A boldogság

Az „Úgy szeretnék boldog lenni”, „Olyan régen voltam már boldog” vagy „Csak akkor leszel boldog” megjegyzések mindegyike a közbeszéd szerves része. De vajon valaki belegondolt-e már abba, hogy mi is az a boldogság? Mit érzünk akkor, amikor boldogok vagyunk, vagy kell-e egyáltalán valamit éreznünk ahhoz, hogy kimondhassuk, a boldogság állapotában vagyunk, miközben némiképp paradox módon pontosan érezzük, tudjuk, mikor vagyunk boldogok. A boldogságkutatásban rengeteg még az elvarratlan szál, nem véletlen, hogy számtalan aspektusból vizsgálták és vizsgálják ma is.

Ha valaki a világhálón keresgéli a boldogság definícióját, akkor szembeötlik, hogy az első találati oldalakon nem pszichológiai tanulmányokba fut bele, hanem sokkal inkább vallási vagy filozofikus fejtegetésekbe. Talán kevesen gondolják azt is, hogy ezek mellett a világ és a hazai irodalom nagyjai is kivették a részüket a boldogságkutatásból.

Noha a boldogságnak van egyfajta „spirituális aurája”, a pszichológia racionálisabb oldalról próbálja megközelíteni, vagy leginkább meghatározni a boldogság érzését. De – ahogy az a későbbiekben is olvasható lesz – a boldogság összetett dolog, éppen ezért nem könnyű egy párszavas mondatban definiálni ezt az állapotot. Az örömteli érzület több nézőpontból történő vizsgálata abban mindenképpen segít, hogy be tudjuk keretezni a fogalmat, és megismerjük az érzés mögötti lelki tartalmakat. E sokrétűség okán azt is kijelenthetjük: ahhoz, hogy boldogok legyünk, a „csillagok” jó együttállására is szükség van. Egy biztos, bármilyen modern is lesz a világ, a boldogságból sohasem lesz pirula.

Mi viszont Dienes Angéla pszichológus szakértőnkkel már attól boldogabbak lettünk, hogy közelebb hozhattuk önökhöz ennek a nagyon érdekes témának a mögöttes rejtelmeit.

Dienes Angéla pszichológus

Barna András (B. A.): Számomra az megállapítás áll legközelebb, hogy valaki akkor boldog, ha önmaga alapállapotához képest felfelé elmozdul. Véleményed szerint mikor vagyunk boldogok?

Dienes Angéla (D. A.): Van olyan elmélet, mely szerint nem elég csak az, hogy általánosságban meg vagyok elégedve az életemmel, ahhoz még kell valami plusz, valami örömforrás, egy pozitív esemény, a dolgok jobbra fordulása, hogy elmondhassa magáról valaki, hogy boldog. Miközben számos elmélet szerint bizonyos pozitív változások csak átmeneti hatással bírnak, nem a boldogságszint szignifikáns meghatározói. Érdekes, hogy amikor az embereket megkérdezték egy kutatásban arról, hogy mennyire elégedettek a saját életükkel – ami többek között kulcseleme a boldogságnak – azt látták, hogy az aktuális hangulati állapot jelentős, 70 százalékban befolyásoló tényezője a válaszadásuknak. Szerintem nagyon felszabadító dolog, ha a boldogságra nem konstans állapotként gondolunk, hanem elfogadjuk azt, hogy a boldogság természete más. Bizonyos tényezőket gyakran hozzácsatolunk ehhez az érzéshez – például egészség, anyagi javak, pozitív élmények –, és ezekre gyakran azért vágyunk, hogy boldogok legyünk, holott valójában csak rövid távú és korlátozott a hatásuk. Összegezve: a boldogságra természetesen érdemes törekedni, de alapvetően látni kell, hogy az életünk, reálisan nézve jellemzően nem egy állandó boldog állapot. Ha valaki arra törekszik, hogy mindig ezen a szinten tartsa magát, az szorongató is lehet.

B. A.: Olvastam, hogy a gazdagabb országokban boldogabbak az emberek a szegényebbekkel szemben, mert ott megvan ehhez az az erőforrás, ami kell, hogy valakinek az élete szintet lépjen. Ezek szerint a pénz boldogít?

D. A.: A boldogságkutatások európai vetületében általában az északi jóléti államok szoktak jeleskedni. Tény, hogy a mai világunkban – sajnos – a problémamegoldás egyik kulcsa és fontos eszköze az anyagi erőforrás. Ha mindezt levetítjük az egyén boldogságára, azt láthatjuk, hogy ha valakinek például nincs autója, de az életviteléhez elengedhetetlen eszköz lenne, akkor az a mindennapi nehézségek miatt gátja is lehet – persze nem meghatározója – a boldogságának. Szemben azzal, aki mondjuk egy új autóval mondjuk kategóriákat lép feljebb, ám ez mégsem jelent valódi boldogságot. Átfordítva ezt általánosságra: mindez azt jelenti, hogy addig, amíg valakinek nincsenek meg az anyagi erőforrásai arra, ami számára nagyon fontos lenne, például, hogy alapvető javakat biztosítson a maga és szerettei számára, addig a pénz egy nagyon fontos faktora lehet a boldogságnak. Ugyanakkor egy bizonyos életszínvonal fölött viszont nincs különbség. Ha valaki jól él, és kényelmesen tudja fedezni az alapvető szükségleteit, akkor a nagy meggazdagodás nem fog szignifikáns boldogságérzet-különbséget hozni, és ezt alátámasztják a kutatások is. Az azonban bátran kijelenthető, hogy az anyagi jólét részben kapcsolódik a boldogsághoz.

B. A.: Házasságban, párkapcsolatban boldogabban élünk?

D. A.: A kutatások azt mutatják, hogy a házasságban élők boldogabbak, mint az egyedülállóak vagy az özvegyek. De van egy csavar ebben a történetben: ugyanis az is kiderült ugyanebből a felmérésből, hogy az egybekelés utáni első két évben emelkedik nagymértékben a boldogságszint – érthető okok miatt –, majd visszacsökken az alaphelyzetre. Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy ne gondoljuk feltétlenül azt, hogy akik házasságban élnek, azok mindenkinél boldogabbak. A párkapcsolati vonalhoz tartozik az is, hogy például a gyerekek száma is befolyással van a boldogságra, és az látszik, hogy ebben a tekintetben a nagycsaládosok vezetnek.

Maradva még a számoknál: egy átfogó elemzésben világossá vált, hogy a húsz és az ötven év közöttiek a legboldogabbak, őket követik a tizenöt és húsz év közöttiek, az 50 év felettiek pedig a legkevésbé azok. Ez utóbbi tény mögött talán részben a gyermekek kirepülése által a családi rendszer megváltozása vagy a szakmai inspiráció fenntartásának esetleges nehézsége is megbújhat. A statisztikának egy figyelemre méltó eleme volt az is, hogy a kisebb településeken, falvakban boldogabbak az emberek, mint például a nagyvárosokban.

B. A.: Most már évek óta mindig van valamilyen helyzet: először jött a covid, most meg küszöbön áll a recesszió, és több hónapja dúl egy háború. A mai állapot szerint egy kis fényt sem látok az alagút végén. A körülmények mennyiben hatnak a boldogságérzetre?

D. A.: A covid kapcsán készültek kutatások, amelyek megállapították, hogy meghatározó mértékben csökkent az élettel való elégedettség szintje. Az emberek régóta kíváncsiak arra, hogy az egyénnek mekkora ráhatása van a helyzetre és a körülményekre. Azt is vizsgálták, hogy van-e a boldogságra hajlamosabb személyiségtípus – mint ahogy a depresszióra is van hajlam, amiről már régóta tudunk. Bebizonyosodott, hogy sajnos genetikailag is meghatározott, hogy valaki milyen úgynevezett pszichológiai immunrendszerrel rendelkezik, illetve nyilván vannak tanult részei annak, hogy mennyire széles a megküzdési repertoárja a negatív élethelyzetekben. Egyébként a körülmények befolyása a boldogságszintre nagyjából 10 százalék. Szerencsére elég jól, 40 százalékban szándékos tetteinkkel képesek vagyunk hatást gyakorolni saját boldogságszintünkre bizonyos megküzdési stratégiák által.

A jelenlegi helyzetben több dolog lehet a segítségünkre. Az egyik az, hogy megnézzük, hogy melyek azok az élethelyzetek, amelyek általában boldogságot okoznak számunkra és azokra törekszünk. Amikor bizonytalanság van, akkor az egy iszonyatosan szorongató körülmény és egy kontrollvesztett állapotot idéz elő. Sok ember belemerül a tehetetlenségbe, mert úgysem tud mit csinálni, hiszen nincsen ráhatása, hogy körülötte gazdasági vagy politikai szinten mi történik. Ha valaki ezen változtatni akar, akkor érdemes elkülönítenie azokat a tényezőket, amelyekre nincsen ráhatása, és ezzel együtt meghatároznia azokat, amikre van, hiszen ezek azok, amikre viszont szüksége van. Ha ezt nem tesszük meg, akkor olyan gondolatspirálba kerülhetünk – például iszonyúan hírfüggővé válunk –, ami elveszi a fókuszt azokról a dolgokról, amelyekre valóban hatással lehetünk. A legnagyobb nehézség, hogy valaki el tudja-e fogadni azt, hogy van, ami mindig bizonytalan marad/lesz, és amivel igazából nem lehet mit kezdeni.

Noha nagyon sok megközelítés létezik arra, hogy kinek mit jelent a boldogság, az egyértelműen kiderül minden kutatásból – az általam készítettből is –, hogy a szociális háló megerősítése bármilyen nehéz helyzetben meg tudja emelni a boldogság szintjét. Ha valaki tudja, hogy van olyan ember, akire tud számítani, vagy vannak emberek, akik számára ő fontos, vagy számít rá valaki, az megteremti vagy megteremtheti a saját biztonságérzetünk növekedését, illetve a segítségnyújtás lehetőségét, lásd: ukrajnai menekültek. Az ilyen helyzetekben a proszociális viselkedés általában megelégedettséget, boldogságérzést, megemelkedett hangulati állapotot hoz magával.

B. A.: Most már annyi oldalról körbeírtuk a boldogságot, hogy meg kellene próbálni definiálni. Mondom ezt annak tudatában, hogy ez másnak sem sikerült tökéletesen.

D. A.: Én sem tudok egymondatos választ adni. Sonja Lyubomirsky, egy mai modern gondolkodó, és a pozitív pszichológiával foglalkozik, azt mondja: az öröm, a megelégedettség és a jóllét jelenti a boldogságot azzal az érzéssel társulva, hogy az életünk jó, értelemmel teli – ami nagy vonalakban körvonalazza az érzést. Több hozzá hasonló megközelítés is létezik, de a lényege mindegyiknek az, hogy tudjunk ennek mentén gondolkozni. A boldogságnak két fő alappillére lehet. Az egyik a hedonista – életélvező – szemlélet, a másik pedig az, ami egyébként közelebb áll az élethez való elégedettséghez, mint a hedonizmus, hogy vannak céljaim, az életemnek értelme van, és ebben ki tudok teljesedni, meg tudom valósítani önmagam. Nagyjából ez a két pillér az, ami mentén gondolkodni tudunk, mert az ezekbe tartozó dimenziók fedik le a boldogság definícióját. A boldogságot meghatározó számtalan tételben sok a közös metszéspont, ezért azt gondolom, csak azokat érdemes itt és most felvillantani, amelyek szinte minden elméletben megtalálhatók. Az egyik ilyen a pozitív érzelmek, a másik az az elmélyülés, amit manapság „flow”-élményként szoktunk említeni. A flow ez esetben azt jelenti, hogy fókuszálok valamire, elmerülök valamiben, és emiatt a külvilágra kevéssé figyelek, ugyanakkor van benne csipetnyi kihívás is. A közös metszetben megtalálható még az értelemmel teli élet, a támogató emberi kapcsolatok megléte és a proszociális viselkedés, és persze ebben a faktorban találjuk még a teljesítményt és a sikert is. Hozzátéve azt is, hogyha ez utóbbit nem egy hajszolt állapotban, hanem egy optimális állapotban érjük el, akkor az sokat tehet önmagunk kompetenciájának a megélésében. Amiket még mindenképpen meg kell említenem ebben a felsorolásban: az az önbecsülés, a reziliencia, és nem utolsósorban az optimizmus.

B. A.: Sok szempontból megvizsgáltuk a boldogság állapotát. Lehet ezt tudatosan fokozni?

D. A.: Saját kutatásomban azt találtam, hogy bizonyos tevékenységek sok ember számára okoznak boldogságot. Az első helyen az életünkben egyértelműen a családi és a baráti kapcsolatok aktív megléte áll, a másik ilyen fontos elem az alkotás, a hobbi vagy valamilyen kreatív tevékenység, a harmadik a teljesítmény, amelyben a munka mellett például ugyanolyan kihívás lehet egy fogyókúra is. Talán ez megmosolyogtató, de ember ebben ugyanúgy megéli a maga kompetenciáját, mint egy munkahelyi feladatban. Nagyon fontos még a természettel való valamilyen kapcsolódás: a legkézenfekvőbb ebben az állatokkal való kapcsolat, valamint a párkapcsolati helyzetek, a szexuális élet. Fontos szerepet kap még a boldogságokozó tevékenységek közül az utazások és a spiritualitás, önfejlesztés.

B. A.: Mennyire tudjuk vagy lehet trenírozni a boldogságérzést?

D. A.: Vannak boldogságfokozó stratégiák. A saját kutatásaimban is jól látható módon megjelent, hogy mit használnak az emberek ahhoz, hogy a boldogság érzetét fenntartsák, elnyújtsák. A leggyakoribb módszer a jelenorientáció – ma divatosan mondva: a mindfulness –, amikor megpróbálják megélni az adott pillanatot, illetve az abszorpció, amikor teljesen elmerülnek benne. Tehát kihasználom teljesen az időt, hogy ezt az adott pillanatot tökéletesen meg tudjam élni, hovatovább kísérletet teszek arra, hogy ezt az élményt újból és újból megéljem. De ez utóbbi már a jövőorientációhoz tartozik. Múltorientációs stratégia, amikor valaki visszaemlékezik pozitív dolgokra, és ezek generálják a boldogságérzetét. További stratégiai elem a társas tevékenység: amikor a boldogság pillanatát meg tudom osztani valakivel. Nem utolsósorban a hála gyakorlása, a negatív attitűd felcserélése pozitív gondolatokkal, illetve a sütkérezés, valamely sikerélmény kiélvezése, illetve van egy spirituális vonal, egy vallási tevékenység, kinek-kinek világnézeti alapon, de idetartozik meditáció is.

B. A.: Ezt a kérdést bárki feltehetné magának, akár én is magamnak, miközben érzem, hogy van ebben egyfajta banalitás is: mit kell éreznünk, ha boldogok vagyunk?

D. A.: Ez hasonló, de még kevésbé meghatározható, mint a szerelem érzése. Lyubomirsky azt mondta erre: a boldogság olyan, mint az obszcenitás, nehéz definiálni, de mindenki felismeri, hogy az micsoda, amikor találkozik vele. A magam részéről majdnem kizártnak tartom, hogy valaki ne vegye magáról észre, hogy boldog, vagy éppen egy boldog pillanatot él át.

B. A.: Soha nem fordult elő a praxisodban, hogy valaki azt mondta neked: én nem vagyok boldog?

D. A.: Ha valaki ezt mondja, akkor azt kérdezem meg, hogy mit jelent a kliensemnek pontosan, hogy nem boldog, hogy pontosan megértsem, illetve aztán hogy mi a fantáziája, milyen lenne, ha boldog lenne. Fontosnak tartanám, hogy feltérképezzem az aktuális élethelyzetét, amiből akár egy pillanat alatt kiderülhet, hogy azért boldogtalan, mert most vált el, anyagi válságba került, és egyébként meg kirúgták a munkahelyéről, tehát mondjuk igen nehéz élethelyzetben van. Ilyenkor nekem az a feladatom, hogy mozgósítsam a megküzdési stratégiáit, feltérképezzük az erőforrásait. De az is lehet, hogy valamely gondolkodási, viselkedési sémája játszik közre abban, hogy nem érzi magát jól, és közösen tekintjük át, az ő működése esetleg miként játszik szerepet a boldogtalanság-érzésben.

B. A.: Néhány gondolattal korábban már szóba került, hogy nagyjából minden második ember életében hozott valamiféle lelki befelé fordulást a covid, amire most még rátesz egy lapáttal a gazdasági válság is. Terjedhet tovább ez a negatív tendencia?

D. A.: Van rá esély. A pszichiáterek arról számolnak be, hogy a covid óta hatalmas mértékben nőtt például a gyermekpszichiátriai zavarok aránya, és nagy emelkedés tapasztalható a felnőttek körében is. A praxisomban is tetten érhető, hogy sokan aggódnak a globális helyzet miatt. Kezdődött a coviddal, ami kihúzta a lábunk alól a társas kapcsolatokat, ami a boldogságérzés megtartásának legfontosabb oszlopa. De a felnőttkori zavarok esetében is jelentősen nőtt a depresszió aránya, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a jelenlegi helyzet markánsan kihat a mentális egészségre. Éppen ezért mostanság nagyobb energiát kell fordítani a megküzdési stratégiákra, a mentális egészség fenntartására. Van, akinek ez megy egyedül, de számosan vannak olyanok, akinek ez nem megy, és ezért segítségre lesz szükségük.

B. A.: Kicsit megfordítom az előző kérdést: ha békeidő van, és valaki körül minden rendben megy, akkor kell még tovább fokozni a boldogság érzését csak azért, hogy a jobbnál is jobb legyen?

D. A.: Az egyéntől függ, hogy ő mit tart fontosnak. Ha valaki elégedett az életével, és alapvetően pozitív az érzelmi állapota, akkor a legfontosabb az ő szubjektív elégedettségi szintje. A kérdést inkább abban az esetben kell feltenni, amikor valakinek vannak szakmai sikerei, egy jó párkapcsolatban, anyagi biztonságban él, és mindezek ellenére mégis azt fogalmazza meg magában, hogy ő elégedetlen. Inkább ilyenkor érdemes megnézni, mi is történik vele. Nagyon sok esetben az emberek nem gondolnak például a hála kérdésére. Nagyon sok ember soha nem gondol arra, hogy hálás legyen azért, amije van, mert természetesnek veszi. Ezt az érzést leginkább a válságok és nehézségek indítják be, mert bizonyos dolgok csak akkor kerülnek fókuszba, ha valamilyen okból borul a komfortzóna. Például, ha valaki beteg lesz, akkor kezd el foglalkozni a hála kérdésével, és akkor gondol bele abba, hogy milyen jó is az, ha jól működik a teste, és sorolhatnám. Ha valaki meg tudja érezni, hogy van hála, és meg tudja találni ehhez a jó értelemben vett spiritualitást az életében – aminek nem kell feltétlenül vallási keretrendszerhez kapcsolódnia –, akkor rálát olyan dolgokra is, amelyekre korábban nem is gondolt. Azt hiszem, mindenkinek, aki elégedett az életével, ez egy hatalmas pluszt tud adni.

Írta: Barna András | Képek: Kohun Works