November végén mutatta be az Audi Magyarországon az új A8-ast, amellyel a felsőkategóriás luxus új jelentését alkotta meg. A márka zászlóshajója alapjaiban épült újjá, s minden eddiginél szebb, elegánsabb lett, ráadásul a kocsi kezelhetőségét is tovább finomították a mérnökök: szinte minden funkciót egy-egy érintéssel vezérelhetünk a fedélzeten. Az A8-as számtalan újdonságot hozott, például egyedül parkol a kocsi, és az önálló vezetés sem jelent neki gondot. No, de ne rohanjunk ennyire előre.
Alapjaiban változtatta meg a felsőkategóriával kapcsolatos elképzeléseket az Audi 1994-ben, amikor bemutatta az első A8-at: szemben a többi gyártóval a négykarikás márka acél helyett alumínium vázra építette a kocsiját, így nagyobb stabilitást ért el könnyebb testsúly mellett. Az utódok később 7-8 évente következtek, tehát 2002-ben és 2009-ben frissült a kínálat. Újabb nyolc évet követően idén novemberben érkezett meg hazánkba a negyedik generációs modell, amely a jövőt testesíti meg: az Audi A8-cal a márka egy új tervezési korszakba lépett, hiszen ez az első olyan szériagyártású gépkocsi, melyet kimondottan automatizált vezetésre fejlesztettek ki.
Az Audi A8 orrészén a Singleframe maszk sportos eleganciát, kifinomultságot és progresszivitást sugároz, az első fényszórókban használt LED technika pedig a mérnöki teljesítmény csúcsát képviseli: az Audi lézervilágításával kiegészített, az A8 számára extrafelszerelésként kínált HD Matrix LED fényszórókkal mintegy tízszeres fényintenzitás érhető el.
A formán tovább haladva a tetővonal lágyan ívelt, az autó hátulja finom előkelőséget sugall, letisztultak a hátsó lámpák és a kipufogók is, de persze összességében igazán erőteljes kisugárzással rendelkezik a luxus szedán, amit csak nyomatékosít az 5,17 méteres tengelytáv.
Az óriási külső méretek a belsőben is visszaköszönnek, szinte egy társalgóba lépünk, amikor elfoglaljuk helyünket a kocsiban. A bőr és fa rendkívül igényes megmunkálásának köszönhetően mindent hamisítatlan manufaktúra-karakter jellemez, ahol relaxációs ülésekben utazhatunk, masszíroztathatjuk, melegíttethetjük a lábunkat.
De a luxus itt nem ér véget, az utastérben ugyanis minden kijelző – köztük a műszerfal – és kapcsoló digitális, így már nem csak egy nagy navigáció található a középkonzolon, hanem alatta még egy hasonló méretű kijelző is helyet kapott, amin például a fűtést szabályozhatjuk. Apropó fűtés: a lamellák alapesetben megbújnak a műszerfal mögött, azonban egy érintéssel működésre bírhatjuk a levegőbefúvókat. Érintőképernyős kijelzőből hátulra is jutott: kívánságra az A8 hátsó utasa minden kényelmi és szórakoztató funkció felett átveheti az irányítást.
[tabs]
[tab title=”A Mild-hibrid hajtásrendszerről”]A belsőégésű motor, a folyadékhűtésű, 48 volt feszültségű, szíjhajtású indítógenerátor (RSG) és a nagyteljesítményű lítiumion-akkumulátor kombinációja első ízben jelenik meg a sorozatgyártásban, ahol az RSG kettős szerepet betöltve elektromos motorként és generátorként is működik. Első funkciójában tekintélyes, 60 newtonméter forgatónyomatékot produkál, amit az Audi A8 egyedülálló funkciója vesz igénybe: amint elérjük a kívánt sebességét, 30 és 160 kilométer/óra között akár 40 másodperces időtartamra is leállhat a belsőégésű motor, kényelmes, nyugodt és károsanyag-kibocsátás nélküli gördülést (“vitorlázás”) téve lehetővé. Az RSG mindvégig kellő erővel rendelkezik, hogy bármikor újraindítsa a motort: elegendő megérinteni a gázpedált és a belsőégésű aggregát ereje ismét teljes egészében rendelkezésre áll. A generátor lassulás közben is jelentős előnyöket kínál. A hátsó tengely felett elhelyezett, nagyteljesítményű akkumulátorral közösen még intenzívebb energia-visszatáplálást (rekuperáció) tesz lehetővé, így a bevezetett energia egy részét ismét felhasználhatja a jármű.
[/tab]
[/tabs]
A futómű teljesen elektronikusan működik, és minden egyes keréknél önállóan, a pillanatnyi menethelyzetnek megfelelően állítja a kellő csillapítóerőt, de az A8-hoz extrafelszerelésként aktív futóművet is rendelhetünk, amely egyrészt a jármű oldal- és hosszirányú stabilizálásáról gondoskodik, másrészt pedig a passzív biztonságot is hatékonyan növeli: vészfékezéskor a fékerő lehető legpontosabb elosztását támogatja, valamit oldalirányú ütközés esetén – mintegy fél másodperc alatt – akár 80 milliméterrel is megemeli a karosszériát, így növelve az utastér biztonságát.
A stabilitáshoz az összkerékkormányzás is jelentősen hozzájárul: kanyarodáskor nem csak az első, hanem a hátsó tengely is dolgozik, a rendszer a pillanatnyi sebesség függvényében határozza meg a kormányzási szögeket. A vezetői kényelmet és biztonságot egyébként – akár – 41 féle asszisztensrendszer segíti, szabadabbá és biztonságosabbá téve az autózást. Az autó önállóan parkol, úgy, hogy a vezetőnek elég a kocsi mellett tartózkodnia, illetve dugó esetén teljesen egyedül vezet: 60 kilométeres sebesség alatt gyorsít, lassít, megáll, mindezt úgy, hogy a járművet mindig a sávban tartja.
Az új Audi A8 motorkínálatában a bevezetés során két V6-os, turbófeltöltős erőforrás közül választhatunk: a 3.0 literes TDI (286 Le) valamint a 3.0 literes TFSI (340 Le) áll rendelkezésre, s mindkét változat az új mild-hibrid hajtásrendszerrel szerelt.