Kezdőlap Kiemelt Okostelefon a legkeményebb körülményekhez

Okostelefon a legkeményebb körülményekhez

208
0
Cat S32

A Cat® Phones bemutatta legújabb okostelefonját, melyet kifejezetten a legkeményebb terepre terveztek. Az új Cat S32 kialakításakor olyan tulajdonságokra helyezték a hangsúlyt, amik a felhasználói visszajelzések alapján fontosnak bizonyulnak ebben a szegmensben, úgy, mint hosszú üzemidő, strapabíróság, fényes, jól látható kijelző, mindezt megfizethető árkategóriában.

A Cat S32 okostelefonra szélsőséges körülmények között is számíthatunk, hiszen valamennyi olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami a Cat telefonokat jellemzi. A készülék emellett 4200 mAh-s akkumulátort kapott, amit az IP68 szabványnak is megfelelő por- és vízálló készülékház fed. A fényes, 5,5 hüvelykes, HD+ 18×9 kijelzőt karcálló DragonTrail Pro Glass védi, ami akár szikrázó napsütésben is jól látható, az érintőképernyő pedig vizes kézzel vagy kesztyűben is könnyen használható.

Cat S32

A készülék különféle teszteken bizonyította strapabíróságát. Számos alkalommal ejtették le 1,5 méteres magasságból acél felületre, beleértve a készülék minden oldalát és a sarkait is, vízállóságát pedig 1,5 méter mélységig tesztelték 35 percig. A Cat S32 okostelefon megfelel az ML SPEC 810G katonai szabványnak, amely garantálja, hogy a készülék nem mindennapi helyzetekben is megállja a helyét. A többi Cat Phones termékhez hasonlóan rezgés- és rázóteszteknek vetették alá, és tesztelték extrém magas és alacsony hőmérsékleten, esőben és sós párás körülmények között.

Cat S32

„A Cat S32-ben továbbfejlesztettük azokat a tulajdonságokat, amik a felhasználók számára valóban hasznosak, így jól illeszkedik meglévő okostelefonjaink közé. Ennek köszönhetően a Cat Phones portfolióból a felhasználók a strapabírás mellett egyéb szempontok alapján is kiválaszthatják a számukra megfelelő készülékeket.” – mondta Peter Cunningham, a Bullitt Group termékekért felelős igazgató-helyettese.

A Cat S32 Magyarországon 2020 tavaszától lesz elérhető. Az elérhetőség kapcsán további részletek a későbbiekben várhatóak.