Kezdőlap Hírek Autók Zenith Defy El Primero 21 Land Rover Edition

Zenith Defy El Primero 21 Land Rover Edition

1405
0
Zenith

Az új Defender kiadásával egyidőben Locle és partnere, a brit járműgyártó megtervezte a híres SUV által megihletett órát.

Zenith

Amikor két legenda találkozik, az eredmény olyan, mint egy tüzijáték, pont, mint az új, Zenith által tervezett Defy El Primero 21 Land Rover Edition, mely kéz a kézben jár a Land Roverrel. A különleges, 250 darabból álló limitált modellt pár nap különbséggel egyidőben mutatták be a Defender visszatérésével.

ZenithA legendás négykerekűt 1980-ban adták ki, hivatalosan pedig 2016-ban leállították gyártását, majd 2019 végén újra megjelentették. Bár a híres Defender megtartja szögletes formáját, most kapott némi kerekséget, ergomóniai kontúrt, mely a Locle óráján is megjelenik.

ZenithAz órát El Primero 9004 automata kaliberrel szerelték fel, mely kettős funkciót hordoz, egy 5 Hz-es alap időmérőt és egy másik, 50 Hz-es kronográfot, mely akár 50 óráig is bírja. A 44mm-es tok mikrotűzött titániumból készült, kivételes matt befejezéssel. Az óra nagy részét borító szürke színt egy kis narancs dobja fel a kis mutatókon és a 12 óránál megjelenő energia kijelzőn.

ZenithA Zenith arról is gondoskodott, hogy kényelmes legyen ezt a szépséget viselni, a Defy El Primero 21 Land Rover Edition gumi szíja domborműves kockás mintával díszített, a textilből készült változatot pedig narancs öltésekkel bolondították meg, mindkettő alapszíne a szürke és egy szintén titánium csattal egészülnek ki.