Kezdőlap Magazin 2019 Vízgömb Show papíralapon

Vízgömb Show papíralapon

79
0

Nem is tudom, hogyan definiáljam a Kristály Marci történetét. Néha megindító, néha elképesztő, néha egyszerűen csak aranyos fordulatokkal tűzdelt sztori. Még csak azt sem mondhatom rá, hogy életút, hiszen Marci csupán 22 éves, akinek leginkább jövője van, semmint múltja. Ennek ellenére mégis sokszor az az érzésem, hogy mintha már megélt volna egy életet.

Kristály Márton
Kristály Márton

Marcit egy tévéműsorban láttam először, később pedig egy rendezvényen találkoztunk, ekkor elegyedtünk szóba, és kértem fel egy beszélgetésre. A diskurzusunkra néhány hónappal később került sor a Görbe Bögre kávézóban. A hely stílusa nem megfogható, ha az enteriőr nem vegyülne vendéglátóipari stílusjegyekkel és eszközökkel, akár azt is hihetném, hogy egy mozgalmas életet élő nagycsalád otthonában vagyok. Újságok, könyvek, társasjátékok vesznek körül, szomszédságunkban hőlégballonok tartják állandó magasságukat a gyereksarok megfestett falán. Ahogy haladunk előre Marci történetében, egyre inkább azt érzem, hogy a hely a maga rendhagyó játékosságával sorsszerűen bohém kelléke a beszélgetésnek.

Kristály Márton
Marci szinte állandóan mosolyog. Történetének mesélése közben csak egy-egy minifejezet árnyalja be vidámságát. Hihetetlen elszántsággal és tudatossággal építi a jövőjét, szinte szembemegy a generációja minden konvenciójával. Bevallottan sok minden nem fér bele neki, ami kortársai számára ma természetes. Miközben a történetét szövi, néha azt gondolom, hogy mondatai között megbújik a jó értelemben vett magányos farkasok elszántsága. Szóvá is teszem dolgot, félmosollyal az arcán, érzem, ezen ő is eltöpreng egy ideig. Szinte látom rajta, hogy számbaveszi összes eddigi ténykedését, ami tíz évvel ezelőtt az Andrássy úttól indul.

Barna András (B. A.): Nyugodtan állíthatom, hogy generációk nőttek föl Rodolfó bűvészdobozán, és egészen biztos vagyok abban is, hogy nincs ma olyan felnőtt, aki legalább egy alapvető trükköt ne tudna előrántani a tarsolyából. A te bűvészvonzalmad honnan jött?

Kristály Márton

Kristály Márton (K. M.): Azt is mondhatnám, hogy a véletlen műve az egész. Tízéves lehettem, amikor kimentünk az Andrássy útra egy autómentes napon. Itt találkoztam először a Corodini Országos Bűvész Egyesület, akik akkor a kis műsoruk mellett a tanfolyamaikat promotálták. A dolog annyira megragadott, hogy szinte azonnal beiratkoztam. Több éven keresztül jártam ide, de amikor már éreztem, hogy ez az egész nálam sokkal komolyabb, mint kedvtelés, akkor elszegődtem egy mesterhez, akit Habók Jánosnak hívtak, és sokáig a mentorom volt.

B. A.: Ne haladjunk ekkora léptekkel! Végül is te legfeljebb a szüleid kezét foghattad még a történeted kezdetén. Ők mit szóltak ehhez az egész ténykedéshez, komolyan vették valamilyen szinten? Hozzáteszem, én sem nagyon tudtam volna mit kezdeni ezzel a helyzettel.

K. M.: Végül is, ahogy én is, ők is azt látták, hogy ez nem több, mint egy hobbi. Én persze a magam módján ezerrel pörögtem ebben a világban. Később, amikor nagyobb lettem, innen, ebből a közegből kerültek ki az ismerőseim, barátaim, bűvészettel kapcsolatos filmeket, videókat néztem, szakmai napokra jártam, versenyeztem.

Kristály Márton

B. A.: És amikor megmutatkozott, hogy ez már több, mint hobbi, akkor már támogatták ezt a dolgot a szüleid, vagy továbbra is közömbösek maradtak a ténykedésed iránt?

K. M.: Így visszatekintve ez egy sokkal összetettebb helyzet volt, amire igazság szerint nem is lehet röviden válaszolni. Összességében egyébként nem támogatták. Bizonyos berögzült társadalmi elvárások éltek az elképzeléseikben, miszerint a tanulás, a diploma, később „az úgymond rendes munkahely” megszerzése a cél, ahova reggel elmegy az ember, délután meg hazamegy. A bűvészkedést túl labilis egzisztenciának tartják, pontosabban tartotta az édesanyám, mivel a szüleim már szinte a születésemkor elváltak. Mondhatom, hogy a mai napig sem hiszik el, hogy ebből meg lehet élni, ami talán annak is köszönhető, hogy én szinte állandóan visszaforgatom a keresetemet valami új ötletbe, így legkevésbé sincsenek látványos megtakarításaim, amire lehetne mondjuk egyet csettinteni.
Nagyon következetes embernek tartom magam. Otthonról hoztam a tudatosságot és a pénzkezelést, amit az édesanyámtól tanultam meg, aki szerény körülmények között nevelt fel minket a nővéreimmel együtt, de mindenünk megvolt, ami kellett.

B. A.: Édesanyád mivel foglalkozik?

K. M.: Korábban szociális munkásként dolgozott a hajléktalanellátás területén, de most kint él Németországban.

Kristály Márton

B. A.: Szóval tudatosság, pénzkezelés…

K. M.: Én már nagyon fiatalon nemcsak hogy hittem ebben a dologban, de láttam is, hogy ezzel pénzt is lehet keresni. Éveken keresztül egy játszóházban dolgoztam, nyáron a szünidőben akár 10-12 órát. Ez persze nemcsak azt jelentette, hogy bűvészkedtem, hanem mellette ugrálóváraztam, gyerekekkel foglalkoztam, kézműves-foglalkozásokat vezettem. Ez három-négy évig nagyon intenzíven ment, aminek pozitív hozadékaként, mivel nagyon sokat szerepeltem színpadon, kialakult bennem egyfajta rutin. Noha ezek csak gyerekműsorok voltak, arra tökéletesen megfeleltek, hogy felépüljenek a mutatványok, a poénok pedig a helyükre kerüljenek. Szóval nagyon sokat köszönhetek ennek a játszóházas időszaknak.
Ezután kezdtem kvázi árulni a műsoromat, ami nyilván még nem a megélhetésemre kellett, de azt már elmondhattam, hogy a piacra kerültem. Talán ez volt az a pillanat vagy időszak, amikor azt mondhatom, hogy átléptem a hobbiszintet, hiszen ha valaki már fizet azért, hogy fellépjek, akkor az már több, mint hobbi.

B. A.: Hány éves voltál ekkor?

K. M.: 15-16 éves lehettem, amikor ez az úgymond minőségi változás megtörtént. De itt jegyzem meg, hogy őszintén szólva hiányoznak a gyerekműsorok, mert nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Némi kompenzációt az ad, hogy tíz éve cserkészkedem, így sokszor vagyok gyerekek között.

Kristály Márton

B. A.: Az említett tudatosságodat most már teljesen a karrierépítésre fordítod?

K. M.: Ez nem egy elhagyható prioritás, de a tanulás sem. A gimnázium után felvételt nyertem a Budapesti Gazdasági Egyetemre, ahol most járom az utolsó évet. Szóval ez most egy húzós időszak, mert az ember nem tudja, melyik ujját harapja meg. (Nevet.)

B. A.: Térjünk vissza az időrendhez: hogyan folytatódott a karriered?

K. M.: Van egy nagyon kedves és meghatározó része a történetemnek, ami 2014-ben indult, Máltán. Tulajdonképpen innen indul a Vízgömb show története is. Egy ismerősöm hívott ki, aki évek óta ott él és utcazenél, magyarán kalapozik. Ő mondta, hogy próbáljam ki magam. Kattogott az agyam, hogy mit is tudnék ott csinálni, a bűvészkedés adott volt, lufit tudtam hajtogatni, de ezt még kevésnek ítéltem. Abban az időben dolgoztam egy játszóházban, ahol óriás óriásbuborékokat fújtam, csináltam a ma ismert klasszikus módon, két pálcával. Elhatároztam, hogy ezt a dolgot fogom továbbfejleszteni. Két kemény hónap következett. Kikísérleteztem egy új folyadékot, a pálcákat és még a madzagot is hozzá. A végén nagyot ütött a dolog, ahogy az utcai kalapozó mutatványosok mondani szokták: „tök jól dobtak rá”. (Nevet.) Az idillt az szakította meg, hogy feltehetőleg a szomszéd képeslapárus rám hívta a rendőröket, mert a buborékok eláztatták a portékáját. (Nevet.)
Összességében egy fantasztikus megtapasztalás volt ez a három hét. Úgy érzem, hogy minden előadóművésznek el kellene mennie kalapozni. Ugyanis annyira másfajta megismerése ez a dolgoknak, hogy nagyon sokat lehet belőle tanulni és fejlődni, hiszen ismeretlen embereket kell random módon megszólítani és lekötni, és szó szerint elvarázsolni. Egyébként ezen az élményen felbuzdulva idehaza is kalapoztam a Margitszigeten és a Várban is, aminek később még jelentősége lesz.

Kristály Márton

B. A.: Egyébként kalapozással mennyit lehet keresni?

K. M.: Hát én mondjuk a nullára jöttem ki, de a barátom, aki egész konkrétan kitol egy zongorát Málta fővárosának főutcájára, igen jól megél.

B. A.: Ez az élmény adta a lökést a továbblépéshez?

K. M.: Igen. A buborékozást először csak felvettem a repertoáromba a bűvészkedés mellé, később pedig azon gondolkoztam, hogyan lehetne a kettőt kombinálni, és csinálni belőle egy színpadi produkciót. Ekkor kezdtem el istenigazából utánajárni ennek a show-elemnek. Idehaza még nem találkoztam ilyennel, viszont nemzetközi szinten a buborékshow már komoly hagyományokon alapul. A két nagyhatalom e tekintetben Olasz- és Oroszország. Egy évbe telt, amíg sikerült megismernem a technológiát és megszereznem a technikai kellékeket hozzá, hiszen itt minden speciális, és természetesen más folyadékot is kell használni, amit a végén én kísérleteztem ki. Egyébként a kellékeimet végül is ebből a két országból szereztem be.

Kristály Márton

B. A.: A kérdés nyilván költői lesz, de mit lehet tudni erről a folyadékról, mennyire szakmai titok? (Nevetek.)

K. M.: Nagyon az. (Nevet.) De annyit elmondhatok, hogy nagyon egyszerű összetevőkből áll.

B. A.: Említetted, hogy a honi kalapozás további jelentőséget kapott.

K. M.: Igen, mert egy alkalommal a Várban odajött hozzám egy hölgy, aki elkérte az elérhetőségemet, mert annyira tetszett neki, amit csinálok. Kiderült, hogy a lánya rendezvényszervezéssel foglalkozik, akinek továbbadta az elérhetőségemet. Ennek köszönhetően indult el egy új etap az életemben. Az első nagy rendezvényem a Millenárison volt, amit az MVM szervezett hátrányos helyzetű gyerekek számára. A dolog annyira jól sikerült, hogy még két évig együtt dolgoztam ezzel a céggel, ami aztán hozta magával a többit. Ráadásul abban az időben a buborékozást még csak nagyon kevesen művelték.
A csúcsot 2017 ősze jelentette. A már korábban említett Corodini Országos Bűvész Egyesület minden évben csinál egy versenyt, és utána egy gálaműsort. Az akkori gálát a Fővárosi Nagycirkuszban rendezték, amire meghívtak vendégelőadóként. Még ma is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy ott vagyok a Nagycirkusz porondján. Tulajdonképpen itt debütált a műsorom is, amit fantasztikus volt megélni egy ilyen autentikus közegben. Munkás egy év következett, felváltva bűvészkedtem és csináltam a Vízgömb show-t, de közben valahol belül éreztem, hogy valamerre lépnem kell. Ugyanis a Vízgömb show nem bűvészshow, és ezt mindig összekeverték. Egészen pontosan a Vízgömb show-ra rámondták, hogy bűvészkedés, holott nem az.

Kristály Márton

B. A.: Újragomboltad a kabátot?

K. M.: Tulajdonképpen igen. Mérlegelnem kellett a szempontokat, ami mögött természetesen egyfajta üzletpolitikai döntés is megbújt. Jó bűvésznek tartom magam, de nem vagyok kiemelkedő. A Vízgömb show viszont egy egyedi dolog, amit tudomásom szerint nem csinál még itthon senki, és ezen a területen ki tudok emelkedni. Így abban maradtam önmagammal, hogy a bűvészkedést háttérbe szorítom egy kicsit, és csak a vízgömbprodukcióra fókuszálok, ami hosszabb távon mindenképpen kecsegtetőbb lehet, sőt, ha tíz év múlva már százan csinálják ugyanezt, akkor is elmondhatom, hogy én voltam az első. (Nevet.)

B. A.: Tegyük helyre a dolgot, miért vízgömb, és miért nem buborék?

K. M.: Ha nem kérdezted volna meg, akkor is kitértem volna rá, ugyanis ennek több oka is van. A válasz hosszabb verziója az, hogy a vízgömbbel sokkal több mindent meg lehet csinálni, mint egy buborékkal. Lehet egy nagyot csinálni, meg benne sok kicsit, meg lehet tölteni füsttel, meg lehet gyújtani, ha kell, még „kockát is lehet belőle faragni”. Tehát tudatosan törekedtem egy új elnevezés bevezetésére, mert meg akartam különböztetni, ugyanis ebben sokkal több lehetőség és kiaknázatlan lehetőség rejlik, mint a „hagyományos” értelemben vett buborékokban. Nem mellesleg jól is hangzik. (Nevet.)
A névválasztás egyben a jövőm továbbgondolását is jelentette. Ugyanis ezzel két út nyílt meg. A vízgömb mellett elindulhatott egy másik vállalkozási vonal is, az Óriásbuborék Show. Ez utóbbinak idén tavasszal egy új, professzionális arculata lett, amiben már egy animátorcsapat is közreműködik az irányításom mellett. Végül, de nem utolsósorban, ha csak alapjáraton is, ám ott van harmadikként a bűvészkedés is.

Kristály Márton

B. A.: A mutatványokat hogyan találod ki, illetve hogyan áll össze egy műsorod?

K. M.: Ez egy visszatérő kérdés. Egyfelől saját fejlesztések, másfelől volt egy orosz mentorom, akitől sok mindent megtanultam, és a produkcióm az ő iránymutatása mellett lett teljes. A műsoraim jellemzően színpadi előadások, de létezik olyan alternatíva is, amikor én a kis asztalommal megyek oda a vendégekhez, és mutatok meg ilyen-olyan elemeket, illetve van, amikor körbeállható vagyok. Ezek az opciók lehetőségeket adnak arra, hogy olyan mutatványokat is bemutassak, amelyek méretüknél fogva kicsik, és színpadi előadásban nem lennének látványosak. De arra is jók, hogy közvetlenebbé tegyék a műsort, és be tudjam vonni a nézőt vagy a nézőket.

B. A.: Mit a legnehezebb megcsinálni egy vízgömbbel?

K. M.: A legnehezebb elemek azok, amelyekhez sok idő kell, mivel egy idő után csökken a felületi feszültség, és emiatt hamarabb eldurran. Tehát az úgynevezett vízgömb szobrok elkészítése – én így neveztem el – a legnehezebb, ilyenkor nagyon gyorsan kell dolgozni.

Kristály Márton

B. A.: Amikor gyakorolsz, nem leszel ideges, ha huszonhatodszorra is kipukkad? (Nevetek.)

K. M.: De. (Nevet.) De azt talán kevesen gondolják végig, hogy ez egy nagyon érzékeny produkció, mivel számos környezeti hatás is befolyásolja, például a páratartalom, légmozgás, a hőmérséklet. Jártam már pórul műsor közben, amikor kinyitottak egy ajtót, és olyan huzat lett, hogy majdnem agyoncsapta az előadást.

B. A.: Ezek szerint szabad téren egy ilyen műsort nem lehet megcsinálni?

K. M.: Egyelőre nem, de van egy ötletem ezzel kapcsolatban, amin most erősen dolgozom is, mert megoldaná ezt a problémát.

Kristály Márton

B. A.: Már annyi szó esett a tudatosságról, ötletekről… Hogy látod a saját fejlődésedet, mik a terveid?

K. M.: A sok pici fejlesztés és lépés mellett, amik mindig előre viszik a hétköznapi mutatványokat, vannak dédelgetett és nagyobb szabású elképzeléseim is. Ha lehet ezt mondani, ezek az ötletek túlmutatnak az eddigi produkcióim kunsztjain.
Az inspirációt egy nyáron látott műsor hozta meg, amikor kint voltam New Yorkban. Ott volt szerencsém megnézni a Yang család műsorát, akik a nevük csengésével ellentétben szerbek, és az egész család vízgömb- és buborékművészettel foglalkozik. Kőszínházi előadásokat tartanak nagy rendszerességgel és óriási sikerrel. A látvány nagyon magával ragadott, egy új aspektusát is megmutatták a buborékművészet lehetőségeinek. Az előadásból nemcsak ötleteket merítettem; annyira motivált, hogy elkezdtem dolgozni egy egész estés műsoron, ami majd nem feltétlenül csak a vízgömbbravúrokban csúcsosodik ki, hanem tartalmi oldalról is ad majd egy hozzáadott értéket. Az elképzelés megvalósításán többen dolgozunk, már sok új aspektus felszínre került. Reményeim szerint a végeredmény pedig egy minden szempontból minőségi és igényes előadásban testesül majd meg.