Kezdőlap Magazin 2021-1 „Pöttyös labda a világkupában”

„Pöttyös labda a világkupában”

Fotók: Hilbert Péter, Janicsek Zsanett -
898
0

Janicsek Zsanett, a teqball női kiválósága igazi „cukorborsó”. Olyan fiatal, hogy nyugodtan kijelenthetjük róla, nincsen múltja, csak jövője, ennek ellenére már elévülhetetlen érdemeket szerzett ebben a fiatal sportágban. Férfiakat meghazudtoló módon rajong a sportért, a labdáért, és természetesen a labdarúgásért, s beszélgetésünk közben azt is megtudom, hogyan jutott el a nagypályás focitól a teqballasztalig és a világbajnoki ezüstig.

A magam részéről nem vagyok valami nagy focirajongó, de azért párszor én is énekeltem már az Európa-bajnokság új keletű himnuszát, amiben az „éjjel soha nem érhet véget”. De ennél többet aligha tettem a magyar fociért, csupán a kevésbé lelkes rajongók táborát erősítem. Számomra talán pont emiatt duplán formabontó a most következő beszélgetés, amelyben kívülállóként egy nő futballistával taglalom a labda varázsát, ám persze nem a taktikai elemek alkotják most a lényeget. Sokkal inkább egy hosszú kapuskirúgásról szól majd ez a történet, aminek a végén a labda nem az ellenfél tizenhatosán, hanem egy asztalon pattan.

Janicsek Zsanett
Janicsek Zsanett

Amióta felvettem a most következő interjút, állandóan Tari János Pöttyös labda a világkupában című könyve jár az eszembe. A fikció egy tehetséges balatoni srác labdarúgó-karrierjének történetét írja le. Noha a két históriában találhatnánk akár összecsengő elemeket is, valójában a két sztori egyáltalán nem hasonlítható össze egymással, számomra mégis kedves alaphangot adtak ehhez a beszélgetéshez. A Kincsem Parkkal szemben levő irodaház Gattyán György bázisa, aki harmadmagával hívta életre, találta ki ezt az új sportágat. A teqball népszerűsége egyébként rövid idő alatt akkorára nőtt, hogy már a leendő olimpiai sportágak egyik célegyenesben lévő aspiránsa. Zsanett-tal tehát itt, a teqball fellegvárában találkozunk. Az épületbe történő bejutásban Bányik Csaba, Zsanett vegyespárosbéli társa segédkezik, majd amolyan jó „házigazdaként” magunkra hagy Zsanett-tal, termet és játékasztalt intéz, hogy a beszélgetés után a maga valójában némi ízelítőt kaphassak ebből a játékból.

Barna András (B. A.): Szerintem, ha te bárkivel beszélgetsz, előbb-utóbb megkérdezi tőled, hogy miért a focit nézted ki magadnak. És innentől egy csomó nem szalonképes kérdés jut az eszembe.