Kezdőlap Magazin 2019 „A deadmoney-tól az ászpókerig”

„A deadmoney-tól az ászpókerig”

2370
0

Szinte ezerszázalékig biztos vagyok benne, hogy a hazai könnyűzenében kevésbé járatosak közül is számosan fel tudnának idézni egy-egy mondatot a Halott Pénz dalaiból. A refrének és fülbemászó szövegek jónéhány darabja immáron jelmondattá avanzsálódott, és észrevétlenül a hétköznapi közbeszéd kiegészítő eleme lett. Marsalkó Dáviddal, az együttes frontemberével most egy kicsit a szövegek mögé pillantunk.

Marsalkó Dávid

Dávid borít minden sztereotípiát, ami általánosságban megfogalmazódhat zenészekkel szemben. Allűrt még nagyítóval sem lehet felfedezni nála. Némi képzavarral élve: tartózkodóan közvetlen. Habitusa nagy és érzékeny lelket takar, amihez ösztönös visszafogottság társul. Mindemellett jól tetten érhető a beszélgetés dialógusai között az,hogy az elmúlt tizenöt év mennyire céltudatosan és következetesen lett felépítve.
Másodjára találkozunk. Mostani beszélgetésünk prológusa a Jeep márkanagyköveti beiktatására datálódik, majdnéhány hónap elteltével a diskurzus a Flow Caféban folytatódik. Bevallom, kicsit tartottam attól, hogy a korábban említett visszafogottság társul majd hozzánk, de szerencsére ezúttal ettől nem kellett tartanom, minden felhőtlen volt és laza.

Barna András (B.A.): A pályafutásod gyökereiben a zenei irányultságot látens módon csak az támasztja alá, hogy a szüleid elvittek egy zeneiskolába. Ez jelenti az origót?

Marsalkó Dávid
Marsalkó Dávid

Marsalkó Dávid (M.D.): Egyáltalán nem! Édesanyám vitt még el annak idején zeneiskolába, ami az ő részéről inkább ösztönös volt, mint tudatos. Egyszerűen arról volt szó, hogy ő zeneiskolába járt, kórusban énekelt, és azt szerette, pontosabban szerették volna apuval, ha én is meg tanulok valamilyen hangszeren játszani.
Egyébként mind a ketten nagyon muzikálisak. Nálunk mindig fontos volta zene, a zene szeretete. Kissé leegyszerűsítve azt mondhatom, hogy a Led Zeppelin gitár- és dobszólóin nőttem fel.
Az, hogy később úgy alakult, hogy zenével foglalkozom, egyfelől a szerencsének köszönhető, másfelől pedig a „lélek” vitt erre az útra. Továbbá mindig nagyon vonzott az, hogy valami olyasmit csináljak, amitől jobban érzem magam a bőrömben.

B.A.: Hogyan indult el ez a folyamat?

M.D.: Az írással. Először középiskolában kezdtem szövegeket, verseket írni, elsősorban magamnak, de persze lányoknak is.

B.A.: Mint némiképp grafomán, a magam fejével azt gondolnám, a vers az egy nehéz műfaj. Te mégis versek vonalán indultál, miért?

M.D.: Számomra ez tűnt a legkönnyebbnek. De először csak úgy összevissza írogattam.

B.A.: Azt szokták mondani, hogy, aki ír, az tovább él, mert kiírja magából a gondokat, a feszültséget. Nálad is így volt?

M.D.: Ezt nem is tudtam! (Nevet.) De az tény, hogy az írás nálam is egy abszolút belső indíttatás volt. Lélekbalansznak nevezném, az ember kiírta magából azt, ami éppen foglalkoztatta, bántotta vagy érdekelte. Később az kezdett el izgatni, hogy ezek a gondolatok, gondolatfoszlányok összeálljanak valamivé.

B.A.: Hogyan társult ehhez a zene?

M.D.: Az írás mellett nagyon sok zenét hallgattam, mert ez is nagyon érdekelt. Ennek folyományaként a középiskolában az egyik barátommal elkezdtünk összerakni zenéket,és lett egy középiskolai zenekarunk is. Innen már csak egy lépés, hogy a zenék alá szövegek is kerüljenek, aminek egyikét-másikát már dalnak nevezhetjük. Én nagyon élveztem ezt a dolgot, de nem állt mögötte semmilyen tudatos vagy világmegváltó terv. Élveztem csinálni, egyszerűen jólesett. De már a kezdetkezdetén sem gondoltam azt, hogy én ebből valaha is karriert építek, vagy ismert leszek.

B.A.: Visszatérve a kronológiához: honnan számítod az origót?

M.D.: 2003-ban kezdtem el az egyetemet, 2004-ben pedig elindult a Halott Pénz, innen.

B.A.: Miért is Halott Pénz?

M.D.: A halott pénz, azaz „deadmoney” egy pókeres műszó, amit a „lenézett” vagy nyerésre esélytelennek tartott játékosokra mondanak a többiek. Ez az egyik olvasat. A másik pedig egy fricska, egy ellentét egy görbe tükör a hiphop stílus egy olyan vonalának, amelynél a pénzközpontúság és nagyon egocentrikus irány dominál. Hiszen olyasvalaki mondja, aki ennek pont az ellentéte, önbizalom-hiányos, valamilyen szinten gátlásos pasi.

Marsalkó Dávid

B.A.: Miért vagy önbizalom-hiányos?

M.D.: Mindig is az voltam.

B.A.: A kérdésem némiképp költőinek tekinthető, hiszen ennek egy jó részét meg is énekelted. A sorok között érezni valamiféle frusztrációt, de ez a mai napig is benned van?

M.D.: Tulajdonképpen igen. Nyilván az önbizalmamon később sokat lendített, hogy a Halott Pénz sikeres lett, sokan ismerik és szeretik a dalainkat. De azt gondolom, hogy az ember egyfajta alapfrusztrációval vagy „démonokkal” születik, és ezeket nagyon nehéz legyőznie, elüldöznie az élete során. Úgy gondolom, hogy egész életem hordoz magában kérdőjeleket, bizonytalanságot, ami társul egy állandó útkereséssel. Egyszerűen van az embernek egyfajta lélekállapota, amiben él, és amivel küszködik, vagy jó esetben nem. Nekem van egy ilyen alapbeállítottságom, érzékenységem. Ehhez párosulnak a külső jegyek, a vörös haj például. Egész életemben, de főleg gyerekkoromban a környezetem állandóan éreztette velem, hogy máshogy nézek ki. Ez azért hatással van az emberre.

B.A.: Csúfoltak?

M.D.: Rengeteget. Gyerekként külsőségekben másnak lenni, különbözni a többiektől, vagy eltérni az átlagtól, az már hordoz magában egyfajta attitűdöt, lélektípust.

Marsalkó Dávid

B.A: Érzek ebben egy kis ellentmondást, hiszen óriási koncerteket adsz, adtok elő több ezer ember előtt. Aki ilyen problémákkal küzd, annak öt ember elé is feladat kilépni a színpadra.

M.D.: Meg kellett tanulnom színpadi embernek lenni. Meg kell tanulnom minden helyzetben jól teljesíteni, valamint azt is – legyen bármilyen körülmény –, hogyan kommunikáljak a közönséggel.
Egyébként ebben amúgy is van egyfajta fokozatosság, hiszen az elején nem ezrek előtt lépsz fel. Először ott van öt ember egy koncerten, aztán lesznek húszan, negyvenen, nyolcvanan. Szembesülni kell azzal is, hogy olyan helyeken is fel kell lépni, ahol például nincsenek fények. Adott esetben tök sötét van, és még ráadásul az áram is megcsap, ha nem figyelsz oda.
Ez pont olyan, mint a sport.Ha valaki, mondjuk, hétévesen elkezd vízilabdázni, akkor ő valamilyen szinten van ebben a sportban, vagy éppen a nullán, mert akkor ugrik be először a vízbe. Ugyanígy van ez az előadó-művészettel vagy bármilyen színpadi tevékenységgel. Egyszerűen csinálni, gyakorolni kell, bele kell menni bizonyos szituációkba. Nem lehet mindenki Michel Jackson, aki erre született. Ugyanakkor vannak olyan emberek is, akik erre születtek, de nem állnak még készen erre a feladatra, emiatt rengeteget kell gyakorolniuk.
Én is azt figyeltem meg magamon, hogy minél többet állok a színpadon, annál inkább megtalálom a helyemet, és rájövök bizonyos dolgokra. Arra, mit hogyan kell csinálni, és például arra is, hogyan kell beszélni emberekhez. Szép lassan rájöttem, hogy ezeknek a dolgoknak vannak szabályai, nemcsak a kommunikációs technikákat tekintve, hanem abban is, hogyan áll fel a produkció, amit aztán persze mindig fejleszteni kell.

Marsalkó Dávid

B.A.: Minden rendes szülő támogatja a gyerekeit. Akkor, amikor már megcsillant a Halott Pénzből valami, ők ehhez mit szóltak?

M.D.: Alapvetően nagyon pozitívan álltak hozzá, bár eltérő mértékben. Apu fotóművészként száz százalékig beleélte magát a dologba, lendületet adott, de ennek ellenére túl sokat nem foglalkozott vele. Anyu pedig nem nagyon kommentálta, de nyilván gondolt valamire, amikor reggel hétkor fölkelt, és én még mindig ott ültem a gép előtt, és próbáltam összehozni valami zenei alapot. Akkor már minden bizonnyal érezte, hogy komolyan veszem ezt a dolgot.
Alapvetően egyébként egy kérésük volt, hogy végezzek el egy egyetemet. És miután ez is működött közben, különösebben nem szóltak bele semmibe.

B.A.: Mikor fordult élesbe a Halott Pénz?

M.D.: Az egyetem után felkerültem Pestre. Először a Ludwig Múzeumban, utána egy reklámügynökségnél dolgoztam, ezt követően pedig egy marketinges állásom volt. 2012–2013-ban kezdett elindulni a Halott Pénz. Egy átmeneti idő következett, amikor nagyon sokat dolgoztam, és mellette csináltam a zenei dolgaimat is. Ez később már olyan sok volt, hogy szinte a végkimerülés határáig érkeztem, le is döntött a lábamról. Ugyanis azt nem lehet túl sokáig csinálni, hogy az ember megérkezik reggel fél hatkor Debrecenből, és nyolcra meg bemegy dolgozni. És ennek további negatív hozadékaként arra is rá kellett jönnöm, hogy két dolgot nem lehet egyszerre százszázalékosan csinálni. Ekkor döntöttem el, hogy minden figyelmemet a zenére fordítom.

Marsalkó Dávid
Tulajdonképpen kockáztattam. Ez egy vízválasztó volt az életemben, hiszen feladtam a fixbevételemet, aminek persze nem maradt el a családi visszhangja sem. Apu továbbra is teljesen mellettem állt. Anyu is támogatott, de az anyák óvatosságával. Ez valahol érthető, hiszen az ő generációjánál nem volt természetes az, hogy az ember csak úgy felmond a munkahelyén.
Ma már bebizonyosodott, hogy jól döntöttem, és az is igazolást nyert, hogy ebbe száz-százötven százalékot kell beletenni. Ha ez nem így történt volna, akkor ma nem tartanánk itt.

B.A.: Hogy lett a szólókarrierből zenekari karrier?

M.D.: Tulajdonképpen zenekarivá fejlődött. Alapvetően az elejétől fogva az volt a vágyam, hogy egyszer a dalok élő zenekari formában szólaljanak meg. De a kezdetkezdetén még senki nem foglalkozott velem, hogy finoman fejezzem ki magam. Senki nem bízott ebben az egész dologban. Szóval a Halott Pénz nekem sokáig nagyon magányos sport volt. Amikor némiképp beindult, akkor lett lehetőségem arra, hogy bevonjak embereket. Először egy DJ-vel jártam fellépni, utána lett egy négyfős élőformáció. Ekkor lépett be a Márk is, mint külső énekes. 2013-ban jött ki a harmadik albumom, és tulajdonképpen akkor váltunk hétfős zenekari formációvá.

B.A.: Honnan kerültek a társak a látókörödbe?

M.D.: Pécsi kapcsolatok, barátok, zenészismerősök. A lényeg számomra az volt, hogy összeállt ez a csapat, és elindult valamilyen irányba. A váz sok szempontból alapvetően megmaradt, a főinput az továbbra is én vagyok dalírásban, koncepcióban és rengeteg más dologban. A csapatszellem a színpadon élő megszólalásban teljesedik ki. Hozzátéve azt, hogy a Barni és a Samu, a billentyűs és a gitáros, dalok írásában is részt vesznek már az utóbbi időben.

B.A.: A dalok hogy születnek? Először van egy mondat, vagy először megszületik egy ritmus, amire jön egy szöveg?

M.D.: Az a helyzet, hogy erre nincsen kifejezett recept. Általában úgy néz ki, hogy a fő csapásirány tőlem jön. Ilyenkor bennem már él valamilyen hangulat vagy hangulatterv, egy ötlet. Ez lehet egy akkordmenet zongorán, vagy egy dobritmus. A legtöbb esetben ez indítja el a szöveget nálam, és utána ez épülget tovább.

Marsalkó Dávid

B.A.: Nagyon sok számban visszaköszön az életed egy-egy mozzanata. Ez amolyan tudatos marsalkós koncepció, stílus?

M.D.: Azt gondolom, hogy ez a személyiségemből fakad. Ezért is köszön vissza ez az érzés, amit te is említettél. Mindig próbáltam őszintén hozzáállni a dalszerzéshez, ami azzal jár, hogy az ember sokat merít a környezetéből és a saját életéből. A személyes hangulat mindig is egy fontos része volt a Halott Pénz történetének. Abszolút közvetlen, őszinte, aminek persze vannak előnyei és hátrányai is. Ez adott esetben esetlenebbnek tűnhet, mint a bűvös profizmus, de én ezt az utat választottam.

B.A.: Ha téged az ember kívülről lát, akkor te olyan csendes-rendes gyereknek tűnsz,de mégis csak te csinálod a bulit. Te a magánéletben bulizós vagy?

M.D.: Nagyon! (Nevet.) Rendesen bulizom, ezt elhiheted! (Nevet.)Társasági ember vagyok, szeretek közösségben lenni. De ennek ellenére nagyon visszafogott életet élek. Nincsenek nagyobb kilengéseim. Próbálok fegyelmezetten élni.

Marsalkó Dávid

B.A.: Elvégezted az egyetemet, marketing szakon. Az ott szerzett tudást tudod a mostani életedben kamatoztatni?

M.D.: Azt gondolom, hogy a Halott Pénz eredendően ösztönös. Az ösztönösség viszont csak bizonyos szegletekben mutatkozik meg. Ez alapvetően a dalszerzést, szövegírást érinti, vagy azt, hogy például milyen vizuális irányba megy el egy klip, hogy csak pár dolgot említsek. De léteznek tudatos döntések, mint például az, hogy vannak a zenekarnak szabályai. Ezek közé tartozik az is, hogy az ember kivel dolgozik és kivel nem. De az is tudatos, hogy én teljesen elzártam magam a bulvárvilág elől. Az ösztönösség és a tudatosság valahol kiegészítik egymást, az a lényeg, hogy a megfelelő helyen domináljanak.

B.A.: Annak idején 2013-ban hoztál egy döntést. Kockáztattál, feladtad az akkori egzisztenciádat. De talán úgy is a feltehetném a kérdést, hogy mikorra vált üzletté is ez a dolog?

M.D.: Nem használnám az „üzlet” megfogalmazást. Amikor meghoztam ezt a döntésemet, akkor már pörgött annyira a Halott Pénz, hogy reményt adhatott arra: tud odáig fejlődni, hogy később ez ne jelentsen anyagi gondot. Persze volt némi megtakarításom is minden eshetőségre. Egyébként meg soha nem éltem nagylábon, és ma sem élek, de legfőképp ez a dolog soha nem a pénzről szólt.
Amikor pedig lépegetett előre a történet, akkor mindig megpróbáltam visszaforgatni a produkcióba. Ahogy most feláll a Halott Pénz egy koncerten egy látvánnyal, egy stábbal és egy ilyen zenekarral, ezek mind olyan dolgok, amibe mi rengeteget invesztáltunk az évek során. Tehát én azt mondanám, hogy nem üzletté vált, hanem megpróbáltunk professzionálisan hozzáállni a zenéhez a zenéléshez.
2014-ben el tudtunk kezdeni jobban építkezni. Nyilván egy ilyen előrelépés attól is függ, hogy egy-egy zenekarnak mennyi koncertje van, és nem mellesleg attól is, hogy erre hány ember kíváncsi.

Marsalkó Dávid

B.A. Mi először egy Jeep-rendezvényen találkoztunk. Ez a siker elismerésének egy másik aspektusa. Sok támogatótok van?

M.D.: Hál’istennek az elmúlt évek alatt ez is szerencsésen alakult, hiszen megtaláltuk egymást pár partnerrel. Azért használnám a partner kifejezést, mert inkább egy kölcsönös jó viszonyról van szó a cégekkel, semmint klasszikus támogatói együttműködésről. Ennek ellenére kevés stabil partnerünk van, és kevés márkával dolgozunk együtt. Viszont akik vannak, azokkal megpróbálunk együtt gondolkozni és hosszú távra tervezni, illetve egyedi dolgokat csinálni. Próbáltuk ezeket a kapcsolatokat úgy kialakítani, hogy „egymást ne bántsák”,kvázi ne legyenek konkurensei egymásnak. Az pedig külön öröm, hogy ezek a különböző piacokon lévő márkák adott esetben jól együtt tudnak működni. Három-négy nagy márkával dolgozunk együtt, és én emellett pedig Jeep Compass nagykövete lettem. Szóval mi olyan cégekkel szeretünk együtt dolgozni, akikkel jó együtt gondolkozni is.

Marsalkó Dávid

B.A.:Milyen márkanagykövetnek lenni?

M.D.: Talán furcsán hangzik, de nem erőltetünk semmit. Nincsenek kőbevésett szabályok. Az sem titok, hogy a Jeeppel nyilván kihasználjuk az együttműködésben rejlő kommunikációs lehetőséget. Egyébként már a legelejétől az volt a koncepció, hogy szeressem az autót vezetni, és ez majd szépen hozza magával a dolgokat. És szeretem is! Legfőképp az tetszik benne, hogy nincsen belőle túl sok.Jellegzetes és karakteresen néz ki.

B.A.: Egyébként mennyire vagy átitatva benzingőzzel?

M.D.: Gyerekkoromban én is tologattam a kisautót a szőnyegen, de manapság a zenében jobban figyelem a trendeket, mint az autóiparban. Persze amióta ennek az autónak a volánja mögött ülök, mindenképpen van rajtam egy „másfajta szemüveg” is.

Marsalkó Dávid

B.A.: Említetted, hogy az együttesben vannak szabályok, eleve hét embernek együtt dolgozni sem egyszerű.Milyen direktívák jelentek meg a zenekari életben?

M.D.: A hét ember az eleve harminc, hiszen ekkora a stáb. Nyilván más jellegű szabályok vonatkoznak a stábtagokra, mint a zenekar tagjaira. A zenekarban olyan gyakorlati szabályokat hoztunk, amelyek megkönnyítik a mindennapi életünket. Gondolok például arra, hogy a tagok maximum tíz percet késhetnek a koncertre indulás előtt, ha valaki megcsúszik, annak a gázsijából levonjuk az összeget.

B.A.: Ez nem ördögtől való, de be is tartjátok?

M.D.: Igen. Tulajdonképpen mindenki nagyon rövid időn belül felfogta, hogy nem egymást akarjuk lehúzogatni, hanem az a feladatunk, hogy pontosan odaérjünk a koncertre. Oda mi dolgozni megyünk, időre, nem lehet csak úgy késegetni. Ez, úgy gondolom, a profi hozzáállást segítő szabály. A másik ilyen alapvető dolog, hogy ittasan vagy ehhez közeli állapotban nem léphet fel senki a zenekarból. Ez is már az elejétől kezdve fontos volt.
Nyilván vannak olyan produkciók vagy előadók, akiknek ez adott esetben jól áll, vagy tudnak ilyen módon is dolgozni. Mi nem ilyenek vagyunk. A Halott Pénz nem az a produkció, ahol megengedheted magadnak, hogy besörözve, kómásan állj ki a színpadra.
Én rengeteg zenei könyvét elolvastam. Szerintem a Rolling Stones a világ egyik legfegyelmezettebb zenekara, a kezdetektől tele szabályokkal. Illúzió azt hinni, hogy Mick Jagger teljesen elázva állt valaha is színpadra. Minden, amit a média beállított róluk, az a legtöbb esetben nem volt más, mint marketing. De bármilyen más együttesekről szóló könyvet is említhetnék: akik sikeresek voltak hosszú távon, az mind arról szólt, hogy milyen iszonyatos fegyelmezettség jellemezte őket.

Marsalkó Dávid
Mi próbálunk profin hozzáállni. Ugyanis azt gondolom, ha az emberek pénzt fizetnek azért, hogy eljöjjenek a koncertünkre, akkor nekünk a legjobb állapotban kell felállnunk a színpadra. Ez alapvetően a közönség tiszteletéről szól.
Van egy másik igen jelentős aspektusa is ennek a dolognak, de ez inkább számunkra egy befelé csatolás. Nagyon sok olyan zenészt láttam az elmúlt évek során, akik belecsúsztak abba a csikicsuki-helyzetbe, hogy inniuk kellett ahhoz, hogy felmenjenek a színpadra, és aztán egyszer csak úgy maradtak. Ha alkohol nélkül nem tudod megcsinálni a produkciódat, akkor egy idő után már nem tudsz tőle szabadulni.
Mi nagyon következetesen vittük végig ezt a dolgot. Viszont ehhez bele kellett állni bizonyos helyzetekbe. Ma mondhatom, hogy bármilyen koncertet bármilyen szituációban lenyomunk úgy, hogy nem kell hozzá meginnunk, mondjuk, nyolc vodkát. Ez iszonyú erőt ad, és jó érzés, hogy nekünk egy koncert előtt nem kell ilyen segítség. Arról nem beszélve, hogy hosszútávon egészségkímélő is. A zeneipar ugyanis nagyon kikészíti az embert. A rengeteg éjszakázás, a rengeteg benzinkúti koszt, a buszban „törött nyakkal” alvás agyoncsapja az embert.

B.A.: A közönség támogatása viszonylag jól mérhető dolog. A szakma skatulyáz valamilyen módon?

M.D.: Skatulyák mindenképpen vannak. Az ember agya ugyanis mindent megpróbál leegyszerűsíteni, ettől könnyebb adott esetben az élet. A zeneipar a vendéglátóipar bizonyos jegyeit hordozza. Például, ha elmész egy étterembe, ahol rosszat eszel, akkor biztos, hogy oda nem mész többet. Ez pontosan ugyanígy működik egy zenekarnál is. Ha elmész egy koncertre, és az nem tetszik, akkor soha az életbe nem mész vissza. Ezt később nagyon nehéz megváltoztatni.
Szakmai szempontból ez más. Ugyanis ez a hierarchia sokkal összetettebb, ellentétben a közönség hierarchiájával, ami sokkal jobban mérhető.

Marsalkó Dávid

B.A.: A szakma hogyan fogad el benneteket?

M.D.: Szerintem itt is ugyanúgy működik minden, mint bármelyik más szakmában. Aki sikeres, azt nem annyira szeretik. Ez egy létező magyar jelenség (külföldön nem tudom, hogy van).
Akármit csináljon is az ember, egy nagyon fontos döntést mindenképpen meg kell hoznia,mégpedig azt, hogy elhatározza, a szakmának akar-e zenélni, vagy pedig a közönségnek.
Nekünk alapvetően mindenkivel jó a viszonyunk, de nem érdekel, hogy mit gondolnak. Nekem az a fontos, hogy hányan vannak a koncerten, az emberek szeretik-e a dalokat, és hogy jól érzik-e magukat. És innentől kezdve az, hogy a szakma hogy viszonyul egy előadóhoz vagy egy zenekarhoz, szinte teljesen lényegtelen. Mégpedig azért, mert a szakmán belül mások a relációk.
Itt is, mint számos más szakmában, rengeteg a piti alak. Igaz, ezekkel nem kell foglalkozni, de mindenképpen hatással lehetnek ránk, és a rosszindulatukkal rátelepedhetnek az ember lelkére. De meg kell erősödni, és arra kell gondolni, hogy a produkció az első, és a közönség mindenekfölött áll.

B. A.: A siker fantasztikus dolog, viszont be is darálhatja az embert. Te hogyan kezeled?

M.D.: Nem tudom, de valahogy megpróbálja kezelni az ember. A Halott Pénz hosszú évek sikertelensége után indult el valamennyire. Ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, és talán pont ez tartja a mai napig is a földön a zenekart. A sikernek az a része, amiről sokan gondolják, hogy az elszállás, soha nem volt része a Halott Pénz történetének. Annyira megbecsüljük, és annyira megháláljuk, hogy ezt csinálhatjuk, hogy eszünkben sincsen elrugaszkodni a földről.

Marsalkó Dávid

B.A.: Most lesztek 15 évesek, hogy látod a jövőt?

M.D.: Ez egy borzasztóan nehéz kérdés. A zeneiparban nehéz előregondolkozni, hiszen annyira durván és gyorsan változnak a dolgok.

B.A.: Az Omega is megélt hatvanat…

M.D.: Az egy teljesen más világ volt. Régebben Magyarországon egyrészt sokkal kevesebb zenekar volt, másrészt sokkal kevesebb dal jutott el az emberekhez. Ma már ömlik a zene a YouTube-ról, rádiókból és még számos más csatornából. Tegyük hozzá: rengetegféle zenevan, és iszonyatos gyorsan változnak a trendek. Régebben, mondjuk, a hetvenes években, teljesen másképp működött ez az egész. Ma már nagyon gyorsan változik a piac, és a közönséget érő impulzusok mennyisége is százezerszerese a tíz-húsz évvel ezelőttinek.

Marsalkó Dávid

B.A.: Szerinted lehet váltani, vagy tartani a lépést?

M.D.: Nagyot nem lehet váltani. A Halott Pénzre egyfajta stabilitás jellemző. Ez az attitűd vagy koncepció kardinálisan nem tud változni, de zeneileg nyilván hatnak ránk friss dolgok, amik később beépülhetnek majd. Ez szerintem természetes, hiszen fejlődni kell! Ami műfajunkban a dalszöveg a legfontosabb. Véleményem szerint a dalszövegen múlik, hogy mennyire maradandót alkottál. Például a Piramis Ha volna két életem című dalát még sok évtized után is egy sor generáció kapásból énekli, mert a témájával a közönség azonosulni tud, ezért maradt/lett időtálló.

B.A.: A zene valamilyen szinten kortalan, nem?

M.D.: Hááát…igen. De azért azt ne felejtsük el, hogy a zene, a dalszerzés,ha az nem ipari módon történik, a társadalom és az adott kor egy bizonyos lenyomatát adja. És mivel mi próbálunk őszintén hozzáállni, nyilván a bennünket aktuálisan érintő témákat dolgozzuk fel. Ebből fakadóan ma nem olyan szövegeket írok, mint tíz évvel ezelőtt, vagy amilyet tíz múlva írni fogok.

Marsalkó Dávid

B.A.: Felléptetek már az Arénában is, ez jelöl egyfajta szintet is, mondhatnám úgyis, hogy valamiféle elismerés.

M.D.: Én is azt gondolom, hogy az Aréna az egy nagy falat, de hál’istennek sikerült ezt is elérni.

B.A.: Ez a gondolat hogyan jön?Az ember mer egy nagyot álmodni, vagy ennél azért jobban átgondoltátok?

M.D.: Jobban átgondoltuk, és megalapozottnak láttuk. Mi úgy vágtunk neki az Arénának, hogy korábban már hat vagy hét teltházas koncertet tartottunk a Budapest Parkban, ami tizenegyezer embert jelent fellépésenként.

B.A.: Ahhoz már nem kell sok, hogy az Aréna is tele legyen.

M.D.: Azért ez a helyszín mégis csak egy másik liga. Más a költségoldala, más jegyárakkal dolgozik. Mi azért léptük meg az Arénát, mert a zeneipar arról is szól, hogy miként különbözteti meg magát az ember. Egy ilyen koncerttel megkülönböztettük magunkat, hiszen a generációnkból mi csináltunk először itt koncertet. Ez egyébként stratégailag is egy jó húzás volt. Sportnyelven szólva: óriási előnyre tettünk szert a hasonló kortárs együttesekkel szemben.
Az Aréna egyébként azért kockázatos vállalkozás, mert nehéz megtölteni, még külföldi nagy sztárok esetében is. A teltházas Aréna-koncertünk mindenféle szempontból a karrierünk csúcspontjának tekinthető.

Marsalkó Dávid

B.A.: Ez a tény előrevetíti, hogy lesz további folytatás?

M.D.: Ezt ma még nem tudom megmondani, de vannak tervek erre vonatkozóan.

B.A.: Egy Aréna-koncert üzletileg is jó húzás?

M.D.: Ez egy külön fejezet lehetne. (Nevet.) Nálunk az Aréna-koncert bevállalása, nem elrugaszkodott jegyárakkal, nagyon minimális szponzori pénzekkel, nem egy gigantikus üzlet, hanem inkább egy brandinghez köthető fontos lépcső. Egy magyar zenekarnak nagy kihívás, nagy vállalkozás, de elsősorban nem üzlet vagy profit vonatkozásában, hanem az erkölcsi és szakmai jelentősége miatt.