A Breitlingnél ismét múltat idéznek. A svájci óragyártó közel ötven éves darabját vette újra elő.
Először a 60-as években adták ki a Top Time nevű darabot, mely a fiatal üzletembereket rögtön elvarázsolta. A játékos “Zorro” karakterű darab azóta az egyik legismertebb számlap lett az óragyártás művészetében, a kronográf pedig a 60-as évek szabadság érzését testesíti meg. Nem csoda hát, hogy még Sean Connery csuklójára is felkerült a 65-ös James Bond Thunderballban.
A háttérsztorihoz híven a felfrissített Top TIme 41mm-es rozsdamentes acél tokot kapott, mely tartalmazza a Breitling COSC bizonyítvánnyal bíró Caliber 23 kronográf mozgóegységet, amely 28800 óránkénti rezgésszámmal és 48 órányi energia tartalékkal működik.
A feltűnő monokróm képnek és élénk vörös részleteknek köszönhetően közel 50 éve viszi a pálmát. A könnyebb olvashatóságért az óra és perc mutatók, valamint az egyes órákat jelző pontok fluoreszkáló anyagot kaptak bevonatul, így bármilyen körülmények között megállja a helyét.
A Top Time retro jellegét a barna nubuk bőr szíj is erősíti. A felújított klasszikus darabot csupán 2000 példányra limitálták, mely számozás a hátoldalon gravírozva is megtalálható “One of 2000” írással.
“A Top Time fontos része örökségünknek és tudjunk, hogy azok a högyek és urak, akik imádják a történelem, a dizájn és a nagyszerű teljesítmény elegyét, szintén megtalálják benne számításaikat” – mondta Georges Kern, a Breitling vezérigazgatója.
Idén nem az első alkalom, hogy a Breitling újra elővett egy klasszikust, januárban mutatta be a 1952 Navitimer-t.