Magyarország első bulvármentes online férfimagazinja

Interjú a Cápával

0

Az RTL Klub Cápák között című üzleti show-műsorának öt fős befektetői dreamteam-jének tagjaként ismerhette meg egy szélesebb plénum Moldován Andrást. Az üzletember nemcsak közvetlen hangvételével, hanem olykor kendőzetlen szókimondásával is üdítő színfoltot hozott a produkcióba. Talán egy kicsit ki is lógott a sorból, hiszen ellentétben a többiekkel, üzleti karrierjében számos színes korszak után ért révbe. Hogy hogyan? Ez a történet következik most.

Moldován András

Moldován András

Bocsánatos bűnként egy kicsit személyesebb oldalról indítom a történetet. Nem tagadom, lelkesen követtem a Cápák között című műsort. A kilenc héten át tartó sorozat kapcsán azonban egyszer sem merült fel bennem, hogy valahonnan ismerhetnénk egymást Andrással, bár anno ismertem egy Moldován Andrást – de épp csak átfutott az agyamon a röpke gondolat. Ez a dilemma egészen interjú napjáig tartott, ahol is két rövid kérdés után eljött a megvilágosodás. Kiderült, hogy egy közös ismerős révén tizenévesként egyszer már megismerkedtünk, sőt némi üzlet is köttetett ennek során. A feledés homályából előásott bő harmincéves sztorit felemlegetve így egy pillanatnyi szentimentalizmus vegyült beszélgetésünk belépőjébe. Gondolatban talán el is morzsoltunk egy könnycseppet a szemünk szegletében, megadva a tiszteletet az időnek, ami azóta piszkosul elszaladt.
András egyébként pont olyan közvetlen, mint amilyennek látszik, egy „deka allűrt” sem lehet felfedezni nála. Természetességét melegbarna szempár, csibészes mosoly kíséri. Épp egy tárgyalásról jön ki, amikor megérkezem. Olyan természetesen üdvözöl, mintha negyven éve ismernénk egymást, pedig ekkor még mit sem tud a múltidéző történetről.
Keressük a helyünket az irodában, ahol több szekció is elkülönül. Mosolyogva meg is jegyzi: „Néha túl nagynak, néha pedig túl kicsinek érzem ezt az irodát.” Minden vállalkozása itt székel az ajtó melletti cégér szerint.

Barna András (B. A.): Történetünk részbeni megismertetése olvasóinkkal nem véletlen, sokkal inkább annak a felvillantása, hogy te már tinédzseréveid alatt is igen aktívan adtál-vettél. Elmondhatjuk, hogy ettől kezdve számítható az üzleti karriered kezdete?

Moldován András (M. A.): (Mosolyog.) Azt nem tudom, honnan lehet számolni, de az tény, hogy a gimnázium harmadik-negyedik osztályában már mindenféle dologgal kereskedtem. A legextrémebb sztori talán az volt, amikor annyi farmert adtam el az iskolában, hogy a végén behívattak az igazgatói irodába. Megkérdezték, hogy tudok-e valamit erről, mert nekik feltűnt, hogy a diákok szinte egyenruhajelleggel hordják a nadrágokat. Nyilván nem tudtam, szerintem ez a divat, azért hordják – mondtam. (Nevet.)
Az adok-veszek mellett elkezdtem újságot írni. Harmadikban már a Képes Sportnál külsőztem, és ekkor jelentek meg az első kis cikkeim is. Szóval azt gondoltam, hogy én újságíró, ezen belül is sportújságíró leszek. Mindemellett viszont az adok-veszekre is nagy szükségem volt, mert ebből finanszíroztam az életemet.

Moldován András

B. A.: Merre mentél a gimnázium után?

M. A.: Újságíróként folytattam több helyen is. A Magyar Rádióban is dolgoztam külsősként a sportosztályon, majd elkerültem a Képes Sporthoz, ahol Szegő András mellett ültem, innen a Magyar Ifjúsághoz mentem, Bocsák Miklóshoz. Ez egy gyönyörű időszak volt, mert fantasztikus emberek mellett dolgozhattam. Aztán Bocsák Miki átigazolt az Állami Ifjúsági és Sporthivatalba (ÁISH). Én maradtam a Magyar Ifjúságnál, de a kiadó azt szerette volna, hogy a sport mellett ifjúságpolitikai cikkeket is írjak. Ehhez viszont nem voltam eléggé elkötelezett, így az újságírói karrieremnek, legalábbis itt, befellegzett.
Ezzel párhuzamosan viszont erősödött a kereskedelmi vonal az életemben. Megnyitottam az első cipőboltomat, aztán még jó párat. Később másféle tevékenységek is becsatlakoztak. Nyitottunk ételbárt, használtruha-kereskedést, később pedig egy ékszerboltot is. Szóval sokféle területen kipróbáltam magam.

B. A.: Az újságírás teljesen kikopott az életedből?

M. A.: Egyszer volt még egy visszatérésem, amikor a Sport Plusz megalakult, és Bocsák Miki lett a főszerkesztő. Az ő hívására visszamentem a szakmába. Megint egy álomidőszak következett, de már csak nehezen tudtam összeegyeztetni a kereskedelmi vállalkozásokkal. Pedig az akkori viszonyokhoz képest nagyon jól megfizettek, de még ennek ellenére sem lehetett összehasonlítani azzal, amit akkor keresni lehetett.

Moldován András

B. A.: Ezek szerint a mérleg nyelve a kereskedelmi tevékenységek felé billent?

M. A.: Igen, és tovább vállalkoztam. Elkezdtem házakat építeni és ingatlant fejleszteni. Mindeközben kitanultam a pénzügyi területet is, aminek köszönhetően egy nemzetközi bankszakmai diplomát szereztem. Nagyon megszerettem a pénzügyi szektort. Megvettem a Duna Holding Brókerházat, először csak a felét, később az egészet, majd – 2002-ben – eladtam a Buda Cashnek. Ezután jött az állattenyésztés.

B. A.: Hallgatva téged az embernek az az érzése, hogy bármi, amibe idáig belefogtál, az jól sült el.

M. A.: Én ennél triviálisabban fogalmaznám meg: egyszerűen pénzt kerestem. Jól-rosszul, nem tudom, de tény, hogy gyarapodtam. Ez jó érzés volt, és egyben egy fokmérő is. Nyilván az én életemben is akadtak mélypontok, néha mellé nyúl az ember. Az a korszak viszont lezárult, hiszen már nem vagyok sem cipőboltos, sem használtruha-kereskedő, és a büfé sincs már meg.
Egészen az állattenyésztésig mindig az izgatott, hogy valamit összerakjak, felépítsek, és lássam, hogy működik, jól működik. Az már kevésbé volt érdekes, hogy aztán ezeket később fenntarthatóan, favágásszerűen üzemeltessem. Talán ennek is köszönhető, hogy annyi mindenbe belefogtam. Érdekes a világ…

B. A.: Azért a korábbi, mondhatni, klasszikus kereskedelmi tevékenység után az állattenyésztés egy igen meredek váltásnak tűnik. Hogy jött ez?

M. A.: Amikor bizonyos tekintetben lezártam a pénzügyi korszakomat – harminchét éves voltam –, elkapott egy érzés: azt gondoltam, hogy inkább „nyugdíjas leszek”, és a kisfiammal foglalkozom, mint bármi mással.

Moldován András
2002-ben aztán egy nagyon kedves barátommal, akinek volt egy nagy gazdasága, és kifejezetten az agrárszektorban tevékenykedett, összedugtuk a fejünket, aminek az lett a vége, hogy rábeszéltem, vegyünk 140 kocát, mangalicakocát. Innen indult az állattenyésztés. Azt mondják, hogyha valamivel öt éven át foglalkozol, az olyan, mintha elvégeznél egy egyetemet. (Nevet.) Én már tizenhét éve csinálom, és valahol ennek a permanens következményeként alapítottuk meg a szoftvercégünket is. Ma már van egy saját és további húsz integrált telepünk, ahol sertéseket hizlalunk. Manglicánk azonban már nincs. Egyszerűen nem találtam az üzleti racionalitást abban a fajtában. A cégnév megmaradt – Mangal Ilona Kft – de ma már kizárólag házisertéssel foglalkozunk.

B. A.: Annyi mindentől távol áll, hogy az ember – főleg a pályádat figyelve – vegyen akármennyi kocát. Miért tetted?

M. A.: Ha sokáig dolgozol emberekkel, akkor eljön egy pillanat, amikor már megnő a vágy az állatokkal történő együttműködésre… Ezen most jót nevetünk, de az az igazság, hogy ez valahol legbelül ebből táplálkozott nálam. És ha még komolyabbra fordítom, akkor azt kell mondanom, hogy fenntarthatóbb és sokkal egyszerűbb együttműködni az állatokkal, mint az emberekkel. Ugyanis ott bőven elég az, ha pontosan és jól csinálod – természetesen a kellő tisztelet mellett – azt, amit csinálsz. Innen van a lovakkal való szerelemmel is. Az emberekkel való kapcsolatokban ez nem mindig elég.

Moldován AndrásB. A.: A magam részéről inkább azt gondoltam volna, hogy az élelmiszeripar felé fordulást nem indukálja más, mint a prózai tény, hogy az emberek enni mindig fognak.

M. A.: Nyilván ez nálam is szempont volt. A nagyszüleim piacoztak, baromfit árultak, és én már akkor is kérdezgettem ennek a miértjét, és azt is, hogy mi az üzletpolitikájuk. A nagymamám mindig azt mondta: enni kell! Ez tényleg így van, de maga az állattenyésztés egy más, sokkal nehezebb rendszer. Amikor elkezdtünk tevékenykedni az élelmiszerszektorban, akkor egyetlen felvásárlója volt a mangalicáinknak. Én azt gondoltam, hogy az nem állapot, hogy mindig csak egyvalakinek adjuk el a sertéseinket. Először elkezdtünk Mangold néven különböző termékeket készíttetni. Első lépcsőben bérgyártásban, aztán ez kiszélesedett, és 2012-re a magyar multihálózatokban már nagyon exponáltan jelen voltunk. Kinőttük magunkat.
Ma már ez nincs így. Annyira beszűkült a húsipar, hogy nagy volumenre alkalmas bérgyártót vagy együttműködő partnert nem lehet találni. Ennek persze az is oka, hogy az áruházak is elmozdultak abba az irányba, hogy inkább a gyártóktól akarnak vásárolni, mintsem a kereskedőktől. Hozzáteszem: ez nem biztos, hogy helyes, de ez a stratégiájuk.
A megváltozott áruházi üzletpolitika miatt egy idő után a tevékenységünkből kiesett az élelmiszeripari rész. Ezzel párhuzamosan viszont felépült a bérhizlalási integráció, így szerencsére a jelentősnek számító, három-négy milliárdos árbevétel-kiesést nem érezte meg a vállalat. Sőt nagyobb lett, mint valaha volt. A Mangal Ilona Kft.-ről beszélünk, ami az alapüzletünk.

B. A.: A bejárat előtt a táblán több céged neve is olvasható. Az egyik az Animalsoft. Hogy lehet az állattenyésztést digitális nyelvre lefordítani?

M. A.: Ez egy olyan állattenyésztési fókuszált vállalatirányítási rendszer, ami képes befogadni az állattenyésztési rendszer teljes ökoszisztémáját, beleértve a cég belső folyamatait és a külső IoT-eszközöket, amiket manapság már egyre többet használnak a telepeken. Mi azt mondjuk, hogy pénzben számoljuk a sikert – ez a mi jelmondatunk. Sok versenytárs-összehasonlító elemzés után azt állítjuk, hogy a miénk a világon az egyetlen olyan szoftver, amely minden egyes részében szakmai oldalról közelít, és minden szakmai tevékenységnek azonnal megmutatja a pénzben számolt értékét. Továbbá egyedülálló annak tekintetében is, hogy egy moduláris rendszerben beállítható több állatfajra és több gazdasági tevekénységre is. Természetesen léteznek még a világban valamilyen adott képességű és egy állatfajra használható szoftverek, de ilyen átfogó rendszerről, mint a miénk, nincsen tudomásunk.

B. A.: Ebben benne van az is, hogy külföldre is akartok terjeszkedni?

M. A.: Öt éve fejlesztjük ezt a szoftvert önálló vállalatként, Animalsoft Kft. néven. Most az látjuk és érezzük, hogy az áttörés folyamatában vagyunk. Az elmúlt öt év úgynevezett „pilot” időszaka elégséges volt ahhoz, hogy ki tudjunk lépni a külföldi piacra is. Egyetlen nehézségünk, hogy azt gondoltuk – én magam is hittem benne –, a felhőszolgáltatás, ami ehhez a szoftverhez társul, az egy nagyon jó irány. Nem is lenne vele probléma, de a piac azt igazolta vissza, hogy nem lehetek én a felhőszolgáltató. A cég azért nem tud jó szolgáltató lenni, mert egyfelől magam is érdekelt vagyok az iparágban, de ha nem lennék, akkor is be kell látni, hogy az emberek féltik az adataikat nemcsak tőlem, hanem még egy független szolgáltatótól is. Ezért most lehetővé tettük, hogy a szoftvertulajdonos maga dönthesse el, melyik nagy felhőszolgáltatót választja az adattároláshoz. Sőt nélküle is tud működni, kvázi akár haza is vihető az egész szoftver és a tárolt adat is. Mára egy olyan kész dobozszoftverterméket kínálunk, amit bárki úgy tud használni, és úgy tudja tárolni az adatait benne, ahogy az az ő számára a legkedvezőbb. Persze, aki ezt választja, annak mi továbbra is adjuk a felhőszolgáltatást, ami nálunk ingyenes.

Moldován András

B. A.: Akkor ez a termék megérkezett?

M. A.: Inkább úgy mondanám, hogy az érkezés folyamatában vagyunk. Jelenleg három nagy, világméretű vállalattal tervezünk partneri együttműködést, ami elképesztően messze repítheti ezt a szoftvert. Mi magunk is szeretnénk három irodát létrehozni a világban, ahol kifejezetten értékesíteni akarunk. Szóval most vagyunk abban az időben, amikor robbanhat a dolog. És persze közben nagyon erősen fókuszálunk a hazai piacra. Amit ugyanis Magyarországon nem lehet eladni, azt nem is érdemes külföldre vinni.
Amikor négy évvel ezelőtt elkezdtem a precíziós állattartással, a szoftverírással foglalkozni, akkor úgy éreztem, hogy messze a világ előtt járok. Ma boldogsággal tölt el, hogy a termelési koncentráció miatt a világ elkezdett utolérni, és már csak egy lépéssel járok előtte. Az ipar 4.0-ról már tíz éve beszélünk, és látjuk, hogy az automatizálás, a szoftverek milyen mélyen betagozódtak már az ágazatba. Ez a fejlődés most éri el az agráriumot. A földművelés részében már működik, de az állattenyésztésbe most integrálódik.

B. A.: A Cápák között című műsorban váltál ismertté. Hogy kerültél az RTL Klub látókörébe?

M. A.: Mondhatni, hogy teljesen véletlenül, meg nem is. Máté Krisztával és a Bárdos Andrissal nagyon régi barátságot ápolunk. Andrással 1987-ben gyakornoktársak voltunk a Rádiónál, azóta tart ez a kapcsolat. Mi ma is összejáró barátok vagyunk. A találkozásaink alkalmával többször felmerült a Cápák között című műsor ilyen-olyan formában, és Kriszta felvetette, hogy próbáljam ki magam. Viszont én nagyon nem akartam, mert nem szeretek szerepelni, és igyekszem a digitális lábnyomomat is a legkisebbre szűkíteni.

Moldován András

B. A.: Aztán meginogtál?

M. A.: Igen, amikor a Kriszta már harmadszorra is felhozta a dolgot, akkor elkezdtem gondolkozni rajta, és talán egy kicsit mérleget is vontam. Rájöttem, hogy egyre inkább kezdek bezárkózni. Nap mint nap ugyanazokkal az emberekkel beszélek, ugyanazokat az embereket kérdezem meg, bármilyen üzleti kérdés, probléma felmerül. Úgy éreztem, hogy bizonyos értelemben beszűkült a világ körülöttem. És akkor arra gondoltam, hogy ez a műsor nekem is egy lehetőség, különösen akkor, amikor megtudtam, hogy ki a többi Cápa. Új embereket, új kapcsolatokat, új dolgokat ismerhetek meg, és lehet egy kicsit másról, máshogy beszélni. Ezek a dolgok mind inspirálóan hatottak.
Ez azonban csak az egyik oldala volt a dolognak. Nem automatikus volt a bekerülésem, részt kellett venni a próbafolyamaton. Tehát amikor én oda először elmentem, akkor még fogalmam sem volt arról, hogy akarom-e, vagy ők akarják-e, hogy benne legyek a műsorban, vagy sem.
Az első próbafelvétel után volt még egy, és egyszer csak felhívtak, és azt mondták, hogy ott fogok ülni a cápasor szélén. Akkor már én is tudtam, hogy akarom.

B. A. Volt valamilyen kritérium, aminek meg kellett felelni?

M. A.: Nekik lehet, hogy volt, de nem deklarálták. Én viszont igen, hogy én valamilyen vagyok, és hogy semmilyen körülmények között nem leszek másmilyen!

B. A.: Ki is lógtál egy picit ebből a csapatból, elsősorban talán a szókimondásod és a közvetlenséged miatt. Te belülről hogyan láttad magadat?

M. A.: A többiek nagyon intelligens, udvarias, nagyon korrekt, toleráns emberek. Szemben velem, aki gond nélkül megmondom azt, amit gondolok. Ez számomra fontos is. Úgy vélem, hogy az adott pillanatban kiváltott sokkot ott nagyon nehéz megélni, viszont amikor a delikvensek hazamennek, akkor elgondolkoznak a mondottakon, és rájönnek, hogy ennek az embernek lehet, hogy igaza van.

Moldován András
Ha valakinek az mondjuk, hogy nagyon jó úton jársz, nagyon szimpatikus ember vagy, nagyon tetszik, amit csinálsz, de én most kiszállok, az nem jelent mást, mint hogy mosollyal az arcunkon küldjük el a francba. Ez a helyzet véleményem szerint a nézőnek is unalmas, másrészt az emberrel is rosszat teszünk. Mert nyilván, ha jó úton járna, akkor beszállnánk. Egyébként számos olyan visszajelzést kaptam a megnyilvánulásaimmal kapcsolatban, amelyekben ki-ki elmondta, hogy pont ők is arra gondoltak, amit én mondtam.
Mondok egy példát: valaki bejön, és egy értelmezhetetlen dologra kér 300 millió forintot. Erre a néző is felkapja a fejét, mert látja, érzi, hogy itt valami nem stimmel. Nekem megvolt az az előnyöm, hogy ott ültem, és megkérdezhettem: Normális vagy? Ha az én egész hozzáállásomban van valami, ami szimpatikus, akkor az az, hogy ki merem mondani azt, amit gondolok. Úgy vélem, hogy ezzel nem mondok semmi különöset. Nem mondok semmi olyat, ami másnak, ab ovo a nézőnek ne jutna eszébe.
A műsornak egyébként az egyik legnagyobb értéke az edukáció. Ugyanis ha valaki odajön egy olyan dologgal, amit nem mindenki ért, akkor itt teret nyer az, hogy egyfelől érdemes új dolgokat kitalálni, azon dolgozni, és megpróbálni belőle üzletet csinálni. Másfelől rávilágít arra, pontosabban segít megértetni az emberekkel azt, hogy egy üzlet mögött mi van, és hogy annak mi a valódi tartalma.
Azt látom a legnagyobb problémának, hogy mindenki vállalkozó akar lenni – akikkel legalábbis én találkoztam –, és mindenki főnök akar lenni a saját vállalatában. Én erre azonnal azt mondom neki, hogy hagyd abba, ne csináld! Neked nem főnöknek kell lenned a saját vállalkozásodban, hanem az első munkásnak!
Mindazok, akik nem tudnak az első munkások lenni, és azt gondolják erről az egészről, hogy a vállalkozó az, aki egész nap nem csinál semmit, csak dől hozzá a lé, azok teljes tévedésben élnek, és alkalmatlanok bármilyen befektetésre.
Volt, aki odajött hozzám a műsor után, és én fektettem volna bele pénzt, de azzal kezdte, hogy ő innentől kezdve szeretne fizetést kapni. Azonnal azt mondtam, hogy ezt most hagyjuk abba.

Moldován András

B. A.: Egyébként maradtak meg azokból az üzletekből, amik ott köttettek?

M. A.: Az ötből egy, pontosabban még a halcsaliprojekt, de az inkább egy kölcsönkonstrukció. Szóval egy konkrét üzlet maradt meg: a nyalókás projekt, amiben Gyulával és Leventével együtt közösen vagyunk. Nem miattam, de nálam a legrosszabb az arány, a többieknél majdnem minden összejött.

B. A.: A cápatársakkal milyen nexus alakult ki? Ismerted valamelyiküket korábbról is?

M. A.: Nem, senkit sem ismertem. Szerintem nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk.

B. A.: És tartjátok is a kapcsolatot?

M. A.: Van kapcsolat azóta is, de azért jól érzékelhető, hogy különböző karakterek vagyunk. Jól látszik, hogy az RTL Klub nem véletlenül ötünket kért fel, feltehetőleg mi öten adtuk ki a legszínesebb csapatot.

B. A.: Lesz folytatása a dolognak?

M. A.: Ezt Kolosi Pétertől kellene megkérdezni, mi egy évadra szerződtünk. Tudomásom szerint jó nézettségi adatokat produkált a műsor, vannak beszélgetések, de konkrétumok nincsenek.

B. A.: Valóban Cápák lettetek?

M. A.: Nem tudom, hogy azok lettünk-e. Véleményem szerint túl sok olyan rész volt benne, amikor tanácsot adtunk. Engem a műsortól függetlenül korábban többen is megkerestek már ilyen-olyan befektetési ötlettel, így ez nem állt távol tőlem. Ez alapvetően nem baj. Az életem során én is próbáltam meggyőzni embereket, hogy szálljanak be némi pénzzel az ötleteim megvalósításába.
Úgy érzem, nekünk sokkal élesebbnek, sokkal keményebbnek, szigorúbbnak, adott esetben sokkal modortalanabbnak kell lennünk ahhoz, hogy az érdeklődést majd folyamatosan fent lehessen tartani.
Nekem ez a műsor leginkább arról szólna, hogy valaki bejön, elmondja az ötletét. Ha nem jó, akkor azt mondani neki: köszi, mehetsz. Ha viszont valaki jó, azt pedig azonnal megpróbálni levadászni.
Belátom, az RTL Klub nincsen könnyű helyzetben, ugyanis baromi nehéz kiválogatni a jó szereplőket. Ha csak magamból indulok ki, akkor azt látom a naptáromban, hogy este nyolcra is van még egy beírt megbeszélésem. Dolog tehát akad bőven. Én nem akarok munkát venni – ha érted, mire gondolok. Nekem nem kell olyan vállalkozó, akit pesztrálni kell, akit nekem kell fölépítenem, jogi vagy vállalati környezetet teremteni neki, hogy működni tudjon. Ez nem cél. Az a cél, hogy olyan embereket találjunk, akik önmaguk képesek valamire. A magam részéről én olyan vállalkozót keresek, keresnék, aki tényleg eljutott valahova, és azt mondja: akarok ugrani egy szintet, de ehhez nincsen pénzem, és a bank nem hisz bennem.
Ebben a műsorban mi kockázati tőkések vagyunk, és a kockázati tőkés fejével kell gondolkodnia annak, aki idejön. Mi extrahozamban gondolkodunk, nem bankkamatban.

Moldován András

B. A.: Nem leszek túl eredeti, de muszáj megkérdeznem: neked mit adott a műsor?

M. A.: Óriási élmény volt. Nagyon sokat tanultam, nagyon sok új embert ismertem meg, és rengeteg új kapcsolatom lett. A saját üzleti életemben is számos pozitív visszajelzést kaptam. Bevallom, én tartottam attól, hogy ez az egész pontosan ellentétes reakciókat vált majd ki, és negatív hozadéka lesz. Szerencsére nem így történt!
És ami még nagyon-nagyon jó, hogy azok a fiatalok, akik nem voltak benne a műsorban, előkerültek, mert szükségük lenne pénzre, befektetőre. Eljöttek, eljönnek, beszélgetünk. Van is olyan közöttük, akiben gondolkozom is. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a műsor igazi felpezsdülést hozott az életembe. Ezt szerettem benne a legjobban.

B. A.: Annyit beszéltünk már a pénzről, hogy fel kell tennem a kérdést: te ott vagy a száz leggazdagabb között?

M. A.: Hogy őszinte legyek, ez nem érdekel engem. Egyébként most vagyok elég fókuszált ahhoz, hogy olyan méretű vagyont teremtsek, amivel be lehetne kerülni. De ez nem cél. A sikerért dolgozunk, nem a pénzért. A pénz csak következmény.
Ha megnézed a műsorbéli társaimat, Balogh Leventét, Fehér Gyulát vagy Balogh Petyát, akkor azt látod, hogy a fél életük benne van a vállalkozásaikban. Ők hárman évtizedeket tettek bele egyetlen dologba, és teljes erejükkel erre koncentráltak. Én azt hiszem az elmúlt néhány évben értem el erre a szintre.

B. A.: Igen, nagyjából ezzel is kezdtük, hogy te kilógsz e tekintetben a sorból.

M. A.: Igen, én egy „utcagyerek” vagyok hozzájuk képest. Való igaz, én tényleg leváltottam a német buszt a Mátyás-pince előtt, amíg leszálltak az emberek. (Nevet.) De akkor ezzel lehetett pénzt keresni. Egyébként engem mindig jobban izgatott önmagában a siker, mint a pénz mennyisége.

Moldován András
Van szép házam, van szép autóm, és egy normális, de nem túlzó ruhatáram. Ezek jó dolgok, de a legjobb mégis csak az, hogy nagyon szeretem az életemet, nagyon szeretem a vállalkozásaimat, és nagyon szeretek minden reggel bejönni dolgozni.
Sokkal jobban érdekel az, hogy ha bemegyek egy boltba, és meg akarok venni valamit, akkor azt meg tudjam venni, és ne azon kelljen gondolkozni, hogy van-e rá pénzem vagy nincsen. De nem akarom, hogy azt gondold, hogy engem a pénz nem motivál. Az nem motivál, hogy benne legyek a száz leggazdagabb magyar között. Sok olyan embert ismerek, akik biztosan benne lehetnének, de még sincsenek benne. Ha egyszer bekerülök, akkor az jó lesz, mert az azt jelenti, hogy vitathatatlanul sok pénzem van.

B. A.: Említetted a fiadat. Egy gyereked van?

M. A.: Igen. Egy fantasztikus fiam van, életem legnagyobb büszkesége. Most végezte el a közgazdasági egyetem alapszakaszát, és megy tovább. Válogatott sportoló, tanul és mellette velünk együtt dolgozik. Reggel hétkor kezd, és ha kell, itt van este nyolcig. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni róla.
Én sok mindenben másként látom a világot, mint más szülők. Velem soha senki nem értett egyet a gyereknevelési kérdésekben régen sem, ma sem. De ez mit sem számít, ha a dolog működik. Marci fiam ma pont ugyanazokkal a lehetőségekkel bír, mint én. Csodálatosan jó gyerek.
Ezzel szemben látom a környezetemben, hogy sok hasonló helyzetben lévő ember nem olyan boldog ezen a téren. Sokaknak van problémája azzal, hogy nincsen a gyerekének motivációja, hogy nem úgy áll hozzá az élethez, ahogy az elvárható lenne. Mindent megkapott gyerekként, akkor most hova erőlködne… Marci is minden megkapott, mégis erőlködik, teszi a dolgát, most, amíg mi itt beszélgetünk, ő viszi a tárgyalást tovább, amiről kijöttem.
Nekem egy dolgom van vele kapcsolatban: hogy átadjak mindent, amit én tudok, és megismertessem mindazzal és mindazokkal, amit, illetve akiket én megismertem. Attól szerintem jobb lesz a világ, ha a tudásunkat továbbadjuk a következő generációnak. Az Ószövetségben is benne van, hogy „beszéld el fiadnak…”. Ez szerintem nagyon fontos, hiszen a világ ettől megy tovább. Nem kell mindent újból feltalálni, sokkal könnyebb, ha magasabbról tudsz indulni.

Moldován András

B. A.: Nem beszéltünk még a Jack’s Burger hálózatról, amit amolyan magától értetődőnek érzek a korábbi élelmiszeripari tevékenység mellett, viszont valahogy idáig mégsem került szóba.

M. A.: A szoftverfejlesztés miatt egy kicsit kikerült a cégen belüli rivaldából. Marci fiammal együtt éppen most próbáljuk meg újragombolni ezt a kabátot. Egyébként egy jó – az idén várhatóan 6-700 milliós – árbevételt produkáló vállalkozásról van szó.
Kicsit túlszaladtunk az üzletek nyitásával, most hét van, de jobb lett volna vagy megállni háromnál, vagy rögtön tizenkettőt nyitni.

B. A.: Az üzletek sajátok, vagy franchise rendszerben működnek?

M. A.: Teljes egészében saját, és valahol pont itt van a problémám. A harmadik megnyílt üzlet után a franchise rendszerű értékesítésre kellett volna koncentrálni. De nagyon féltettük a brandet. Számosan jöttek már, hogy vennének franchise-jogot, de ilyenkor mindig az az első kérdésem, hogy ki fog állni a rostlap mögött?
A legtöbbször az a válasz, hogy ő egy vállalkozó, és van egy üzlethelyisége. Ilyenkor már számomra nem áll az üzlet. Mert úgy gondolom, hogy magának a franchise rendszernek az a lényege, hogy valaki vásárol magának egy jogot, ezzel kap egy már bejáratott modellt, és akkor abban ő magának kell dolgoznia, mert minden más esetben elúszhat a költségekkel.
A Jack’s Burgernél most egy átalakítási folyamat zajlik. Ebben benne van az is, hogy új üzleteket akarunk nyitni, és franchise-jogokat is értékesíteni. Külföldön is terjeszkedni szeretnénk. Romániában már van két üzletünk, ha ez a modell beválik – márpedig eddig minden jel szerint beválik –, akkor nem kizárt, hogy további országokban is megjelenünk Közép-Kelet-Európában.

B. A.: Meg sem kellene kérdeznem ezek után, hogy mik a jövőbeni tervek. Csak azért teszem fel ezt a kérdést, mert a beszélgetés elején említetted, hogy számodra valamit felépíteni, továbbfejleszteni, az a kihívás. Van még ilyen dolog?

M. A.: Azt gondolom, hogy az Animalsoft az elkövetkezendő 25-30 évre még el fog látni munkával. A szoftverfejlesztést soha nem lehet igazából befejezni, azt állandóan építeni kell.

B. A.: Mi jelenti számodra a kikapcsolódást?

M. A.: Sok minden, de leginkább a lovak. Még ugrólicencet is szereztem, ám nem voltam túl tehetséges, később meg már féltem is… ezután „nyergeltem” át a bakra, pontosabban a fogathajtásra. Tartunk a telepünkön lovakat, s erre nagyon büszke vagyok, mert saját tenyésztésű lovak, és ezekkel is megyünk. Lovagolni is szoktunk, ezt kifejezetten hobbiból csináljuk, akár Marci fiammal együtt is. De a fogathajtás az, ami alapvetően a nagy kikapcsolódást jelenti.
Továbbá nagyon szeretek utazni, kifejezetten gasztronómiai céllal, ugyanis a gasztronómia szintén egy nagyon kedves dolog nekem.
Ezen felül, akár hiszed, akár nem, a sertések. A mai napig legalább hetente egyszer megyek a telepre vagy megyek a bérhizlaló partnereinkhez. Van, hogy én magam képes vagyok kiválogatni egy kamionnyi disznót. Nekem az állatok közelsége, a velük való együttműködés – ezt én így definiálom – a legjobb kikapcsolódás. Sokszor alig várom, hogy kiszabaduljak az irodából, és autózhassak hatszáz kilométert csak azért, hogy meg tudjak látogatni három telepet.

Megosztás

Szóljon hozzá

FIGYELMEZTETÉS! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek!
Kipróbáltuk a flotta autók emblematikus modelljét a Ford Mondeot. Nézd meg mit tud a megújult csapatjátékos!

» Megnézem «