A denveri központú Boom Supersonic igazán érdekesen próbálja egyesíteni a business jetek piacát és a szuperszonikus repülést a különleges XB-1-es repülőgépével
A vadászrepülőgép méretű, kétszemélyes és háromhajtóműves XB-1-es sebessége a tervek szerint eléri majd a 2.2 Mach-ot (2695 km/óra – a Concorde 2.04 Mach-ra, 2172 km/h volt képes), mindezt pedig a biztonság, a hatékonyság és a CO2 semleges fenntarthatóság hármasának való maradéktalan megfelelés mellett.
A 2014-ben alapított cég a környezet védelmét nagyon komolyan vesz, így a teljesen szénszálból épülő 21 méteres XB-1-es már a teszt időszakban is a kaliforniai Prometheus Fuels környezetbarát alternatív üzemanyagát használja majd.
A Prometheus Fuels a tervek szerint megújuló energiaforrásokból, így napenergiából és szélenergiából származó elektromos áram segítségével egy különleges eljárás keretében a levegő széndioxidjából állít elő repülőgép üzemanyagot.
A Boom Supersonic mérnökei 80 százalékos arányban már tavaly január óta használják a Prometheus üzemanyagát az XB-1-es hajtóművének földi tesztjei során, de hamarosan szintet lépnek a kísérletek, hiszen a gép első gurulási tesztjei idén nyáron kezdődhetnek el.