Kicsivel több, mint egy éve olvashatták interjúnkat Kovács Miklóssal, a Kia Motors vezető dizájnerével, aki mára elévülhetetlen érdemeket szerzett a dél-koreai autógyártónál. A Kia frankfurti dizájncentrumának magyar szekciója jó néhány éve újabb tehetséges formatervezővel bővült Sebestyén Marcell személyében. A fiatal dizájner az autótervezők új hullámának képviselője, aki soha el nem múló nosztalgiával beszél a kezdetekről, és valódi szenvedéllyel a jövőről.
A jó sorsnak köszönhetően számos alkalommal beszélgethettem tehetséges dizájnerekkel, akiknek pályakezdését szinte klónozni lehetne, mert a művészet felé vezető irány már akkor megmutatkozott náluk, amikor először meg tudták fogni a ceruzát. Sebestyén Marcell esetében a rajzolás mellett ott lángolt egy másik szerelem, az autók iránti hihetetlen szeretet is. Mivel igazából egyik dolgot sem akarta elengedni, ezért sokáig csak ki nem mondott vágy volt a részéről, hogy ez a két terület valaha közös nevezőre kerül. Ez egészen addig a pillanatig így volt, amíg szembe nem jött vele a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem autótervezési tagozata.
MiFérfiak (MIF): Gyerekként csak a rajzolás érdekelt, vagy már akkor is autókat skicceltél a papírra?
Sebestyén Marcell (S. M.): Mind a kettő egyszerre. Kiskorom óta imádtam rajzolni mindenfélét, de mellette az autók iránt is természetes volt a vonzalmam. Édesanyám mesélte, hogy amikor vitt a bölcsibe, egymás után soroltam neki az utcán parkoló autók típusát. Már akkor is sejteni lehetett, hogy mi érdekel igazán.
MIF: A szüleid hogyan fogadták a művészi irányultságodat?
S. M.: Abszolút támogatóan, teljes szabadságot adtak, mert azt mondták, hogy gyerekek afelé irányuljanak, amerre a legnagyobb kedvük van. Egyébként az, hogy én autótervezéssel szeretnék foglalkozni, csak egy jóval későbbi életszakaszomban kristályosodott ki és fogalmazódott meg bennem célként. Mindaddig a rajzolás és az autók szeretete mondhatni párhuzamosan haladt egymás mellett.
MIF: Akkor ezt úgy kell képzelni, hogy autókat is rajzoltál?
S. M.: Így is lehet fogalmazni. Sok művészeti irány érdekelt és érdekel a mai napig is. Nagyon szeretem például a képregényeket, a graffitit, a street artot, illetve a figurális ábrázolásokat.
Az autózás iránt ez a rajongás úgy nézett ki, hogy nagy katalógusgyűjtő és autóslap-olvasó voltam, ma már az interneten teszem ugyanezt. Azt azért hozzá kell tennem, hogy tinédzserfejjel nagyon nem is tudatosult, hogy az autótervezés az egy szakma, ez csak akkor kristályosodott ki bennem, amikor egyre mélyebb ástam bele magam a témába.
MIF: Végül is hogyan kerültél az autós vonalra?
S. M.: Kis túlzással egy cikknek köszönhetően, amiből megtudtam, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek van egy kifejezetten járműtervezésre specializálódott szaka a formatervezésen belül, élő nemzetközi céges kapcsolatokkal, aktív tervezőkkel és konzultációkkal. Itt az ember megkapja azt a szükséges közeget, amelyben – ha elég motivációja és kitartása van – már el lehet indulni komolyan a járműtervezés felé. Mindig is autós vonalra készültem, de igazán ez akkor alakult bennem végleges elhatározássá, és akkor tudtam irányba fordítani a vitorláimat, amikor felvettek a MOME-ra, és bekerültem a dizájnképzésbe.
MIF: Egyből sikerült bekerülnöd?
S. M.: Nem, csak harmadjára sikerült. A MOME nem tartozik az átlagos egyetemek közé. Nem elég csak jól, szépen rajzolni, hanem rendelkezni kell egyfajta problémafelvető és megoldó gondolkodásmóddal is. Ennek fényében a felvételi rendszer is más. Kevésbé számítanak a hozott pontok, míg a felvételi feladatok, interjúk nagyobb súllyal esnek a latba. Nagyon sokan ki is hullanak a rostán, ha jól tudom, egy évfolyamra csak alig több, mint tíz embert vesznek fel.
MIF: Te miért estél ki szerinted?
S. M.: Azt gondolom, hogy az említett gondolkodásmódra még nem voltam elég érett akkor. Éppen ezért e tekintetben képeztem is magam, és előkészítőre is jártam.
MIF: Talán nem túl diplomatikus a kérdés, de autódizájn-vonalon mit tud adni az egyetem?
S. M.: Úgy vélem, hogy az autótervezés még a nagyon niche formatervezésen belül is egy még kisebb kategória, mondhatni, hogy egy elképesztően kicsi „klub”. Mérete ellenére Magyarország nagyon jól reprezentált, hiszen a világ számos nagy cégénél dolgoznak magyar formatervezők. A MOME tizenéves szoros kapcsolatot ápol például a Mercedes-Benzzel, aminek milliónyi előnye van. Ennek köszönhetően az MA-képzés első félévében volt szerencsém kijutni hat hónapra a Mercedes-Benz exterior design részlegére, a sindelfingeni központba. Amikor először beléptem a dizájnstúdióba, azonnal elvesztem. (Nevet.) Tudtam, illetve megerősödött bennem a hit, hogy csakis ezzel akarok foglalkozni majd a jövőben. Egy ilyen stúdióban nem csupán az utcán futó modelleket, illetve ezeknek a korai, kiforratlan skicceit láthatod, de rengeteg az olyan terv is, amely sosem kerül napvilágra. Ez az egész világ hihetetlenül izgalmas, minden nap alig vártam, hogy dolgozni mehessek. Ekkor tudatosodott bennem, hogy a hat hónap lejárta után legszívesebben még egy gyakorlatot csinálnék, éppen ezért elkezdtem hát felvenni a kapcsolatot más autógyártó stúdióival is.
MIF: Pályázni kell egy ilyen gyakornoki állásra, vagy kiválasztás alapján működik?
S. M.: A MOME-n a Mercedes adta a feladatokat, amit rendszeresen figyelemmel követtek. A közös projektek, prezentációk és konzultációk alatt közvetlen viszony alakul ki a vállalat munkatársaival, akik így személyesen is megismerték a diákokat. Ilyenkor látják a munkáikat, konzultálnak róla, és értékelik is. Így pontosan tudják, ki milyen szinten áll. Tulajdonképpen egy előszelekció zajlik, amelynek során képet kapnak arról, ki hogyan állná meg a helyét a kinti stúdióban. Esetemben is így történt, és ennek köszönhetően felajánlották a gyakornoki lehetőséget, amivel én természetesen éltem is. (Mosolyog.)
MIF: Hogyan kell elképzelni egy ilyen Mercedes adta projektet?
S. M.: Egy szemeszterre szóló projektet adnak, aminek a témája előremutatóbb és elrugaszkodottabb mint az utcán futó autóké. Sokkal kevesebb megkötés van, mondhatni inkább egy koncepció elméleti és formai kidolgozása a feladat, amiben ezerféle kérdésre ezerféle egyéni választ adhatunk.
MIF: Akkor, ha jól értem, mindenki szárnyalhat?
S. M.: Abszolút, ez a cél!
MIF: Hogyan kerültél kapcsolatba a Kiával?
S. M.: Régről, egy interjú kapcsán egy kedves újságíró ismerősömtől megvolt Kovács Miklós e-mail-címe, gondoltam, egy próbát megér, elküldtem neki a portfóliómat, és jelentkeztem egy újabb hat hónapos gyakorlatra. Rövidesen jött egy válaszlevél, hogy lenne-e kedvem rögtön a Mercedes után Frankfurtba menni. Azt hiszem, a többi már nem kérdés…
MIF: Mit írtál az e-mailben?
S. M.: Hááát, arra konkrétan már nem emlékszem. De arra igen, hogy a Miklós válaszát akkor kaptam meg, amikor hazafelé tartottam a Mercedestől, és a vonaton ültem. Éppen karácsonyra indultam haza, és ugye azt mondanom sem kell, hogy ez volt a legszebb ajándékom abban az évben. Egyébként is annyira magába szippantott ez a világ, hogy szinte már az iskolába sem akartam visszamenni. (Nevet.)
MIF: Aztán jöttek a dolgos hétköznapok. Hogyan kell elképzelni egy kezdő dizájner munkáját? Korábban, amikor Miklóssal beszélgettem, akkor ő azt mondta félig viccesen, hogy egy kezdő formatervezőnek rengeteg keréktárcsát kell terveznie. Így van?
S. M.: A Kiánál először gyakornokként dolgoztam, ahol ebben a státuszban mindenkinek – egyébként minden más mellett – van egy külön projektje, nekem is volt.
MIF: Mi volt ez?
S. M.: Erről most nem beszélhetek, de a lényeg az, hogy ilyenkor annyira engeded el az agyadat, amennyire akarod. Van, aki ötven évvel későbbi koncepciókat, van, aki életszerűbb, racionálisabb terveket készít. Tulajdonképpen csak szamárvezetők irányítanak, mert ezek valahol azért nem öncélú dolgok. A későbbi terveknek jegyeikben, koncepciójukban kapcsolódniuk kell a Kiához még akkor is, ha adott esetben valaki távolabbi perspektívába helyezi a márkát. Ezek a diákprojektek később hasznosak lehetnek, annál is inkább, mert a csapat szeme előtt bontakoznak ki, konzulensként a dizájnerek is részt vehetnek benne. A hat hónap leteltével pedig prezentálni kell.
MIF.: Nem akarok lovagolni a kérdésen, de miért nem beszélhetsz egyébként a koncepciódról?
S.M.: Azért nem beszélhetek a koncepciómról, mert végül is titkos maradt, a cég nem engedte, hogy publikáljam, mert inspirálónak találták, amit későbbi projekteknél, ha nem is egy az egyben, de részeiben felhasználhatnak. Ez egy gyakornok számára óriási elismerés.
MIF: Csak ezzel kell foglalkozni, vagy emellett „felniket” is kell tervezni, hogy a korábbi példánál maradjak?
S. M.: Minden van, tehát belefolyik az ember a napi munkába is.
MIF: Ebből az időszakodból volt olyan dolog, megoldás, amit átültettek az éppen futó modellek tervezésébe?
S. M.: Igen, volt egy ilyen projektem. Az előző Ceed-generáció kombijának a GT-Line diffúzorát terveztem, ami egy pici elem, egy apró részlet, de nekem diákként óriási dolog volt.
MIF: Öt éve vagy kint, ha jól tudom. Hol tart a pályád íve most?
S. M.: A diploma után a Kiától megkaptam a lehetőséget, hogy továbbra is itt dolgozhassak. Ez a diákévekhez képest új dimenziót jelentett. A szériagyártású autók közül a jelenlegi Soul volt a legelső projektem, ezen egy évet dolgoztam friss dizájnerként, és rengeteget tanultam belőle. A végső autón sokat hasznosítottak az ötleteimből, amit hihetetlenül jó viszontlátni.
A másik nagy mérföldkő az új K5 volt, az Optima leszármazottja, de egy sokkal merészebb köntösben és új névvel. Amikor elkezdtük a projektet, a célt nem pusztán a következő generáció megtervezése jelentette. Gyakorlatilag teljesen újra kellett gondolni a terméket úgy, hogy csak a dimenziói és a szegmens adottak. Expresszívebbre és sportosabbra akartuk tervezni a külsejét, ami a visszajelzések alapján sikerült is. A tanulmányok közül az Imagine by Kia elektromos koncepció kerekein dolgoztam, illetve az egy-egy új autó leleplezésekor kikerülő skicceken is.
MIF: Milyen jelenlegi munkáidról lehet beszélni?
S. M.: Konkrétumot nem mondhatok, azonban jelenleg egy nagyon érdekes periódusát éli az autóipar: a világban történő változások, az elektromos hajtás elterjedése, a megváltozott vásárlói szokások és a technológia fejlődése miatti paradigmaváltás óriási hatással lesz a mindennapi közlekedésre, amire természetesen a Kia is reagálni fog. Elérkezett az idő, hogy rengeteg alapvetést megkérdőjelezzünk és aktualizáljunk, és ebben a közegben minden felmerülő új projekt rendkívül stimuláló. Annyit talán elárulhatok, hogy a következő időszak nagyon izgalmas lesz.
MIF: Volt kedvenc munkád az eddig pályafutásod során?
S. M.: Nehéz kérdés, mert mindig az áll hozzám a legközelebb, amin éppen dolgozom, azonban a már befejezett és megvalósult feladatok mindig is különlegesek maradnak. Ha egyet ki kellene emelnem, akkor talán a nemrég debütált K5 lenne az. Ez volt az eddigi leghosszabb és legintenzívebb projektem, de ebből is tanultam a legtöbbet, és úgy, hogy ismerem a folyamatot, még jobban esik a végső autót látni.
A K5 azért is volt továbbá érdekes, mivel anno a Miklós e-mail címét pont egy Optima-s interjú apropóján kértem el. Így, jó pár évvel és két Optima generációval később pedig ott állhattam a Kia stúdiójában már tervezőként, és Miklóssal együttműködve dolgozhattam a harmadik generáción. Ez számomra hihetetlen élmény volt.
MIF: Másképp érzel, ha látsz egy olyan Kiát, amelynek a tervezésében te is részt vettél?
S. M.: Mindig nagyon jó érzés, olyan, mintha egy régi ismerőssel találkoznék. Természetesen dizájnerként más szemmel nézzük az autón lévő formákat, megoldásokat, a kritikus szemlélet elengedhetetlen része a munkának. Azonban a mögöttes sztori, az, hogy tudjuk, milyen döntések és folyamatok vezettek ahhoz a kifejezett ívhez, élhez vagy felülethez, ad egyfajta pluszt.
MIF: Tervezőként melyik autó vagy akár más jármű volt vagy van rád a legnagyobb hatással, és miért?
S. M.: Gyerekkoromban volt egy fémmodellem egy C3-as Corvette-ről. Akkoriban persze fogalmam sem volt, hogy az milyen autó, nem ismertem a sztoriját, csak a formáit láttam, és hihetetlenül megragadt. Ez az autó valahogy azóta is különleges számomra, gyönyörűnek találom mind a mai napig.
Persze rengeteg mindent szeretek, és inspirál függetlenül attól, hogy melyik érából, illetve kontinensről származik. Hogy mégis említsek pár dolgot: a késő 60-as és 70-es évek amerikai izomautói különösen közel állnak a szívemhez, a Dodge Charger, Pontiac GTO, Plymouth RoadRunner, Chevy Chevelle. Illetve, ha már Amerika, az ennek a korszaknak megágyazó 50-es évek autóinak kreatív szabadsága is mindig elvarázsol. Óriási inspirációt ad a repülőgépek világa, a formáik, de nagyon megragadnak és szórakoztatnak a filmes autók is. Utóbbiak azért, mert semmilyen kritériumnak nem kell szinte megfelelniük, az a fontos csak, hogy minél karakteresebbek és coolabbak legyenek. Ki nem rajongott gyerekként a Batmobile-ért? De ha már filmek: a sci-fik általában is nagyon inspirálóak tudnak lenni.
MIF: Melyik a kedvenc Kia-modelled, és miért?
S. M.: Imádom az egész line-upot. Sőt, ha tágabban nézem, még azokat az autókat is nagyon kedvelem a Kiától, amiket nem látok nap mint nap, mert nem elérhetőek Európában, de termékként mind nagyszerűek. Nehéz a dolgom, ha ki akarok egyet választani, azonban talán mind közül számomra a Ceed emelkedik ki. Ezt vezetem napi szinten, és mindig lenyűgöz, mennyire okosan kitalált, használható és szerethető autó a mindennapokban. Megvan benne a sportosság, a kényelem és a praktikum, ráadásul, amikor ránézek a parkolóban, mindig elégedetten nyugtázom, hogy nagyon jól néz ki.
MIF: Mi lenne az álommunka számodra, mármint projektszinten, sportkocsi, tanulmány?
S. M.: Ezek közül mindkettő álomprojekt lenne! Lehet, hogy hétköznapi módon hangzik, de igyekszem minden munkát álommunkaként felfogni, ugyanis a dizájnban nagyon sok múlik azon, hogy miként közelítünk meg egy-egy témát, milyen válaszokat adunk egy adott kérdésre. Ha valaki nem a megfelelő kérdéseket teszi fel, egy sportautó is lehet unalmas, de ha kreatívan és újszerűen állunk hozzá, egy városi kisteherautó is lehet iszonyat cool és forradalmi. Azt szeretem a Kiában, hogy mi általában az utóbbi típusok vagyunk.
MIF: Ezt a kérdést sosem hagyom ki, ha valaki olyannal beszélgetek, aki egy ázsiai vállalatnál dolgozik, és a te véleményedre is kíváncsi vagyok. Milyen a Kiánál dolgozni?
S. M.: Elképesztően jó, mert lenyűgözően pörög, nagy sebességgel működik a fejlesztés, és gyorsan adunk választ a kihívásokra. A világ iszonyú tempót diktál, ezen belül is az autóipar különösen nagy változásokon megy keresztül. Ebben a közegben a gyors reagálás ma kulcsfontosságú.
Ha történelemi szempontból nézem azt a szempillantásnyi időt, amit ez a pandémia okozott idáig, akkor a mi cégünk is rengeteget változott az elmúlt fél év alatt. Míg korábban nagyon sokat utaztunk Dél-Koreába egyes modellprezentációk miatt, mára új csatornák kerültek előtérbe, aminek egyik legfontosabb elemévé lépett elő a VR-alapú konzultáció. Ez korábban is jelen volt a prezentációk esetében, de az igazi lökést ennek a módnak a vírushelyzet adta meg. Az ember nem is gondolná, de a cégen belüli hatékonyság ezzel a módszerrel rengeteget emelkedett.
Szinte felfoghatatlan, hogy egy virtuális térben lehetünk egymással úgy, hogy eközben a világ távoli sarkaiban vagyunk, eltérő időzónákban. Mégis ott állhatunk egy életnagyságú modell mellett a saját avatárunkkal, és beszélgethetünk a kollégánkkal az adott autó sarkáról vagy lámpáiról, aminek mindeközben változtathatod a színét, a keréktárcsa dizájnját, mindezt úgy, hogy nem vagyunk ott.
Jóllehet ez fantasztikus, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az autótervezés soha nem lehet csak virtuális. Ez csak arra jó, hogy eldönthessük, hogy tetszik-e valami, vagy sem, és ha igen, akkor azt meg kell csinálni a fizikai valójában is, mert a való világban egy egészen más kontextust él meg az ember.
MIF: Hogyan pihened ki magad?
S. M.: Talán ezek után vicces lesz, de az átlagos dolgokon túl nemrég, a home office időszak alatt, beszereztem egy VR-headsetet, úgyhogy néha eltűnök a mátrixban.
MIF: Annyi szó esett a jövőről meg a koncepciókról, hogy muszáj megkérdeznem, hova képzeled magad mondjuk 2040-ben?
S.M.: Ez egymillió dolláros kérdés volt. (Nevet.) Olyan gyorsan változik a világ, hogy nehéz lenne bármit is előre megmondani, de egy biztos: ugyanannyira szeretném élvezni a munkámat 2040-ben is, mint most.
