Délutáni „reggeli”

Porkoláb Eszter és Kráml Dávid alapötlete, a granolák és müzlik készítése, a szupermarketek gondolái között született. A „másként, mint mások” gondolatot a kísérletezések időszaka követte, aminek nyomán létrejött a Hester’s Life márka és termékcsalád. A 2017-ben kis manufaktúraként induló vállalkozás jól vette a piaci startot, a termék 2018-ban aranycsillagot kapott az ízek Oscarját jelentő Great Taste Awardon, és még ugyanebben az évben a PAKK dizájnversenyről is elhozták a legjobb csomagolás díját. No de hogyan lehet a dietetikától és a grafikusszakmától eljutni a sikersztoriig?

Eszterrel, Dáviddal és állandó kérdezőtársammal, Tóth Kingával a Gerbeaud budai kistestvérében, az Émile-ben találkozunk. A beszélgetésünk témájához, azt hiszem, jobb díszletet nem is választhattam volna, ugyanis az Émile egyszerre kézenfekvő és stílszerű, nem mellesleg kiváló reggelizőhely. Az egyetlen szeplő a képen, hogy mi inkább uzsonnaidőben vagyunk, mivel csak délutánra sikerült időpontot egyeztetnünk. Az étterem vörös szalonjában ültünk le beszélgetni.

Eszter és Dávid rendkívül rokonszenves fiatalok, kettőjük közül, úgy érzem, Eszter az, aki örök mosollyal az arcán született, Dávid tartózkodóbb, amolyan precíz, problémamegoldó személyiség benyomását kelti. A vegyészszakmát váltotta a grafikusira, emellé jött a granola Eszterrel, aki bár dietetikusi végzettséget szerzett a középiskola után, mégis egy vargabetűt leírva érkezett a sült müzlik világába, és tér vissza a szakmájához.

Barna András (B. A.): A Hester’s Life karrierútját megismerve az volt az érzésem, hogy a klasszikusokon túlmutató sikersztori a tiétek, amiben szinte egyetlen „melléütés” sem volt. Ezt az is igazolja, hogy a cég töretlenül fejlődik a 2017-es indulása óta. A história további pikantériája számomra az, hogy a dietetikusi és a grafikusszakma közös nevezője a granola- és müzligyártás lett. Mekkora és milyen utat jártatok be idáig?

Porkoláb Eszter (P. E.): Én nagyon korán eldöntöttem, hogy dietetikus szeretnék lenni, mert már gyerekkoromban is imádtam tenni-venni a konyhában. Mivel elég nagy társasági életet éltünk, ezért a vendégeknek is igyekeztem megmutatni ezt a fajta kreativitásomat mindenféle olyan kotyvasztással, mint például a tejben feloldott Plusssz tabletta. (Nevet.) Noha még ma is jól mulatok ezeken a gyerekkori emlékeken, de azt gondolom, hogy ezek a dolgok indirekt módon biztosan hatással voltak a későbbi döntésemre.

B. A.: Az ember azt gondolná ezeket hallva, hogy még inkább a sütés-főzés az irányba fordulsz, és mondjuk az önmegvalósítás ebben teljesedik ki.

P. E.: Annyira azért nem szippantott be a konyha. Viszont a szűkebb és tágabb környezetemben találkoztam olyan étkezési problémákkal – bulimia, anorexia –, amelyeknek meg akartam érteni a miértjét. Persze akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy az okok mentális eredetűek, de elkezdett érdekelni az egészséges táplálkozás. Később nem is volt számomra kérdés, hogy a dietetikusi képzést választom a szakközépiskola után. Így utólag visszatekintve azt mondhatom, hogy már akkor éreztem, hogy ez egy jó irány, mert nagyon sokat lehet segíteni az embereknek azzal, hogy irányba rakom az étrendjüket.

B. A.: Egyébként te magad érintett voltál valamilyen ételérzékenységet illetően?

P. E.: Nem, egyáltalán nem, de az tény, hogy – allergiáktól függetlenül – otthon mindig figyeltek arra a szüleim, hogy milyen minőségű étel kerül be a konyhába és a hűtőbe. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy volt egy számottevő időszaka a gyerekkoromnak – gondolom, nem én vagyok az egyetlen –, amikor a mogyorókrémet és a kristálycukrot nagykanállal ettem. (Nevet.) Tizenhat éves lehettem, amikor a tudatosabb étkezés felé fordultam, de nem lettem bigott ebben a kérdésben, mert enni nagyon szeretek. Szóval nem mérem patikamérlegen a kalóriákat, nem tartom életszerűnek sem, és akik hozzám járnak tanácsadásra, azoknak sem ezt a fajta irányt ajánlom.

B. A.: Dávid, te is elég messziről indultál. Mennyire?

Kráml Dávid (K. D.): Vegyészként végeztem, de nem láttam a magam jövőjét ebben a szakmában, ezért már az iskola ideje alatt elkezdtem alkalmazott grafikát tanulni. Később másodmagammal belevágtunk egy vállalkozásba, ahol először sokféle reklámgrafikával, dekorációval foglalkoztunk, ahol a tervezés az én feladatom volt, a kivitelezés pedig a társamé. Aztán arculattervezéssel bővült a tevékenységi körünk, később pedig egy édesipari cég számára országspecifikus csomagolóanyagokat, fóliákat terveztünk. Anélkül, hogy panaszkodnék, el kell mondanom, hogy az arculattervezés egy vékony jég ugyanis a szakmaiságot gyakorta felülírta a megrendelői szubjektum. Emiatt a sikerélmény is mindig kicsit keserédes volt, mert minden érintett „még bele akart húzni egy vonalat”, ami persze olykor borította a koncepciót. Ebbe egy kicsit bele is fásultam, és nagyon vágytam arra, hogy mindaz a tapasztalat, amit én ezen a területen megszereztem, egy saját produktumban formát öltsön.

B. A.: Azt gondolom, hogy most van az a pillanat, amikor rendezhetjük az egyenletet.

P. E.: Amikor mi ezt az egész granolás-müzlis dolgot kitaláltuk, mindkettőnknek megvolt a személyes indítékunk. Dávid vágya az volt, hogy végre egy olyan csomagolással állhasson elő, aminek az elkészítésébe nem szól bele senki. Én pedig egy olyan reggelit szerettem volna az asztalon látni, amit szívesen megeszek. Ugyanis 2016-ban, amikor az ötlet megfogalmazódott bennünk, akkor még nem volt akkora és olyan széles szortiment a müzlipiacon, mint ma. A mentesszegmensben is jellemzően a nagyon száraz, nagyon íztelen pelyhek szerepeltek a kínálatban, vagy pedig a nagyon cukros termékek, de ezek nem is szóltak másról, mint az élvezeti értékek „kimaxolásáról”, nem pedig az egészségről. Szóval ezt a két dolgot szerettük volna összehozni, és ebbe tettük bele a tudásunkat. Nem kisebb feladat állt előttünk, mint egy olyan termék előállítása, ami nemcsak esztétikus és hívogató, hanem olyan finom is, hogy megtartja a fogyasztót. És ha még az összetételre is ránéz valaki, akkor azt is el tudja róla mondani, hogy: „wow, ez nemcsak finom, hanem tök jó, mert egészséges is!”.

B. A.: De miért pont ez a termékkategóriát szemeltétek ki? A müzli egyfajta jó értelemben vett fétis volt nálatok?

K. D.: Nem, de én például szeretem a müzlit, és még jobban a gabonapelyhet, képes vagyok bevágni egy nagyobb mennyiséget is. Ebből kifolyólag egy sor kóstoláson túl vagyok. (Nevet.) Egyébként, annak idején a piacon leginkább gyerekeknek készült, ízesített, formázott és extrudált termékek voltak jelen. Összességében emiatt kezdtünk el komolyabban ebben a termékkörben gondolkozni, illetve egy olyanban, amelynek értékesebb a beltartalma. Szóval végignéztük a kínálatot, és elkezdtük szűkíteni a termékkört. Kiestek a mogyorósak, mert azokat nem szeretem, majd a mazsolások, amit viszont a gyerekek többsége nem szeret. Mire a sor végére értünk, szinte nem is maradt alternatíva. Szóval innen indult el a müzli gondolata, egy olyan müzlié, aminek magas az élvezeti értéke, és még egészséges is. Ebben az egész kísérletezési folyamatban tulajdonképpen a mai napig a kísérleti nyúl szerepét játszom mint „főkóstoló”. (Nevet.)

B. A.: Egyébként számotokra fontos a reggeli?

P. E.: Igen, fontos, de ez nem jelenti azt, hogy csak müzlit, zabkását vagy granolát eszünk.

Tóth Kinga (T. K.): Csak a termékre koncentráltatok, vagy vizionáltatok egy kisebb-nagyobb üzleti vállalkozást is? A receptúrák mellé készült üzleti terv?

K. D.: Először legfeljebb csak csírájában. Az elején folyton azokra a kompromisszumokra kerestük a választ, hogy miként lehet olyan terméket előállítani, ami az élvezeti értéke mellett még az egészséges életmódot is támogatja. Egyébként Eszter találta meg ennek a kulcsát a gyümölcsökben és a gyümölcsös, egészen pontosan a datolyával történő édesítéssel. Amikor eljutottunk erre a pontra, akkor éreztem először, hogy ezt a dolgot jól be lehet csomagolni, vizuális és kommunikációs szempontból is.

B. A.: Az élelmiszergyártás egy ingoványos terület, hiszen millió-egy szabályozásnak kell megfelelni. Belegondoltatok ebbe?

P. E.: Valójában nem egy nagy kockázatú portfólióról van szó, hiszen nincsenek hűtött vagy fagyasztott termékeink. Ugyanakkor, amikor némileg naivan ebbe belevágtunk, annyira vitt bennünket a lendület, és annyira bíztunk a sikerben, hogy nem nagyon foglalkoztunk ezekkel a „földi dolgokkal”, csak arra koncentráltunk, hogy ha nekünk van igényünk egy ilyen termékre, akkor másnak is lesz. Persze minél közelebb jutottunk a végeredményhez, annál több gyártástechnológiai kérdés, kihívás jött velünk szembe, amiket lépésről lépésre meg kellett oldanunk. Szerencsére Dávid a csomagolástervezés hozzáadott értékeként sok dologgal tisztában volt a szükséges feltételek és a dokumentációk beszerzése terén is, így ezt nagyon jól menedzselte. Én pedig az egyetemen tanultam a HACCP-rendszert, úgyhogy nem kellett teljes sötétben tapogatóznunk, ami persze nem jelenti azt, hogy könnyű volt.

B. A.: Ma már külön szekciók vannak az üzletekben az ilyen-olyan mentes termékek számára, aminek oszlopos tagjai a vegán termékek is. Volt bennetek olyan megfontolás, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan, hogy ennek a trendnek a hullámára felüljetek?

P. E.: Az az érdekes, hogy amikor mi ezt elkezdtük, akkor még nem volt ennyire hangos ez a vonal. Klasszikusan a zöld és barna zacskósok voltak a mentes termékek, de eközben például a gluténmentesek tele voltak cukorral. Szóval jó néhány éve még egyáltalán nem létezett olyan alternatíva, amelyben annyi mentes jellemző lett volna, mint a miénkben, ami teljesen vegán, laktóz-, glutén-, hozzáadottcukor-, aroma- és tartósítószer-mentes. Nehezítette a pályát, hogy olyan, mint granola, itthon nem létezett, szóval kijelenthetjük, hogy ezen a területen kategóriát teremtettünk. Korábban csak müzlik, ropogós müzlik, gabonapelyhek és natúr zabtermékek közül lehetett választani. Hozzá kell tennem, hogy a granola még a mai napig sem annyira ismert szegmens, mint mondjuk a müzli. A kóstoltatásokon azt tapasztaljuk, hogy tulajdonképpen nagyon sokan nem tudják, hogy a granola nem más, mint egy édes és alacsony hőmérsékleten kisütött ropogós müzli, aminek ettől a technológiától nagyobb lesz az élvezeti értéke.

T. K.: Folytassuk onnan, hogy hogyan léptetek a következő szintre!

P. E.: Nagyjából egy év alatt kísérleteztem ki a receptúrákat és készítettem el az első granolákat az otthoni sütőben, a kóstoltatás pedig az ismeretségi körben történt. (Nevet.) Egy év után adtam föl az akkori orvoslátogatói állásomat, ekkorra lett készen az első kisüzemünk is, ahol hárman dolgoztunk egy gyártó kollégával kiegészülve, és egy minimális raktárkészlettel. Később aztán innen bővültünk tovább. Számomra az egyik legfontosabb momentuma az indulási folyamatnak az volt, hogy a saját magunk által megtervezett és kialakított üzemben kezdhettünk nem pedig már egy agyonhasznált konyhában. Láttunk számos ilyet.

B. A.: Apropó, miért avanzsáltál át az orvoslátogatói szektorba?

P. E.: Mind a ketten veszprémiek vagyunk, és az egyetem alatt is itt voltam gyakorlaton, de amikor végeztem, akkor nem volt szabad státusz, ezért kellett mást választanom, és így lettem orvoslátogató. Egy dolgot tudtam négyévi ingázás után: nem akarok más városban dolgozni és élni. Szerencsére a granola- és a müzligyártással visszakerültem ide és az élelmiszeripari környezetbe, de ma már tudok dietetikával is, egészen pontosan sportdietetikával is foglalkozni.

B. A.: Gyorsan a siker útjára tértetek, pedig nem könnyű kilépni egy vadonatúj termékkel a piacra, a belistázásokról nem is beszélve. Mennyire volt számotokra rögös ez az út?

P. E.: Kilenc hónap után éreztük azt, hogy nagyon jó úton járunk, napi szinten kaptunk pozitív visszaigazolásokat. Az első partnereink a bionagykerek voltak, később elindultak a belistázások más üzletekben is, és szinte teljesen lekötötték az akkori kapacitásunkat, ami egyébként nem volt több 3-400 doboznál.

T. K.: A kezdeti sikerekhez elég volt a szájról szájra terjedő híretek?

K. D.: A közösségi csatornák lehetőségeit megpróbáltuk a lehető legjobban kihasználni és ez ma sincsen másként. Ugyanakkor a kezdeti alapítói elgondolás az volt – és ez meg is valósult –, hogy készítünk egy weboldalt, amiben van egy „mixer”. Ezzel a mixerrel a fent meglévő granolaalapokból a gyümölcsök és más összetevők hozzáadásával ki-ki a saját szájíze szerint tudja összeállítani a maga termékét. A rendszer egyébként nagyon komplex, hiszen a dobozba került mix tápértéke is megjelenik az összetétel mellett. Tulajdonképpen azt gondoltuk, hogy napi 10-15 doboz elkészítése a munkánk mellett egy jó jövedelemkiegészítés lesz. Később bővültünk a sztenderd, általunk összeállított termékekkel, hogy azok számára is kínáljunk alternatívát, akik nem akarnak egyedi válogatást készíteni. A bolti értékesítést tulajdonképpen a saját termékek megjelenése indította el, hiszen, ha már egyszer van ilyen, akkor miért ne használjunk egy másik értékesítési csatornát is.

B. A.: Mindent értek, de ha csak a 3-400 dobozos volument nézem, már az is felveti a kérdést, hogy meg lehetett-e ebből élni.

K. D.: Nem, sőt nagyon sokáig nagyon sokat buktunk a dolgon. Talán ebből is érezhető, hogy nem közgazdászként álltunk hozzá, hanem sok esetben ösztönösen döntöttünk kérdésekben, még a termék árát is így határoztuk meg. Később persze pontról pontra megtanultunk mindent. Ma mindezek ellenére azt mondom, hogy volt ebben az ösztönösségben jó is, hiszen ha tűpontos üzleti tervet és kalkulációt készítettünk volna, akkor egészen biztosan soha nem vágunk bele. Azért lehettünk könnyelműbbek ebben a kérdésben, mert nem ebből kellett megélnünk, hiszen a kezdetek idején Eszter még orvoslátogatóként dolgozott, én pedig vittem a saját vállalkozásomat.

B. A.: És egyszer csak jött valaki, és megrázott benneteket, vagy a perselyből elkezdett fogyni a pénz?

K. D.: Szerencsére idáig nem jutottunk el. Egy alkalommal Eszter nagybátyja és üzlettársa társaságában beszélgettünk a vállalkozásunkról. Ennek a találkozásnak a hatására az ő inspirációjukra és támogatásukkal tudtunk később egy komolyabb fordulatot venni.

P. E.: Ekkor döntöttem el, hogy kilépek az állásomból, és teljesen a cégünkre és a gyártásra koncentrálok. Szerencsénkre a meglévő kis konyhánk, üzemünk is laborminőségű volt, tovább lehetett fejleszteni, és bővíthettük a kapacitásunkat is. Tulajdonképpen ez az első kitekintés adta az igazán nagy lendületet.

T. K.: Hova fejlődött a 3-400 dobozos volumen, és meddig szeretnétek még eljutni?

P. E.: Ma már átlagosan 50-60 ezer dobozt gyártunk. Ősszel megérkezett a nagy teljesítményű csomagológépünk, most azon dolgozunk, hogy ez a gép a nap minden órájában dolgozni tudjon.

B. A.: Kézenfekvő a kérdés: mekkorára szeretnétek nőni?

K. D.: A legfontosabb tény számunkra az, hogy öt év után eljutottunk odáig, hogy tulajdonosként megfogalmazhatjuk magunknak, mekkora nyereséget szeretnénk elérni. Ez idő alatt kialakult egy csapat és egy menedzsment is, akikkel célokat tudunk kitűzni magunk elé. Az elvárásainkat is meg tudjuk fogalmazni, ami mostanra nagyon komplex és tudatos tervvé lényegült, ami régen nem létezett. Ennek szellemében dolgozik mindenki, áruházra, termékre lebontva. Magunk mögött hagytuk a „csak úgy gyártsunk valamit, mert úgyis megveszi valaki” kezdeti filozófiát.

B. A.: Gondoltatok arra, hogy a Hester’s Life-féle granola megmarad egy örökös fémjelnek, de emellett más termékkel is piacra léptek?

K. D.: Igen, sőt már van is ilyen, mellette pedig bérgyártásban is készítünk más granolákat, természetesen nem a Hester’s receptúra alapján.

B. A.: Nem akarták még lekoppintani a terméketeket? Hiszen tulajdonképpen nyílt titok, hogy a granolátok zamatának egyik kulcsa a datolyával történő ízesítés.

P. E.: Jó párszor találkoztam itthon és külföldön is datolyával ízesített granolával, de egyik sem olyan, mint a miénk.

B. A.: Ezek szerint a datolya mellett még ráhibáztál valamire?

P. E.: Azt gondolom, hogy az íz mellett az állag az, ami granoláinkat megkülönbözteti a többitől és különösen vonzóvá teszi.

K. D.: Én emellett úgy vélem, hogy a mi eljárásunk annyira kellemetlenül melós, hogy ha ezt valaki bevállalná, akkor megérdemelné a végeredményt. Az a tapasztalatom, hogy a vállalkozói létben jellemzően mindig a rövidebb utat keresik a végcél eléréséhez. Datolyával dolgozni pedig nem a rövidebb utat jelenti. (Nevet.)

P. E.: Hozzátéve ehhez azt, hogy datolyával vagy datolyasziruppal dolgozni totál nem ugyanaz, a dobozon ugyan feltüntethető, de az ízviláguk nagyon különböző. Éppen ezért mi nem használunk szirupokat, már csak azért sem, mert az ultrafeldolgozott élelmiszerek hosszú távon nem egészségesek. Egy olyan jellegű terméknél, mint a granola, amit az ember a hét több napján is fogyaszt, nem jó, hogyha az egy túlságosan feldolgozott élelmiszer.

T. K.: Eddig az elmúlt öt év történéseiről beszéltünk. A következő öt évben hol látjátok a céget, a terméket és magatokat?

P. E.: Azt remélem, hogy egyre több külföldi polcon is ott leszünk, ugyanakkor a gyártási kapacitásainkat mindig az igényeknek megfelelően fejlesztjük. Jelenleg nagyon pozitív jövőképet látok, nemcsak azért, mert nagyon sok helyen ott vagyunk már, hanem azért is, mert a megrendeléseink száma és volumene is folyamatosan emelkedik. Mi nemcsak a kapacitásra, hanem a menedzsment fejlesztésébe is komoly energiákat fektetünk, aminek a végén egy teljesen önjáró rendszer áll fel. Ennek köszönhetően mind a ketten tudunk a magunk dolgaival, céljaival foglalkozni, és nem kell abszolút multifunkcionálisnak lennünk. Én még aktívabban szeretnék a dietetikával foglalkozni, ugyanakkor ahogy ma is, a Hester’s Life termékek fejlesztése továbbra is az én gyerekem marad, Dávidé pedig az ügyvezetés és a kóstolás. (Nevet.)

Írta: Barna András | Képek: Balogh Róbert és Hester’s Life