Nagy Ervin kétségtelenül az év egyik sikerembere lett. A Kincsem című film férfi főszereplője karrierje zenitjén van. A mozi nem csak közönségsikert, hanem egyfajta szakmai elégtételt is hozott a színész számára, és persze új távaltokat is nyitott vásznon innen és túl is. Mennyire lett kincs a Kincsem ezt próbáltuk körbejárni a beszélgetésünk alkalmával
A pesti Broadway epicentrumától – a Thália és az Operett színháztól – karnyújtásnyira lévő Temple bár stílszerű felhangot adott a beszélgetésnek, bár utólag bevallható, hogy a helyszínválasztás tudatalatti volt. Mondhatni lett ebben némi spontán sorsszerűség, ami a dolog teátrális díszletét illeti, de így legalább az 1839-ben alapított londoni kocsma nagymező utcai adoptációja, kis jóindulattal korhű illusztrációként is szolgálhatott.
Nem titkoltan sokszor átvillant az agyamon Nagy Ervinnek fel lehet e tenni új kérdést az elmúlt időszakával kapcsolatban. Némi öröm az ürömben, hogy első találkozásunk nem a film kapcsán történt, hanem egy reprezentatív eseményen, ahol ötödmagával lett a MINI márka egyik nagykövete lett, ez némiképp lazított a helyzeten, de még sem tudtam megállni, hogy zanzásítva egyszerre két kérdést is feltegyek.
Barna András (B.A.): Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a belépőm, mivel egyszerre akár két kérdéssel is a lovak közé tudnánk csapni. Az egyik a ló vagy a lóerő? A másik, és itt ráfűznék BMW idei jelmondatára, miszerint 2017 a MINI éve, hogy érzed ez a te éved is?
Nagy Ervin (N.E.): Kezdjük visszafelé. Mindenképpen úgy érzem, hogy ez az én évem. Megértem már pár jó évet a pályám során, de ennyire pozitívat még sosem. A film bizonyos fokig megváltoztatta az életemet. Hozzá voltam szokva az ismertséghez de, hogy másfél-két óráig adja autógrammokat adjak moziban vagy akár kint a lovin ilyet még nem éltem át. És ezzel együtt el is indult egy olyan kaliberű életforma, ami már olyan megkereséseket is tartalmaz, ami korábban nem fordult elő. Egyfajta prémiumkategóriába kerül az ember a sikere által. Ezt nagyon jó megélni. Nem gondoltam, hogy ekkora fordulatot hoz a Kincsem film az életemben. Az elkövetkezendő 5-6 évem egészen más lesz, ebben biztos vagyok.
B.A.: Igaz nem tegnap, de egy veled készült interjúban azt olvastam, hogy áll a magyar film, a színeszek meg nincsenek foglalkoztatva. Ma, hogy látod?
N.E.: Ha nem előre, hanem visszafelé nézek 4-5 évet, akkor ez valóban így is volt, és én azt gondolom, hogy ez volt nem normális dolog. Ez egy kulturális probléma volt, ami igen hosszan elnyúlt. Ilyenkor az embernek hallatnia kell a hangját, remélve, hogy ezt azért egy normális demokráciában meghallják Szóval nem voltam rest elmondani ezt a filmalap akkor vezetőjének Havas Ágnesnek sem. Öröm az ürömben, hogy a tetszhalál állapot, ha hosszúra is nyúlt az ott felgyülemlett pénz nem tűnt el, és később ebből rengeteg jó film is készült.
B.A.: Minden politikai felhang nélkül kérdezem, valóban meg akarták fúrni ezt a főszerepet?
N.E.: Igen, erősen, de aztán nem történt meg. A véleményem szerint ez tipikusan a kis országok sajátossága. Rendszerek jönnek-mennek és megpróbálnak beleszólni a dolgokba, mert mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá, pedig csak működtetni kéne a dolgokat. Andy Vajna, aki több száz film mögött ott állt, azt gondolhatta, hogy én nem vagyok erre a szerepre alkalmas. Ez személy szerint rossz! Szabadságnak is rossz, mert megpróbálják befolyásolni a rendezőt. Amerikában beleszólhat a szereplőválasztásba, de Magyarország egy más kultúra itt a rendező választja ki azt, hogy kivel akar dolgozni. Egyébként egyáltalán nem látok emögött semmilyen személyes dolgot. Andy Vajna azt akarta, hogy ez a film nagyon jól sikerüljön, nem arról van szó, hogy el akarta kaszálni ezt a produkciót. Ő azt gondolta, hogy Nagy Ervin egy nem jó színész. A 350 ezres nézőszám több mint elégséges válasz az ellenkezőjére, ami egyben Herendi Gábor és az én véleményemet is igazolja. De túl vagyunk ezen! A film elkészült, az én filmem lett a Herendi Gáboré és a magyar embereké és egy kicsit a nemzet filmje is lett, mert úgy gondolom, hogy van benne egy nagyon egészséges nemzet tudat van benne, amit én magam képviselek.
B.A.: Hogy érzed, karriered csúcsán vagy a karriered más minőséget kapott?
N.E.: Igen is meg nem is. Nem egy új karrierről van szó, hanem inkább egy fél élet színészi munkásságról. Ezt jól igazolja az is, hogy a MINI sem film után, hanem előtte kért fel erre a „nagyköveti posztra”. Kincsem a pályafutásom egyfajta betetőzése, ami egy további lépcsőfok. Én úgy élem ezt meg, mintha egy palota másik termébe lépnék át, de azért a várban már jó rég óta ott vagyok.
A szakmaiság mellett a magánéletemnek is jót tett. Férfiként is egy kicsit újra lettem töltve. Ez egy furcsa dolog én éppen akkor váltam, és a problémák és talán az ebből fakadó mindennapi monotonitás háttérbe szorította bennem az a férfit, aki valójában vagyok, a film újra előhozta ezt belőlem.
B.A.: Korai kapuzárási pánik?
N.E.: Akár így is mondhatjuk – mondja nevetve. De komolyra fordítva a szót, egy kicsit belefásultam az „előző” életemben, aztán jött egy új szerelem és férfi önképem is visszamászott oda, ahol korábban volt és ez egy újabb lökés adott. És ez a változás azért ebben a filmben azért jól tetten érhető.
B.A.: Ez a – nevezzük kémiának – egy sor korábbi interjúd során is megnyilatkozik, akár kimondva akár latens módon. De ez nem csak a te esetben, hanem Petrik Andrea esetében is igaz.
N.E.: Én az a fiú vagyok, akibe szerelmesek a lányok vagy kell, hogy legyenek. Ha ezt a státuszomat elvesztem, akkor az már egy másik Ervin. Tulajdonképpen ezt elfeledtette velem az elmúlt időszak, kicsit olyan volt, mintha egy csontváz kiesett volna a szekrényből és pánikolva azt kiabálja: de, én még itt vagyok!…és, akkor tényleg egy kicsit kapuzárási pánik. Szóval én még szeretnék „szuperhero” lenni, én még akarom, és még szeretnék a csajoknak tetszeni. egy szóval még egy ideig szeretnék férfi ideál maradni.
Az életemnek egyébként ez az egyik keresztje az biztos. A színészi életet, a színészi életformát nehéz lerakni a sarokba, amikor hazamész. Azt hittem, hogy ettől a karktertől meg lehet szabadulni vagy legalábbis le lehet csendesíteni vagy egy kicsit más irányba terelni. De, sajnos vagy nem a valódi énem nyert megint!
Az elmúlt tíz év legnagyobb tanulsága, hogy az embernek jóban kell lennie önmagával és ismernie kell önmagát. azt kell csinálnia, ami jó és amiben jól érzi magát. Hogy úgy mondjam én a Blaskovich Ernőként érzem jól magam.
B.A.: Nagyjából a ló az meg volt, térjünk át egy kicsit a lóerőre. Mennyire vagy autósember?
N.E.: Abszolút az vagyok. Vidéki srácként már apukám ölébe tekertem a Trabantunk kormányát, ezt az örökséget a viszem tovább a lányomnál is, ha olyan helyen vagyunk én is az ölembe ültetve tanítgatom vezetni.
Gyerekként a legnagyobb élményem az volt, amikor apukám vett egy Ford Taunust, ekkor mentem életemben először százzal. Ez tiszta eufória volt.
B.A.: Be kell szúrjak egy nem idevágó kérdést, ha már édesapád szóba került. Ő sportoló volt édesanyád is az volt, tudom nagyon banális, de hogy lettél te mégis színész?
N.E.: Mindig is humán érdeklődésű gyerek voltam, és volt egy nagyon jó nagymamám, aki efelé tolt engem. Elvitt múzeumba, verseket tanítgatott, pici vallásos nevelést is adott így legalább a miatyánkot megtanultam. Ő rajongott a művészetekért, Pesten lakott ezért ritkán találkoztunk. Később az iskolai ünnepségeken szavaltam, belekerültem – ha lehet így mondani – valamiféle kulturális körforgásba. Azt az iskolai könyvtáros néni csinált egy színdarabot, aminek én lettem a főszereplője. És ez a dolog később húzott magával, a sportban nem érzetem magam elég ügyesnek.
Egyébként ez a könyvtáros Ili néni odajött hozzám a Kincsem vetítése után dedikálásra. harminc éve nem találkoztunk. Egymás nyakába borultunk. Elképesztő élmény volt.
B.A.: Egyébiránt pont a sportolókra nem jellemző, hogy nem kóstoltatja meg a saját gyerekével a saját sportját. Legalább egyszer beleveri az orrát az élménybe, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy nem nevel sportolót a gyerekéből.
N.E.: Apu nem, de anyu ilyen, már a saját unokájával is ezt csinálja. De érdekes, hogy ennek ellenére, amikor döntési helyzet volt, akkor nem szóltak bele. Arra engedtek, amit csinálni szerettem volna, és ez jó, én is ezt fogom tenni a saját gyerekemnél.
B.A.: De legalább mondd azt, hogy jól focizol!
N.E.: Jól futballozom! Bár nem nézik ki belőlem!
B.A.: Mostanság egy-két sorozatban lehetett jó autókban látni van benned versenyszellem?
N.A.: az nincsen, de szerintem jól vezetek, ezt általában azon mérem le, hogy mások tudnak aludni mellettem. A konszolidált stílust apukámtól örököltem, aki ugyan el-elmorzsol egy két káromkodást a fogai között, ha a helyzet úgy kívánja, de nem egy renitens stílusú vezető.
Az én legnagyobb élményem azonban mégis csak versenyautóhoz kötődik. Egyszer beültettek a Szalay Balázs mell egy navigátor tesztre. Először is ott kezdődött, hogy életemben először ültem olyan autóba, aminek nem tudtam hol a „vége”. Akkor nagyon megijedtem, mondhatni kaki-pisi együtt volt egy pillanatra. Aztán a kezembe adtak egy könyvet, Kosztolányi novellát kellett felolvasnom menet közben. Sikerült, nem volt a végén taccs, pedig a stáb nagyon akarta, mert ez volt megírva a „forgatókönyvben”. Nagyon büszke voltam magamra.
B.A.: Amióta MINI-vel jársz sok barátod van?
N.E.: Megnézik! Engem is megnéznek! Ezt szoktam figyelni. Jó páros vagyunk, és rájöttem, hogy a Minisek összetartanak. Egyébként sosem volt még új autóm, de jó érzés, már csak az illat miatt is.
Egyébként a barátaimnak szeretem mutogatni, mert soha nem nézik ki belőle azt, amit valójában tud, és így sikerül mindig meglepnem őket. Azt hiszik, hogy a terepjárós jelleg miatt nincsen benne kajak.
De, azért egyszer szeretném kipróbálni a gokart érzést, ezt még a MINI-nél sem tudják.
B.A. : Ha, John Cooper Works verzióra gondolsz, akkor ne hagyd ki! Ha eddig nem volt meg benned a város versenyszellem, akkor most majd benned lesz. Engedjük szét a lovakat és váltsunk témát. Téged mostanság nagyon sok helyen lehet látni olyan viszonylagosan testidegen műsorban is, mint a Konyhafőnök. Távol álljon tőlem a tömjénezés, de ha ebbe a beszélgetésbe ismeretlen ismerősként belefér némi személyes gondolat, akkor azt mondom, hogy én ebben a helyzetben – ha lehet ilyet mondani – ismertelek meg, és egy kicsit jobban meg is értettem a filmbeli Nagy Ervint is. Ugyanis az a versenyszellem és elszántság köszönt vissza ebben a „közösségi privát szférában”, ha lehet ezzel az enyhe képzavarral élnem, mint a filmben. Aki látta a filmet arra ez szerintem kihatott. bár nincs a monológ végén kérdőjel, de úgy gondolom, hogy érted mire akartam célozni a sorok között.
N.E.: Talán szülői örökségként ez maradt meg nekem a sportból, koncentrálás. Ha valamit a fejembe veszek arra ezerszázalékosan ráfókuszálok. Egyébként érdekes, amit mondtál, mert van egy nagyon régi gyerekkori barátom, aki azt mondta, hogy ha csak ebben a műsorban látott volna, akkor is szimpatizált volna velem.
A főzés olyan, mint a játék gyerek lesz tőle az ember. Egy ilyen feladatnál nagyon gyorsan meglátszik, hogy ki vagy, mi vagy. A főzés engem teljesen magával vitt, teljesen megfeledkeztem önmagamról.
B.A.: Ha már az interjú így áthajlott a diskurzusba, akkor én azt kell mondjam, hogy én annak idején azért kezdtem el főzni, mert kikapcsolt. Ma is művelem, de soha nem merültem el nagyon mélyen benne, mondjuk „alapszintű kísérletező vagyok”. Tedd a szívedre a kezed te mennyire voltál tisztában a gasztrorészekkel?
N.E.: A gasztrorészek bizonyos nagyon alapdolgaival igen, de abszolút bújtam a könyvet. Van egy nagyon jó könyv a Főzés tudománya, abban tulajdonképpen a francia alapkonyha le van írva. Ez volt számomra a konyhatechnikai bázis. Aztán Lutz Lajos barátom, aki a Pest-Buda fő séfje trenírozott és tanítgatott.
B.A.: Ezzel az elánnal mit gondoltál meddig jutsz el?
N.E.: Én úgy voltam vele, hogy mindig azt mondtam, na, most kiesek, na, most kiesek, de mindig mentem tovább. Teszem hozzá nem gondoltam, hogy idáig eljutok. A végére azért nagyon elfáradtam a folyamatos stresszben. Képzeld csak el, hogy odatesznek eléd egy citromdarabot meg egy kacsamájat, aztán tessék, csinálj belőle valamit! Szóval leégett az agyam a helyéről.
B.A.: Az ember azt gondolná, hogy a mesterségedből fakadóan jó stressztűrő vagy…
N.E.: Igen, de annyira idegen pálya, annyira nem a te világod, és annyira ki kell valami jót ebből hozni az más, mint az otthoni tűzhely előtt kavargatni a rántást. Egyébként ennek az úgynevezett versenyfőzésnek semmi köze valódi főzéshez. Egy óra alatt rittyenteni a semmiből valami egészen extrát úgy, hogy nem mindennapi alapanyagokkal kell dolgozni, az nagyon nagy kreativitást igényel, ami iszonyú energiákat emészt fel.
B.A.: Ha nem akarsz vagy, ha nem lehet, ne válaszolj! Mennyi segítséget kaptatok?
N.E.: A Sárközi Ákos egy remek ember, ha látta valakin, hogy leblokkolt akkor odajött és úgymond rávezetett. Hogy lehete, mit lehetne, ehelyett ezt csináld..stb. Egyébként egy műsort sem láttam.
B.A.: Hogy-hogy?
N.E.: Én ott voltam, nekem az megvolt élőben – mondja nevetve! De nem véletlenül vállaltam el ezt a műsort, nagy vágyam, hogy nyissak egy saját éttermet. De, most óva intenek ettől, ahogyan áll a vendéglátás a munkaerő piacon.
B.A.: Ha már szóba került, hogy a Konyhafőnököt miért vállaltad el, akkor nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg, hogy a ketchup reklám és a Playback párbaj, hogy fér bele nálad?
N.E.: Nyitni akartam. De, az igaz, hogy régebben ilyet sosem vállaltam volna el. Régebben szerettem vigyázni arra, hogy ne sértsem meg a művészetet. De átértékeltem magamban ezt a dolgot. nem érdekel, hogy ki mit mond, azt csinálom, amihez kedvem van. Ilyenkor mindig Jamie Foxx szokott az eszembe jutni. ő mit nem csinál meg? Azt csinálja, ami szeretne senki nem kérdőjelezi meg a tehetségét. Idehaza hajlamosak a besktuyázásra. Én túlléptem ezen, egyébként is nagy műfajátlépő vagyok.
B.A.: Epilógus kérdés, mik a tervek a Kincsem után?
N.E.: Az biztos, hogy most nagyon oda kell figyelnem. Szerencsére sok megkeresést kaptam, és annak külön örülök, hogy ez még a Kincsem előtt volt, így ez nem volt befolyásoló tényező ebben a tekintetben. Ami már elmondható, hogy szerepelek a Valami Amerika és a Válótársak folytatásában, és felkértek egy nagy játékfilm főszerepére is. Decemberig, így teljesen be vagyok táblázva. Amit érzek és tudok, hogy az elkövetkezendőkben inkább a filmre, mint a színházra akarok fókuszálni. Ez utóbbi túl nagy kötöttséget jelent, és ezen szeretnék lazítani egy kicsit i.
