HIRDETÉS

Warner Bros. új irodaháza

Irodaház a Warner Bros. 100. születésnapjára
HIRDETÉS

Frank Gehry tervezett egy irodaház párost a Warner Bros. számára, amely lehetővé teszi a szórakoztatóipari mogulnak, hogy kiterjessze a már meglévő központjait Burbankban, Kaliforniában.

A komplexum egyik része hétemeletes, nagyjából 33 ezer négyzetméteres épület, a másik része pedig a több mint 41 ezer négyzetméter területű, kilencemeletes épület. A munkálatok 2019 őszén kezdődnek, és a tervek szerint 2023-ra készülnek el az építkezéssel – épp a Warner Bros. 100. születésnapjára. A mérföldkő alkalmából a fejlesztés dizájnját és az építkezés fázisait a „második évszázad projektjének” nevezik.
A híreket először az LA Times hozta el, akik szerint a projekt Burbank eddigi legnagyobb és legbonyolultabb ingatlan beruházása, amelynek értéke meghaladja az 1 milliárd dollárt. A projektért a Worhte Real Estate Group és partnere, Stockbridge Real Estate Fund fejleszti, míg a Warner Bros. a két épület hosszú távú és kizárólagos bérlője lesz. A remények szerint az új épületek a kibővített campusszal együtt növelni fogják az interakciót és együttműködést az alkalmazottak között.

„Egykor a hollywoodi stúdióknak meghatározó építészeti jelenléte volt a városban – olyanok voltak, mint a filmgyártás folyamatának műemlékei. Ezzel a projekttel az volt a célom, hogy újra elkapjam a régi Hollywood csillogását” – magyarázta Frank Gehry. „Egy 21. századi verziót akartunk létrehozni, amelynek erős és egyedi identitása lesz Jeff Worthe és a Warner Bros. számára Burbank központjában. Hatalmas nyitott tereket terveztünk, hogy a legmagasabb minőségű irodaterületet hozzuk létre. Az autópályáról az épületek egy hosszú, szoborszerű üveg homlokzatot alkotnak, amely olyan, mintha jéghegyek úsznának az autópálya mentén. A stúdió oldalán a fém homlokzat teraszos, hogy a meglévő stúdióépületek méretéhez és jellegéhez kapcsolódhasson.”

Szerkesztőségi üzenet az olvasónak

Képzeld azt, hogy most ülsz velünk egy hangulatos kiskocsmában vagy ódon félhomályban egy kárómintás füles fotelben. Apró, de méltóságteljes köröket írsz le az öblös pohárral a kezedben, és miközben elégedetten nézed az aranyló ital játékát az oldalán, hagyod, hogy könnyed glóriát tegyen rá a szivarod füstje. Jól érzed magad, mert azzal a kellemes érzéssel süppedsz bele a cybertérbe, hogy tudod, van barátod, akivel mindent ki –és megbeszélhetsz, és akivel szabadjára engedheted a fantáziád úgy, hogy eközben egy szó sem esik majd a „hüvelygombáról”.

#AJÁNLÓ

Szerintünk ezeket kerested mindig is

HIRDETÉS
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Izland Gastro Tér-Tárgy-Idő
Felségterület Film-Színház-Muzsika Földön-Vízen-Levegőben Izland Gastro Tér-Tárgy-Idő