Gyakorlatilag minden napra jut egy hír arról, hogy az emberiség hol és hogyan képzeli el a földön túli jövőjét. A globális felmelegedés ténye pedig mintha lappangó módon siettetné is ezt a dolgot. Akár “túlhájpoltnak” érezzük az útkeresést, akár nem, egy biztos: sorra jelennek meg alternatívák az új világ keresésével kapcsolatban. Dr. Pacher Tiborral, a Puli Space program csapatának alapítójával egy rövid földi űrutazást tettünk a téma körül.
A Puli program elindítója már gyerekkorában is különös vonzódást érzett a csillagászat után. Gyorsan kiderült, hogy az érdeklődése túlmutat a gyermeki vágyakozáson és a tudományos-fantasztikus filmeken. A gimnázium után az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakán szerzett diplomát. De még meg sem száradt a pecsét az okiraton, már a Heidelbergi Egyetem padjában ült, ahol elméleti fizikai, kozmológiai és kvantumkémiai tanulmányokat folytatott és szerzett doktori fokozatot. Pályáját azonban a lehetőségek nem az ég felé fordították, így más területen kezdett el dolgozni, de a földöntúli szerelem megmaradt. 2010-ben megalapította a Puli Space Technologies-t, és csapatával együtt benevezett a Google Lunar X-Prize nemzetközi űrversenybe, amelynek célja volt, hogy feljuttassanak egy kis űrjárművet (rovert) a Holdra, ahol a kis szerkezet igazolhatóan megtesz 500 métert.
A helyzetet nehezítette, hogy a versenykiírás kizárta az állami szerepvállalást a küldetésből. Peter Diamandis, a projekt alapítója úgy vélte, azzal, hogy kormányzati segítséget kizárja, egyszerűsíti a folyamatokat. Reményei szerint ezzel nagyobb teret biztosíthat a kisebb vállalkozásoknak, s így az űrkutatási fejlesztések gyorsabb fokozatra kapcsolhatnak. A harminc induló csapat az évek folyamán tizennyolcra redukálódott, azonban eredményt senki nem tudott felmutatni – már ami a feljutást illeti. A szponzori szerződés 2015. december 31-én lejárt, így a Google Lunar X-Prize projekt parkolópályára került, a versenyt tavaly márciusban győztes nélkül lezárták. A fejlesztések azonban nem álltak le. Olyannyira nem, hogy az izraeli csapat eszköze már ott van a Cape Canaveralben és csak a kilövésére vár, és a mi Pulink sorsa is inkább csak a mecenatúrán múlik, semmint a további fejlesztéseken.
A Hold újbóli felfedezése tehát ismét napirendre került. Elég csak a közelmúlt legjelentősebb kínai expedíciójára gondolni, amelynek során a világon elsőként landolt űreszköz az égitest eddig érintetlen oldalán.
Ellentétben a Holddal, a média hihetetlen jól marketingeli a vörös bolygót, amihez persze mindig talál muníciót egy-egy felröppenő esemény kapcsán. A jó PR ellenére mégis joggal gondolhatnák azt, hogy sokkal reálisabb lakóhely lenne számunkra a Hold, hiszen karnyújtásnyira van hozzánk a Marshoz képest.
Barna András (B.A.):Beszélhetünk-e Hold versus Mars dologról, vagy inkább másként kell megközelíteni a témát?
Pacher Tibor (P.T.): Röviden úgy mondanám, ellentétben veled, hogy nincs„versus”, hanem a Hold és a Mars együtt a kihívás. Egyébként a látszat ellenére a Hold most újra erőteljesen a fókuszba került. Ennek több okát is fel lehetne sorolni, de a leglényegesebb az az, hogy közel van, amit ki lehet és ki is kell használni, hiszen számos teszt lefolytatására alkalmas hely. Az amerikaiaknál is napirenden van a dolog, akik újból ráébredtek, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a Holdra. Ráadásul júliusban lesz az Apolló–11 holdra szállásának ötvenéves évfordulója, ez pedig tovább erősítheti a Holdra irányuló reflektorfényt. Szóval én biztos vagyok abban, hogy sok esemény várható odafent a közeljövőben.
És ennek igazolására itt van az általad említett kínai leszállás a Hold túlsó oldalára, ami tényleg nagy durranás volt, hiszen ezt még nem csinálta meg senki.
És ezzel még nincsen vége, hiszen év vége felé terveznek egy újbóli küldetést egy úgynevezett visszatérő szondával.
B.A.: Én úgy tudom, hogy ebben benne volt az is, hogy kvázi valamiben elsők akartak lenni ezen a területen.
P.T.:A kínaiak szépen lassan fejlődnek. Megvan a tervük, és ennek mentén haladnak. Sokan attól tartanak, hogy amolyan magányos farkasok, és mindent egyedül akarnak majd csinálni. De én úgy látom, hogy ez egyáltalán nincsen így. Nyitnak és kooperálnak, és nemcsak mondják, hanem így is tesznek. De nem vitatom, hogy ebben a dologban kifejezésre jut a politikai akarat is, ami demonstrálja, hogy ők is ott vannak ebben a világban, akikkel számolni kell. És szerintem tényleg számolni kell majd velük.
Szóval a Hold az egy kemény, de mindenképpen kiváló tesztelőhely, ami adott esetben ugródeszka lehet a Mars felé vezető úton.
B.A.:Mindennek az alfája, hogy legyen víz, találjanak valahogy. Úgy tudom, hogy a Holdon valamilyen formában előfordul.
P.T.: A víz a Holdon nyilván nem patakok formájában lesz megtalálható. Az egyik oldalán nagyon meleg, a másikon nagyon hideg van. Becslések szerint – ha jól emlékszem – hatmilliárd köbkilométernyi víz van fent. A következő nagy kérdés, hogy ezt hogyan lehet megtalálni és „kvázi” bányászni. Tulajdonképpen azért indulnak majd a következő szondák – köztük a Puli is ott lehet, ha lesz rá elég pénz –,hogy megkeressék azokat a helyeket, ahol a víz fellelhető. És akkor jöhet utána a következő feladat, hogy miként lehet kinyerni a vizet. Ha vízjeget találunk, akkor az viszonylag könnyen, külszíni fejtéssel kibányászható.
Ha más formában, például holdporban vagy sziklákban találnak vizet, akkor nagyon durván leegyszerűsítve, párologtatással lehet vizet előállítani. Ha megvan a víz, akkor a cél az, hogy abból üzemanyagot, hidrogént és oxigént állítsanak elő. A terv tehát egy vízalapú gazdaság felállítása, plusz a további fellehető energiaforrások, például a napenergia kiaknázása. Ez utóbbi hátránya, hogy ott csak két hétig süt a nap.
Ha odafent elő tudunk állítani vizet, továbbá üzemanyagot, akkor egy sor probléma megoldódik. Ma ugyanis mindent magunkkal kell vinni. Ez pedig jelentős súly- és költségproblémát jelent.
B.A.: Nagyon leegyszerűsítve, ha mindez megvan, akkor meg is érkeztünk?
P.T.: Részben meg. A Holdnak még számos óriási előnye van:a gravitáció a földinek mindössze egyhatoda, nincs légkör, ezért könnyebb onnan bármit el- vagy kijuttatni a világűrbe, mint a Földről, tehát tényleg jó ugródeszka lehet a Mars felé. De a holdkutatásnak létezik egy másik vetülete is. Nemrégiben Luxemburgban készült egy tanulmány, ami a 2018 és 2045 időszakot vizionálta. Ez arról szól, hogy az űrben talált erőforrásokat hogyan lehet helyben hasznosítani. Ezt lefordíthatjuk űrbányászatra is, de azért ennél sokkal többet jelent. 180 milliárd eurós piacot feltételeznek, ami persze lehet ennek a fele, vagy akár a duplája is. Szóval számos tényező az üzleti oldal kiaknázására mutat, ezért sem véletlen, hogy a Hold ismét a reflektorfénybe került.
Erre számos ország „ráállt”, a japánok is erre készülnek, és nemrégiben az ESA (European Space Agency– Európai Űrügynökség) is bejelentette, hogy szintén vizsgálják egy ilyen küldetés lehetőségét. A mi partnerünk, az Astrobotic 2021-re prognosztizálja, hogy fel tud menni, és ha összejön a pénzünk, akkor a mi Pulink is megy vele. Ha nem –és erre az eshetőségre is felkészültünk –, akkor egy kisebb egységet, egy úgynevezett payloadot küldenénk majd fel, ami rajta lenne a leszállóegységen. Igaz, nem tud majd mozogni, viszont különböző méréseket tud végezni, amelyekkel a víz, illetve a hidrogén jelenlétét ki tudja mutatni. Az ISPACE néven futó japánok már befektetői pénzekkel gazdálkodnak, 95 millió dollárból fejlesztenek leszállóegységet. Az ő roverük egyébként már két éve készen van.
B.A.: Hozzájuk képest hol tartunk mi?
P.T.: Nem mondom, hogy a keblére emelt minket a sors. Néha még azt is hallani lehetett, hogy a Puli csak egy médialufi, és nincs mögötte semmi. Azonban mostanra számos körülmény megváltozott a világban. Maholnap elindulnak az izraeliek, a németek mögé odaállt az Audi, a Vodafone, és a Red Bull, média fogja össze a sztorijukat. Úgy vélem, mára túl sok ország és túl sok illusztris vállalat lát az űrkutatásban lehetőséget ahhoz, hogy ezt figyelmen kívül hagyjuk. Ezek pedig fajsúlyos érvek. A mi prototípusaink készen vannak, tudjuk, hogy mit kellene csinálni, és ehhez próbálunk meg pénzt szerezni.
B.A.:Idehaza mennyire veszik komolyan az űrkutatási tevékenységet?
P.T.: Korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alatt létezett egy osztály, amit úgy hívtak, hogy Magyar Űrkutatási Iroda, ahol néhány ember fogta össze az ezzel kapcsolatos tevékenységet. Tavaly novemberben jelentős változás történt: egyfelől a terület átkerült a Külügyminisztériumba, másfelől kineveztek egy űrkutatásért felelős miniszteri biztost Ferencz Orsolya személyében. Persze mindenféle visszhangok keltek szárnyra ezzel kapcsolatban, amolyan jó magyar szokáshoz híven,miért kell erre költeni stb. Sokan bele sem gondolnak, hogy mennyi minden köszönhető az űrkutatásnak, kezdve a GPS-től a meteorológiai állomásokon keresztül a terménybecslésig. Arról nem is beszélve, hogy üzletnek sem utolsó, hiszen egy jó űrprogramnál egy a hatos profittal lehet számolni, azaz egy euró befektetés hatot hozhat.
B.A.: Mi a feladat?
P.T.: Űrstratégiát kell felállítani, amelynek az lenne a célja, hogy összefogja a területen érintett hazai cégeket, és nem utolsósorban javítani kell a tevékenység hazai elfogadottságát. És persze az is, hogy legyen több pénz a szakmában.
B.A.: Tudomásod szerint hány cég vagy vállalkozás foglalkozik itthon űrkutatási tevékenységgel?
P.T.: Elvileg létezik egy terjedelmesebb lista arról, hogy kik kapcsolódnak be ilyen vagy olyan módon az űrkutatásba. Ennek ellenére szerintem csupán három igazán prominens szereplőről beszélhetünk: az egyik a Boon Hungary Kft., ők high-tech elektronikával foglalkoznak,a tevékenységükben – ha jól tudom – közel tizenöt százalékot tesz ki az űripari gyártás. A másik szereplő az Admatis, ez a cég a Miskolci Egyetemből nőtt ki, és anyagtechnológiával foglalkozik, és ott van nem utolsósorban a C3S, amely a sokak által ismert MASAT csapatából alakult.
B.A.: Mondhatnák, hogy kis ország, kis foci, és emiatt talán elfogadható is lenne egy látens ellenállás a honi űrkutatással kapcsolatban. Vajon külföldön is ilyen a dolog társadalmi megítélése?
P.T.: Erre nem tudnék egyértelmű válasz adni. Viszont az tény, hogy nemrégiben olvastam egy interjút Jeff Bezosszal, az Amazon tulajdonosával, aki ötmilliárd dollárt invesztált a saját Blue Origin projektjébe, ami űrturizmussal akar majd foglalkozni, és természetesen további lépésként el akar jutni a Holdra is. Szóval neki is a szemére vetették, hogy miért a Hold, miközben annyi bajunk van itt a földön is. Bezos erre azt mondta, hogy: ez nem egy „vagy” kérdés, hanem egy„és” kérdés, mind a kettővel kell foglalkozni!
B.A.: Mire gondolsz az alatt, hogy annyi a gond, a baj a földön?A klímaváltozásra?
P.T.: Igen.
B.A.: Tényleg akkora a baj, és ennyire közelinek ítéled meg?
P.T.: A jelenlegi kutatások szerint rosszabb a helyzet, mint gondolnánk. A legnagyobb baj Grönlandon észlelhető: még gyorsabban olvad, mint azt korábban hitték. Már nemcsak a leomló jégfalakról van szó, hanem a mostani mérések szerint belső olvadásról is, és sokan úgy vélik, hogy ezt már nem lehet megállítani. Ennek következtében lesznek majd olyan forró nyarak, mint az elmúlt időkben. Szóval adódnak még bőven problémák emiatt. Egyfelől ezért van az, hogy a mezőgazdaság egyre inkább arra próbál ráállni, hogy kontrollált körülmények között tudjon növényeket termeszteni.
Ugyanis vagy ki tudsz fejleszteni olyan növényeket, amelyek bírják az ötven fokot, vagy le kell vinni a termesztést a föld alá, vagy olyan üvegházakat kell építeni, ahol biztosítható a megfelelő klíma. De már szóba került az is, hogy úgynevezett urbán farmokat hoznak létre, ahol mondjuk elhagyott gyárépületeket alakítanak át erre a célra, és függőleges termesztéssel kihasználják a magas tereket.
Folynak ilyen kísérletek. Már most is termesztenek az űrállomáson salátát, de fut egy érdekes kísérlet az Antarktiszon is, amelynek direkt az a célja, hogy extrém körülmények között teszteljék a növénytermesztés lehetőségét, hogy aztán azt majd az űrben, a Holdon vagy más bolygón alkalmazni tudják. Itt két hatméteres konténer egyikében a vezérlőegységet helyezték el, a másikban pedig a növénytermesztés folyik. Ha jól tudom, az idén 180 kiló termést takarítottak be. De a korábban említett kínai egység is vitt fel magokat a Holdra, amelyek ki is csíráztak, de aztán egy pillanat alatt meg is fagytak. Nem is ez a lényeg, ez egy demonstrációként szolgált, hogy megmutassák, ezt is lehet.
B.A.: Némileg témát váltva nem gondolnád, hogy egy magyar performance dobna egyet a honi űrkutatás megítélésén? Mondjuk, ha a Puli felmenne a Holdra, arra bizonyára mindenki csettintene egyet. De akár ne is menjünk messzebb a MASAT-nál, hiszen igen jó visszhangot kapott.
P.T.: Nemrégiben a BME-n tartott Magyarország és a világűr című pódiumdiszkusszión is felmerült ugyanez a kérdés, ugyanebben a kontextusban, amiben azért volt némi szkepticizmus is. Ugyanis amikor a Rosetta űrszonda leszállt a Csurjumov–Geraszimenko-üstökösre 2015-ben, abban is jelentős magyar fejlesztések voltak, amiről szinte senki nem tud. Akkor ez hír volt mint teljesítmény, és szó se róla, megemlítették, hogy mi ebben benne voltunk. De igazából ez nem a klasszikus értelemben vett magyar siker, hanem ez az ESA sikere volt. A Merkúrra is indult most két szonda a BepiColombo projekt keretében, ami egy európai–japán együttműködés, ebben szintén jelentős magyar fejlesztések vannak. De ki tud a BepiColombóról?
A MASAT kilóg ebből a sorból, hiszen rendkívül jó dolgot csináltak. Közel három évig működött ez a kis műhold, ami óriási teljesítmény. Műszakilag nagyot alkottak, egy jó technológiai demonstráció volt, ez is volt a célja. És ez teljesen magyar volt, amire mondhatjuk, hogy egészében a mi sikerünk!
Az én interpretációm szerint a Puli tökéletesen alkalmas projekt lenne egy ilyenre, viszonylag vállalható költségekkel.
B.A.: Mik ezek a vállalható költségek?
P.T.: Két dologról lehet beszélni. Ha a mostani Puli roverről beszélünk, akkor hárommilliárd forintba kerülne a holdutazás, aminek a hatvan százaléka csak az az összeg, amiért felvisznek bennünket, kvázi hatmillió dollár az „útiköltség”. A költség többi részét részben mérnökök finanszírozására, részben a Puli még szükséges módosítására kellene fordítani. Így nemcsak társadalmi munkában dolgoznának a munkatársaim, hanem egy fenntartható cégként tudnánk prosperálni.
Ha az úgynevezett „B terv” valósulna meg, akkor ez a küldetés négy-négyszázötvenmillió forintba kerülne.
Összességében ezzel elindulhatna egy olyan folyamat, hogy a holdkutatásban hatékonyan részt tudnánk venni, ennek folyományaként pedig elindulhatna a ciszlunáris gazdaság, leegyszerűsítve: a holdbányászat. Ha már ez szóba került, akkor meg kell jegyezzem, hogy ez sokakban visszás érzéseket kelt.
B.A.: Nyilván, hiszen adódik a kérdés, hogy kié a Hold, kié a Mars.
P.T.: Senkié!
B.A.: Tegyük fel, hogy minden technikai és technológiai feltétel adott ahhoz, hogy a Holdon, vagy akár a Marson létezni tudjunk. Ezt hogyan lehet elképzelni? Aki először ér oda, azé a hely? Vagy ezt mindenféleképpen egyfajta uniós szövetség irányítja majd?
P.T.: Ezzel kapcsolatban folyik egy jogi, pontosabban értelmezési vita. Van egy 1967-es nemzetközi űregyezmény, amely annak idején a hidegháborús időszakban készült. Ennek a legfontosabb célja az volt, hogy kimondja; az űrbe egyetlen ország, szervezet sem vihet tömegpusztító fegyvereket. Másfelől pedig azt is kimondta, hogy a világűrben nem gyarmatosíthatsz semmit. Kitűzheted a zászlódat, de a hely ettől még nem a tiéd. Létezik ebben egyébként még egy olyan passzus is, amelyben lefektetik, hogy például a Holdat semelyik állam nem sajátíthatja ki. Nem figyeltek viszont kellőképpen arra, hogy mi legyen az ott lévő nyersanyagok hasznosításával. Ezen folyik egy jogi vita. Néhányan azt mondják, hogy az egyezmény szerint ezeket a nyersanyagokat senki nem hasznosíthatja. Mások meg azt – és erre az USA és Luxemburg nemzeti alapon létrehozott egy törvényt is –, hogy tiszteletben tartva a nemzetközi megállapodásokat, a tengeri erőforrásokhoz hasonlóan, ha kimész valahova horgászni, akkor a terület nem lesz a tiéd, de a hal, amit kifogsz, az igen. Véleményem szerint ez sem tökéletes megoldás, gondoljunk a brit kontra francia halászflották közötti feszültségre a rákkvóták kapcsán.
Ennek ellenére azt gondolom, hogy a megoldást valahol a nemzetek közötti összefogásban találjuk majd meg. Egyébként létezik egy nonprofit szervezet, a Moon Village Association, ennek elég sok cég és magánember a tagja. Ők egy olyan platform létrehozásán dolgoznak, ami egységbe tömöríti azokat, akik a Holddal kapcsolatban bármilyen tevékenységet folytatnak, legyen az oktatás, kutatás vagy bármi.
Amíg innen lentről felfelé nézve beszélünk erről az összefogásról meg a közös célokról, addig a kialakult kép sokáig idilli lesz és marad. Az viszont nagy kérdés, hogy amikor már ott leszünk, és mondjuk elkezdődnek a kitermelések és nyersanyag-hasznosítások, akkor hogy is lesz majd ezzel a képpel. Egészen biztos, hogy lesznek feszültségek és lesznek majd konfliktusok is.
B.A.: Mikorra prognosztizálható a feljutás a Marsra?
P.T.: Az amerikaiak azt mondják, hogy 2030–2033-ra lesz egy olyan konstelláció, amikor ez valósággá válhat, de addig ezt elő kell készíteni, és számos tesztet el kell végezni, elsősorban a Holdon. Korábban említettem azt, hogy a Hold az egy nagyon kemény hely, keményebb, mint a Mars, ezért biztosak lehetünk abban, hogyha a Holdon sikeres teszteket tudnak lefolytatni, akkor az a Marson is működni fog majd.
B.A.: Nagyvonalakban mi a különbség a két égitest között?
P.T.: A Mars tulajdonságait illetően egy kicsit közelebb áll a Földhöz, mint a Hold. Van egy minimális légköre, de nyilván nem tudunk űrruha nélkül létezni ott sem. A hőmérséklet jó esetben elérheti a húsz fokot, és mínusz hatvan alá nem nagyon megy. Ami bezavarhat, hogy ott egy nap 24 óra 36 perc, erre még nem tudjuk, hogy miképpen reagál az ember bioritmusa. A Holdon két hétig tart a nappal, két hétig az éjszaka, tehát mindenképpen mesterségesen kell beállítani a 24 órás ciklust, amihez viszonylag könnyebben lehet alkalmazkodni.
B.A.: Hogyan látod az eljutás lehetőségét? Lesznek olyan gyors űrhajók, vagy mint a filmeken, hibernálni fogják az utazás idejére az embereket?
P.T.: Ez egy nehéz kérdés. Vannak már most is olyan elképzelések, amelyek megvalósításával nagyon gyorsan oda tudnánk érni.
B.A.: És ezt kibírja az ember?
P.T.: Igen, kibírná. Kb. félévről beszélünk, ennyi időt egy űrállomáson is eltölt egy-egy csapat.Meg kell azonban oldani a sugárvédelmet, és erre nincsenek ilyen távon még konkrét tapasztalatok. Egy földkörüli pályán is éri sugárzás az űrhajósokat, sokkal több, mint a földön, de még mindig csak egy töredéke annak, mint amekkora adott esetben egy Mars-utazáson érné őket. Mi a Földön védve vagyunk, mert van egy mágneses terünk, amiről lepattan a kozmikus sugárzás.Ha egy űrállomáson gond van, akkor gyakorlatilag bármikor vissza tudod hozni a legénységet. Ha viszont egy űrhajó tiszta erőből megy a Mars felé, akkor nem tudod visszafordítani, ezért megfelelő védőpajzsokat kell építeni, ami viszont növeli a tömeget. Minél nagyobb a tömeg, annál jobban megnehezíti az utat. Minél nagyobb a súly, annál többe kerül, mivel több energiát igényel. És ne feledkezzünk meg a dolog humán oldaláról sem, mert oké, hogy fél év alatt fel lehet majd jutni a bolygóra, de mentálisan kibírja e majd az ember ezt azzal a tudattal, hogy hat hónapig csak egy irányba megy, és nincsen visszaút. Egyébként vizsgálják a pszichés terhelés hatásait. Az oroszoknál végeztek erre egy 500 napos tesztet, de ez még mindig nem százszázalékos, hiszen ha nagyon nagy probléma merül fel, akkor azonnal ki lehet jönni. Az űrben viszont nincs menekülési útvonal.
B.A.: Az interneten rengeteg anyag jelenik meg arról, hogyan képzelik el a holdbázisokat és a marstelepeket, modulos iglukat, felszín alatti építményeket képzelnek el. Hogyan élhetünk mi fönt, ha már ott vagyunk?
P.T.: A Marson is gyér a légkör, ott is nagy a sugárzás, ha tetszik,iglukat kell építeni. Egyébként vicces, de az iglukat tényleg csinálják valamilyen értelemben. Vannak olyan elképzelések, amikor – és ez lehet a Holdon is – felfújható modulokat csinálnak, amiket befednek vagy körbevesznek a holdporból 3D-vel nyomtatott téglákkal vagy betonnal. Így építenék meg azt a két-három méteres falat, ami már megvéd a sugárzástól.
B.A.: Sok dolognak megkapargattuk a felszínét, hogyan summázhatnánk a jövőképünket?
P.T.: Én most azt látom, hogy van egy nagyon erős fókusz a Holdra, a Mars mint vízió pedig ott van a háttérben. A Holdat most úgy látják, mint egy szükséges és nagyon hasznos ugródeszkát. Én azt gondolom – minden negatív megjegyzéssel szemben–, hogy a Google Lunar X-Prize verseny sok pozitív dolgot is hozott, annak ellenére, hogy győztes nélkül zárták le az egészet. És sok cég jól jött ki ebből a dologból, nagyjából azok az országok, amelyekre számítani lehetett.Az izraeliek, a németek, a japánok, az amerikaiak, az indiaiak továbbra is ott vannak a képben, és tegyük hozzá, hogy mi sem adtuk föl.
Google Lunar X-Prize hatására tehát létrejött hat-hét olyan cég, amelyek léteznek, és nem adták fel. Úgy érzem magunkat – ezekkel a cégekkel együtt –, mint az első telepesek, akik megérkeztek a Sziklás-hegységbe. (Jó, indiánok itt nincsenek.) Ez pedig azt igazolja, hogy a dolog működik, jó irányba megy. Fontos – és ezt el kell mondani az embereknek is –, hogy az űrre nemcsak azért van szükségünk, hogy technológiai performance-okat hajtsunk végre, hanem azért is, mert az űrkutatásba invesztált energia hozzájárul ahhoz, hogy a Földön is jobb legyen.
