghosszabb útra méreteztek? A legtöbb motorosnak nincs szüksége a maximális hatótávra minden egyes alkalommal, amikor kigördül a garázsból, a kihasználatlan akkukapacitás cipelése pedig nem más, mint felesleges holtteher.

A városi, könnyedebb manőverezéshez bőségesen elegendő két modul, míg a komolyabb túrákhoz és a csúcsteljesítményhez mind a nyolc egység bevethető, ami összesen 24 kWh kapacitást, 195 lóerőt és 220 kilogrammos össztömeget eredményez. Ha hat modult otthon hagyunk, a gép súlya egycsapásra 160 kilogrammra csökken. Ez a 60 kilogrammos súlycsökkenés pedig olyan drasztikus differencia, ami kétséget kizáróan alapjaiban változtatja meg a motor viselkedését és vezetési élményét.

A nyolc hatszögletű modult a dizájnerek a motor oldalán helyezték el, így az akkumulátorrendszer nem a vázba rejtett, szégyellnivaló teher, hanem a dizájn szerves, látványos része lett. Egy-egy modul nagyjából 10 kilogrammot nyom, ami még pont az a kategória, amit egy ember be tud vinni a lakásba. Az elektromos járművek esetében ugyanis az egyik legnagyobb krízist maga a töltés jelenti. Akinek nincs saját garázsa vagy könnyen elérhető utcai töltője, annak egy e-motor birtoklása felér egy logisztikai rémálommal.

A Clandestine megoldása egy kivehető akkumulátorokra épülő otthoni töltő-ökoszisztéma. A falra szerelhető dokkolóállomások és egy direkt erre a célra tervezett hátizsák segítségével a modulok a lakáson belül, egy hagyományos konnektorról is tölthetők. Mindemellett különösen izgalmas az a gondolat, hogy a motor akkor is hasznunkra van, amikor épp nem ülünk rajta. A „vehicle-to-load” (V2L) funkciónak köszönhetően a kiszerelt modulok hordozható áramforrásként is funkcionálnak. Legyen szó kempingezésről, szabadtéri munkáról vagy a versenypályán használt kiegészítők áramellátásáról, a drága akkumulátorok sosem állnak kihasználatlanul. Ráadásul a stúdió még arra is gondolt, hogy az üresen maradt akkuhelyekre passzoló egyedi táskákat tervezzen, így a motor sosem kelt befejezetlen vagy hiányos benyomást.

A Clandestine tervezői azonban nem érték be néhány jól sikerült skiccel. A klasszikus, láncápolást igénylő hajtás helyett egy karbon-kompozit kardánhajtást álmodtak meg a motorhoz, a hűtés terén pedig legalább ennyire ambiciózusak voltak. A nehézkes és vaskos folyadékhűtés helyett a koncepció a Venturi-effektusra épít: a levegőt a hangsúlyos első légbeömlőkön át egyenesen a formatervezett faridom felé vezetik, ami haladás közben mintegy kiszívja a hőt a vázból. Elöl a vaskos fordított villák és a komoly Brembo fékrendszer tekintélyt parancsoló fékerőt sejtetnek, míg a teljesen állítható Öhlins futómű igazi pályagép-karaktert kölcsönöz a C-01-nek.

A dizájn, amit a tervezők „Technikai Brutalizmusnak” neveznek, a láthatóvá tett mechanikai elemekkel és az integrált LED-világítással valószínűleg megosztja majd a közönséget. Ugyanakkor kétségtelenül karakteres identitást ad a gépnek egy olyan piacon, ahol a legtöbb gyártó még mindig a megszokott superbike-formákat másolja. Ezt a frissességet igazolja az is, hogy a C-01 a Tokyo Design Awards platina fokozatú nyertese lett, és októberben hat ausztrál Good Design díjat is besöpört.

Persze – és ez egy nagyon nagy „de” –, jelenleg mindez csak egy ígéretes koncepció. Nincsenek független tesztek a hatótávról, a gyorsulásról, a hőkezelésről vagy épp a biztonságról, és egyelőre gyártási tervek sem körvonalazódtak. És ha valaha piacra is kerül egy 195 lóerős, karbon hajtáslánccal és nyolc cserélhető akkuval szerelt csodagép, az egészen biztosan nem a diszkont kategóriában fog versenyezni. Mindezek ellenére a Cellcius C-01 egy nagyon fontos társadalmi és iparági kérdést feszeget: vajon tényleg minden útra a legnagyobb, legnehezebb akkumulátorra van szükségünk? Egy olyan rendszer, amely visszaadja a választás szabadságát, és hordozható energiaközponttá alakítja a járművünket, kétségtelenül az elektromos mobilitás egyik legéletképesebb jövőképét vázolja fel.

Forrás és képek: Clandestine Design Group