Kezdőlap Magazin 2020-4 Agressziók és anomáliák a közlekedésben

Agressziók és anomáliák a közlekedésben

Fotók: Drivingcamp -
145
0

Alig telik el nap anélkül, hogy a híradások ne számolnának be valamilyen közlekedési agresszióról vagy olyan közlekedési anomáliákról, melyek az esetek többségében balesetekkel végződnek. Ez a tendencia egyre erősödni látszik, amit mostanság tovább fokoz a pandémia keltette frusztráltság, arról nem is beszélve, hogy pillanatokon belül megérkezik egy újabb rizikófaktor, a tél is. Hogy mit tehethetünk a józan előrelátás és a saját vezetési kultúránk javításának érdekében, erről is szó lesz a Drivingcamp vezető instruktorával készített interjúban.

A Német Közlekedésbiztonsági Tanács (DVR) képesítésével is bíró Csörgő László vezető instruktor már közel fél évtizede tart csapatával vezetéstechnikai tréningeket a zsámbéki Drivingcampen. Laci a tréneri munkája mellett gépjárművezető-oktató is, így nemcsak a tanpályán gyakorta előforduló problémákból, hanem a hétköznapi élet közlekedéséből is jócskán tud meríteni. Most azonban mégsem egy szóbeli vezetéstechnikai képzés következik, hanem bepillantunk egy jelenség mögé.

Barna András (B. A.): Mostanság számos esetben figyelhetünk fel a közlekedési szituációkban megnyilvánuló agresszivitásra. A pandémia miatti összezártság frusztráló ténye sem segít a közlekedési morálon, sokan a közutakat választják a feszültséglevezetésre. A tények azt mutatják, hogy egyre több ilyen eset fordul elő. Ez az jelenti, hogy elindultunk lefelé a lejtőn?

Csörgő László (Cs. L.): Azt gondolom, hogy a sofőrök többsége szabálykövető, de az kétségtelen, hogy az utóbbi időben tényleg szaporodtak a közúti atrocitások. Sok ember úgy gondolkozik, hogy amikor beül az autójába, akkor ott ő a „főnök”, és mindenkire alárendeltként tekint. Ha valaki még feszült is, akkor ez a lábán és a kezén keresztül áttevődik a vezetésére is, például rángatja a kormányt, és idegesebben használja a pedált. Nem beszélve arról, hogy érzékenyebben éli meg a közlekedési konfliktusokat is, ami agressziót szülhet és azonnali retorzióra készteti. Revansot akar venni, és ilyenkor szokott jönni a mostanság oly sokszor látott büntető fékezés is például. Az érem másik oldala, ami egy feszültebb lelkiállapot velejárója lehet, a dekoncentráltság, a figyelmetlenség, aminek az lehet a vége, hogy valaki a forgalommal szemben hajt.
Statisztikai alapon azt mondhatjuk, hogy feszültebb állapotban csak hetvenöt százalékban vagyunk jelen a forgalomban, a maradék huszonötben pedig fogalmunk sincs arról, hogy mi történik velünk. Ez száz kilométerre levetítve azt jelenti, hogy ezt a huszonöt kilométert, nagyon lesarkítva, vakon vezetem végig, és nem emlékszem semmire. Ez alatt a huszonöt kilométer alatt például nem vesszük észre például a kikerülés irányát vagy a kötelező haladási irányt jelző táblát, simán behajthatunk a forgalommal szembe, vagy áthajtunk egy piroson a vasúti átjárónál.

B. A.: Mennyire számít, hogy valaki rábízza magát a rutinjára?

CS. L.: A rutin a biztonság legnagyobb gyilkosa. Ha rutinból vezetünk, akkor nagyon sok tényezőnek meg kell egyeznie ahhoz, hogy jól tudjon működik. Éppen ideálisnak kell lennie az időjárásnak, a tapadásnak ahhoz, hogy a bevett szokásainkat megfelelően tudjuk alkalmazni. Ha bármelyik dolog csak egy kicsit is hibádzik, mert például vizes vagy jeges a burkolat, vagy közelebb van egy sávtárs, amikor valamiért el kell rántani a kormányt, akkor borul a séma, és ezeket a helyzeteket már nem tudjuk rutinból megoldani. A közúton mindig tudatosságra van szükség, mert a mozdulatainkat koordinálni kell. Tehát tudatos, nem pedig rutinos vezetőkre van szükség.

B. A.: Sokan azt állítják, hogy a vezetés egy jó feszültséglevezetés, egyetértesz?

CS. L.: Ez egy csalóka dolog. Én úgy vélem, hogy pont az ellenkezője igaz, és azért hajt valaki gyorsabban, mert feszült, és emiatt „kicsit hosszabb lesz a lába”. Ahogy azt korábban is említettem, a feszültség „áttevődik” az autóra, a kormány- és pedálhasználatra, a tempó felgyorsul, a stílus pedig agresszívvá válik a többi közlekedővel szemben. Ebből vagy hasonló helyzetekből pattan ki aztán az adok-kapok, és ebből win-win alapon nem lehet győztesként kikerülni. Valaki mindig veszít: lehet, hogy pont a szituáció egyik ártatlan résztvevője. Ilyen helyzet adódhat a büntető fékezésből is. Sokszor látjuk, hogy a kamerás autó is önhibáján kívül részese lesz a konfliktusnak, mert mondjuk hátulról belehajtanak.

B. A.: Tegyünk egy kis kitérőt: te mit gondolsz ezekről a kamerás felvételekről?

CS. L.: Nyilván ennek a dolognak egyfelől van egy jogi vetülete, amibe most nem megyek bele. Másfelől azt gondolom, hogy sokszor a közösségi médiába kikerült felvételek olyan közlekedési szituációkat mutatnak be, amelyek egy gondolatnyi defenzivitással minden további nélkül megoldhatók lennének. Igazi hasznuk ezeknek a felvételeknek akkor van, amikor vészhelyzetekben dokumentálják a konkrét esetet.

B. A.: Milyen terápiát javasolsz arra az esetre, amikor az ember úgy érzi, hogy egy nehéz nap után kell beülnie az autójába?

CS. L.: Nagyon nehéz személyre szabott tanácsot adni, de általánosságban mindenképpen jó megoldás lehet, ha szakítunk a bevett napi rutinunkkal. Például nem fokozzuk önmagunk stresszhelyzetét azzal, hogy elképzeljük, hogy a délutáni csúcsforgalomban csak két óra alatt lehet átjutni Pestről Budára vagy fordítva. Ilyenkor tereljük el a figyelmünket valamivel, hívjunk fel egy ezer éve nem hallott barátot, vagy járjunk egyet, hogy egy fokot javítsunk a mentális állapotunkon. Egy másik alternatíva lehet, ha nem a megszokott útvonalat választjuk, hanem egy másikat, esetleg egy hosszabbat. Az ismeretlen terep és környék rákényszerít arra, hogy még jobban koncentráljunk a közlekedésre, ami szintén eltereli a napi gondokról a figyelmet.

B. A.: Amikor olvasóink kézhez kapják ezt a lapot, már benne leszünk a decemberben, jönnek az ünnepek, ami ismét egy felfokozott állapottal jár. Az időjárás is hidegre fordul, az útviszonyok is újabb rizikófaktorként jelentkeznek az autósok számára. Mivel nem tetézhetjük a problémákat?

CS. L.: Vezetéstechnikai trénerként már sokszor bebizonyosodni láttam, hogy az embereknek biztonságot kell nyújtani. A közlekedésben biztonságot nyújtani csak akkor lehet, ha van tér, idő és tapadás. Ha a vezetőnek van ideje átgondolni, hogy egy közlekedési szituációban mit és miért kell csinálnia, és ehhez van helye és tapadása, akkor tett valamit a biztonsága érdekében. Ezt pedig csak a sofőr tudja megteremteni magának, például azzal, hogy defenzív. Előrelátó vezetéssel teret, helyet és időt nyerhet, amivel a közúti vészhelyzetek sok esetben elháríthatók. A pandémia okán számos új körülménnyel is számolni kell. Például azzal az új helyzettel is szembe kell néznie az autósnak, hogy a közlekedésből a hideg idő ellenére sem fognak kikopni az úgymond szezonális járműveket, kerékpárt, robogót, motort használó ételfutárok. Ők fokozott veszélyt jelentenek, mivel számukra az időfaktor nagyon fontos tényező. Éppen ezért nemcsak a kerékpárúton, hanem a sávok között is megjelennek, ezért a téli útviszonyok miatt hatványozott figyelmet igényelnek.
Még jócskán az ünnepek előtt járunk, de nap mint nap látom a kiszállítást végző futárcégek vesszőfutását is. A sofőrjeiknek napi nyolcvan-száz címre kell kimenniük, akik az ütemtervtől való eltérést csak a közúton tudják behozni, ami legtöbbször azt jelenti, hogy felülírják a szabályokat. De megjelenhet a téli időszakban egy további autós réteg is, amelyik mondjuk eddig ősszel lerakta az autóját és nem vezetett, viszont a pandémia miatt nem akar tömegközlekedni, ezért inkább még elégséges tapasztalat híján is inkább az egyéni közlekedési módot választja.

B. A.: A veszélyhelyzetek megoldására létezik valamilyen „pirula”?

CS. L.: Jó lenne, ha lenne, ha ez egy csapásra megoldaná a problémákat. Addig is, amíg ilyet nem találnak fel, azt gondolom, hogy a defenzív és tudatos vezetés sok veszélyhelyzetet megelőzhet. A hatékony problémamegoldást nagyban elősegítheti, ha a sofőrnek van egyfajta háttértudása, amit a megfelelő képzések során el lehet sajátítani, és ezzel elkerülhető, hogy egy adott vészhelyzeti szituációban pánikba essen. Az olyan begyakorolt sémákat, mint például egy kikerülési manőver vagy egy vészfékezés, egy kritikus forgalmi szituációban elő lehet venni. Ha valaki jól vezet és vészhelyzetbe kerül, akkor fel tudja mérni az esélyeit, és tud választani a lehetőségek közül, el tudja dönteni, hogy adott esetben mit csináljon, vészfékezzen, majd utána kerüljön, vagy vészfékezve kikerüljön valamit vagy valakit. Azok, akik nem ismerik a saját határaikat, illetve az autójukét, lehet, hogy egy ilyen vészhelyzetből rosszul jönnek ki.

B. A.: Szerinted ma tíz vezetőből hány rendelkezik ilyen háttértudással, begyakorolt sémával?

CS. L.: Szerintem tízből négy-öt lehet, akinek ilyen tudása van, aztán kettő-háromnak meg nagyon jó őrangyala van. A többiek sajnos abba a kategóriába tartoznak, akik nem képesek megoldani a vészhelyzeteket, és így lesznek egy baleset okozói. Ez az az emberi tényező, amiről oly sokszor szó esik. Egy baleseti helyszínelő vagy egy közlekedési igazságügyi szakértő másodpercre ki tudja számolni, hogy a vezető mit hogyan csinált a balesetet megelőző pillanatokban. Ahhoz, hogy felfogjuk, milyen helyzetbe kerültünk, egy másodperc szükséges, ennyi időbe telik, amíg lereagáljuk. Ha 30 km per órával megy valaki, akkor eközben 9, ha 50-nel, akkor 18 métert tesz meg az autójával, ez idő alatt kell eldöntenie egy csomó mindent. Ma a drivingcampen meg tudjuk tanítani mindenkinek, hogy milyen lehetőségei vannak a túlélésre, de hogy valaki ezek közül a lehetőségek közül melyiket választja, az egyedül a saját döntésén múlik majd az adott szituációban. Mi annak örülnénk, ha minél többen késztetést éreznének arra, hogy ezeket a vezetéstechnikai sémákat be tudják gyakorolni. Ugyanis a jogosítvány megszerzése után az alapképzésnél tovább kell lépni, nem bízhatjuk magunkat az idővel együtt járó „látszólagos” gyakorlottságra, ami adott esetben akár rossz beidegződésekhez is vezethet. Itt a zsámbéki tanpályán biztonságos körülmények között, sokféle útburkolatokon különböző helyzeteket tudunk szimulálni, ahol el lehet sajátítani a vészhelyzeti manővereket. Nem utolsósorban olyan szakemberek felügyelete mellett lehet tanulni, akik megszerezték a Német Közlekedésbiztonsági Tanács képesítését. A jó hír az, hogy nemcsak egyre több cég, hanem egyre több magánszemély is áldoz erre a továbbképzésre, kifejezetten növekvő a tendencia.

B. A.: A tél kapujában vagyunk. Ilyenkor vannak az évszakhoz kötődő speciális tanfolyamaitok is?

CS. L.: Minden évben megvannak az ilyenkor szokásos képzések és tréningek, amelyek mellé olyan további elemek társulnak, mint például az „After Dark” és a „Black Ice” programok. Az előbbi az esti, éjszakai vezetést szimuláló gyakorlatokból áll, különböző útburkolatokon és vízakadályokkal. Az utóbbi pedig az egyik legalattomosabb jelenséget, az aszfalton megjelenő páralecsapódásból fakadó „fekete jég” jelenséget szimulálja.
A hó, a jég minden évben ugyanúgy csúszik, de figyelembe kell vennünk, hogy a klímaváltozással az évszakok eltolódnak, ami hajlamos elaltatni a gépkocsivezetők éberségét. A téli időszak előtt az ismétlő tréningek igénybevétele tehát mindenképpen nagyon ajánlott.