Egy mese a “Hidegből jött kémről”, aki átalakult egy szép szuperjachttá. A Hidegháború kémsztorijai gyakran szóltak szuperjachtokról, az orosz kém hajó, az Olivia pedig pontosan ilyen, 69 méteres jachtként kezdte pályafutását. 1972-ben az Orosz Tengerészet vette meg, ma pedig még mindig megüti a lécet a nagy szonárokkal.
“Egy ipari hajó volt, melyet Finnországban építettek, majd az Orosz Katonaság felmérő hajójaként működött évekig. Állítólag a tengerfenék mérésére használták, persze tudjuk, hogy valójában kém hajó volt” – nyilatkozta a Burgess brókere, Tim Vickers a virtuális túra során.
A legmagasabb jég osztályzattal építették, 15 ezer mérföldes távolsággal és úgy tervezték, hogy a legkeményebb körülmények között is bírja a hosszú utakat. Az Olivia “eljutni bárhová” elve most sok jacht tulajdonost vonz.
2008-ban meghatározó, négy éves átalakításon esett át, ahol a jacht két hajógyárban elindult egy lassú, de alapos transzformáción a katonai hajóból egy luxus jachttá. A Rouvia Road Yacht Design & Construction a Fülöp-szigeteken készítette el a csodálatos rózsafa belső teret, majd a jachtot elszállították a finn hajógyárba, az Oy Laivateollisuus-ba a befejező műveletek elvégzésére. 2010-ben vásárolta meg a jelenlegi tulajdonos, aki a hajó irodáját átalakította egy ötödik vendég kabinná és azzá a nagy presztízsű szuperjachttá emelte az Oliviát, amit mindig is megérdemelt.
“A tulajdonos nem egy szokványos szuperjachtos fickó, aki szállítmányozási háttérrel bír. Szereti a rendes hajókat és az Olivia egy igazán rendes tengerész hajó” – nyilatkozta Vickers. “Szereti a kényelmet és a faborítás szépségét, az amolyan nyugtató kabinbelsőt.”
Az elmúlt évtized során ez a világutazó sok mindenen keresztül ment és egy “igazán kimerítő hajózási programot” követett VIckers szerint. Beutazta Dél-kelet Ázsiát, a Karib-szigeteket, ő volt az első jacht, mely bebocsátást nyert Kubába, mikor 2017-ben lazították a jachtokra vonatkozó korlátozásokat.
A kapitány, aki már 30 éve a családot szolgálja, saját kabint kapott egy jakuzzival. A korszerű híd az átalakítás során megújult. Az ipari stílusú külső éles kontrasztban van a minimalista skandináv belsővel. A teljes falat kemény rózsafával borították, Vickers szerint ez egy fás aromát ad a hajónak. A természetes színpalettából csak a tulajdonos műgyűjteménye tűnik ki.
A fő fedélzet fő lakosztálya a hajó közepén található, amely a gyakran durva óceáni átkelésekkor a legbiztonságosabb pont, viszont más hasonló hosszú hajókéhoz képest relatíve kicsi. A tulajdonos fürdőszobája a mély, ovális káddal viszont kicsit enyhít a csalódottságon.
A fő fedélzeti nappali projektorral és felugró mozivászonnal tökéletes a spontán mozizós estékhez, míg a felső fedélzeten egy másik moziterem is található. A 12 fős pezsgőfürdő a jacuzzi fedélzeten a napozóágyakkal együtt igazi kikapcsolódást kínál és kicsit lágyítja az Olivia zord külső megjelenését.
A jacht felfedező tulajdonságait tovább erősíti a nagy daru az első fedélzeten. Jelenleg a tulajdonos limuzinja és a 10 méteres Zodiac-ja foglalja el a helyet, de Vickers szerint a daru még nehezebb tendereket vagy egy tengerjárót is elbírna. A felső fedélzeten egy kisebb daruval és 36 fős legénység számára elegendő szálláshellyel komoly szakértői gárdával rendelkező expedíciókra is elindulhat.
Az eredeti hajótest és a kifogástalanul karbantartott, polírozott króm motorok a jacht legfigyelemreméltóbb eredeti tulajdonsága, a majom-sziget. A leginkább repülőhídként ismert majom-sziget a tengerészeti kifejezése a hajó helyének, amely a lehető legmagasabb pontján helyezkedik el, általában a fedélzeten, közvetlenül a híd felett. Még az eredeti iránytűvel van felszerelve, a menő, mini obszervatórium most ülőalkalmatosságokkal és konditermi felszereléssel kínálja az egyedi fitnesz élményt.
Az Olivia a Burgess Yachts-nál 27.2 millió dollárért elérhető.