„Még kitalálom”

Balogh Levente üzletember, befektető. A szélesebb közönség a Cápák között című üzleti show-műsorból ismerhette meg a nemzetközi brandépítés mesterét, akinek népszerűségét mára mi sem jellemzi jobban, mint a közösségi oldalak több százezres követői tábora. Az üzletember legfényesebb csillaga, a Szentkirályi ásványvíz mellett az elmúlt évek során egyre élesedőbb kontúrral rajzolódott ki a magyar vízkirály másik márkája, a Balogh Levente brand is, ami nem a portfólióbővítésre, hanem a társadalmi szerepvállalásra, a tudásátadásra és a minőségi magyar élelmiszeripar kiépítésére, helyzetbe hozására fókuszál.

Leventével öt évvel ezelőtt találkoztunk először. Akkori beszélgetésünk helyszínét a Sky Baby energiaital bevezetésének apropóján egy 60-as évekbeli Li–2-es Malév utasszállító adta, fél évtizeddel később urbánusabb környezetben, a Szentkirályi Magyarország budapesti főhadiszállásán találkozunk.

Hogy őszinte legyek, azóta is soha el nem múló nosztalgiával emlékszem vissza a korábbi beszélgetésünkre. A Cápák között még látótávolságban sem volt, és bár újságolvasóként tudtam, kicsoda Balogh Levente, mégsem tudtam, kivel fogok majd beszélgetni. A közismertsége ma már tény, népszerűségéhez nem fér kétség. Az üzleti show-műsor megközelíthetetlen milliárdosából rövid idő alatt példakép lett, akinek követői között ma már nemcsak szakmabeliek vagy sikerre éhes feltörekvők jelennek meg, hanem olyanok is, akik nem a vállalkozói létben keresik vagy találták meg a boldogulásukat. A vállalkozói élet egyik jó értelemben vett megmondóembere, akinek számos mondata szállóigévé vált a Cápák között négy évada alatt.

Aligha van olyan kérdés, amit ne tettek volna fel már neki a siker receptjét keresve, közvetlensége azonban mit sem változott. Motorral érkezik a februári tavaszban, és mielőtt megtaláljuk az irodai térben az interjú legalkalmasabb helyszínét, menet közben mindenkihez van két jó szava, mindeközben elmeséli, hogy a tér rendezetlensége a tanácsadói szekció kialakítása miatt van. Hamarosan itt is beindulunk – mondja.

Barna András (B. A.): Öt évvel ezelőtt találkoztunk először, azóta felnőtt a Balogh Levente brand is. Ez egyfajta cápahatás, vagy egy tudatos terv része, hogy önmagadból is márkát építs?

Balogh Levente (B. L.): Ez már régen foglalkoztatott, ahogyan a társadalmi szerepvállalás is. Még két nagyobb projektet szeretnék beindítani, de később és hosszú távon mindenképpen csak a tanítással, a tudásátadással kívánok foglalkozni. Azért van most körülöttünk némi káosz, mert az üzleti tanácsadói irodám kialakítása folyik, ami ennek a tevékenységnek a legfőbb és legkorszerűbb bázisa lesz egy stúdióval. Erre a tevékenységre egyébként egy sor más projektet is felfűzünk majd.

B. A.: Erről lehet tudni valamit bővebben?

B. L.: A Cápák között üzleti show-műsor évről évre jól példázza a változásokat és a vállalkozások, vállalkozók sorsának alakulását. Ezzel együtt mi is alakulunk, és megtanuljuk ezt a formátumot és stílust. A negyedik évadra kikristályosodott bennem – és szerintem a jövőben meg fogja határozni mind a Cápák közötti tevékenységemet, mind az üzleti és a magánéletemet is – az, hogy a minőségi magyar élelmiszereket felkarolom, mentorálom és próbálom segíteni. Erre egy nagyon komoly műsort, sorozatot, kommunikációt szeretnék felépíteni. Ez a küldetés egyébként már nagyon régen bennem volt tudat alatt.

B. A.: Azzal, hogy a Balogh Levente brand jól láthatóan életre kelt, a rád irányuló reflektorok száma is megnőtt. Ez jó vagy rossz?

B. L.: A Szentkirályi márkaépítése kapcsán korábban is voltak megjelenéseim a médiában, ugyanakkor ennek a korszaknak az érdekessége mégis az volt, hogy viccesen néha nem úgy mutatkoztam be, hogy Balogh, hanem hogy Szentkirályi Levente, és akkor mindenki azonnal be tudott azonosítani. (Nevet.)

B. A.: A Cápák között-ben néha – még a kívülálló számára is – szokatlan empátiával közelítesz egy-egy vállalkozóhoz. Ez az attitűd genetikus?

B. L.: Ösztönösen viselkedem, és mindig próbálom megérteni azt, aki ott áll és beszél, függetlenül attól, hogy az ötlete jó vagy sem. Megpróbálok a dolog mögé látni, hogy mi a célja azzal, amit kitalált. Jellemzően a pitch felénél mindig rájövök arra, mi hajtja a vállalkozót: bajba került, fejlődni akar, mentor kell neki, vagy egyszerűen csak azért van itt, mert meg akarja menteni a vállalkozását. Azt gondolom, hogy jellemzően mindenkit reálisan ítélek meg.

B. A.: Ebben a műsorban egyfajta módon látunk téged. Te hogyan látod magadat?

B. L.: Sokszor hangoztatom, hogy kétféle típusú ember létezik az üzleti életben: az egyik a vállalkozói típus, aki térben lát, a másik a menedzser típusú, aki feladatban lát. Egyik sem több a másiknál, viszont bárki bármit mond, ezeket a dolgokat nem lehet megtanulni, erre születni kell. Én stratéga vagyok, térben látom azt is, amit én csinálok, de azt is, amit más csinál.

B. A.: A Cápák között üzleti show-műsor egyfajta történelmet is ír, hiszen a vállalkozói lét megkopott nimbuszán nemcsak megpróbál javítani, hanem egyfajta példakép-kovácsoló küldetés is megbújik a műsorok között. Mi erről a véleményed?

B. L.: Az biztos, hogy a műsor a „vállalkozó” szó fogalmát igyekszik a helyes mederbe terelni. Emlékszem, a rendszerváltás körüli években, ha valaki kiszállt egy nagy autóból a legkellemetlenebb kérdés irányába az volt, ha megkérdezték tőle, mivel foglalkozik. Ha nem akarta elmondani, akkor egyszerűen úgy válaszolt: vállalkozó vagyok. Ezzel aztán jól alásták a tevékenység és a szó reputációját. Miközben a napnál is világosabb, hogy a vállalkozó az, aki vállalkozik, mert van biznisze, van produktuma, amit aztán meg tud nevezni, mert a tevékenysége megnevezhető. Mi, akik ott ülünk A Cápák között-ben, végérvényesen szakítani akarunk ezzel az évtizedes rossz sztereotípiával, és a műsorral együtt tulajdonképpen magának a szónak a valódi értelmét tanítjuk meg az embereknek, a nézőknek és azoknak a fiataloknak, akik most lépnek ki az életbe, vagy akár azoknak a vállalkozóknak is, akik éppen tanácstalanok önmaguk tevékenységével kapcsolatban.

B. A.: A műsorban minden Cápának megvan a maga neve melletti aposztrófja, téged mindig üzletemberként említenek, soha, vagy csak nagyon ritkán angyalbefektetőként. Ennek oka van?

B. L.: Az életben mind az öten mással foglalkozunk, én az élelmiszeriparban a Szentkirályi ásványvízzel letettem egy olyan dolgot az asztalra, ami felkerült Európa térképére. Addig csak mondták, hogy Magyarország víznagyhatalom, de a Szentkirályi bizonyította be. Azt gondolom, hogyha egyszer csinál valaki egy ilyen nagy dolgot, később ehhez kötik a nevét, ami nem baj, hiszen az a tevékenységem csúcsa és koronája, hogy a Szentkirályit létrehoztam.

B. A.: Nagyon sokszor azzal mondattal fejezed be a gondolatodat, hogy a nap végén mi üzletemberek, befektetők vagyunk. Minden esetben a racionalitás alapján döntesz, vagy néha érzelmi alapon?

B. L.: Némely esetben érzelmi döntést hozok vagy hozunk, de ezek mögött mindig ott húzódik a karitatív vonal is. Engem, minket sem hagy hidegen, ha olyan vállalkozókkal beszélgetünk, akik az álmaikat szeretnék megvalósítani, és ha ehhez még jól is pitchel valaki, akkor hagyjuk magunkat és elhisszük neki, és ezen a ponton válunk angyalbefektetővé. De nyilván az érzelmek után jön a racionalitás. És persze ott vannak azok a jelentkezők, akik nem tudnak szembenézni a tevékenységük gyerekbetegségeivel vagy azzal, hogy az ötletük egyáltalán nem bombaüzlet, mert mondjuk már előttük többen kitalálták. (Jegyzem meg, hogy Balogh Petya állandóan visszatérő kérdése az: „ha ekkora ötlet, akkor miért nem találta ki még senki” – valahol ez nagy igazság) Az ilyen vállalkozóknak kellene elsősorban megérteniük azt, hogy mi a nap végén tényleg befektetők vagyunk, akiknél nem mellesleg nincsen ott a világ minden pénze.

Egyébként sokszor elgondolkozom azon és nagyon sajnálom, hogy működő vállalatok nem jönnek be, pedig sokaknak akár jó terep is lehetne ez a platform. Nagyon sok tőkehiányos vállalkozás működik ma Magyarországon, mert annak idején – a rendszerváltáskor – nem a tőkeszerkezet kialakításában segítette őket az állam, hanem kölcsönökkel, ami eladósodáshoz vezetett. Ennek ellenére léteznek jól működő cégek, amelyek folyamatosan egyensúlyoznak, kötéltáncot járnak, mert a tőkeszerkezetük gyenge. Ha például gazdaságilag instabil egy-kétmilliárdos cégek is jönnének a műsorba, akkor biztosan lenne közöttük olyan, amelyik gondolkodóba ejtene minket. Szóval a magam részéről reménykedem abban, hogy majd megjelenik egy ilyen vállalkozó is a műsorban.

B. A.: A vállalkozások, amikbe beszálltál, megvannak még, vagy volt lemorzsolódás?

B. L.: Nagyjából a fele van meg, a többiek ilyen-olyan okok miatt lemorzsolódtak. Sokszor emlegetett példám az az eset, amikor valaki a tenyérbecsapás után azt gondolta, hogy megérkezett és hátradőlhet, mert mi majd mindent megcsinálunk. Mi a Cápatársaimmal nem felvásárolunk, hanem beszállunk valahova kisebbségben azért, hogy a mentorálásunkkal vagy a cég anyagi megerősítésével megtoljuk a vállalkozó szekerét. Ahogy mondani szoktuk, mi nem munkát akarunk venni, hanem segíteni valakinek a boldogulását. A másik, amit mindig szóvá tesznek nekem, az a marketingköltség. Mindenkinek látnia kell azt, hogy ha valaki tízmillió forintot akar kérni 10 százalék üzletrészért, amit marketingre akar költeni, akkor nincsen miről tárgyalni, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert ekkora összeg semmire sem elég. Ez csak felesleges pénzégetés, azzal szemben, ha valakinek azért kell ennyi pénz, mert mondjuk a termelését akarja megduplázni egy jobb géppel, mert tudja, hogy erre van igény.

B. A.: Már öt évvel ezelőtt is szóba került közöttünk az utódlás kérdése. Akkor az volt a dologról a véleményed, hogy alanyi, egészen pontosan családi alapon senki ne üljön be tulajdonosi székbe. Ez az álláspontod megmaradt?

B. L.: Azt gondolom, hogy ilyenek már csak a filmekben vannak. Ma a világ legnagyobb cégeinek mindegyikének több tulajdonosból álló vállalatszerkezete van, ezért tudnak nagyok lenni. A Szentkirályinál is csak olyan tehetségű ember lehet ügyvezető, aki alkalmas erre. Ez akár lehet majd egyszer a fiam is, de ha nem alkalmas erre, akkor ő nem tehet tönkre egy több tízmilliárdos birodalmat.

B. A.: És ha érzelmi alapon nézzük, te szeretnéd?

B. L.: A gyerekeimnek azzal kell foglalkozniuk, amiben megtalálják önmagukat. Nekem szerencsém volt, mert vonzott az édesapám szakmája, és a mai napig is imádom az élelmiszeripart. De ezt az irányt nem az édesapám választotta nekem, hanem én választottam magamnak. Hozzátéve azt is, hogy igazából most ébredtem tudatára, hogy miért is volt kijelölve számomra ez az út, amire már nem pusztán csak egy szakmaként, hanem hivatásként tekintek. A küldetésem pedig nem kisebb, mint hogy igenis megteremtsem a minőségi magyar élelmiszeripart, -gyártást, és nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén. Elhatároztam, hogy föl fogom kutatni az olyan a vállalkozókat, mint például a Hódi paprika, a Chiliyard, a Vegi Pont, akik alkalmasak erre. És a példánál maradva: meg fogjuk nézni a paprikatermést, a -szüretet, a -feldolgozást, az -őrlést egészen addig, amíg az áru a dobozba nem kerül. És ez a nyomon követés, ez az ellenőrzés lesz a garancia arra, hogy ezekbe a termékekbe nem kerül majd kínai paprika, adalékanyag, és ami így elkészült, arra fogom azt mondani, hogy ez bekerülhet a Balogh Levente éléskamrájába. Szerencsére már van egy sor olyan hazai vállalkozó, akikre fel lehet építeni ezt a piramist, de segíteni kell nekik, ezért is állítok fel egy stábot erre. A médiaerőm most ért el oda – hiszen egy-egy bejegyzésemet több százezren olvassák –, hogy kiválóan ki tudom használni erre. A célom nem más, mint az, hogy ha akár egy külföldi, akár egy magyar fűszereshez bemegy valaki, és sonkát, paprikát, mézet vagy egy üveg bort akar venni, arról tudja, hogy az a legjobb magyar minőség. Meggyőződésem, hogy sajnos azért is van ennyi beteg ember Magyarországon, mert nem megfelelő élelmiszereket eszünk – és ez így van a születésünktől kezdve.

B. A. Nem mennék bele a részletekbe, de valahol azt gondoltam, hogy vevő leszel a Hódi paprika ajánlatára.

B. L.: A közösségi oldalamon is „számonkérték”, hogy miért nem szálltam be. De meg kell érteni, hogy nem feltétlenül mindig az a megoldás, hogy beszáll egy Cápa. Egy vállalkozást, akár konkrétan a Hódi paprikát is fel lehet virágoztatni úgy, hogy én nem vagyok benne 20 százalékkal. A másik: azt is látni kell, hogy a műsor hozzáadott értéke a nézettség, aminek olyan hatása van, amire nem is gondol a vállalkozó.

Meg kell jegyeznem, igaz, nem pont a konkrét példához tartozik, hogy a legtöbb esetben nincsenek tisztában a vállalkozók azzal, valójában mennyit is ér a vállalkozásuk.

B. A.: Mondjuk ez egy állandóan visszatérő momentum, ahogy én látom.

B.L: Az esetek 98 százalékában abszurd dolgokat mondanak a vállalkozók, pedig egy cég gazdasági értékét pontosan ki lehet számolni. Nem lehet olyat kijelentenie senkinek, hogy majd két-három év múlva ennyit és ennyit adok el, de már ma elkérem a vállalkozás akkori értékét. Ez a szemléletmód tetten érhető a nagyobb méretű vállalkozói szinteken is. Azt gondolom, hogy több magyar nagyvállalatot is meg tudnék menteni, azonban azt látom, hogy a tulajdonos vagy a tulajdonosi kör egyfajta röghöz kötött módon nem néz szembe a vállalkozása valódi értékével, hanem a saját tradíciójának rabjaként inkább tönkremegy.

B. A.: A minőségi élelmiszeriparba és -gyártásba nagyvállalatokat is be lehetne vonni, vagy lenne olyan, amelyik bevonható lehetne?

B. L.: Lehet, hogy erőset mondok, de szerintem nem, mégpedig azért nem, mert a nagy cégek térnyerését a kereskedelem befolyásolja, a kereskedelmet meg a kereslet. A kereskedelemnek a minél nagyobb profit elérése a célja, a vásárlónak pedig az, hogy a lehető legolcsóbban jusson a termékhez. Nincs ebben semmi varázslat. Az édesapámmal például már sok évvel ezelőtt kiszámoltuk, ahhoz, hogy hét deciliter 100 százalékos málnasűrítményt előállítsunk szörpnek, az önköltségi ár hatezer forintban áll meg. Csak ki kell menni a piacra, és rögtön látjuk, hogy mennyi ott a málna kilója. Az édesapám a Marina szörppel az ország második legnagyobb szörpgyártója volt. Amikor a Szentkirályi brandet felépítettem, akkor vissza akartam jönni ezzel a termékkel piacra, de nem tudtam, mert azt mondtam: én nem csalok. Ha pedig nem csalok, akkor az én szörpöm tízszer annyiba kerül, mint a másik. De ez sok mindenre igaz, például a borra is. Meg kell nézni, hogy mondjuk egy kiló szőlőből mennyi bort lehet készíteni. Ezzel szemben olyan alacsony, 300-400 forintos árakkal is találkozunk a boltokban, ami enyhén szólva is kérdéseket vet fel. De akárhogy is van, ezzel, illetve ezekkel termékekkel kell versenyezni. Pont ezért szeretnék egy új kategóriát teremteni, és ezért fogom létrehozni a „Levente éléskamráját”. Ami ebbe az éléskamrába bekerül, az egy teljes részletességgel ellenőrzött termék lesz, tehát még a fogyasztói ára is, ami mellett az is kommunikálva lesz, hogy az miért annyi. Ebben a rendszerben csak két főszereplő van: az egyik a gyártó, aki hajlandó minőséget gyártani, a másik a fogyasztó, aki hajlandó minőséget venni. Mindenkinek tudomásul kell vennie és meg kell értenie azt, hogy az olcsó élelmiszert, aminek van egy nyersanyagára, akár világpiaci, akár kereskedelmi, ha negyedárban adja valaki, azt csak úgy tudja megtenni, hogy az a minőség rovására megy – és pont.

B. A.: Az életviteledet tekintve elköteleződtél valamilyen étkezési szokás felé, vagy nem foglalkozol ezekkel a trendekkel?

B. L.: Mi kizárólag olyan helyeken vásárolnunk, ahol tudjuk, hogy honnan jön az élelmiszer. Általánosságban pedig az a véleményem, hogy semmit nem szabad túlzásba vinni, így például a vöröshúsok evését sem. De az ember szervezetének – már csak a biológiájánál fogva is – minden tápanyagra szüksége van megfelelő mennyiségben és egyensúlyban. Bizonyos fokig értelenül állok azelőtt is, hogy a most hat hónapos gyerekemnek glutént meg szénhidrátgazdag étkezést írnak elő, miközben a fél világ ebbe akar belehalni.

B. A.: Ez a képletes időutazás a Sky Babytől indult, milyen pályát futott be?

B. L.: Kevésbé fényeset, mint amilyenre számítottam, de a piacon van, sőt bővítettük ezt a termékportfóliónkat egy másik energiaital-családdal is. Bár még csak most debütált, de úgy tűnik, nagyon jó a fogadtatása.

A Sky Baby fejlesztésére szánt erőforrásainkat átcsoportosítottuk, ennek a gyümölcse lett a Vízangyal kozmetikai kollekció, ami jelenleg háromféle változatban elérhető, de hamarosan piacra lépünk egy gyerekeknek szánt változattal is. Ezzel mi lettünk az egyetlen olyan cég, amelyik egy brand alatt kínál külső-belső hidratálást. Mire ez az interjú megjelenik, addigra megnyitja kapuit az első Vízangyal szépségszalon is, ami elindítja a termék profession vonalát is. A terveim szerint ebből minden megyeszékhelyen lesz egy-egy, de már tárgyalunk egy dubai és egy moszkvai üzlet megnyitásáról is.

B. A.: Mondjuk tizenöt év múlva, hogy látod magad: ásványvízkirályként, üzletemberként, befektetőként vagy mentorként?

B. L.: Bízom abban, hogy ennyi idő alatt fel tudom építeni és létre tudom hozni a magyar minőségi élelmiszergyártást, és ennek leszek én az arca és az élharcosa. Egyébként remélhetőleg ez idő alatt egy sor szemlélet is megváltozik majd, aminek nagyon lassú és óvatos jelei már itt-ott megmutatkoznak a ma kereskedelmében is.

A Cápák már várják a vállalkozók jelentkezését a Cápák között üzleti showműsorba. Az ott bemutatkozók nem csak a megtörtént befektetéssel nyerhetnek, azok iránt is rendszeresen megnő az érdeklődés, akik nem lépnek üzleti partnerségre a Cápákkal, valamint a műsor partnereinek különdíjaira is esélyesek.
www.rtl.hu/capakkozott/jelentkezz

Írta: Barna András | Képek: Balogh Róbert, Sárosi Zoltán