A Nagyvárosi fények Charlie Chaplin némafilmje volt, melyet már a hangosfilmek idejében, 1931-ben forgattak.
Alaptörténete viszonylag egyszerű: a Csavargó magányosan kóborol a nagyvárosban. Találkozik egy vak virágárus lánnyal, akibe azonnal beleszeret.
Este a véletlen az útjába sodor egy gazdag urat, aki végső elkeseredésében öngyilkos akar lenni és természetesen megmenti. Ő hálából meghívja magához és az elfogyasztott italok hatására barátjává fogadja a Csavargót.
A filmben a Csavargót Chaplin – a Játékszínben pedig Nagy Sándor játssza. Méghozzá elképesztő színvonalon, rendhagyó körülmények között. Maga a produkció is teljes mértékben szokatlan és különleges: a színpadon egy fekete-fehér némafilmet látunk, csak zenei aláfestéssel, a korszakot idéző világítással és mindenekelőtt rendkívüli színészi munkával megformálva.
A színészek ezúttal nem támaszkodhatnak sem a hangjukra, sem a finom gesztusokra, látványos, szinte túlzó mozdulatokkal és mimikával kell pótolniuk ezeket, így a szokásosnál nagyobb hangsúlyt kap a koreográfia (Túri Lajos Péter). Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy egyértelműen megállapíthassuk: nagyon komoly munka fekszik ebben az előadásban, mind a koreográfus, mind pedig az azt előadó színészek (Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián, Kovács Gyopár, Zsurzs Kati, Csonka András, Gáspár Kata és Túri Lajos Péter) részéről.
Jellegéből adódóan a darab nem egyszerű délutáni vagy esti szórakozás, folyamatos figyelmet és koncentrációt igényel a nézőtől is. Nem csoda, ha itt-ott talán soknak, vontatottnak tűnhet egy-egy jelenet. Az első felvonás tulajdonképpen egy cseppet talán hosszabb, mint amennyi igazán jólesne belőle, de annak, aki szereti a különleges, nem mindennapi előadásokat, mindenképpen érdemes megnéznie.
Az előadás a 2020. október 17-i bemutató óta látható a Játékszínben.
