Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

„A színészetben vagyok a legnagyobb biztonságban”

0

Lengyel Tamás néhány évvel ezelőtt az RTL Klub Válótársak című produkciójának egyik főszereplőjeként vált igazán ismertté. A széria sikere az övét is meghozta, és kikövezte az útját. Az egykori sorozat ezermestere a szakmai életében is ezerarcú. Csaknem két évtizedes pályafutása alatt a legkülönbözőbb karaktereket formálta meg színpadon és a filmvásznon is, mégis hosszú ideig csak csendesebb népszerűség vette körül.

Lengyel Tamás

Lengyel Tamás színművész

Mielőtt leültünk volna Tamással, jó néhányszor beszéltünk telefonon – időpont-egyeztetés céljából –, de a hivatali stílus mindig valahogy gellert kapott: teljesen más dolgokról kezdtünk el diskurálni, miközben természetesen semmiben nem állapodtunk meg. Ez a spontán kialakult közvetlenség ugyan nem szokványos belépő egy interjúhoz, mégis jó előjelként nyomta rá bélyegét későbbi találkozásunk hangulatára. A Válótársak Hatvani Jocija, az Aranyélet Miklósi Tiborja vagy a Mi kis falunk suhogó ruhás Bodri Gyurija – hogy csak néhány mozit említsünk az utóbbi évek repertoárjából – rendkívül szerény és visszafogott. Ahogy később meg is jegyzi a beszélgetés során: nem az a nyilatkozós típus. Soha nem készült színésznek, mégis valahogy belesodorta az élet ebbe a hivatásba – de erről már a családias Törökméz kávézóban beszélgettünk.

Barna András (B. A.): Hogy lett belőled színész?

Lengyel Tamás (L. T.): Mondhatnám, hogy vargabetűk sorozatán át. Nagyon foszlányosak az emlékeim a részleteket tekintve.
Édesanyám szerint nem voltam igazán felszabadult gyerek. Az alsó tagozat után átkerültem az ELTE tizenkét évfolyamos gyakorlóiskolájába, a Radnóti Miklós gimnáziumba, és ott folytattam a tanulmányaimat. Eközben édesanyám egy utazási irodában dolgozott, a Madách Színház mellett, és speciális utakat kínált: opera- és színházi eladásokra szerveztek látogatásokat, elsősorban Ausztriába. Egy nap bejött a Harlekin Gyermekszínház vezetője, Lojkó Lakatos József – aki akkoriban gyakorló filmrendező volt –, hogy valamiféle együttműködést kössön az irodával. Ez ugyan nem jött össze, ám az akkor készülő filmjéhez gyerekszereplőket keresett. Noha otthon édesanyám megemlítette ezt a lehetőséget, engem egyáltalán nem érdekelt. Később azonban újabb felhívás hangzott el a tévében, ahol még mindig ugyanehhez a filmhez keresték a szereplőket.

Lengyel Tamás

Mivel az új iskolában továbbra sem nagyon sikerült a beilleszkedés, és ô ki akart rángatni ebből a helyzetből, ezért addig rágta a fülemet, míg végül elmentünk a meghallgatásra. Iszonyú rosszul éreztem magam, nagyon zavarban voltam, pedig, ha jól emlékszem, csak egy mondatot kellett elmondani. Azok, akik ezen a meghallgatáson részt vettek, elmehettek egy színi tanodába – amolyan bónuszként. Ha jól emlékszem, ez a Király utcában, a mostani Gozsdu-udvar mellett egy pincehelyiségben volt. Édesanyám újfent elkezdett győzködni, hogy menjek el. Végül is abban állapodtunk meg, hogy egyszer elmegyek és utána békén hagy az ötleteivel. Úgy hozta a sors, hogy egyáltalán nem bántam meg. Valahogy így szippantott be ez a dolog. Később átkerültem a fizetős részből a gyerekszínházas csoportba.
Lojkó mindig kellett az utánpótlás a későbbi előadásaihoz, éppen ezért akik „jól működtek”, azokat kiemelte. Az első darabom a Pál utcai fiúk volt, amiben Gerébet játszottam.
Tulajdonképpen így indult az új életem. Azért új, mert később kiderült, hogy ezekkel az előadásokkal utazni is kell, konkrétan ugyanúgy, mintha társulati tag lennék. Tehát zsúfoltabbak lettek a mindennapjaim. A Pál utcai fiúk után jött a Tamás bátyja kunyhója, a Kékmadár, majd a Rómeó és Júlia. Ez utóbbi darabbal, ha lehet ezt mondani, igazából véget is ért a gyerekkorom.

B. A.: Sportnyelven szólva: mi jelentette a második etapot?

L. T.: Az iskolában igencsak rezgett a léc. Leromlott a tanulmányi átlagom, ezért dönteni kellett, hogyan tovább. A Harlekint otthagytam, hogy javítsak az eredményeimen legalább annyira, hogy bejuthassak a gimnáziumba. Ez sikerült, és felvettem a biológia fakultációt is.
Mindeközben a Karinthy Színházban tartottak egy meghallgatást, ahova visszahívták az 1950-ben távozott Muráti Lilit, hogy egy Neil Simon-darabban játssza el a címszerepet, s a nagymama mellé keresték az unokákat. Itt kiválogattak másodszereposztásra. Az elsőt Kolovratnik Krisztián kapta meg, aki akkor már régóta Földessy Margit stúdiójában tanult. Később Krisztiánnal jó barátságba kerültünk, és „megdumálta Margitot”, hogy vegyen fel a stúdiójába. Tizenhat éves koromtól idejártam.

Lengyel Tamás

B. A.: A főiskolára egyből felvettek?

L. T.: Másodjára. Amikor először felvételiztem, a harmadrostán Kerényi kirúgott, amiért utólag nagyon hálás vagyok. A színművészeti mellett B tervként a Kodolányi János főiskolát jelöltem meg. Kommunikáció szakra fel is vettek, de egyességét kötöttem a szüleimmel, ha elmegyek dolgozni, és eltartom magam, akkor halaszthatok egy évet és újból készülhetek a felvételire. Recepciósként a Hotel Carmenben dolgoztam, és közben mindent elkövettem, hogy nagyobb önbizalommal, és felkészültebben menjek a következő megmérettetésre. Ének és beszédórákra jártam, előkészítőre, konditerembe, mert amikor kirúgtak, Hegedűs D. Géza azzal engedett utamra, hogy nincs szükség olyan girnyó színészre, akinek ha a fejére rátesznek egy kalapot, az lecsúszik a vállán. (Nevet.) Egy évvel később tizenöt vers, három monológ, három dal volt a kötelező, én vittem harmincat, kétszer akkora voltam, és bár az énekhangom nem sokat fejlődött, három dalt is abszolváltam. Sikerült, felvettek. Így lettem színész! (Nevet.)

B. A.: Hogyan alakult később a pályád?

L. T.: A Radnóti színházban hat évig voltam, onnan kirúgtak, ezt követően egy évig szabadúszóként dolgoztam, majd jött a Budapesti Kamaraszínház, itt négy évet töltöttem, utána pedig szintén hat évig a Vígszínház, és most három éve ismét szabadúszó vagyok. Tizenkilenc éve vagyok a pályán.

Lengyel Tamás

B. A.: Hogy őszinte legyek, amikor utánaolvastam a szakmai pályafutásodnak, akkor kicsit el is szégyelltem magam, hogy mennyire tájékozatlan vagyok. Ugyanis iszonyú mennyiségű színházi darabban játszottál, és rengeteg filmben is. Mégis, ennek ellenére – lehet, hogy nem csak számomra –, mintha csak most gördült volna fel a függöny.

L. T.: És én is így érzem. Az elmúlt öt év hozta meg a valódi áttörést a karrieremben.

B.A.: Mi jelentette a fordulópontot?

L. T.: Igazából a Válótársak hozta meg az ismertséget, pedig azt megelőzően leforgattam vagy nyolcvan részt különböző sorozatokban. Csak éppen a közszolgálati csatornán játszották ezeket, amelynek nem olyan a nézettsége, mint az RTL Klubé.

Lengyel Tamás

Válótársak

B. A.: Hát a Fapadhoz kell egyfajta attitűd, az biztos…

L. T.: Én nagyon szerettem, csak „elmebeteg, kretén karakterek vannak benne”. (Nevet.) Egyébként Gosztonyi Csabával, aki ebben a sorozatban játszotta a depressziós gazdasági igazgatót, most indítunk közös vállalkozást. A „Szabad színész” egy internetes platform lesz, amely megjelenési felületet kölcsönöz minden színésznek. Igyekszünk egy szakmai piacteret létrehozni, amely a munkavállalókat és a munkáltatókat egymás számára láthatóvá teszi, részrehajlástól mentesen, függetlenül a kapcsolati rendszertől és a földrajzi elhelyezkedéstől. Digitális színészlexikon lesz ez, munkaegyeztetővel felokosítva. Jelenleg béta-verzióban működik, de alig egy hete irtunk alá egy kockázati tőke befektetővel, aki pénzzel beszáll a projektbe, így remélhetőleg jelentősen felgyorsulnak a fejlesztési folyamatok.

Lengyel Tamás

Gosztonyi Csaba – Lengyel Tamás

B.A.: A Válótársakba hogy kerültél be?

L. T.: Egy castingirodán keresztül. Felhívtak. Három meghallgatási kör, utána kaptam meg a lehetőséget.

B. A.: Nagy Ervin azt mondta egy korábbi beszélgetésünk alkalmával, hogy az ő életét egészen biztosan megváltoztatta a Kincsem. Hogy érzed, a te életedet megváltoztatta a Válótársak?

L. T.: A sorozat után az volt az érzésem, hogy akkor kerültem ki a „placcra”. Egyébként azt gondolom, hogy nemcsak az én életemet, hanem széles körben mindenki életét megváltoztatta a Válótársak, karöltve az Aranyélettel. De ehhez kellett, hogy a kereskedelmi tévék részéről meglegyen a vállalás vagy bátorság, hogy a realitykat és a tehetségkutatókat felcserélje a fikciós tartalom gyártásra. Az HBO némiképp előrébb járt ebben, hiszen ekkor már túl voltak a Terápia első és a Társasjáték a második évadán. Az előny mellett némiképp hátránnyal is érdemes számolni, mivel mégis csak egy előfizetéses csatornáról beszélünk, ellentétben az RTL Klubbal, ami egy mindenki által fogható adó. Az igazi ismertség, azt hiszem ezzel kezdődött. Hogy még pontosabb legyek, nemcsak a Válótársak, hanem a Mi kis falunk, így együtt. Ezek a dolgok nem függetlenek egymástól. Ugyanis amint létjogosultsága lett a fikciós gyártásnak Magyarországon, úgy váltam én is ismertebbé.

B. A.: Ezekben a sorozatokban teljesen eltérő karaktereket formálsz meg. Ha egy kicsit a gyerekkorhoz hasonlítom a dolgot, akkor hasonlít ahhoz, hogy az ember fia egyik nap cowboy, másik nap pedig tűzoltó akar lenni…

L. T.: Ne is folytasd, ez nálam is pont így van. Ezt szeretem, ez vonz a színészetben, hogy tizenkilenc órától huszonegyig cowboy vagyok, utána pedig három napig tűzoltó. (Nevet.) Én ezt választottam, és arra törekszem, hogy így is legyen, mármint, hogy minden produkcióban másfajta karakter legyek.

Lengyel Tamás

A mi kis falunk forgatása közben

B. A.: Attól nem tartasz, hogy A Mi kis falunk hőse, Bodri Gyuri szerepébe skatulyáznak?

L. T.: Sok mindent nem tudok tenni ez ellen. De ha szerencsés vagyok, akkor remélhetőleg elég sokan tudják már, hogy én egy színész vagyok, nem pedig Bodri Gyuri, a karakter. Ezért volt szakmailag nagyon jó, hogy egyszerre mindkét sorozatban játszhattam. Azt hiszem ezzel a teljes azonosítást talán sikerült elkerülnöm. Ennek ellenére így is megtörténik, hogy a szerepnevek egyikén utánam szólnak, de arra igyekszem nem hátrafordulni. (Nevet.)

B. A.: Maradjunk még a vidámabb részeknél! Mennyire sírtok a nevetéstől egy-egy jelenet kapcsán? A minap belefutottam a Mi kis falunk „benzinkutas etűdjébe” egy közösségi oldalon, ami szerintem a sorozat egyik legviccesebb jelenete volt.

L. T.: Már amikor csak felolvastuk, akkor is szakadtunk a nevetéstől. A Facebookon egyébként több mint hatmilliószor nézték meg ezt a jelenetet.

Lengyel Tamás

A mi kis falunkban Csuja Imrével

B. A.: Mennyire lehet improvizálni, mennyire kaptok szabad kezet a forgatások során?

L. T.: Nagyon jók a poénok és működik a helyzetkomikum, nagyon kevés az, amit mi hozzáteszünk. Minden pontosan le van írva, de előfordul, hogy a rendező, Kapitány Iván nem állítja le a felvételt a jelenet végén. Abból általában alakul is mindig valami hülyeség.

B. A.: Ettől nem lesz munka a forgatás?

L. T.: Igen, nagyon fontos a jó hangulat és a szakmailag jó közeg, de a napi tizenkét óra forgatás, plusz az oda-vissza út, ötven-hatvan napon keresztül, azért kivesz az emberből rendesen.

Lengyel Tamás

“BÚÉK” csoportkép

B. A.: Szerintem a közelmúlt egyik legjobb magyar filmje a BÚÉK. Milyen volt belülről?

L. T.: Itt akár előjöhetne a korábban említett skatulyás dolog. Nézőként hogy láttad?

B. A.: Nem jutott róla eszembe Bodri Gyuri karaktere…

L. T.: Ennek nagyon örülök, mert bár bizonyos fokig Márk karakterében felfedezhető a bunkó magatartás, de mégis teljesen más figura, hiszen maga a közeg és a történet is teljesen más. Ez utóbbi egyébként zseniális, nem véletlenül készült belőle több nyelven több átirat is. Egy olyan egyszerű alaptörténetről van szó, amit tulajdonképpen három mondatban el tudsz mesélni. Egyébként még mielőtt szerepet kaptam volna benne, az olasz verziót már láttam.

B. A.: Miért döntöttél úgy, hogy ismét szabadúszó leszel?

L. T.: Egyfelől a körülmények hozták ezt a helyzetet. De az is kétségtelen, hogy a Vígszínházban sem volt már minden olyan számomra, mint régen. Úgy éreztem, váltanom kell. Addig a társulati létezés inspirált, a közösség, ahol számít, mit gondolok, hozzáteszek a végeredményhez, a nagy egészhez. Ám az utóbbi években úgy éreztem, sokat adok magamból, és cserébe nem kapok megfelelően vissza. Egyszerűen saját magam akartam dönteni a sorsomról. Bár igaz, ha egy színházban társulati tag vagy, akkor kiosztják a feladatokat, és ha tetszik, ha nem, meg kell csinálni.

Lengyel Tamás

Nemek és igenek című darabban: Bata Évával

Az utolsó három évben már olyan kicsiket játszottam, hogy mindig az öltözőben ültem, és azt nagyon nem szerettem. Úgy éreztem, megy az időm, közel vagyok a negyvenhez, a legjobb formámban vagyok, és csak várakozom. Nem ezt választottam, nem ezért lettem színész. Ez a szakma csinálva jó, viszont, ha arra nincs lehetőségem, akkor más után kell néznem.

B. A.: Sablonos lesz a kérdés, tudom: színház vagy film?

L. T.: Nem szeretem a teátrális dolgokat. Visszafogott karakternek gondolom magam, a minimált jobban szeretem, mint a burjánzó barokkot. Ezért úgy gondolom, a film áll hozzám közelebb. És azt is jobban szeretem, hogy ott kisebb egységekre kell koncentrálni, nem úgy, mint a színház esetében. Például a Nemek és igenek című eladásban, amit most játszunk a Centrálban, nyolcvan oldalt próbálsz meg „átérni”. Ez nagyon nehéz. Ezzel szemben a filmnél csak az aznapi penzumra kell koncentrálni, ami soha nem több – a legrosszabb esetben sem – hat jelenetnél.

Lengyel Tamás

Nemek és igenek

Ennek persze nem mond ellent, hogy az említett Nemek és igenek fantasztikus élmény volt, nagyon jól érzem magam ebben a darabban. Már amennyire jól érezheti magát egy színész, akinek az a feladata, hogy a házassága felbomlását estéről estére átélje. (Nevet.) Beülnek a nézők, látom, érzem, hogy arcul üti őket az előadás, de közben mégsem lesz világvége-hangulatuk, a darab reflektál a világra, fontos problémákat boncolgat. Óhatatlanul elkezdenek gondolkozni, és van egy jó színházi élményük is.

B. A.: Az eddigi beszélgetésünket bizonyos fokig – bár talán nem ez a legjobb szó rá – a szakmai idill jellemezte. Mintha az a mesterség, amit művelsz, annyira szervesen benne lenne a mindennapjaidban, hogy az már védőburkot is jelent számodra.

Lengyel Tamás

Az Aranyélet harmadik évadában

L. T.: Ezt jól érzed, mert tényleg védőburkot jelent. A színészetben vagyok a leginkább biztonságban. Amikor játszom, akkor nem engem terhel a karakter döntésének felelőssége. Ez a legbiztonságosabb helyzet a világon, azt hiszem.

B. A.: Szabadúszóként mi az, amit előre látsz?

L. T.: A tavalyi évet konkrétan végigforgattam. Hogy mi lesz tovább, azt most még nem tudom. Az biztos, hogy a Szabadszínész weboldalt tiszta erővel csináljuk tovább Gosztonyi Csabával.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «