HIRDETÉS

Vadonatúj Kia K4 kombi.

Nem tudod levenni róla a szemed. Formabontó megjelenés és tágas belső tér, technológiavezérelt megoldások.

Fedezd fel!

A világ első üzemanyagcellás kerékpárja

Hidrogén hajtású bringa
HIRDETÉS
hirdetes

Az Alter Bike nevét már mindannyian hallottuk, azonban a Pragma Industries most bejelentette, hogy 50 százalékkal sikerült megnövelniük a kerékpár hatótávolságát is. Az Alter Bike három francia cég együttműködéséből született meg, akik mind hozzátettek egy kicsit a fejlesztéshez.


A kerékpárban egy lítium-ion akkumulátor és egy üzemanyagcella is tartozik, ami egy hidrogéntartályból táplálkozik. A jövőben a biciklisek akár újratölthető tartályokat is vihetnek magukkal, most azonban még kevés töltőállomás áll rendelkezésükre.
A bicikli egyébként 150 kilométert tud megtenni egy töltéssel, ami hatalmas ugrás a korábbi 100-hoz képest, míg az akkumulátor által hajtott e-bicikli csak 50 kilométerre tud eljutni.

„Ezek a kerékpárok óriási előnyt kapnak az elektromos biciklikkel szemben. Míg az akkumulátort órákig tart feltölteni, a hidgoréntartályokat két perc alatt megtölthetjük.”

Az új Alpha Bike ebben a hónapban mutatkozik be Franciaországban, ahol 200 újságíró ki is próbálhatja majd a modellt.

Szerkesztőségi üzenet az olvasónak

Képzeld azt, hogy most ülsz velünk egy hangulatos kiskocsmában vagy ódon félhomályban egy kárómintás füles fotelben. Apró, de méltóságteljes köröket írsz le az öblös pohárral a kezedben, és miközben elégedetten nézed az aranyló ital játékát az oldalán, hagyod, hogy könnyed glóriát tegyen rá a szivarod füstje. Jól érzed magad, mert azzal a kellemes érzéssel süppedsz bele a cybertérbe, hogy tudod, van barátod, akivel mindent ki –és megbeszélhetsz, és akivel szabadjára engedheted a fantáziád úgy, hogy eközben egy szó sem esik majd a „hüvelygombáról”.

#AJÁNLÓ

Szerintünk ezeket kerested mindig is

HIRDETÉS
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Izland Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Izland Gastro Tér-Tárgy-Idő