Kezdőlap Hírek Autók Az OMV elindítja motoros kampányát

Az OMV elindítja motoros kampányát

1039
0
OMV

Fokozódik a motorozás iránti vágy, amelyet az is jól mutat, hogy rendkívül jól fogynak az új kétkerekűek hazánkban. Az OMV a nyári szezonban kiemelt figyelmet fordít a motorosokra, ezért egy kifejezetten nekik szánt termékportfoliót vezet be töltőállomásain. A vállalat a kampány során együttműködik az első magyarországi, kimondottan motoros túrákat szervező Rhino Tours utazási irodával, akikkel közös fejlesztésben jelenítik meg túraötleteiket és javaslataikat Kanyarnapló néven.

Az OMV elindítja motoros kampányát

Lendületet kapott idén az új motorok magyarországi értékesítése. Az első félévben ugyanis itthon 2399 új kétkerekűt értékesítettek, ami 35 százalékos növekedés az elmúlt év ugyanezen időszakához képest – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének friss, július elején publikált számaiból. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy a szervezet erre az évre 3300 motorkerékpár értékesítését prognosztizálta, vagyis ennek háromnegyede már az első hat hónapban összejött. Ez alapján aligha túlzás, hogy jó úton halad a hazai forgalmazás és fokozódik a motoros élet is.
A számok is arra utalnak, hogy teljes fordulatszámon pörög a motorosszezon, ami számos lehetőséget ígér a túramotorosok számára. Több napos túra lehetősége azonban még így sem fér bele mindenkinek. Sokaknak a munka utáni, vagy a hétvégék rövidebb gurulása marad. Éppen ezért szeretne az OMV figyelmet fordítani a motoros társadalom minden tagjára, s olyan szolgáltatásokat nyújtani számukra, amely a kétkerekű gépekkel érkezők lehető legszélesebb igényeit kielégíti. Így pedig egy-egy alkalomszerű, vagy hétvégi motorozás is maradandó élmény lehet.

Az OMV elindítja motoros kampányát
Ennek egyik markáns eleme, hogy július közepétől a vállalat töltőállomásain már elérhető lesz a mintegy 100 éves múlttal rendelkező Caramba GmbH kifejezetten motorosoknak szánt termékportfoliója, amelynek része például a lánctisztító, a lánckenő spray, lakkápoló vagy a sisak- és plexitisztító. A német vállalatot az európai vegyipar leginnovatívabb cégei között tartják számon, amelynek előnyeit vásárlóik is élvezhetik, hiszen folyamatosan olyan korszerű és hatékony termékekkel jelennek meg, amelyek messze túlteljesítik a vonatkozó környezetvédelmi előírásokat. Az OMV ezzel a bővítéssel is azt szeretne biztosítani, hogy a motoros utazás mindennapos igényeihez szükséges eszközök is rendelkezésre álljanak a töltőállomásokon. A hosszabb-rövidebb utak előtt pedig az apró műszaki ellenőrzéshez szükséges eszközök, például keréknyomás-ellenőrzők mindig elérhetőek legyenek.

„A számok alapján a motoros társadalom itthon is szélesedik, ami a turizmusra is hatással lehet, hiszen a túramotorozás az egyik legnépszerűbb műfaj ebben a szegmensben. Arra szeretnénk törekedni, hogy az úton lévők úgy gondoljanak az OMV töltőállomásaira, ahol a tankolás mellett felfrissülhetnek, pihenhetnek, találkozhatnak a többiekkel. Feltett szándék, hogy ez ne csak a kiemelt turisztikai régiókban legyen igaz, hanem általánosan, az ország minden pontján, ezért is mutatunk be olyan túrútvonalakat, melyek szinte az egész országot lefedik.” – mondta Kováts Botond, az OMV marketing menedzsere.

Az OMV elindítja motoros kampányát

A vállalat a kampány során a motoros túrákat szervező Rhino Tours utazási irodával is együttműködik: az OMV magyarországi oldalán, „Kanyarnapló” címmel túraötleteket és beszámolókat tesznek közzé, ezzel is inspirálva és támogatva a motorosokat.
„Manapság a túraszegmens növekszik a leginkább, ennek ellenére eddig kevés olyan töltőállomás volt itthon, amelyet kifejezetten motorosbarátként lehetne említeni. Az OMV szélesebb körű szolgáltatásai révén javulnak a biztonságos motorozás körülményei a hazai utakon, ami a közlekedésben résztvevő minden szereplő számára általános érdek. Amikor pedig a körülmények ideálisak, akkor reményeink szerint egyre több motorosra nézve lesznek igazak Milan Kundera ide vonatkozó szavai; „a motorbiciklijére görnyedő ember (…) kiszakad az idő folytonosságából; kívül kerül az időn; másképp mondva eksztázisban van…” – jegyezte meg Szimcsák Attila, a Rhino Tours alapítója, a Motoros Túrázás 1-2. útikönyvek társszerzője.

8 hasznos tanács motoros túrára indulóknak:

1. Minden út előtt ellenőrizd ruhádat, életet menthet! Éppen ezért nem szabad rajta spórolni, mint ahogy az ápolásán sem.
2. Immár jó ideje kaphatóak itthon is kifejezetten motorosoknak összeállított, helytakarékos elsősegély csomagok. Ennek mindenképpen jusson hely a dobozban.
3. Mindig vigyél magaddal kimondottan az utazás során használható tisztálkodási csomagot. Ezek az apróságok sokat segíthetnek a felfrissülésben az út közbeni pihenések során.
4. A túra későbbi időszakára szánt élelmiszereket jól zárható csomagokba helyezd el. Ha kiborul, összekoszolja a ruháidat, vagy ha esetleg megromlik a meleg időjárásban, az a teljes utazást megkeserítheti.
5. Az út során apróbb műszaki gondok megoldását segítő szerszám legyen a csomagban vagy társaidnál. Multifunkciós eszközökkel helyet takaríthatunk meg. Kötelező elem a lánc-spray, ez sose maradjon otthon, de ha mégis, az OMV kutakon meg is veheted.
6. Nézd meg előre, milyen pihenő pontok vannak az úton: az OMV töltőállomások például nem csak remek találkozási helyek, de akár egy frissítő jegeskávét vagy gourmet szendvicset is elfogyaszthatsz.
7. Mindig gondolj a technikai eszközök (telefon, GPS, fényképező) előzetes töltésére, elempótlására is. Ha ez elmarad, a legszebb emlékeidről a végén csak mesélni tudsz majd.
8. Ha pedig szívesen ismernél meg új útvonalakat, vagy csak inspirálódnál, keresd fel a Kanyarnaplót: https://www.omv.hu/hu-hu/toltoallomasaink/kanyarnaplo.