„Egy csípős téma”

A korábban a rákutatásban dolgozó Dr. Szállási Árpád látóterébe először egy amerikai ösztöndíj során került az erőspaprika alkaloidja, a kapszaicin. Nem túlzás azt állítani, hogy terület kutatása azóta igazi szakmai szerelemmé vált számára. Harminchat éve dolgozik a kapszaicin-kutatásban, szakmai elismertségét jól fémjelzi, hogy karnyújtásnyi távolságra került a Nobel-díjhoz is. A most következő beszélgetésben nem csak a kapszaicint ismerhetjük meg, hanem egy kicsit őt is.

Dr. Szállási Árpád 65 éves, Debrecenben született, édesapja orvos, orvostörténész, édesanyja bőrgyógyász. Tízéves koráig a családjával Kesztölcön élnek, majd Esztergomba költöznek, ferences diák lesz. Noha bölcsész pályára készül, édesapja gyengéd, de határozott nógatására mégis az orvosi egyetemet választja, ahogy a testvére is. A Debreceni Orvostudományi Egyetem elvégzése után édesapja nyomdokaiba lép és orvostörténészettel kezd el foglalkozni. Később azonban munkássága a rákkutatás felé fordul. Ennek kapcsán ismerkedik meg az Amerikai Nemzeti Rákkutató Intézetben dolgozó Peter Blumberggel, aki ösztöndíjat ajánl neki. 1987-ben kezdi meg a munkát az Újvilágban, majd 1992-ben visszatér Európába és másfél évig egy olaszországi gyógyszergyár kutatójaként dolgozik, de rájön, hogy ez nem az ő világa és munkásságát a svédországi Karolinszka Intézetben folytatja.

Az USÁ-ban eltöltött évek alatt Peter Blumbergnél a kapszaicint kutatta, munkássága elmélyítésének okán ezért 1996-ban visszatér Amerikába, hogy James Krause laborjában molekuláris biológiát tanuljon. Célja klónozni a kapszaicin receptort, azonban kollégája, David Julius, amerikai érzékszervi fiziológus megelőzi: Julius 1997-es Nature közleménye negyedszázaddal később a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója számára az Orvosi és Élettani Nobel-díjat jelenti.

Ez egy kicsit kedvét is szegi, ezért orvosbarátai hatására 1998-ban honosítja orvosi diplomáját, majd végigcsinálja a rezidensképzést patológiából, illetve laboratóriumi orvostudományból. 2003-ban szakvizsgázik és ezzel együtt hematopatológiából szakvizsgát szerez. 2004. és 2018. között gyakorló orvosként dolgozik New Jersey állam egyik nagy, egyetemi oktató kórházában patológusként és a vérellátó orvosigazgatójaként.

Honvágya nagyban hozzájárul ahhoz, hogy harminckét év után hazatérjen, több helyre is hívják is, de ő Budapest mellett dönt. 2018. óta a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének professzora, a svéd Pila Pharma nevű biotechnológiai cég tudományos tanácsadója és nem utolsó sorban 2022-ben a világon legtöbbet idézett három magyar tudós egyike. Tudományos munkásságában továbbra is a kapszaicin receptort, más néven a TRPV1-t kutatja.

A népi orvoslás már régóta tudja, hogy egyes zöldségeknek és gyümölcsöknek jótékony hatása van, elég csak a fokhagymára, vöröshagymára, gyömbérre gondolni. A paprika már adott nekünk egy értékes vitamint és most itt van egy másik hasznos összetevője, a kapszaicin, ami a paprika erősségéért felel. Az erőspaprikának jellemzően értágító hatást tulajdonítanak, valóban csak erről van szó? Mit tud még a kapszaicin?

A kapszaicin nagyon sok mindent tud, attól függően, hogy hogyan találkozunk vele. Egy csípős halászlében elfogyasztva, vagy bevesszük egy kapszulában – olyanban például, amit a Goodwill Pharma is gyárt a C-vitaminnal együtt -, vagy rákenjük a kezünkre, esetleg befecskendezik a térdünkbe, ha az éppen fáj, vagy a legdurvább, amikor az ember a szemébe kapja, hiszen a rendőrség paprika spray-t használ tömeg oszlatásra.

Induljunk el a kályhától: az emberek tudják, hogy mi az a kapszaicin? Érzésem szerint tízből öten biztosan nem.

Szerintem még ennyien sem és ez így van számos más természetes hatóanyaggal is. Aki szereti a fokhagymát, az nem tudja, hogy abban allicin van, ami a TRPA1 csatornára hat (ez a csatorna a kapszaicin receptor TRPV1 közeli rokona), de lehetne sorolni a végtelenségig. Minden fűszernövénynek, amit elfogyasztunk, megvan a maga hatóanyaga, de az, hogy ez milyen receptorra hat, azt viszonylag kevesen tudják.

A kapszaicin talán egy kicsivel más, mint többi, amit az is fémjelez, hogy ezért 2021-ben Nobel-díjat is adtak, aminek voltak magyar vonatkozásai is. Ez annak idején nagy médianyilvánosságot is kapott. Mindennek ellenére nem gondolnám, hogy az emberek nagy többsége ismerné a paprika erősségéért felelős kapszaicint.

Az orvostudomány mióta foglalkozik a kapszaicin kutatásával?

Nem egyszerű a kérdés. Az erőspaprika az Újvilág ajándéka, ami Kolumbusz Kristóffal került Európába, Magyarországra pedig nagy valószínűséggel a törökök hozták be. Hogy a népi orvoslás mikor kezdte használni, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy Apáczai Csere János 1655-ben megjelent magyarnyelvű enciklopédiájában már ír arról, hogy a magyarok és a rácok is szeretik az erőspaprikát. És arról is, hogyha a parasztembernek fáj a foga vagy egyéb más fájdalmai vannak, akkor összetöri a paprikát és rákeni fájó területre, mert tudja, hogy ennek fájdalomcsillapító hatása van.

A modern kapszaicin-kutatás az 1970-es évekre nyúlik vissza, ez viszonylag fiatal történet. Ekkor három területen indultak meg a kísérletek, Amerikában, ahol felületi kezelésként fájdalomcsillapításon, Olaszországban, ahol a migrénes fejfájáson, és Angliában, ahol pedig az inkontinencia kezelésen volt a fókusz. Migrénre és inkontinenciára már vannak jobb gyógyszereink, de a kapszaicin mint potents fájdalomcsillapító továbbra is klinikai használatban van.

A pályafutásod során hozzád mikor kopogtatott be a kapszaicin?

Sok évvel ezelőtt azt vésték kőbe, hogy ugyan nem minden gyulladáskeltő anyag rákkeltő, de minden rákkeltő anyag egyben gyulladáskeltő is. Ez hosszú időn keresztül elfogadott dogma volt és amikor a vegyészek új, rákkeltő anyagokat kerestek, akkor az adott vegyületeket egérbőrön tesztelték. Ahol pozitív eredményt kaptak, vagyis az egér bőre kipirosodott a gyulladás következtében, ott tovább vizsgálták az anyagot, ahol nem, ott ignorálták. Egy német csoport 1975-ben próbált egzotikus növényekben új rákkeltő anyagot találni. Ennek kapcsán elkezdtek egy Euphorbia resinifera nevű kaktuszszerű növénnyel foglalkozni, ami egyetlen helyen él a világon, Marokkóban, az Atlasz hegységben. Ebben találtak egy olyan anyagot, ami sok ezerszer hatékonyabb gyulladáskeltő volt,mint az akkor ismert legerősebb tumor promoter vegyület, amit később elneveztek resiniferatoxinnak, amiről egyébként kiderült, hogy nem okoz rákot.

1987-ben, amikor kikerültem Amerikába Peter Blumberg laboratóriumába, elmesélte nekem mindezt és azt is, hogy érdemes lenne kipróbálni, hogy ez a vegyület hogyan hat. De mivel ez egy rákkutató intézet volt, ezért ezzel a marginális témával senki nem akart foglalkozni. Én Magyarországáról kerültem ki oda, fel sem merült bennem, hogy ellentmondjak a főnökömnek. Elkezdtem ezzel foglalkozni és kiderült, hogy a vegyület gyulladáskeltő hatása pont olyan, mint kapszaiciné. Ennek köszönhetően került át a fókusz a rákkutási területről egy teljesen másra témára, a fájdalom és a gyulladás területére.

Miért jó gyulladáskeltő anyagot keresni, kutatni?

Nagyon egyszerű a magyarázat. A legtöbb gyógyszer, amit a használunk, a természetből jön. A gyulladáskeltő anyagok, azért gyulladáskeltők, mert valamiféle biokémiai, celluláris mechanizmust használnak. Ha megismerjük azokat vagy azt a receptorokat, ami fájdalomkeltéshez szükséges, akkor a gyógyszergyárak ki tudnak fejleszteni olyan anyagokat, amik specifikusan ezeket a receptorokat gátolják.

Mi tesz a szervezetünkben a kapszaicin?

Nagyon fontos alapvetés, hogy hogyan alkalmazzuk a kapszaicint. Ha most arról beszélünk, amit megeszünk, akkor azzal anno Kolozsváron Hőgyesi Endre kezdett el először foglalkozni, aki saját magán és tanársegédjén kísérletezett. Akkor ugyan még a kapszaicint nem ismerték, csak az erőspaprika kivonatot, amit megittak, ennek a tapasztalatait jegyezték fel, többek között például azt is, hogy az erőspaprika „kétszer csíp.”

Amikor viszont valaki hosszú időn keresztül erőspaprika-tartalmú ételeket fogyaszt, akkor már teljesen más hatásról beszélünk, például kiderült, hogy a kapszaicinnek van egyfajta gyomorvédő hatása is.

Közbevetőleg: érdekes, mert azt gondolnánk, hogy ami erős az mar is.

A nyelvünkön csíp, viszont a gyomorba lekerülve olyan hormonok termelődését indítja be, amelyek védőhatásúak. Emellett elpusztítja azt a Helicobacter nevű mikroorganizmust is, ami nagyon sok gyomorbetegségért felelős. Továbbmenve: amikor innen átjut a bélcsatornába, ott befolyásolja a baktérium flóra összetételét. Erről még nem sokat tudunk, de ez a jövőben nagyon fontos tényező lesz. Az biztos, hogy a bélben lévő baktériumok felhasználják mindazt, amit megeszünk. Ennek folytán termelnek olyan lebomlási termékeket is, ami a szervezetnek jó és bennünket egészségessé tesz és olyanokat is, ami viszont beteggé. Az, hogy ebből a két baktériumtáborból melyik van túlsúlyban, az hatással van az egészségünkre. Például az, hogy ki kövér és ki nem, vagy ki diabéteszes és ki nem, az nagymértékben attól függ, hogy kinek-kinek a beleiben milyen baktériumok élnek. Erre csináltak egy egérkísérletet is: két egér közül az egyiket felhízlalták, a másik „normál” súlyú volt. Majd a sovány egér székletéből baktériumokat izoláltak, ezt beadták a kövér egérnek, aki ezután lefogyott. Ez ma már nem idegen gyakorlat: fekális transzplantációnak hívják. Erre ráfűzve: sokan mondják azt, hogy kapszaicinnek jótékony hatása lehet abból a szempontból, hogy nem hízol el, nem lesz diabéteszed, nem lesz magas vérnyomásod, ab ovo sokkal egészségesebb profilod lesz. Ez valószínűleg annak a következménye, hogy a kapszaicinnek olyan hatása van a bélflórára, ami segíti azoknak a baktériumoknak a felszaporodását, amire az embernek szüksége van, ugyanakkor gátolja azokét, amik viszont károsak.

Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy át kell essünk a ló túloldalára és erőspaprikát erőspaprikával ennünk. De kell, hogy az erőspaprika, illetve eredendően a kapszaicin a napi étrendünkben szerepeljen bármilyen módon?

A mértékletesség mindenre igaz. Van egy úgynevezett terápiás tartomány, ameddig ez hasznos, ha pedig valaki efölé megy, az viszont már káros. Hosszú távra szóló prospektív kapszaicin kutatások még sajnos nincsenek, ami viszont van, azok retrospektív epidemiológiai vizsgálatok. Három ilyen nagy kutatás létezik, az egyik Kínában, a másik Olaszországban, harmadik Amerikában készült. Retrospektíve az tudták meg a kérdőiív kitöltőitől – többszázezres mintát kell érteni ez alatt -, hogy akik rendszeresen esznek erőspaprikát – tehát legalább egy nap egyszer -, azok tovább élnek, alacsonyabb a vérnyomásuk, kevesebb közöttük a diabéteszes és a rákos is. Tehát szignifikáns összefüggést találtak az egészség és a csípőspaprika fogyasztás közt. Azt viszont, hogy ez direkt kapszaicin hatás-e, még nem tudni. Lehet, hogy ez kapszaicin hatás, de az is lehet, hogy a kapszaicin szeretetéhez más genetikai felépítés társul. Hiszen sokan egyáltalán nem szeretik a csípős ételeke. Az tehát kijelenthető a már említett adatok alapján is, hogy az erőspaprika vagy kapszaicin rendszeres fogyasztásának minden valószínűség szerint jótékony hatása van az egészségünkre.

Harminchat éve kutatod, hova futhat ki kapszaicin jövője?

A kapszaicinnek, mint fájdalomcsillapítónak, most éljük a reneszánszászát. Amikor David Julius megklónozta a receptort, akkor az egész gyógyszeripar elment abba az irányba, hogy egy tablettával, úgynevezett antagonistával, blokkolják a receptort és ne kapszaicint használjanak, ami az egész érzőideget kikapcsolja. Kiderült, hogy ezeknek a tablettáknak sok a káros mellékhatása. Ezért most megint az a vélemény, hogy tabletták helyett használjanak kapszaicint. A fájdalomcsillapító hatása már most megkérdőjelezhetetlen, de rengeteg klinikai vizsgálat van folyamatban.

A rákkutatástól indultál el, aztán teljesen másfelé vitt az élet, mondhatni véletlenek sorozatának köszönheted, hogy a kapszaicint kezdted el kutatni. Visszatekintve mit gondolsz a pályafutásod ezen alakulásáról?

Amikor elkezdtem, akkor kapszaicinnel nagyon kevesen foglalkoztak. Amit Peter Blumberggel megcsináltunk Amerikában, az nagyon fontos volt.

Amikor David Julius megtartotta a beszédét a Nobel-díjról, kiemelte, hogy három ember volt, akinek a munkásságból kiindulva elkezdett a kapszaicinnel foglalkozni. Az egyik Jancsó Miklós farmakológus professzor volt Szegeden, aki felfedezte a kapszaicin deszenzitizáló, fájdalomcsillapító hatását. A másik Szolcsányi János Pécsett, aki Jancsó kutatásait részben továbbvitte, és később előállt azzal a koncepcióval, hogy van egy kapszaicin receptor, noha ezt ő még nem tudta bizonyítani. Harmadikként pediglen minket említett meg Peter Blumberggel: elkezdtünk a resiniferatoxin kötődési és autoradiográfiás vizsgálatokkal mi igazoltuk egyértelműen, hogy van egy specifikus kapszaicin receptor az állatokban és emberekben is.

Kérdésedre visszatérve: ebből a szempontból nem sajnálom, hogy másfelé vitt az élet, részben ezért is foglalkozom ezzel még mindig. Nagyon szeretném, ha ennek eredményeként kijönne egy sor hasznos gyógyszer. Részben azért is vagyok a Goodwill Pharmánál, mert ők is ezzel foglalkoznak és nagyon szeretném, ha itt Szegeden lenne ebből valami, ahonnan ez a kutatás 1940-es években Jancsótól elindult. Arról nem beszélve, hogy orvostörténeti szempontból is nagyon szép dolog lenne, hogyha hetven év után ez a téma visszatérne ide.

Sajnos az orvostudományban nem sok olyan téma van, amiről elmondhatjuk, hogy ez egy igazi hungaricum. A kapszaicin kutatás gyökerei Szegeden vannak, és az 1960-as évekig szinte csak magyarok foglalkoztak kapszaicin kutatással. Sok olyan magyar kutató van, akik a téma megismeréséhez nagyon sokban hozzájárult. Említsünk meg néhány nevet: Jancsó Gábor és Pórszász János Szegeden, illetve Barthó Lóránd és Mózsik Gyula Pécsett.

Kevés dolog van, ami hozzánk fűzhető, de az biztos, hogy az egyik legjellegzetesebb, legérdekesebb és legfontosabb az a kapszaicin, ami nem mellesleg Szegedhez is köthető.

Ha nem kutatod, akkor alkalmazod?

Van személyes kapcsolatom a kapszaicinnel, mert világéletemben szerettem az erőspaprikát, szóval mindig teszek a húslevesembe, szeretem, ha csípős és erre ráfűzve szeretem a kínai, indiai konyhát is. Nyilván ez még kevés lett volna ahhoz, hogy elinduljak ezen a vonalon kutatás szintjén, hiszen alapvetően a rákkutatásból indultam el, de így alakult és számomra ez azóta nem egy csípős téma.

Írta: Barna András