Gordon Murray neve nem ismeretlen az autórajongók körében, hiszen Ayrton Senna legendás McLaren Mp 4/4-es versenyautója mellett az ő nevéhez fűződik a szintén legendás McLaren F1 szupersportkocsi megalkotása is.
Most közel 30 évvel később Murray mester egy újabb különleges utcai versenyautón dolgozik.
A tervek szerint a T.50-es lesz a valaha készült legkönnyebb szupersportkocsi, a 2160 fontos (980 kilogramm!) tömegével például több mint 400 fonttal (180 kilogramm) lesz könnyebb az F1-nél, ami a 2579 fontos (1170 kilogramm) tömegével szintén pehelysúlyúnak számított a kategóriájában. Gyakorlatilag egy Mazda Miata (MX-5) súlyát pedig ultra könnyű high tec anyagokkal sikerült elérni. Szénszálas, mindössze 150 kilogrammos monocoque váz, 28 százalékkal vékonyabb szélvédő, 300 grammal könnyebb pedálok, 10 kilogrammal könnyített sebességváltó, kevesebb, mint 180 kilogrammot nyomó V12-es erőforrás. Apropó erőforrás a pillekönnyű T.50-est egy 4 literes V12-es Cosworth által fejlesztett erőforrás hajtja, mely 12 100-as fordulatszámon (!) nem kevesebb, mint 650 lóerő leadására képes.
„Ez az autó biztosan hozni fogja az F1 vezetési élményét, miközben számos tekintetben jobb annál” – nyilatkozta Murray. „Az F1-et még mindig nagyszerű vezetni, de ez (a T.50-es) egy új szintet fog hozni. Ugyanis megoldottuk azokat a problémákat, amikkel az F1 esetében tisztában voltunk.”
Persze mindezen jónak bizony meg fogják kérni az árát, a 2022-ben érkező és mindössze 100 példányban gyártani tervezett T.50-es árcéduláján ugyanis előreláthatólag egy 2.5 millió dolláros összeg fog szerepelni majd.