A nyers valóság geometriája

Léteznek olyan ötletek, amelyek utólag annyira magától értetődőnek tűnnek, mintha mindig is velünk lettek volna, a megvalósításuk viszont olyan gyötrelmes, hogy sokáig senki nem vette hozzá a fáradságot. Míg nem 2014-ben a Volkskrant című napilap felkérésére egy amszterdami művészpáros, a Lernert & Sander egyetlen zseniális fotót alkotott: kilencvennyolc darab, teljesen feldolgozatlan élelmiszert vágtak milliméterre pontosan 2,5 centiméteres kockákra. Marhahús, lila káposzta, görögdinnye és kukorica sorakozik egy eltolt rácsszerkezetben, bármiféle digitális trükk nélkül, kizárólag kézi erővel formára igazítva.

A kép egy olyan társadalmi vitára reflektál, amely azóta is pörög a közbeszédben: honnan származik az ételünk, és mennyire ipari a feldolgozása. Az alkotók válasza egy hatalmas vizuális fricska volt, tulajdonképpen esztétikailag feldolgozták a feldolgozatlant. Bár minden falat nyers, a rácsos elrendezés és a tökéletes geometria miatt a végeredmény mégis egy gyári Pantone-skálának tűnik. A rács ráadásul kíméletlen egyenlősítőként működik. Megszünteti a hierarchiát, így a méregdrága márványozott marhahús pontosan ugyanakkora teret kap, mint egy darab közönséges hagyma, mi pedig elolvassuk a felületeket: a póréhagyma íveit vagy a káposzta márványos erezetét.

Persze, ha közelebbről megvizsgáljuk a művet, a tökéletesség pajzsán apró repedések tűnnek fel, és talán pont ez a fotó legőszintébb része. A zöld kaliforniai paprika nagyrészt levegőből áll, így a belőle vágott kocka sarkai befelé horpadnak, a brokkoli élei pedig egyszerűen szétfoszlanak, ugyanis nincs elegendő tömegük a sík megtartásához. A stúdió tudatosan hagyta benne a kompozícióban ezeket a hibákat. Egy olyan fotó, amelyen mind a kilencvennyolc elem makulátlan, némiképp hazug lett volna, hiszen pont a tökéletlenség az a pont, ahol még tetten érhető az emberi kéz és a szike munkája.

A duó évtizedes munkásságát végigkíséri az az ösztönös kényszer, hogy egyetlen mániákus ötletet a végletekig fokozzanak. Bár a kockákról készült fotó immár régi darab, a mai napig megállítja a görgető ujjakat. Ékes bizonyítéka annak, hogy nem kell gigantikus költségvetés ahhoz, hogy valami tartósan megragadjon az emlékezetünkben. Egy tiszta gondolat kell hozzá, meg persze az a végtelen türelem, amivel valaki kivág közel száz tökéletes ételkockát.