Balogh Péter karrierje tanmesei fordulatokkal teli szakmai életút. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Cápák között angyalbefektetőjének története – a szó jó értelmében – motivációs trénerek aranybányája is lehetne, mert ebből az élet írta programból megtudhatjuk, hogy minél nincsen lejjebb, és persze azt is, hogy mindig van fény az alagút végén. Higgyék el, megvan bennem a jóra való restség, mégis egész beszélgetésünk alatt azon dilemmázom, hogy elcserélném-e az életemet Balogh Petyáéval. Arra jutottam, hogyha üthetnék közben néhány „entert”, ami átugorja a kritikus korszakokat, akkor a végeredményt mindenképpen.
Mielőtt bárki megróna a túlzott közvetlenségemért, Balogh Péter nemcsak a Cápatársak Petyája, hanem mindenkié, így Balogh Péter nekem is csak a bemutatkozás erejéig Péter, utána rögtön Petyára váltunk. Főhadiszállása egy csendes I. kerületi utcában található, a szépen felújított 19. századi épület már a modern kor palástja, belül az óriási üvegtáblákkal tagolt irodáknak már jelenkori a dizájnja. Szerencsére a felújításnál nem engedték el a tér egykori hangulatát sem, vakolatlan falfelületek idézik a múltat, ahogy azt a kis tárgyalót is, ahova beülünk beszélgetni. Mementóként egy Cápa magasodik fölénk. A Balogh Levente és Tomán Szabina által mentorált Meska képét – némileg irányított módon – Petya a Cápák között második évadában vásárolta meg. Szerintem nem bánta meg a befektetést, mert alig látni olyan megjelenését, ahol ez az alkotás ne jelenne meg a nyilatkozatai hátterében.
Petya nemcsak egy végtelenségig nyugodt és empatikus személyiség, hanem nagy mókamester is, amit nemcsak a fotózásakor villant meg, hanem történetmesélés közben is. Úgy érzem, hogy talán egy percig bánja, hogy fel kellett állnia az
íróasztal mögül, de ez a gondolatom csak egy pillanatig tart, és gyorsan elmerülünk a múltidézés anekdotái között.
Barna András (B. A.): Hogy őszinte legyek, azt gondolom, hogy neked elég lenne csak azt egy kérdést feltennem, hogy meséld el, hogyan jutottál el a Commodore 64-től a Cápák között székéig, s ezzel tulajdonképpen minden későbbi kérdésemet megválaszolnád. Ígérem, hogy ennél szofisztikáltabb leszek, és nem egyszerűsítem le a feladatomat. Hogyan kötöttél soha el nem múló barátságot a számítógéppel?
Balogh Petya (B. P.): Mérnökcsaládból jövök, édesanyám és édesapám is villamosmérnök volt megannyi szabadalommal. Apám okleveles mérnökként sokat járt Indiában kiküldetésben. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ennek köszönhetően kaptunk néha Toblerone csokit, és nemcsak karácsonykor került elénk banán, sőt megkóstolhattuk a mangót is, amiről úgy véltük, hogy egy óriási átverés, merthogy óriási magja van. (Nevet.) Tehát voltak olyan élmények, amelyek közelebb hozták hozzánk a világot. Egyszer egy iskolai évzáró után hazaérve édesanyámmal azt látjuk, hogy édesapám hasal a nappaliban a tévé előtt, és egy műanyag dobozzal bíbelődik. Azt mondta, most mutat valamit: begépelt néhány karaktert, megnyomott egy gombot, és a számítógép kiírta, hogy „Szia, Peti!”. Óriási élmény volt.
B. A.: Egyébként korábban volt már valamilyen számítógéppel kapcsolatos élményed?
B. P.: Nem, sőt azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, de lehet, hogy még az iskolában sem tudták. 1984-et írunk, amikor hétéves voltam, és szerintem Gödöllőn az elsők között lett számítógépünk. Az az élmény, hogy engem egy kis programocska a nevemen szólított, olyan meghatározó volt, hogy egyfolytában azon járt az eszem, mit lehet még ezzel a kütyüvel kezdeni, mit tudok én ezzel a géppel még csinálni.(…)
(Ezt a cikkünket teljes terejedelmében elolvashatja a MiFérfiak Magazin nyári számában.
Magazinunkat megvásárolhatja az Inmedio és Relay hálózatában, valamint az OMV, a MOL, a SHELL és a LUKOIL kiemelt töltőállomásain.)
