Diskurzus

E cikket végigolvasva legtöbben egyet fognak érteni velem abban, hogy Szalay Dániel életútja a szülői, nagyszülői öröksége miatt valahol eleve elrendeltetett. A számítógép iránti korai érdeklődésének köszönhetően Dani akár informatikus vagy szoftvermérnök is lehetett volna, azonban a klaviatúra és a mikrofon nem sokkal később egy egészen más irányba csábítja. Amikor az első írásainak egyike korát meghazudtoló alkotásként büszke édesapja munkahelyi asztalán landol, ami egy véletlen során szakértői szemekre is talál. Az ismeretlen ismerős bátorító szavai soha el nem múló inspirációként hatnak rá. Az elmúlt két és fél évtized alatt megannyi orgánumnál szerkeszt, ír, beszél. Négy évvel ezelőtt új időszámítás kezdődik nála: megalapítja a Media1 szakmai hírportált, ami rövid időn belül a terület meghatározó platformjává válik.

Mivel az interjút szinte a belváros központjába beszéltük meg, ezért autó helyett metróval érkeztem a helyszínre. Az elmúlt időszakban a pandémia miatt, ha lehetett, kerültem a közösségi kötöttpályát, de most valahogy jólesett beleszürkülni a tömegesen közlekedők föld alatti forgatagába. Az állomástól állomásig tartó „kétperces monotómiák” ugyanis tökéletesen elegendők ahhoz, hogy az ember szabadjára engedje a gondolatait – és nekem a következő két óra járt a fejemben.

Danival személyesen nem találkoztunk még, így csak remélhettem, hogy lesz némi kollegiális összekacsintás kettőnk között, és félszavakból is megértjük egymást. Tulajdonképpen majdnem minden úgy ment, ahogy gondoltam, csak az interjú felvezető szakaszában feszült némi vonalasság, ami később feloldódott, és beszélgetésünk igazi diskurzussá alakult, olyanra, amilyenre vágytam.

Dani szerény, akkurátus személyisége a magányos farkasok céltudatos elszántságával párosul, ami egészen biztosan a sikerének az egyik kulcsa is. Történetét hallgatva számos motívumban a saját tapasztalásaimra is ráismertem, ami persze korántsem vigasztal, sokkal inkább azt igazolja, hogy a problémák, küzdelmek mindig ugyanazok, legfeljebb csak a nevek változnak.

Barna András (B. A.): Nagyon korán eldöntötted, hogy újságíró leszel. Talán már akkor, amikor még igazából fogalmad sem volt erről a hivatásról. Volt benned grafomán hajlam, vagy más oka volt a determináltságodnak?

Szalay Dániel (Sz. D.): Teljesen más irányból indultam el. Mindenki azt gondolta, és én magam is, hogy programozó vagy szoftvermérnök leszek, na adj’ isten egy informatikai vállalkozás tulajdonosa. Ezekhez a tervekhez mindösszesen tízéves voltam, mert nagyjából ekkor kezdtem el megtanulni – teljesen autodidakta módon – a számítógépek kezelését és egy kicsit a programozásba is belecsöppentem.

B. A.: Ha jól számolok visszafelé, ekkor már nem a Commodore gépek világát éljük.

Sz. D.: Nem, én már az első PC-ken nevelkedő generációhoz tartozom. Az édesapámnak volt egy számítógépes cége, sok gép megfordult odahaza, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne nyomkodjam a billentyűzetet, így folyamatosan bővült a tudásom. Ez persze nem volt mindig zökkenőmentes, így jó pár gépet formatáltam, de szerencsére mindig visszahozták őket a halálból. (Nevet.) Az igazi fordulatot a Windows és az Office megjelenése jelentette számomra: a szövegszerkesztő első olyan változatában, ami már nem csak szöveges alapú volt, és nem csak billentyűkombinációkkal lehetett működtetni, találkoztam egy hírlevélszerkesztő sablonnal, amiben a példamintákat rendszerint vakszöveggel töltötték ki. Hogy legyen valami valós tartalom is, és ne csak latin „lorem ipsum” szövegek jelenjenek meg a mintában, elkezdtem a családomról úgymond „cikkeket írni”, amiket aztán kinyomtattam, és akinek tudtam, megmutattam a családban, rokonságban. Egy ilyen általam szerkesztett „újság” az édesapám irodájának asztalára is kikerült. Nem sokkal később épp járt nála egy újságíró, akinek ezen megakadt a szeme, és elkezdte lapozgatni, majd írt nekem egy kis cédulára egy „olvasói levelet”, amiben gratulált a tipográfiához és a tartalomhoz, majd azzal zárta a sorait: ha van kedvem hozzá, akkor konzultálna velem.

B. A.: És találkoztatok?

Sz. D.: Nem, sőt később sem. Ugyanakkor annyira megragadt bennem ez a momentum, hogy utána már rendszeresen írtam, és egy-két havonta megjelentettem a „Szalay Lapot”, amiben a családi történetek mellett a tartalmat többé-kevésbé az töltötte ki, hogy mi történt velem az iskolában, de volt benne például egy saját pizzareceptem is.

B. A.: Önmagában ez is egy jó inspiráció. Volt még más is?

Sz. D.: Igen. A nagymamám, Szalay Lenke írónő volt, Pöttyös könyveket írt (legismertebb kötete a Mogyoró kinövi a kabátját 1960-ban jelent meg), tehát egészen biztos, hogy a későbbi irányultságomba belejátszott az ő vérvonala is, valamint az is, hogy a nagybátyám sportújságíró. Az inspirációk mellett azért jött a kritika is szép számban, és nemcsak tőlük, hanem az édesanyámtól is, aki asszisztensként rengeteg szöveges dologgal foglalkozott. Szóval előfordultak családi „beszólogatások”, ám ezek leginkább a stílusomat voltak hivatottak csiszolni. A lap ára egyébként névleg 10-20 forint volt, de azt hiszem ezt senkitől sem kértem el.

Majdnem elfelejtettem említeni, hogy iskolarádiót is alapítottam, ahol műsorvezető voltam. A rádiózás szeretete innen eredeztethető. Mindezek ellenére az informatikai vonalon indultam el, mert az is szenvedélyesen érdekelt. A két dolog későbbi ötvözeteként informatikai újságírással kezdtem el foglalkozni. Ennek első belépője az volt, amikor a 90-es évek egyik informatikával foglalkozó lapja, az Internet Kalauz meghirdetett egy olvasói cikkírói pályázatot, amelynek az egyik kategóriáját megnyertem. A díjátadón szembesült az újság szerkesztősége azzal, hogy a lapjukban megjelent néhány pályázati cikk szerzője egy tizenéves fiatal. Mint utóbbi kiderült, sokkal idősebb személyt vártak az írásaim alapján. Később rendszeresen írtam nekik, és tulajdonképpen ebből a kis kiadóból „mozogtam ki” aztán később magam, és kezdtem el más lapoknak is írni.

B. A.: Amikor elkezdted ezt az egészet, akkor a szenvedély mellett gondoltál arra is, hogy ebből majd meg tudsz-e élni?

Sz. D.: A kezdetektől azt az elvet vallottam, hogy aki dolgozik, azt meg kell fizetni, éppen ezért általában nem dolgoztam ingyen. Már az Internet Kalauznál, tizenéveseként is kaptam egy szerény honoráriumot. Ugyanakkor adódhat olyan helyzet, amikor valamilyen fontos ügy mellé oda kell állni akár fizetség nélkül is – számtalan ilyen előfordult már a pályám során, de az egy másik kategória.

B. A.: Sok helyen megfordultál, sok helyre írtál. Természetesen a teljesség igénye nélkül felsorolnád, milyen lapoknak dolgoztál?

Sz. D.: Írtam a „régi” Figyelőnek, a Népszabadságnak, a Metropolnak és számos gazdasági lapnak is, de dolgoztam az RTL Klubnál, illetve az rtl.hu-nál online szerkesztőként, az MTV-nél, a Magyar Rádió több műsoránál a Petőfi és a Kossuth Rádióban, a Marketing & Médiánál, a Médiapiacnál, a Computerworld főszerkesztő-helyetteseként és online szerkesztőjeként, a sort pedig a 24.hu médiarovatának szerkesztői státusza zárja, és persze nem utolsósorban ma már ott van a saját cégem és oldalam, a Media1.

B. A.: A Media1 majdnem egyidős a pályafutásoddal, igaz, több keresztelőn is átesett.

Sz. D.: A jogelőd céget még a felsőfokú tanulmányaim előtt, közvetlenül az érettségi után, 2001-ben, 19 éves koromban alakítottam meg eredetileg betéti társaságként. Ma már vicces, de hosszú ideig MediaworX néven működött. (A cégnek nincs köze a mai Mediaworks Hungary-hez), majd 2014-től Vipcast Media néven működött, majd ebből lett később a Media1 Digitális Média Kft. Az egykori bt. kezdeti működését lehet egyfajta intézményesített szabadúszásnak is nevezni, én azonban olyan hírügynökségként, tartalomszolgáltatóként aposztrofáltam, amely sok médium számára készített tartalmakat. Igyekeztem exkluzív anyagokat előállítani, és mindig olyan információkhoz jutni, amelyekhez más nem. Emlékszem, jókora felfordulást okoztam például a magyar tőzsdén is azzal, hogy hónapokkal a hivatalos bejelentés előtt, az országban elsőként megírtam 2004-ben az egykori Westel / T-Mobile márkaváltás hírét. Az információ annyira friss volt, hogy a főszerkesztő először még vonakodott, hogy közöljük, de végül meggyőztem. Ezt azután számos lap ránk hivatkozva publikálta, köztük például olyan médiumok is mint például a Financial Times. A Westel akkori tulajdonosa, a MATÁV (a mai Magyar Telekom elődje) eleinte még próbálta tagadni is a névváltást, de cikksorozatban mutattam be, hogy ez már igenis eldöntött.

B. A.: Az soha nem fordult meg a fejedben – bár a média vékony jég ilyen tekintetben –, hogy olyan helyet keress, ahol státuszba vesznek?

Sz. D.: A pályafutásom során volt néhány olyan év, amikor egy-egy helyen kaptam pozíciót (például az RTL-nél online szerkesztő, az IDG Magyarországnál a Computerworld főszerkesztő-helyettesi pozíció volt ilyen), de még ekkor is voltak mellette egyéb felkéréseim, például online szerkesztés mellé tévéműsorban való közreműködés stb. Szerettem, hogy a munkám változatos, egyszerre többfelé mehetek, és több lábon állhatok. És ahogy te is érzékeltetted, ez a piac mindig alakul, lapok jönnek és szűnnek meg, és egy ilyen krízis könnyen elsodorhatja az embert. Ezt el akartam kerülni. Ugyanakkor az érem másik felén ott volt az is, hogy annyiféle – tévé, rádió, print, online – orgánumnak dolgoztam, hogy nem tudtam és nem is akartam választani közülük, mivel mindegyiket nagyon szerettem. Mondhatom, hogy egy „multiplatformos újságírónak” tartom magam, hiszen dolgoztam online portálnak, rádiónak, tévének, nyomtatott sajtónak, sőt sokszor egyszerre több helyre is.

B. A.: Mielőtt végképp a saját cégedre koncentráltál volna, a 24.hu-nál dolgoztál, de ott már nem informatikai, hanem médiavonalon és szerkesztőként. Miért fordultál ebbe az irányba?

Sz. D.: A média egy mindent átfogó terület, szól ennek a gazdasági hátteréről, szól a kreativitásról, a bulvárról, a közéletről, technológiáról. Emiatt sokkal több dologról lehet írni, változatosabb, izgalmasabb. És persze ebben benne volt az is, hogy egy kicsit ekkorra, már sok-sok év IT-újságírás után kezdtem egy kicsit ráunni az informatikai újságírásra. A médiapiac irányába történő váltás egyébként nem adott éles kontrasztot a munkásságomban, hiszen korábban már készítettem márkamagazinokat a Sanoma számára, például a Vodafone-nak, az ELMŰ-nek és a Samsungnak is, és ezzel párhuzamosan a Sanomával a belső kommunikáció részeként még a 2000-es évek közepén létrehoztunk egy hírlevet a médiavállalaton belül, amelyben az aktualitások mellett számos interjút és portrét is készítettem az egyes lapok és a cég vezetőivel és más munkatársaival.

Amikor a cég kivonult a magyar piacról, és a portfólióját a Central Médiacsoport vásárolta meg, ők már nem folytatták a belső hírleveles kommunikációt, viszont a 24.hu oldalon a közreműködésemmel hoztak létre egy médiarovatot, amelynek a rovatszerkesztője lettem. Ekkor már több, a témában érintett orgánum – Digital Hungary, Marketing & Média, Médiapiac.com – online és nyomtatott felületeire is bedolgoztam. A 24.hu-s együttműködésnek végül 2018 nyarán lett vége, amikor kezdeményeztem a szerződésem megszüntetését, mert úgy éreztem, elérkeztem az együttműködésünk korlátaihoz és ezek a korlátok nem legyűrhetők. Úgy döntöttem, hogy távozom és a tevékenységemet a későbbiekben önállósodva, tehát a tartalmat nem beszállítva, hanem a saját cégemben, saját médiumban közlöm.

B. A.: Felmerül bennem a kérdés: mennyire vagy magányos farkas?

Sz. D.: Az oldal az induláskor egy fővel, velem indult, de mostanra – mindenkit, tehát a külsős segítségeket is beleértve – egy nagyjából 5 fős csapattal dolgozom. Ekkora létszám mellett a cég és a lap még jelentős mértékben rám épül, vagyis mint oly sok kis- vagy akár közepes vállalkozás esetén, ha kiesnék, az még jelentős problémákat okozhatna, és az is igaz, hogy nagyon kevés szabadidőm marad emiatt, de épp ezért indultunk el abba az irányba, hogy szeretném saját magamtól is függetlenné tenni a működést, tehát önjáróvá teszem a vállalkozást. Az utánpótlás megtalálása azonban nem is olyan egyszerű, mivel egy sok szempontból komplex területről van szó. Az utánpótlás kérdése egyébként nem csak nálunk jelent kihívást: erre panaszkodnak más online szerkesztőségek és már PR-cégek is. Ezért is kezdtem el online újságírást és média alapismereteket tanítani heti egy alkalommal a Budapesti Metropolitan Egyetemen.

B. A.: Érzek a gondolataid mögött némi gondterhelt sóhajt. Mik a tapasztalataid?

Sz. D.: Nem szívesen általánosítanék, mert szerencsére van érdeklődés és nyitottság az új generáció részéről, ugyanakkor az is igaz, hogy a mostani feltörekvők gyakran egészen másként gondolnak erre a területre, mint mi. Sokuk számára a média inkább a közösségi médiát, például az Instagramot jelenti, és sokszor az írás nem is annyira vonzza őket. Ha írniuk kell, gyakori, hogy nincsenek megfelelően tagolva a mondataiak, nincsenek vesszők és más írásjelek, vagy olyan rövidítések fordulnak elő, amit egy cikkben, bár máshol sem illene használni. A felgyorsult közösségi médiás kommunikációt okolom ezért.

Sokszor látok olyat is, hogy valaki úgy akar újságíró lenni, hogy közben egyáltalán nem követi a híreket, nincs meg az általános tájékozottsága.

B. A.: A vékony jég már egyszer szóba került a beszélgetésünk során, most másodszor említem, hiszen, ha valami, akkor a média mindenképpen az – nagyon könnyű rálépni valakinek a lábujjára. Nemcsak azért, mert sok pénz forog ebben az iparágban, hanem azért is, mert ha valami nem a pénzről, akkor az egóról szól. Számos dolgot kell tehát patikamérlegre tenni, mielőtt egy írás megjelenik. Mennyire nehéz a lavírozás?

Sz. D.: Mindent a hitelességnek rendelünk alá. Ha keletkezik egy „ügy”, születik egy hír, érintse az bármelyik oldalhoz kötődő médiát, mi azt közzétesszük, és annak a későbbi fejleményeit is igyekszünk lekövetni. Eközben nagyon sok energiát fordítunk az információk valódiságának ellenőrzésére. Volt nem egy olyan anyagunk, amin a háttérben hosszú heteket, vagy akár egy-két hónapot is dolgoztunk a közzététel előtt. Ez az alaposság is lehet az oka annak, hogy több mint három és fél év alatt egyetlen sajtóper sem indult a Media1 ellen. Persze óhatatlan belefutunk sértődésekbe, de az már egy más dolog, mert mi igyekszünk maximálisan korrekten eljárni.

B. A.: Mekkora a verseny ezen a szakmai piacon?

Sz. D.:Van néhány piactárs, mondhatnám például a Médiapiac.com-ot, akiknek néhány éve még magam is dolgoztam, de ezt a terméket azóta teljesen bekebelezte a politika, és azóta gyakorlatilag elvesztette az olvasói zömét, mert az olvasók nem tolerálták az új irányvonalát, ami igencsak egyoldalú. Szaktársnak tekinthető ezenkívül a Kreatív, illetve a Marketing & Média, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Media1 a 2019-es indulása után szinte azonnal vezető oldal lett, és ezt pozíciót a mai napig tartjuk. Látogatottság szempontjából ez a legnagyobb magyar médiaoldal, és a hivatkozások tekintetében is a legnagyobb, ami egyben azt is jelenti, hogy a Media1 megkerülhetetlen tényezővé vált.

B. A.: Túl a szakmai küldetésen, az oldal fenntartása egy üzleti vállalkozás is. Ha már a vékony jég mentén beszélgettünk eddig is, kíváncsi vagyok, mennyire volt nehéz vagy könnyű rentábilissá tenni a Media1-et.

Sz. D.: A bevételeink egy része a sales house partnerünk, az Adaptive Media által szállított, FMCG-partnerek hirdetéseiből származik, de vannak olyan, jellemzően szakmai hirdetők is, akik közvetlenül keresnek meg bennünket. Létezik egy olvasói támogatói felületünk is, ami valamennyire egy harmadik láb a költségvetésünkben: ez a legkevésbé jelentős, de hálásak vagyunk érte az olvasóknak, és az indulás utáni első néhány hónapban még óriási jelentősége volt. Abban mindenképpen nagy szerencsénk volt, hogy a szakmai hirdetők hamar felismerték, hogy érdemes jelen lenniük hirdetőként, hiszen aki a média iránt érdeklődik, az figyeli a Media1-et, és aki nem hirdet, kihagy egy fontos lehetőséget, miközben a konkurenciája jelen lesz. Sokakban felmerült már az igény egy szókimondó, hiteles lap iránt, amelyik kellő alapossággal jár körül egy adott témát. Én is ennek hiánya miatt vágtam bele az egészbe, mivel ezt a meglévő lapoktól nem kaptam meg olvasóként.

Az elején még én is csak remélni tudtam, hogy az üzleti lába is rendben lesz a vállalkozásnak, úgy gondoltam, adok a dolog néhány hónapot, aztán meglátjuk. Jókora rizikóval járt az indulás, és nem is volt zökkenőmentes, mert volt olyan hirdető, amelyik amikor szembesült vele, hogy mi megírjuk az ő ügyeit is, ezért akkor egy darabig nem akart hirdetni, de ma már szerencsére ez a cég is a legnagyobb hirdetőink között szerepel. Mostanra szerencsére várakozáson felüli teljesítményt ér el a cég. A növekvő olvasottság meghozta a növekvő ügynökségi bevételt, és a szakmai hirdetők köre is egyre bővül. Természetesen bele kellett kalkulálnunk, hogy mindenki nem szerethet bennünket, és azt is, hogy a médiapiac állandóan változik, a lapösszevonások vagy az orgánumok megszűnése, vagyis végső soron a piac szűkülése csökkenti a potenciális hirdetők számát. Mindent egybevetve ma a Media1 sikeres és nyereséges vállalkozásként működik.

B. A.: Akár a saját esetem is példa lehet arra, hogy ha valaki egy kis- vagy közepes cégként weboldalt üzemeltet, az hihetetlen függőséget tud okozni. Hogyan kommentálnád ezt a magad részéről?

Sz. D.: Én vállaltan függő vagyok: hírfüggő, internetfüggő és mobilfüggő. A cégnévben lévő 1-es szám is azt szimbolizálja, hogy igyekszünk elsők között lenni, tehát ha például történik valami jelentősebb hír, akkor szeretnénk elsők között közölni. Tulajdonképpen ez adja ennek az oldalnak az egyik igen fontos értékét. Kétségtelen, hogy ez egy állandóan ugrásra kész állapotot jelent, folyamatos készenlétre van szükség szinte egész évben. Az ebből adódó teher megosztásának első lépéseként kezdtem el kialakítani egy hírügyeleti rendszert, hogy az valamelyest mentesítsen a váratlan helyzetekben – persze, ahogy az utánpótlás kapcsán már utaltam rá, korántsem értünk még a probléma megoldásának a végére.

De nem akarom megkerülni a kérdést: a valóság ugyanis az, hogy a szenvedélyem ez a műfaj, a hírek és a médiapiac. Képes voltam szilveszter napján is felállni a szállodai reggeli mellől, és „üzembe helyezni” magam a gépemnél, mert éppen történt valami a rádiós piacon, ami nem tűrt halasztást, meg kellett írni.

B. A.: A feleséged mit szól ilyenkor?

Sz. D.: A helyzet időnként részéről is nagy türelmet igényel még, de ennek a helyzetnek a megoldását szolgálja a kialakulóban lévő ügyeleti rendszer, hogy több idő jusson a pihenésre. A tartalom mellett egyre több céges üggyel is foglalkoznom kell, de remélem hamarosan eljutunk oda, hogy valamelyest hamarabb becsukhassam a laptopom tetejét esténként a mostaninál. Nagy álmom egy kéthetes külföldi szabadság úgy, hogy közben a cég rendben működik.

B. A.: Bujkál bennem a kisördög, tehát megkérdezem: a feleségeddel az interneten ismerkedtél meg?

Sz. D.: Értem a célzást, és bár evidens lenne velem kapcsolatban, de a válaszom nem, valójában egy közös ismerős révén, „offline” ismerkedtünk meg. Épp a 24.hu szerkesztőségéből mentem akkoriban az autómhoz, amikor szembejöttek velem az utcán. (Nevet.) Azóta ebből a Szépvölgyi úti találkozásból házasság lett. Egyébként eleinte sok online ismerkedős oldalt használtam, de rájöttem, hogy ebben jobb nem „kockának” lenni.

B. A.: Mi a vágyad, mit szeretnél, hova fusson ki ez az oldal, vállalkozás?

Sz. D.: Ahogy már utaltam rá, egyre inkább szeretném úgy kialakítani a működését, hogy az oldal önjáró legyen, és ha mondjuk egy hónapig valamiért nem vagyok, akkor ez ne okozzon különösebb problémát. A nagyon távoli víziómban fel-felbukkan a gondolat, hogy esetleg érdemes lenne létrehozni ennek az oldalnak az európai, angol nyelvű változatát, de egyelőre teljes erővel a magyar verzióra fókuszálunk. Egyébként vannak már márkakiterjesztéseink is: 11 rádió sugározza a Media1 podcastműsorát, és már printbe is készítettünk mellékletet, amivel kapcsolatban nem tartom kizártnak, hogy kampányjelleggel máskor is megismétlődjön, akár egy-egy eseményhez kapcsolódóan. Most például épp egy szlovák rádióval beszélgetünk arról, hogy ők is sugároznák a műsorainkat, és itthon is vannak még egyéb tervek. Ötletekben nincs hiány, de nem akarok túl nagy léptekkel sem haladni… ha egyszer lesz is európai oldalunk, az még nem a közeljövőben, mert a magyar piac is kellő izgalmakat tartogat.

B. A.: A szülői, nagyszülői génjeid az első hírlevél megírásától messzire vezettek, jól összegyúrtad azt, amit otthonról hoztál. Mit szól a családod a munkásságodhoz és a sikereidhez?

Sz. D.: A nagymama sajnos még a ’90-es évek végén meghalt, de a szüleim és a feleségem természetesen büszkék rám, meg persze időnként féltenek is, máskor meg néha kibeszélünk egy-egy furcsa piaci mozzanatot. Egyébként néhány éve még szóltam nekik, ha valahol nyilatkozni fogok, mostanában meg ez annyira mindennapos lett, és olyan sok ilyen alkalom van, hogy néha elfelejtek szólni, és meglepem vele őket, amikor véletlenül belém botlanak valamelyik tévé- vagy rádióműsorban. Az is előfordult néhányszor, hogy figyelmembe ajánlottak egy médiapiac hírt, hogy az milyen érdekes. Aztán kiderült, hogy az adott hír a Media1-től került be a médiába. Ilyenkor nyilván egyetértek, hogy a hír érdekes…

Írta: Barna András | Képek: Balogh Róbert