Valamint nagyon jól csinál a Breitling, mert még mindig jól megy az üzlet a világjárvány idején. Az Instagram Live-on jelentette be a Watches of Switzerland Group vezérigazgatója, Brian Duffy, hogy a márka új Supercean Heritage 57 Rainbow órája pár órával megjelenés előtt elfogyott. A 250 darabra limitált darab bőr szíjjal 4520 dollár, acél karpereccel pedig 5025 dollár volt.
A legtöbb szivárványos órát sokféle drágakő díszíti, viszont a Breitling sport órája a trendet is figyelembe veszi, színes az óra- és percjelző, ami nagy siker lett.
Georges Kern, a Breitling vezérigazgatója azt mondta Duffy-nak, hogy “Nagy meglepetés volt a Rainbow. Imádom, viszont nagyon különleges, már-már túl különc is. Viszont pár órán belül mindet eladtuk.”
Tavaly áprilisban a cég bejelentette, hogy új termékeit nem Baselwoodban mutatja be, hanem saját “kiállításain”. Idén ez digitálisan valósult meg, ahol Kern hat új darabot fedett fel a Superocean kollekcióból, egy új Chronomat vonalat és a hölgyek számára szánt Navitimereket. A Rainbow mindent vitt a shown és úgy tűnik, ezt az eladási statisztika is bebizonyította.
Kern azt is elárulta, hogy miután az órát bemutatták, a szivárvány az egészségügyi dolgozók szimbólumává vált az Egyesült Királyságban. Ennek eredményeképpen most azt fontolgatja, hogy egy második modellt ad ki, csak hogy a frontvonalban dolgozókat támogassa.
“Egy kék színben domináló második modell kiadásán gondolkodunk” – mondta Kern. “Lehet, hogy létrehozunk egy modellt ebben a színben, hogy támogassuk az egészségügyi dolgozókat és azt a fantasztikus munkát, amit az Egyesült Királyságban és másutt végeznek.”