Aki ismeri Elon Musk nevét, az nemigen lepődik meg rajta, hogy jellemző rá az a szokás, hogy egyik ötlettől rögtön egy másikig száguld, méghozzá teszi mindezt egy Tesla S Model sebességével.
Ebből fakadóan nem is olyan meglepő, amikor azzal szembesülünk, hogy váratlanul, szinte előzmények nélkül máris bejelent egy új vállalkozást. Azonban még mindezeket figyelembe véve is igencsak meglepő volt sokak számára, hogy az elektromos autók /továbbiakban EA/ alkotója bekapcsolódott a szeszed italok gyártásának piaci szegmensébe is.
A márka atyja ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy a következő termék nem egy új EA lesz, hanem egy üveg tequila legalábbis a Tech Crunch értesülései szerint. Így bármilyen meglepően is hangzik, már vásárolhatunk is magunknak egy üveggel az első olyan 750 ml-es Tequilából, amely nem csupán a Tesla márkajelzésével van ellátva, de mindezek mellé még egy villám alakú, kecsesen formatervezett üvegben is kerül forgalomb a. Mindezért pedig csupán egy 250 dolláros, azaz megközelítőleg 73000 forintos anyagi áldozatot kell hoznunk.
Az elektromos autókkal foglalkozó óriáscég nemes egyszerűséggel csak Tesla Tequila névre keresztelt párlatát “fenntartható forrásból származó felföldi és alföldi agavékból készítették” ,illetve hamisítatlan, kis tételű, prémium italként van bemutatva a 100%-ban „De agave tequila añejo ” nedű. 15 hónapos érlelés után kerülhet asztalunkra, ízét óvatos kortyolgatás során szabadítja ránk a maga teljességében. Ennek élményindító benyomásai leginkább gyümölcsös felhangokkal vannak tarkítva, ezzel szemben utóárnyalatai markáns, de mégis kellemes fahéjszerű ízhatással kényeztetik ízlelőbimbóinkat. Illetve, ahogy ezt már korábban is említettük, meglehetősen kreatív, kézzel fújt palackba van bezárva, amely teljesen véletlenül éppen olyan alakú, mint az elektromos töltés széles körben ismert és népszerű szimbóluma.
Ha éppen azon gondolkodik, hogy a Tesla egyáltalán miért állna elő egy saját tequilával nos, ezzel a fajta merengő elmerüléssel biztosan nincs egyedül, de ez egy rendhagyó áprilisi tréfa ebben az esetben máris megoldással szolgál a rejtélyre. Musk még 2018-ban tett közzé egy képet a Twitteren arról, ahogyan a Model 3-nak dőlve öntudatlanul „kiütve” fekszik egy kézzel írt kartonpapírral a kezében. A papíron pedig a túlzott alkoholos mámorra jellemző „kásássággal” helytelenül „Bankwupt!”-ként szerepel a „bankrupt” azaz csőd szó, amit ékes magyar nyelvünkön ezesetben leginkább „Besődöltem”-ként lehetne fordítani, a korábban már említett összeivott „akcentussal”.
A képet kísérő felirat tanúsága szerint az Tesla vezérigazgatóját eszméletlenül találták „Teslaquila” palackok ölelésében, miközben „az arcán még láthatóak voltak a nemrég felszáradt könnyinek nyomai”. Ámbár egyesek megkérdőjelezhetik a bejegyzés humoros mivoltát, mégis sikerült ezzel a poszttal 151 000 „like”-ot begyűjteniük és néhány hónappal később a cég már a „Teslaquila” nevet is levédette.
Nem furcsa egy kissé, hogy egy vezető autógyártó világmárka szeszes italt értékesítésbe kezd, figyelembe véve az vezetés alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó viszonyát és veszélyeit? Természetesen az, de a prémium élményekre összpontosító Teslát az ilyen gondolatok sosem tántorították el a céljaitól! Ahogy a márkáért rajongó vásárlóikat sem akadályozta ez abban, hogy felvásárolják a készleteket a különleges tequilából. A forgalmazó honlapja szerint az első körben eladásra szánt készlet már el is kelt, de ha a kíváncsiság bizsergető érzése nem hagyja nyugodni, akkor sem kell, hogy aggódjon ugyanis hamarosan a következő adag is elérhető lesz. Addig is igény szerint kortyolhat egyet az egyik legjobb újkeletű tequilából, amely idén ősszel kerül fel a polcokra.