Apokalipszis idején a szupergazdagok számára elérhetőek a földalatti, luxus házak, ahol mindent megtalálnak, amit Párizsban vagy New Yorkban a penthouse kínál.
Az Egyesült Államokban, Kansasben egy titkos helyszínen található földalatti túlélő lakás egy régi rakétasiló, melyet luxus lakássá alakítottak.
Az Larry Hall mérnök és szoftverfejlesztő által kifejlesztett földalatti épület “nem a tipikus, médiában látható túlélők számára készült. Annál inkább a sikeres, tanult és menő egyéneknek, akik szeretnék akkor is biztonságban tudni magukat, ha kitör egy természetes vagy ember által gerjesztett borzalom.”
A túlélőhelyet mérnöki csodának nevezik, mely Larry szerint abban rejlik, hogy ez az egyik legerősebb ember által kreált építmény, egy nukleárisan edzett bunker, mely majd 3m vastag epoxy-val megerősített beton falakból épült a 60-as években az Atlasz nukleáris rakéták befogadására és védelmére. Csak a bejárati ajtó nyolc tonna és betonnal töltött páncélozott acélból készült.
Az ötezer négyzetméteres túlélőhely mindent tartalmaz, amire csak szüksége lehet valakinek, hogy túlélje a világvégét. A komplex 15 szinten terül el, 60m mélyen a föld alatt és akár 75 ember befogadására is képes.
A szintek közül hét luxus lakásokat tartalmaz, melyek mindennel fel vannak szerelve, amivel egy három hálószobás, két fürdőszobás luxus apartman.
Találhatunk itt kisállat parkot, mászófalat, tanulószobát, könyvtárat, konditermet, bárt és mozit. A sósvizes medence és teljesen számítógép-vezérelte vízi csúszda a nyaralás érzetét kelti.
A túlélés érdekében egy bolt is található, ahol a lakók minden szükséges élelmiszerhez hozzájuthatnak, beleértve a friss árut. Ez az itt található aquakultúra segítségével lehetséges, melyet haltenyésztésre használnak, mint például lazac és a hidrofon, ahol organikus zöldségeket termesztenek, mint paradicsomot, salátát és gyümölcsöt, mint epret vagy áfonyát. A zombi támadás esetére pedig a gyakorló lőtéren lehet felkészülni.