Horváth Norbi története tipikus tanmesei fordulatokkal tűzdelt, melyben ugyanúgy megtalálhatóak a jóra való restség motívumai, mint a kudarcok és tragédiák. Talán paradox, de pont ez utóbbiak hoztak pálfordulást a harmincas éveiben járó fiatalember életében.
Ember nincsen, akinek ne adott volna kisebb nagyobb pofont az élet. Horváth Norbinak is kijutott a taslikból, azonban úgy tűnik, hogy nála jól működik a „lélekmarketing”, amit ma minden bizonnyal számos életvezetési bédekker szívesen ajánlana eklatáns példaként. Nem mellesleg ez a történet már sokkal többről szól, mint egy sors által összekuszált élet kifésüléséről. Ma divatosan azt mondanánk erre: „megcsinálta magát”.
Pár évvel ezelőtt lehet, hogy meg sem ismertelek volna. Ma egy sármos pasi ül velem szemben, de ma már tudjuk nem volt mindig így. Most persze a szépre kellene emlékeznünk, – lesz majd az is – de rendhagyó módon ez a sztori a gödör aljáról indul, és akkor stílszerűen indítsunk is ezzel:
Miférfiak (M.F.): Hogy kerültél anno a gödör aljára, amikor tulajdonképpen még a széléig sem merészkedtél el?
Horváth Norbert (H.N.): Pécsett születtem, a családom ma is ott él. Én a középiskola befejezése után tele voltam világmegváltó tervekkel, és Pestre költöztem. Hitelből egyszemélyes logisztikai vállalkozásba fogtam, de szó szerint szinte el sem indult már bele is buktam. A teherautó, amit vettem, az első osztrák utamon megadta magát. A büntetés és az autó javítása minden pénzemet elvitte. Öröm az ürömben, hogy nem sokkal később be tudtam társulni egy futár cégbe. Kis vállalkozás volt, ahol mindenki csinált mindent, így kevés jutott a bizonylati részre. Ez meg is bosszulta magát, mert egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a csőd szélén állunk. De negatív periódusnak itt még nem volt vége, pedig a következő vállalkozásomban is z elején jól indult minden.
A jó sorsnak köszönhetően egy akkor alakuló autóalkatrész forgalmazó céghez le tudtam szerződni kiszállítóként. Ismét – tizenkilencre lapot húzva – hitelből vettem három autót, ezzel kezdtem el a munkát. Két év alatt szerencsére kinőtte magát a dolog, az ország egy nagy régiójában mi láttuk el ezeket a feladatokat, amiben már a végén 14 alkalmazott dolgozott. Új autókat is tudtunk venni, pontosabban lizingelni. Jól ment a szekér, tulajdonképpen azt is mondhattam, hogy „megérkeztem”! Azonban az öröm korai volt, mert az anyacégben lévő tulajdonosi változások egycsapásra visszarántottak a nullára és megint ott álltam egy fillér nélkül, munka nélkül. Közben 2013-ban egy autóbalesetben meghalt az öcsém és a hab a tortán az volt, hogy az akkori barátnőm is egyik napról a másikra otthagyott.
(M.F.): Ráfűznénk az utolsó mondatodra, hiszen nagyjából látjuk az eddigi pofonokat, amiket, mint látszik a magánéleted megtámasztott a másik oldalon. Ez a gödör alja?
H.N.: Ez az időszak mind üzleti, mind pedig magánéleti szempontból az egyik, a legnagyobb traumája volt az életmnek. Hogy őszinte legyek nem is múlt el nyomtalanul. Korábban sem éltem túl egészségesen, de ez a helyzet nagyon padlóra küldött. Fél év mély depresszió állapota következett, utáltam és kilátástalannak láttam a világot, miközben napi két doboz cigit is elszívtam a nem kevés pia és gyorsétteremi kaják mellett. Meg is lett az eredménye, csaknem 120 kiló lettem, egyéb szervi intő jelekről nem is beszélve.
(M.F.): Internetes szlenggel élve, ha ez volt a „legalja.hu”, hogy lett ebből tabula rasa?
H.N.: Rettentessen kínlódtam, már az is megfordult a fejemben, hogy külföldre megyek, de aztán találkoztam valakivel, aki már korábban is triatlonozott. Ő mondta, hogy a hegymászás és a triatlon jól kiegészítik egymást. Az előbbi segít, hogy jobban megismerd magad, hogy feszegesd a határaidat, az utóbbival együtt csinálva pedig jól helyre tudja tenni az embert lelkileg.
(M.F.): Aki ennyire maga alatt van, az pont nem az ilyen „jó tanácsokat” akarja meghallani, nem jól látom?
H.N: Ez pontosan így van. A barátnőm is mentorálni próbált, de az ő szavait sem hallottam meg igazán, ezért aztán egy évig külön is éltünk. Állandó fóbiáim voltak, kishitű lettem a kinézetem és anyagi helyzetem miatt. Napokig csak ültem a dunaparton a kutyámmal és néztem a vizet.
(M.F.): Itt tettél pontot az addig életed végére?
H.N: Mondhatni, de ez sem ment egyik napról a másikra. Tulajdonképpen a barátnőm unszolására csatlakoztam végül is az árnyékolás-technikai vállalkozásukhoz. De, hogy őszinte legyek, nagyon nehezen ment. Egész addigi életemben a benzingőz volt hozzám közel, a szűkebb és tágabb családomban is mindenki autóval foglalkozott, én is eredendően autószerelő vagyok, még a jobb időkben a raliversenyzésbe is belekóstoltam. Lövésem sem volt a rolókhoz vagy a függönyökhöz. Aztán kompromisszumot kötöttem magammal és a helyzettel is. Az elején nagyon kétbalkezesnek éreztem magam, de aztán a végén egész jól belejöttem, bár inkább a menedzselés részével foglalkoztam és foglalkozom ma is, a szakmai részt pedig a barátnőm és a szülei viszik.
(M.F.): Tehát némi cél akkor már volt, ezzel párhuzamosan jött a sport?
H.N.: Igen. Tulajdonképpen egyik pillanatról a másikra, fogtam magam, összegyűrtem a cigarettás dobozt és kidobtam, a piákat pedig kiöntöttem a lefolyóba, mert tudtam, csak így tudok új éltet kezdeni. Így is sokan csak szalmalángnak hitték, hogy megváltozom. Kerestem egy edzőt, de olyan kövér voltam, hogy azt mondta először fogynom kell. Pokoli két hónap következett, hiszen minden megvontam magamtól. Szigorú étrendet kellett követnem.
Ahhoz, hogy tartsam magamban a lelket, állandóan monitoroztam magam. Naplót vezettem, fotóztam magam heti szinten, hogy lássam a változást. Aztán eljött az idő, amikor már tényleg edzhettem, de nagyon mértékkel, először kis kardio, aztán kb. úgy, hogy egy perc futás három perc séta. Nagyon lassan de fejlődtem, amikor átlendültem a legkínosabb időszakon, és már látszott minden tekintetben a változás rajtam, akkor újabb célokat tűztem magam elé, így jött a triatlon. A kerékpár még csak-csak ment, de úszni nem tudtam. Ötéves gyerekek mellett kezdtem el ezt is megtanulni.
(M.F.): Már most is járna egy gratuláció! Azt hiszem a legtöbb ember szerintem meg is állna itt, téged mi hajtott tovább?
H.N.: A sport egy egészen más életvitelt hozott az életemben. Ahhoz, hogy valamilyen teljesítményt elérjen az ember, nem pusztán csak akaraterő kell, hanem egy szervezett élet is szükséges. Sokan kérdezik, hogy tudom úgy összesűríteni az életemet, hogy minden beleférjen. Ma mondhatni szoros napirend szerint élek, amihez rendkívül konzekvensen tartom magam. Pontosan tudom, hogy mit fogok csinálni másnap, ennek az egyik talán megmosolyogtató egyik eleme, hogy én például kikészítem a másnapi ruhámat előző este. De napirendi pont az is, hogy délután futni vagy éppen kerékpározni fogok. Így a héten akár 8-10 edzés is belefér anélkül, hogy ez a munkám vagy a magánéletem rovására menne.
(M.F.): Kanyarodjunk vissza egy kicsit az időben. Nem titkoltan a mi ismeretségünk a Jövő négykeréken című műsor készítésének időszakára datálódik, aztán egyszer csak megláttalak az Éjjel-nappal Budapestben – teszem hozzá nem kis meglepetésemre – ez igen távol van az eddig elmesélt árnyékolás-technikától. Hogy csöppentél bele ezekbe?
H.N.: A jövő négykeréken tehetségkutatónak az ötletgazdája vagyok. A műsorötlet az elején még senkit sem érdekelt, amikor aztán egyre jobban belemerültünk a készítésébe, hirtelen a kelleténél többen is láttak benne fantáziát és egy kicsit már szinte mindenki magáénak akarta tudni ezt a dolgot. A műsor körüli vircsaft aztán a produkció halálát is jelentette, ami aztán ismét rengeteg pénzt és energiát vitt el. Tulajdonképpen ez a harmadik nagy pofonom az élettől. A helyzet nagyon megviselt, de talán Steve Jobs mondta egyszer, hogyha harminc éves korod előtt háromszor csődbe mész és mind a háromszor fel tudsz állni, akkor van esélyed, hogy milliárdos legyél.
Az Éjjel-Nappal Budapest egy adódó lehetőség volt, amit függetlenül a sorozat megosztó mivoltára, kár lett volna kihagyni. Egyfelől ez volt az oka, másfelől az, hogy a Jövő négy kerék csődje után szükség volt egy olyan dologra, amihez nem kell más csak a személyiségem. Itt jegyezném meg, hogy számomra példaértékűek azok az emberek, akik neve valamivel összeforr. Ilyen például az előbb említett Steve Jobs vagy Bernie Ecclestone is, hogy csak kettőt említsek. Akárhányszor gazdát cserélhet a cég, amit létrehoztak, róluk mindig csak az Apple vagy a Forma 1 jut az emberek eszébe és persze fordítva is így van.
(M.F.): Fontos számodra az ismertség?
H.N.: Az ismertségből vagy népszerűségből az ember kovácsolhat előnyt, és talán a mai világunkra ez a legjellemzőbb definíció. De az ember gyorsan rájön, hogy ezek az ismeretségek kis kivétellel kérészéletűek, legtöbbször csak az érdekek mozgatják. Nem hinném, hogy ez motivált volna, de álszentség lenne azt mondani, hogy ne futott volna végig az agyamon, hogy mit nyerhetek, és mit veszthetek ezen.
[tabs]
[tab title=”Backstage képek”]
[/tab]
[/tabs]
(M.F.): Nyertél vagy vesztettél?
H.N.: Nyílván, amíg benne voltam az kézzel fogható népszerűséget hozott, de most ugyan azt az életet élem, mint előtte, ettől nem nyílt meg több ajtó. Egy dolog viszont nagyon fontos, hogy számosan megismerhették általa a történetemet.
(M.F.): Ezt miért tartod fontosnak?
H.N.: Attól függetlenül, hogy nem hinném, hogy én vagyok egyetlen, aki hátat tudott fordítani korábbi énjének, az biztos, hogy mi vagyunk kevesebben. A történetem ismertsége pedig úgy vélem hitelesebbé tett, és egyfajta utat is mutathat nem csak azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, hanem azoknak is, akik időhiányra hivatkozva nem sportolnak. Nem vagyok bigott e tekintetben, de a sport rendszert hozott az életembe és nem csak rendszert, hanem egyfajta filozófiát is, amit a jövőben ha módom és alkalmam lesz rá, akkor népszerűsíteni is fogok. És erre vonatkozólag már számos tervem is van.
(M.F.): Azt már tudjuk, hogy honnan, hogyan jöttél, de mi a cél?
H.N.: Több célom van, ami egyenként mind fontos még sem összemosható. Abban a korban vagyok, amikor az ember már szeretne egy stabil családi hátteret, ezen dolgozom. Szakmailag egy szilárd céget, vállalkozást, ami adott esetben túlmutat az országhatárokon. Ez most úgy érzem jó úton halad. És vannak sporttal kapcsolatos céljaim. Nem élsportolói szinten, de itthon, amit lehetett megcsináltam szinte mindent, ami futással és úszással kapcsolatos verseny, természetesen a magam szintjén és elvárásaival. Szeretném nagyobb, nemzetközi megmérettetéseken is kipróbálni magam, nem titkoltan iron man kihívásokon is indulni. És persze a hegymászás sem marad el, mert ahogy egykori ismerősöm mondta volt: a triatlon és a hegyek mindig rendben tartják a lelket.
