Interjú lólépésben

Pécsi Istvánról egy pillanatig sem túlzás azt állítani, hogy ő is azon emberek közé tartozik, akik lovon születtek. A Kincsem Park ügyvezető igazgatója lendületes ember, akinek szinte minden mondatában megjelenik a lovak, a lósport iránti szeretet és szenvedély, s persze a szűnni nem akaró tenni akarás is. Pécsi István célja nem kisebb, minthogy a lósport jól látható és méltó helyet foglaljon el nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sport térképén is. Az is kiderül a következő beszélgetésben, hogy honnan indult és hol tart ma ez a folyamat.

Így utólag visszagondolva volt annak valami szimbolikája, hogy vasárnapra időzítettük az interjú időpontját. Ennek köszönhetően a Kincsem Park hangulata és a futamok háttérzaja akarva-akaratlanul is társult a beszélgetésünkhöz. Ez utóbbi kedves intermezzóként csak akkor erősödött fel, amikor egy-egy befutó erejéig a szemünket mindannyian a falon lévő televízióra szegeztük. Pécsi István irodája egyébként éppen olyan, amilyennek egy ilyen helyet az ember elképzel. Fajsúlyos stílbútorok és karómintás fotelok lakják be a teret, a falakon pedig korabeli grafikák emlegetik fel a 19. század lósportjának motívumait. Az irodát uraló terebélyes íróasztalon Széchenyi, egy versenyagár és Kincsem bronzszobra, no meg egy sokat látott távcső spontán kompozíciója szolgáltat fotótémát.

István több mint húsz éve dolgozik a Kincsem Parkban, nem túlzás azt állítani, hogy ez a hely sokszempontból a második otthona. A szakmai pályafutásának mementóját a szobájából jól látható egykori tribün kommentátori állása adja, ahonnan tulajdonképpen minden elindult. 2014 óta a „tribün” összes lépcsőfokát megmászva haladt előre pályáján a Kincsem Park ügyvezető igazgatója.

Barna András (B.A.): Azt tudni lehet rólad, hogy a lovak iránti szeretetet nagy részben egy otthonról jött örökség.

Pécsi István (P.I.): Egy nagyon sportos családból jövök. Az édesapám öttusázó volt, és az öttusa kapcsán került kapcsolatba a lóval, lovakkal. Ennek köszönhetően, amikor itt tanult Pesten, elkezdett lóversenyekre járni. Tulajdonképpen óriási szerencséje volt, mert a hatvanas évek közepén nagyon intenzíven és nagyon fiatalon élte meg az Imperial-korszakot. Imperial volt az a ló, aki ebben az időszakban a szocialista lóversenyzés szimbóluma lett, és aki hihetetlenül nagy tehetséggel és képességekkel rendelkezett.

B.A.: Közbevetőleg: ezek szerint nem Budapesten éltetek?

P.I.: Nem, győri vagyok, ott éltem meg a fiatal éveimet, és édesapám nyomdokait követve öttusáztam, tehát lovagolni a sport révén tanultam meg én is. Igazából akkor szippantott ez az egész végképp magába, amikor tizenhat évesen felkísértük az egyik csapattársamat a repülőtérre, majd elmentünk lóversenyt nézni. Ez mély nyomokat hagyott bennem. Csodálattal néztem az angol telivéreket, és nagyra értékeltem a zsokék lovastudását is.

B.A.: Ennyi évvel a hátad mögött ma már tudod ki, a jó zsoké?

P.I.: Az a jó zsoké, akivel nagyon gyorsan fut a ló. Egyébként technikailag nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ugyanakkor a legjobb zsokék kezében van egy olyan plusz érzék, amit nem – azt hiszem, ez a titka az egésznek.

B.A.: Tágabb értelemben akár azt is mondhatjuk, hogy ez a délutáni lóverseny indított el a lovak és a lovassport felé?

P.I.: Mondhatjuk, így legalább lesz a dolognak némi romantikája is. Tény, hogy ezt követően nagyon komolyan elkezdtem érdeklődni a sportág után, és tulajdonképpen néhány év múltán már itt is találtam magam a Kincsem Parkban.

B.A.: Karrieredet tekintve nem is volt más opció a fejedben?

P.I.: Dehogyisnem, állatorvos szerettem volna lenni, de harmadszori nekifutásra sem vettek fel. Ezért némiképp lett ennek a lovas dolognak egyfajta sorsszerű színezete is. Az állatorvosi pályát elengedtem, és jelentkeztem Komlósi Gábor sportújságíró-iskolájába, mivel az is nagyon érdekelt, hiszen egész addigi életemben sportoltam, a sportban éltem. Emlékszem, hogy ebben az évfolyamban én voltam a kakukktojás, hiszen többség vagy focival, vagy kézilabdával akart foglalkozni, egyedül én a lóversennyel. A sors iróniája, hogy az iskola befejezése után én voltam az első, aki munkát kapott. Sőt, tulajdonképpen már az iskola alatt is publikáltam a Nemzeti Sportba, illetve elkezdtem lóversenyeket közvetíteni. 1994. március 15-én léptem be először a Kincsem Park kommentátori fülkéjébe, és nagyon sok éven át nem is léptem ki onnan. Mivel itt – és jellemzően minden máshol – is külsős munkatársként dolgoztam, ezért folyamatosan ingáztam Győr és Budapest között, egészen 1999-ig. Ekkor kerültem főállásba és egyúttal egy másik munkakörbe is, ugyanis a Kincsem Park akkori vezetője megbízott a PR- és marketingfeladatok ellátásával is. Egészen 2014-ig voltam középvezetői beosztásban, majd kineveztek ügyvezető igazgatónak.

B.A.: A pályaút idillinek tűnik. Tényleg az, vagy csak gyorsan összefoglaltad?

P.I.: Azon kevés igazgatók közé tartozom, akik valóban megjárták az összes szakmai lépcsőfokot. Én annyira alaposan, hogy voltam itt amatőr lovas, hajtottam az ügetőn, nyertem galoppversenyt, mellette military-n (lovastusa, háromnapos verseny – a szerk. megj.) is részt vettem, a többi említett tevékenységem mellett. Szóval elég sokoldalúan foglalkoztam minden területtel, ezért széles rálátásom volt erre az egész világra. S mivel marketing területen is dolgoztam, ezért pontosan láttam, mi az oka annak, hogy a lóversenyzés miért nem olyan népszerű, mint amilyennek lennie kellene, miközben a ló a reneszánszát éli. Az első, és valóban a nevemhez kötődő esemény az ügetőszilveszter megszervezése volt, ami hatalmas siker lett. Ma ez az esemény a maga húszezer látogatójával világ egyik legnagyobb ügetőrendezvénye, ami mára a budapesti kulturális élet részévé is vált.

B.A.: Akkor tulajdonképpen ötletekkel teli fejjel érkeztél meg ebbe az ügyvezetői pozícióba?

P.I.: Igen, de már a kinevezésem előtt is aktív szerepet kaptam és vállaltam a Kincsem – Nemzeti Lovas Program munkaügyi csoportjában. Nagyon intenzíven foglalkoztam azzal, mit kellene ahhoz tenni, hogy a lóversenyzés mind szakmailag, mind gazdaságilag elkezdjen visszaközelíteni az aranykorhoz, amit egyértelműen a Kincsem fémjelzett. Az ezernyolcszázas évek vége minden szempontból a magyar lóversenyzés aranykora volt, nem véletlen, hogy akkor született Kisbér, az egyetlen magyar tenyésztésű Epsom Derby győztes ló, és Kincsem is, aki máig verhetetlen csodakanca. Egyébként nem is hagyható ki a történetmesélésből az, hogy amikor Angliában jártam, akkor a Nemzeti Lóverseny Múzeum első szobra, ami visszaköszön az embernek, az Kincsemé. Nem véletlen ez a dicsfény, hiszen az 1870-es években az elképzelhetetlen volt, hogy megszületik egy ló Magyarországon, és megveri az angolokat. Tulajdonképpen az 1950–60-as évekig a lóversenynek nem volt konkurenciája. Ez volt egyszerre a sport, a társadalmi találkozó központ és a szerencsejáték is. Később – az autósport és a humánsportok felfutásának köszönhetően – ez a státusza megváltozott. Ugyan a sportág élete hullámzóvá vált, de abban biztos vagyok, hogy lósport mindig is lesz, már csak azért is, mert egy nagyon természetközeli sport, amely szabályai nem mellesleg alig változtak háromszáz éve.

B.A.: Ma milyen társadalmi elfogadottság jellemzi a lósportot, milyen a lóversenyek mai közege?

P.I.: A kérdés nehéz és összetett. Az ötvenes évek nagyon lehúzták a sportágat, amit jól ábrázol a Sose halunk meg című film is. De ez nem a sportág sajátossága, hiszen ebben az érában nem ez volt az egyetlen dolog, ami ilyen szintre süllyedt. Az, hogy nálunk egyáltalán megmaradhatott a lóverseny és a sportág is, az paradox módon a szovjeteknek köszönhető, ami őrült szerencse, hiszen ha jobban belegondolunk, akkor ez a dolog minden elemében szocializmusellenes volt. Ezért egy nagyon speciális modellt kellett felépíteni a szocialista lóversenyre, ami ugyan működőképessé tette, de aztán nyilvánvalóan a társult gondolkodásmód szépen lassan elszakította a nyugatitól.

B.A.: Lehet, hogy naiv a kérdés, de meg lehetett volna fojtani idehaza egy ilyen tradicionális sportágat?

P.I.: Meg, és sok helyen meg is fojtották. Például Romániában Ceaușescu egy perc alatt megfojtotta azzal, hogy egyszerűen bezáratta a pályákat.

B.A.: Azt hiszem, az élet számos területéről tudnék olyan példákat említeni – és most nemcsak a sportra gondolok –, ami azt igazolja, hogy a kellő dotációs háttér nagyot tudna tolni a szekéren. E tekintetben milyen remények vannak?

P.I.: A lósport jövője 2021-re jutott el egy olyan előterjesztési fázisba, amelyik arról szól, hogy maradjon-e minden ebben az állapotban, amiben tartósan csak vegetálni tudunk. Ezzel tulajdonképpen beletörődünk abba, hogy csak ötvenévente van egy Overdose-unk, és tízévente egy olyan lovunk, ami Nyugat-Európában tud versenyezni. Vagy lépjünk-e egy szintet, invesztáljunk bele és adjuk meg az esélyt a sportágnak, hogy megkezdje a felzárkózást Nyugat-Európához, annál is inkább, hiszen Magyarországnak megvannak az alapadottságai ehhez. Egyébként a lósport ebben a tekintetben nem különbözik a futballtól. Ahogy Puskás Öcsi mondta: ”Kis pénz – kis foci, nagy pénz – nagy foci”.

B.A.: A kormányzat támogatásának elnyerése mellett elindultatok egy másik úton is…

P.I.: Az ügyvezetésem alatt elkezdődött egy nagyon intenzív kapcsolatépítés a Szerencsejáték Zrt.-vel. Meggyőződésem, hogy az ő együttműködésük, segítségük nélkül nincs jövője a lóversenynek. Nagyon sok ember nagyon sok segítségének tudható be, hogy az év második felétől – pont a Derby Fesztiváltól kezdve – elindul egy pilot projekt a lottózókban, amely célja, hogy képet kapjunk arról, mekkora piaci potenciál lehet a lóversenyfogadásban. Ha ez beváltja a reményeinket, akkor ez a tény óriásit lendíthet a lóversenysporton. Hosszú idő telt el addig, hogy ezt meg tudjuk lépni, amihez persze számos eredményt is fel kellett mutatnunk. Noha per pillanat egy átmeneti időszakot élünk, rengeteget fejlesztettünk, aminek okán szélesebbre tárhattuk a Kincsem Park kapuit.

B.A.: Arra utalsz, hogy a derbyk mellett a Kincsem Park életében megjelentek a hozzáadott értéket jelentő, egyéb rendezvények is?

P.I.: Igen. Az elmúlt hat évben elkezdtük bevezetni a fesztiválrendszert, aminek köszönhetően már nemcsak szilveszterkor és a galopp derbyn vannak sokan, hanem a nagy tavaszi és őszi rendezvényeinken is. Tulajdonképpen ezek az események mostanra elérkeztek oda, hogy már divatosak és trendik, ezért sokkal szélesebb közönség látogatja őket. Ma már a huszonéves korosztály számára sem ciki lóversenyre járni, mert ők már nem a Sose halunk meg című film miliőjével kötik össze a lóversenyt, hanem a Kincsemmel. Egyébként a Kincsem-film maga rengeteget segített a lóversenysport megítélésében. Ennek ellenére – vagy emellett – az első igazi nagy robbanást a lóversenyzés pozitív megítélését és gyorsan növekvő népszerűségét Overdose jelentette. Meggyőződésem, hogy jó irányba haladunk, de továbbra is szükség van kormányzati támogatásra. Tehát most azon múlik minden, fogunk-e annyi pénzt kapni, hogy el tudjuk kezdeni a felzárkózást, aminek kétségtelenül egy nagyon fontos hozzá adott értéke az lesz, hogy így sokkal egyszerűbb lesz a lóversenyfogadást elterjeszteni az országban.

Visszatérve a kérdésre: a kísérő rendezvények hozzákapcsolása a derbykhez egy abszolút koncepciózus irány volt. A nálunk sokkal fejlettebb országokban – például Franciaországban – sem tudnak egy-egy kiemelt versenyen kívül nagy tömegeket megmozgatni, ami elsősorban az online fogadások elterjedésének is köszönhető. Nekünk minden évszakra megvannak a tematikus eseményeink, ennek egyik zászlóshajója a Food Truck Show, ahol – állítom– az ország legjobb ötven legjobb food truckja van itt. A Royal Ascot-on, ami a világ legelegánsabb lóversenyfesztiválja, sem csak világszínvonalú versenyek vannak, hanem nagyon erős a gasztro- és divatvonal is. Nem véletlen tehát ennek okán az sem, hogy a másik kiemelt rendezvényünk a Derby és Divat Fesztivál, amiről ki merem jelenteni, hogy az ország egyik legelegánsabb rendezvénye. Az is látszik, hogy az évközi fesztiválok pozitívan hatnak az év végi ügetőszilveszterre is, hiszen egyre többen és többen jönnek ki, akikből mindig lesz év közben is visszatérő látogató.

B.A.: Ha már a fogadás szóba került, kihagyhatatlan a kérdés: vannak még bukmékerek?

P.I.: Nincsenek. A bukmékeri fogadásokról nagyon rossz tapasztalataim vannak. Például az angol bukmékerek nagyon nehéz helyzetben tartják az angol lóversenyzést évtizedek óta. Ennek nagyon egyszerű az oka: a bukmékerek, amellett, hogy nagyon rafinált emberek, nagyon kevés pénzt áramoltatnak vissza a lóversenybe. Mi a francia és az ázsiai modellt követjük, ami totalizatőr rendszer, ahol egymás között játszanak a játékosok, és a fogadásszervező semmilyen szinten nem érdekelt az eredményben. A fogadásszervező által feltett összeg egy része a költségekre fordítódik, a másik része pedig a versenyzők között kerül szétosztásra. Egyébként Anglián és Írországon kívül mindenki egy úgynevezett „világ pool” rendszer felé halad, vagy azt szeretné bevezetni, ahol nagy a nyereményalap, és ezáltal a megnyerhető összeg is. Mi is ezt csináljuk, a játékosaink ma a francia és az európai játékosokkal együtt játszanak. Egyébként csak ezzel a rendszerrel lehet védekezni az illegális fogadások ellen, ugyanis ez a módszer lehető teszi, hogy nagy összegeket tegyünk fel, különösen a kombinációs fogadások esetében, amit a feketepiacon már nem tudnak lekövetni.

B.A.: Mekkora volt a legnagyobb nyeremény, amit elvittek?

P.I.: A Kincsem Plusz nemzetközi játékunkkal lehet fogadni a lottózókban, ennek van egy gépi változata, a „Tuti”, ahol az algoritmus egyaránt besorsol esélyes és esélytelen lovakat is a játékos ticketjére. Ezzel a játékkal nyert valaki nem is olyan régen kilencvenkétmillió forintot, és néhány nap múlva újabb negyvenkettőt. Egyébként a legnagyobb elvitt nyeremény százötmillió forint volt. Ám ezt a nagy pénzt csak egy nemzetközi alapból lehet kivenni.

B.A.: A hét utolsó napján beszélgetünk, és szinte biztosra veszem, hogy a vasárnapi ebéd mellől álltál fel, mielőtt eljöttél otthonról, de gyanítom, hogy ez nálad nem egy rendhagyó eset. Hogy néz ki egy napod?

P.I.: Jól érzed, tényleg a vasárnapi ebédtől álltam fel, de ez így van már harminc éve. Sportriporterként szembe kell nézni azzal, hogy a versenyek javarészt hétvégén vannak, így akkor kell dolgozni. Amikor ügyvezető igazgató lettem, a kezdeti időkben szinte minden versenyen kint voltam, hiszen számos változtatást hajtottunk végre, és azt akartam, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok és a problémamegoldás is, ha a helyzet úgy hozná. Mostanság is sok futamon itt vagyok, de már lényegesen kevesebbszer, mint korábban. Ez annak is köszönhető, hogy olyan csapatot sikerült felépítenem, amelyben teljes mértékig megbízhatok.

Ha nem a Kincsem Parkban vagyok, akkor otthon. Vidéken lakom a családommal, kutyák és lovak környezetében. Mindig van, volt lovunk, úgyhogy nekem, nekünk mindig a lovak között kezdődik a nap, és csak utána jövök be dolgozni. Tehát a lovakkal otthon foglalkozom a gyakorlatban, a munkahelyen pedig elméleti szinten.

B.A.: A kérdés több mint költői: a családodban mindenki lovagol?

P.I.: Talán az a legfontosabb, hogy a feleségem is lovagol. Ha ez nem így lenne, akkor valószínűleg mi már régen elváltunk volna (nevet). A mi életünkben a ló egy nagyon fontos pont, és szoros kötődést is jelent, nem véletlenül vannak, voltak versenylovaink. Egyébként a felségem mind a mai napig lovagol tréningben, és amire a legbüszkébb, hogy néhányszor Overdose-ra is sikerült felülnie. A gyerekeim is lovak között nőttek fel, ezért mindegyikük nagyon szereti őket, főleg a kislányom van teljesen oda értük. A fiam is tud lovagolni, hiszen ő az, aki folytatta a családi tradíciót és elment öttusázni, majd teljesen váratlan módon letért erről az útról és elkezdett kézilabdázni. Hogy őszinte legyek, nekem teljesen mindegy, hogy mit csinál, az a lényeg, hogy sportoljon.

B.A.: Visszatérve a szakmai vonalhoz: ma Magyarország milyen státusszal bír a nemzetközi lóversenysportban?

P.I.: Overdose visszahelyezett minket a lóversenysport térképére, azonban innen nagyon könnyen le is lehet kerülni. Én azt gondolom, azzal, hogy az utóbbi tíz évben egy-egy ló kikerült az európai pályákra és ott komoly eredményeket ér el, azzal azt üzenjük Európának, hogy a hagyomány a tradíció és a szakmai tudás, ami itt volt, nem veszett el, és bizonyságot nyer, hogy igenis értünk a lovakhoz. A megítélésünk szempontjából óriási jelentősége van a külföldi versenyzők saját és megélt tapasztalatának is, mivel számos esetben megvannak még a sztereotípiák Kelet-Európával kapcsolatban. Nagyon sok külföldi versenyző megnyilatkozásában tetten érhető, hogy nem is számítottak arra, hogy Magyarországon ilyen magas színvonalú szervezéssel és infrastruktúrával találkoznak majd. Ez utóbbiak tekintetében már ott vagyunk a legjobb pályák élvonalában.

B.A.: Középtávon hol látod a Kincsem Park jövőjét?

P.I.: 2009-ben kezdtük el a Kincsem-programot előkészíteni, és az, hogy a jelenlegi kormány melléállt, az teljesen más viszonyokat teremtett számunkra. Nyilván nem labdarúgás vagyunk, de ennek ellenére soha nem látott támogatást kapunk. Persze ez lehetne mindig több, de voltunk ennél sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben is. Az Overdose – és a Kincsem-program megjelenéséig, tehát majdnem húsz évig a lovassport nagyon billegett. Szerencsére ma már elmondhatom, hogy a Kincsem Park is – a többi más sportág mellett – ott van a figyelem középpontjában. A kormányelőterjesztés már terítéken van, és ha ennek az lesz az eredménye, hogy magasabb dotációt kapunk, akkor elértük azt, hogy emelni tudjuk a versenydíjakat. Ez mindennel összefüggésben és mindenre kihat, a színvonalra is. Ha nagy a versenydíj, akkor jó ló jön, jól fog keresni a tréner és minden szakemberünk hazajön külföldről, akik ma az anyagiak miatt dolgoznak kint. Ezzel pedig elkezdődhet a korábban említett felzárkóztatás.

Amiről személy szerint én álmodozom és nagy vágyam, az az, hogy – minden gazdasági és infrastrukturális fejlesztés mellett – egy évben egyszer a galopp és egyszer az ügető európai elitje eljöjjön ide. Az a csomag, amit kidolgoztunk, lehetővé tenné ennek a célnak a megvalósítását, hiszen a létesítményeink alkalmasak erre.

B.A.: Véleményed szerint a te pozíciódat el tudná látni egy olyan szakember is, akinek nincsen lovasszakmai tapasztalata, és csak a gazdasági vagy a pénzügyi szektorra van rálátása?

P.I.: Szerintem nem, és nem is látok ilyet a nagyvilágban sem. A rendszerváltás után voltak erre kísérletek, de én sikeres lóversenyvezetőket csak olyanokat ismerek, akik hozzám hasonlóan ízig-vérig lovas emberek, akik nyilvánvalóan megpróbálják körbevenni magukat gazdasághoz és pénzügyi területhez jól értő munkatársakkal. A szakmát nem lehet leválasztani erről a dologról, mert a lényeg mindig az, hogy világklasszis lovaink és világszintű versenyeink legyenek, ez pedig nem megy szakmai tudás és rálátás nélkül. Húsz éve ott vagyok a lovassportban, ahol számos területen tevékenykedtem, tehát az a vád nem érhet, hogy nem értek a lóversenyhez. Bejártam fél Európát, dolgoztam Angliában, és ma pontosan látom a világ lóversenysportjában azokat az országokat, amelyeket követnünk kell, és természetesen azt is, mely irányba nem szabad elmennünk. Nekem egyébként a legnagyobb példaképem a hongkongi versenyüzem, mert talán a legnagyobb fejlődést ők mutatták fel az elmúlt harminc évben a lóversenyzés világában. A cég élén egy német szakember áll már nagyon-nagyon régóta. Az a tudás, az a szemlélet és mentalitás, amit ő képvisel, példaértékű, és én ezt próbálom meg követni.

Írta: Barna András | Képek: Balogh Róbert