Útvesztő a lagúnák felett: Újra megnyílt a velencei Borges-labirintus

Amikor Velencére gondolunk, óhatatlanul is egy kanyargós, vízi útvesztő képe sejlik fel előttünk. Talán nem véletlen, hogy az irodalom egyik legnagyobb mágusa, az argentin Jorge Luis Borges is különleges helyet őrzött a szívében a cölöpökre épült város iránt. Ha hozzám hasonlóan szeretik a történelem, az irodalom és a misztikum találkozásait, akkor a Giorgio Cini Alapítvány által a héten újra megnyitott Borges-labirintus története egészen biztosan magával ragadja önöket is.

A történet ugyanis – a szó legnemesebb értelmében – filmbe illő, sőt, egyenesen egy álomból fakad. 1979-et írunk, amikor Randoll Coate, a Buenos Aires-i brit nagykövetség sajtótitkára egy reggel arra ébredt: azt álmodta, hogy barátja, a zseniális író, Jorge Luis Borges meghalt. Coate még aznap tollat ragadott, és levélben vázolta fel látomásszerű ötletét Susana Bombalnak (aki még az ötvenes években bemutatta őket egymásnak). Ahogy az ókori görög mitológiában Daidalosz megépítette a krétai útvesztőt, úgy Coate is fogadalmat tett: Borges „Az elágazó ösvények kertje” című novellája által inspirálva egy fizikai labirintust hoz létre a mester tiszteletére, ha eljön az idő.

Az ígéret szép szó, és Coate tartotta is magát hozzá. Borges 1986-os halála után a labirintusépítő tervei Argentínában öltöttek testet. A projekt akkora sikert aratott, hogy az író özvegye, Maria Kodama úgy döntött, Coate vizióját elviszi mindazokra a helyekre, amelyek különösen kedvesek voltak férje szívének. Így esett a választás a lagúnák városára.

Egy nyitott könyv a San Giorgio Maggiore szigetén

A velencei útvesztő végül 2011-ben, pontosan huszonöt évvel Borges halála után nyitotta meg kapuit a San Giorgio Maggiore szigetén. Aki felülről tekint erre a lenyűgöző, időjárásálló corten acélvázba foglalt építményre, egy nyitott könyv formáját fedezheti fel. Az élénkzöld puszpángbokrok kacskaringós, tagolt vonalai elegáns tipográfiával rajzolják ki az író vezetéknevét az „oldalakon”, tükrözve és egymásba fonódva.

Ha egy kicsit közelebbről, szinte olvasóként vizsgáljuk a sorokat, rejtett szimbólumok is kibontakoznak: egy kérdőjel, egy sétapálca, és egy szempár.

Mozaik zöld csempékből

Ma, negyven évvel az író halála után – és nem mellesleg a PwC Italia támogatásának köszönhetően –, a labirintus egy teljes körű restauráláson esett át, hogy újra régi fényében tündököljön. A felújítás során 165 elhalt vagy súlyosan károsodott puszpángot távolítottak el és az öntözőrendszert is felújították. Persze a végeredmény csak a hónapok múlásával derül ki. Az viszont tény, hogy az újjáépítés már elkerülhetetlen volt, de ezzel a mostani felújítással az 1150 méternyi kanyargós ösvényt újra egységesítették.

Tapintható sötétség és megvilágosodás

Talán a felújítás egyik legemberibb fordulata, az az Olasz Vakok és Gyengénlátók Szövetségével való együttműködés volt. Ennek köszönhetően a bejáratnál egy tapintható térkép is helyet kapott.

Az együttműködés nem volt véletlen. Borges élete utolsó éveit sötétségben élte le; látása fokozatosan romlott, míg 55 éves korára teljesen megvakult. Ez a látszólag apró, de annál erőteljesebb gesztus egy újabb hidat épít az író és a látogatók közé. Lehetővé teszi, hogy bárki a saját kezével, érintések útján ismerje meg az útvesztő struktúráját, még mielőtt megtenné az első lépést az ismeretlenbe, hogy a saját bőrén tapasztalhassa meg a Borges által oly sokszor megénekelt végtelent.