Volvo-Corvette combo

0

Már láthattunk néhány trailert a Halálos iramban spinoff filmjéről, a Hobbs and Shaw-ról. Amikor először megjelent az official trailer, a McLaren 720S keltette a legnagyobb feltűnést, azonban ha jól figyeltünk más négykerekű csodákat is észrevehettünk. Azonban most végre megnézhetjük azt a Volvo-Corvette keveréket, ami tiszteletét teszi majd a filmvásznon.

Corvette-Volvo

A csodagép Jeff Allen, egyedi autóépítő garázsából gurult ki. Allen mindig akart valami különlegeset építeni egy Chevrolet LS motor köré, és akkor jött el a megvilágosodás számára, amikor meglátott egy Corvette Z06 mellett parkolni egy 1963-as Volvo 122S Amazont. A terveket először csak épphogy felvázolta egy papírra, majd online boltokból megvásárolta a szükséges alkatrészeket. A Z06 kasztni alapvetően nem fért volna el a Volvón, ezért végül egy 2013-as Corvette Grand Sportot használt fel a műhöz.

Corvette-Volvo
A motorháztető alatt egy 700 lóerős Lingenfelter LS7 rejtőzik, amely nagy előrelépét a Volvo 85 lóerős motorjához képest. Allen tudja, hogy néhány Volvo és Corvette fanatikusnak a földet veri majd az álla a kocsit látván, de nem zavarja. „Akár imádod, akár utálod, valamit érezni fogsz.” A svéd-amerikai kombinációnak több nevet is adhatott volna (például Volvette vagy Corvo), azonban Allen végül a V06 mellett döntött, de azért a beceneve sokat elmond: Mr. Toad’s Wild Ride.

Corvette-Volvo
Egyébként még nem biztos, hogy a masina megjelenik majd a filmben, de elég biztos forrásokból érkezett az információ.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «