Kezdőlap Hírek Autók Megnyitotta kapuit a Godot Art Fair 2020 művészeti vásár

Megnyitotta kapuit a Godot Art Fair 2020 művészeti vásár

1080
0
Godot

A Godot Kortárs Művészeti Intézet szervezésében október 20-tól november 1-ig várja látogatóit az ország legifjabb művészeit felvonultató kortárs képzőművészeti vásár, a Godot Art Fair. A száz pályakezdő – fiatal és legújabb generációs – művész alkotásait szemléző vásár megszületését a MINI is támogatta.

A Godot Kortárs Művészeti Intézet 1100 m2-es épületegységében látogatható október 20. és november 1. között a Godot Art Fair, a száz művész közel ezer műalkotását bemutató tárlat. Az ötödik éve megrendezett vásár mellett idén sem marad el a 21 éves múltra visszatekintő Godot Galéria különálló kiállítása.

GodotA kiállítás első napján a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátorai, Laczkovich Borbála, Cserhalmi Luca és Kozák Gábor kiscsoportos tárlatvezetéseket tartottak, ahol a vendégeknek az elsők között nyílt lehetőségük a kiállított műtárgyak megvásárlásra. A megnyitót ezúttal is a MINI támogatta, ahol a tárlatvezetést követően a látogatók MINI shuttle szolgáltatást vehettek igénybe. Szintén itt került kiállításra a megújult MINI Countryman modell is, mely a brit márka sikeres képviselője a prémium kompakt szabadidő-autók szegmensében.

GodotA Godot Art Fair idén újabb helyszínt is kapott: a Godot Laborban, a hazai kortárs képzőművészeti élet legújabb színterében, a galéria állandó művészkörének munkáival találkozhatnak a látogatók. A KOL-LABOR című tárlaton szereplő tizenegy fiatal képzőművész a galéria programjaként is megfogalmazott friss, egyedi, kísérletező, érzékeny szemléletmódot képviselik minden műfajban, legyen az festmény, szobor vagy installáció. A tárlatnak otthont adó Godot Labor 400m²-es, négyszintes épületét magas színvonalú alkotások töltik be, így szintről-szintre, teremről-teremre barangolva szippantja magába a látogatót ez a művészeti örvény.

A Godot Art Fairre jegyek online is kaphatók: https://ticket.bygodot.hu/.