Hippiáé

A lázadó egyesült államokbeli diákság – ilyen-olyan módon – máig ható szubkultúrájának emblematikus jelképévé vált a , ami anno a németek Bullinak, az új világ fiatalsága pedig „Microbus-nak” hívott. Az egykori ikon ma újra a márka palettájának része, igaz kicsit másképp

Kevés olyan népszerű és ismert jármű létezik a világon, mint a Volkswagen Transporter T1-ese. Jellegzetes frontrésze a hatalmas emblémájával, semmivel sem összekeverhető. A körablakos verziója a szabadság érzetét keltette a bent ülők számára, nem véletlen, hogy a woodstocki fiatalság egyik jelképévé vált. Az egykori bogár alapjaiból 1950-ben „kinőtt” T1 újragondolása már évek óta foglalkoztatja a Volkswagent. A márka a 2011-es Genfi Autószalonon mutatta be az modernizált változatot, amit már anno elektromos hajtással képzeltek el. Itt jegyzendő meg, hogy nem csak a VW, hanem más tervezőt is megihletett a T1, a magyar származású Obendorfer Dávid dizájner is elkészítette a maga ikonját néven.

A retro reneszánsza kevésbé tetten érhető a mai Bullin, mint a hét évvel ezelőtti koncepción. A 2011-es tanulmányon talán jobban érezhető volt az az attitűd, amit az autó egykor képviselt. Jó lehet az optika, a kétszínű fényezés, a nagy csillogó dísztárcsák, a számos helyen felbukkanó Bulli felirat okoz némi déjá vut, de igazából egy Multivanban ülünk, igaz felszerszámozva minden kényelemmel.

Az ötméter hosszú karosszéria hét ember tökéletes kényelmét szolgálja, a mozgástérre így nem lehet panasz. A második sorban ketten ülhetnek a forgatható fotelekben, míg a harmadikban három utas számára van hely. A beltér családias jellegét erősíti, hogy a középső fotelei gyereküléssé is alakíthatók.

A variálhatóságot a síneken mozgatható ülések a kényelmet a szintén az összecsukható és középre felállítható asztal fokozza a számtalan az autó egyéb részein elhelyezett rakodórekeszeivel együtt. Ha már rakodás, akkor szót érdemel a raktér is, ami alaphelyzetben ugyan minimális lehetőséget kínál a pakolásra, azonban az üléssorok mozgatásával jelentősen növelhető az űrtartalma.

Kicsit üröm az örömben, hogy miközben az oldalajtók elektronikusan nyílnak és záródnak, addig a tekintélyes méretű hátsó „kapu” kézi mozgatású.

A belső miliőt minőségi kidolgozás jellemzi, az általunk kipróbált modellben a szürke fekete színkombináció dominált, harmóniában a faerezetes padlóburkolattal. A vezető előtti fedélzeten a precíz, a márkára jellemző elrendezést és letisztultsággal találkozunk. Az utastér hátsó részeiben soronkénti klíma illetve belső világítás szabályzás is lehetséges.

A számtalan 12 voltos csatlakozó mellett rendelkezésünkre áll egy 230 voltos aljzat, illetve mobil netes wi-fi router is.

Az általunk kipróbált verzióban az erősebbik 204 lóerős dízel erőforrás dolgozott, duplakuplungos DSG automata váltóval és összkerékhajtással és zárható differenciálművel. Nem megszokott vezetési komfortnövelő opció az adaptív lengéscsillapító volt, ami a komort fokozat mellett igény szerint sport üzemmódba is állítható.

Összességében csendes és személyautós vezetési kényelem jellemzi. Noha maratoni távokat ez esetben nem tettünk meg az autóval, de biztosra vesszük, hogy különösebb fáradtság nélkül tudnánk abszolválni hosszabb távokat is. A tesztautónk teljesítményére nem lehet panasz, igaz kicsit nehezen indul meg, de végül is nem is a gyorsulásról szól ez a történet.

A modernkori Bulliért jól ki kell nyitnunk a pénztárcánkat. Noha a képeken látható modell alapára 17, 6 milliót kóstál, extrákkal együtt – kedvezmények nélkül – a számla végösszege csaknem eléri a 30 millió forintot.

Egy biztos viszont, hogy nem maradunk láthatatlanok a sávtársak között, az imponáló megjelenését senki nem hagyja szó nélkül, és talán néhány egykori hipszter szíve is megdobban Bulli70 láttán.