Kezdőlap Hírek Autók Az autós nyaralás az idei sláger

Az autós nyaralás az idei sláger

855
0
Nyaralás

A felnőtt lakosság kétharmada határozott úgy, hogy idén sem hagyja ki a nyaralást, 96%-uk pedig autóval szándékozik eljutni úti céljához. A koronavírus-járvány miatt a belföldi helyszínek, így a Balaton és a Tisza-tó környéke a legnépszerűbbek. Az autósok 86%-a nyári abroncsokon tervezi az utazást, 10%-uk pedig négyévszakos gumin indul útnak, derül ki az abroncsgyártó Bridgestone legfrissebb, online felméréséből. A válaszok alapján a magyar autóhasználók egyre nagyobb aránya van tisztában azzal, hogy milyen időjárási körülmények között kell lecserélni a téli/nyári garnitúrákat. Ugyanakkor, ha az abroncsok ellenőrzéséről van szó, a sofőrök 54%-a továbbra sem veszi igénybe a szakemberek segítségét.

NyaralásA Bridgestone egy saját, országos felmérésben, 3100 fő bevonásával vizsgálta meg az utóbbi hónapok megváltozott autóhasználati és abroncscserével kapcsolatos szokásait, valamint a gépjárművezetők általános felkészültségét. A megkérdezetteknek csak 4%-a nyilatkozta, hogy a nyári hónapokban sem tervezi lecserélni a téli abroncsot az autóján, a döntő többség a járványhelyzet ellenére már túl van a cserén. A tavalyi évhez képest ráadásul jelentősen nőtt az autóhasználók tudatossága az évszaknak megfelelő abroncsok kiválasztása kapcsán. A megkérdezettek immár 84%-a adott helyes választ arra, hogy milyen körülmények között kell cserélni a téli/nyári garnitúrát, ez közel 10%-kal több mint az előző évben.

2020 a belföldi nyaralás éve

A felmérés eredményeiből kiderült, hogy a járványhelyzettől függetlenül, a felnőtt lakosság 66%-a továbbra is tervez nyaralást. Többségük külföldi utak helyett az országhatárokon belül tervez akár több utazást is. A legnépszerűbb belföldi úti cél a Balaton, de kedvelt pihenőhely még a Tisza-tó, illetve a hazai hegyvidékek – mint például Mátra, Bükk – is. A válaszadók többsége autóval megy nyaralni, a kitöltők közül nagyon kevesen, csupán 6% vesz igénybe az utazása során valamilyen tömegközlekedési eszközt.

Nyaralás„A szélsőséges nyári időjárás miatt jelentősen nő az abroncsok igénybevétele ebben az időszakban, ezért ezt a lépést hiba megspórolni. Ha hosszabb útra indulunk, akkor is, ha csak belföldön, indulás előtt mindig ellenőrizzük a gumik állapotát”– mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletág vezetője. „Ilyenkor a megfelelő nyomásértékek beállítása mellett érdemes ügyelni arra is, hogy olyan abroncsot használjunk, ami viharok és heves esőzések során is megfelelő tapadást biztosít, vagyis a mintaárkok mélysége megfelelő. Ezen felül azok az autósok, akik a ma elérhető legmagasabb mobilitási biztonságot keresik, defekttűrő technológiával gyártott gumiabroncsot szereltethetnek autójukra a gumiszervizekben. Ezekkel a gumikkal még teljes légvesztés esetén is akár 80 km-nyi továbbhaladás is biztosított, maximum 80 km/h sebesség mellett” – tette hozzá a szakember.

NyaralásCserélünk, de nem ellenőrzünk

A felmérés megmutatta, hogy a nyári abroncsot használók többsége – 84% – tisztában van azzal, hogy a téli garnitúrát le kell cserélni, ha a hőmérséklet tartósan 7 Celsius fok felett van. A kitöltők több mint fele (54%) azonban nem ellenőriztette szakemberrel az elmúlt időszakban az abroncsai állapotát. A válaszadók 24%-a ugyanis bízik saját tudásában, ők saját maguk ellenőrzik a gumik kopását autóikon. A nyári gumik KRESZ szerinti minimális profilmélysége 1,6 mm, ami baleset-megelőzés szempontjából már kockázatosnak számít, így érdemes hamarabb, már 2-2,5 mm-es profilnál újra abroncsra cserélni. Ez azért is fontos, mert a kopott gumikon az autó fékútja is hosszabb, ami jelentősen növelheti a bekövetkező balesetek súlyosságát.

NyaralásA járványhelyzet sem tudta megakadályozni az abroncscserét

A válaszadók közül szinte mindenki, 93% lecserélte már a téli abroncsát a járványhelyzet ellenére. Ennek oka a Bridgestone szakértői szerint az, hogy a szakszervizek gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. A legtöbb hely, így például a First Stop hálózata is nyitva tartott, bár szigorú előírások mentén szervezték át a szolgáltatást. Emiatt a veszélyhelyzet során sem kellett lemondaniuk az autósoknak a szakszerű segítségről és a biztonságos autózásról. A korlátozások fokozatos feloldását követően pedig az óvatosabb sofőrök is bepótolhatták a szükséges cserét.