Kezdőlap Magazin 2020-3 „Lökd ide a bort!”

„Lökd ide a bort!”

Fotók: Hilbert Péter -
450
0
Szörényi Levente

Szörényi Levente kivonatos biográfiájának olvasása közben olyan érzésem támadt, hogy mintha a magyar könnyűzene emblematikus alakja eddig is egyszerre tíz ember életét élte volna. Ennek fényében nem csoda, hogy az életút vastag könyvvé duzzadt az évek során, amiben aligha lehet fehér foltokat találni, nemhogy szabadidőt. Így talán érthető, ha engem is az érdekelt leginkább, hogy mit csinál az alkotó ember akkor, amikor leteszi a lantot. Ismert, de talán kevéssé közismert, hogy Szörényi Levente Örs fiával együtt jófajta borokat is készít. A dolog nem új keletű, a bácshegyi szőlővesszők első gyökerei már csaknem két és fél évtizedre nyúlnak vissza, a borászat ez idő alatt pedig egyfajta szerelemmé nemesült. De azt egyikőjük sem gondolta volna, hogy egyszer majd az a felirat áll a cégéren, hogy: „Szörényi családi pince”.

Szörényi Levente
Szörényi Levente

Találkozónkat a Káli-medence északnyugati részén található Mindszentkállán beszéljük meg Levente fiával, Örssel. A kis falu központjában várakozunk, ahol szinte tapintható a nyugalom. Ebben a kellemes idillben mi is megmártózunk Péter kollégámmal egy kicsit, de aztán Örs megérkezik, aki később beszélgetőtársként is csatlakozik az interjúhoz, először viszont spontán túravezető lesz a bácshegyi házig.

Szörényi LeventeElhagyva a főtér nyugalmát, néhány kanyar után elnyel minket a hegy. Egy szűk makadámúton kaptatunk felfelé, ami néhány részen katlanná változik, olyannyira fölénk magasodnak az útszélek. Félreállási lehetőséget is csak egy-egy dűlő betorkollása ad. Szerencsére megússzuk a szembejövő forgalmat, de csak lassan araszolunk a bakhátas úton, így bő tíz perc, amíg felérünk a házig. Változékony az idő, de a viharos szél sem tudja eléggé széthúzni a fák koronáit, így a nap is éppen hogy csak bepislákol a lombok között. A nappali szürkület a hegytetőig kísér minket, ott viszont mintha a természet elhúzta volna a függönyt: óriási tér és pazar panoráma tárul elénk. Ez sem volt mindig így – meséli később Levente, aki olyan közvetlenséggel fogad minket, mintha a hely és a társaság visszatérő és jól ismert tagjai lennénk.

Szörényi Levente
Szörényi Levente és Szörényi Örs

Egyébként Levente és Örs egész különleges szimbiózisban vannak egymással, inkább jóbarátoknak gondolnám őket, mintsem apa-fiúnak. Ha Örs nem szólítaná Leventét Faternak, akkor ezt a hipotetikus kontextust akár el is lehetne hinni, a genetikai hasonlóságot nem tekintve. Később azonban rájövök, hogy a megszólítás egyfajta családi hagyomány továbbörökítése lehet, hiszen annak idején Levente szintén így szólította az édesapját, ami egyébként akár természetes is lehet a részéről gmundeni születése révén. Még csak néhány perce, hogy megérkeztünk, de már úgy érezzük magunkat, mintha több órája ott lennénk. Magába szippantott minket a közvetlen közeg. A „Szörényi-ház” minden zugában megfordulunk pincétől a padlásig, de mire újból észbe kapunk, már Örsék rezidenciáján ülünk a családi asztal körül.

Szörényi LeventeApa és fia szinte egymás szájából veszik ki a szót, felszabadult múltidéző diskurzus folyik, ahol már bukni látom az interjúi kronológot, annyi mindent mesélnek, hogy elveszünk a történetekben és a helyhez kapcsolódó anekdotákban. Átvillan az agyamon, hogy ha hagyjuk magunkat rábeszélni a „welcome fröccsre”, akkor egészen biztos, hogy még most is ott társalgunk.

Barna András (B. A.): A hegyre feljövet azon gondolkoztunk a kollégámmal, hogy vajon miként lehet egy ilyen helyre rátalálni?

Szörényi Levente (SZ. L.): A történet az ősidőkre vezet vissza. Volt egy külföldön élő nagybátyám, aki egy családi villát akart visszavásárolni Ábrahámhegyen. A nyelvi és helyismereti problémák miatt engem kért meg, hogy segítsek az ügylet lebonyolításában. Így aztán többször is megfordultunk az ábrahámhegyi háznál, a tulajdonossal pedig jó kapcsolatba kerültünk, olyannyira, hogy még szüretelni is segítettünk neki. Egy beszélgetés alkalmával ejtettem el egy félmondatot arról, hogy én is keresek egy telket, amit eredendően Örsi fiamnak szánnék. Úgy gondoltam, hogy egy darab föld rendhagyó „takarékkönyv” lehet majd a számára. Konkrét elképzelésem a helyet illetően nem volt, de már nézegettem lehetőségeket Buda környékén és a Pilisben is.

Szörényi LeventeA soron következő alkalommal, amikor lementünk, azt mondják nekem, hogy Levente, gyere, mutatunk itt neked egy helyet. Itt?, kérdeztem, Budapesttől 180 kilométerre? Erre visszavágtak: nem mindegy a fiadnak, hogy hol van az a „takarékkönyv”? (nagyot nevet) Ez elég meggyőzően hangzott, úgyhogy beültünk a Barkasba, és feljöttünk ide.

B. A.: Meglátni és megszeretni?

SZ. L.: Először, amikor itt jártam, azt sem tudtam, hogy tulajdonképpen mit akarnak eladni, hiszen nem egy klasszikusan körbekerített részt mutattak, hanem mondhatni erdőtől erdőig ért a látóhatár. Az egészet derékig érő gaz nőtte be egy romos házzal a közepén, amit csak egy vékony csapáson lehetett megközelíteni. Felvittek a telek legmagasabb pontjára, a hegytetőre, ahonnan egész Szigligetig el lehetett látni, ami kétségtelenül pazar látvány. Innen mutogatta meg az eladó azokat a sarokpontokat, amelyekből nagyjából be tudtam határolni a telek méretét. Amikor rákérdeztem az árra, először nem hittem a fülemnek, emiatt többször is rákérdeztem, mert annyira alacsony volt, hogy ezen nem volt mit gondolkozni. Jó, hogy 1994-ben nem „ugyanaz a pénz volt, mint ma”, de ennek ellenére is nagyon előnyös alkalmi vétel volt. Így kezdődött a bácshegyi történet.

Szörényi LeventeB. A.: Végül is a Balaton-felvidékhez jellemzően kapcsolódik a bor. Amikor megvetted a telket, akkor azonnal meg is fogalmazódott benned, hogy te is szőlőt ültetsz és borászkodni fogsz?

SZ. L.: Á, nem. Annyit tudtam, hogy a romos épület helyett egy szép présházat fogok építeni Kós Károly stílusában, amiről már konkrét látványterv is született, és ennek alapján készültek el később a tervek is. A szomszédom persze sokszor élcelődött azon, hogy mi lesz még a ház mellett: medence vagy teniszpálya? Hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt akkor, hogy mit akarok. Őrült sokat gondolkodtam a hogyan továbbon, amiben az már konkrétan körvonalazódott, hogy ha lépni akarok, akkor az alattam lévő telket is meg kell venni. Ugyanis ha más veszi meg, akkor a fekvésénél fogva kacifántossá tette volna a lejutást a mostani házhoz, úgyhogy szolgalmi jogot kellett volna kérnem, ezt pedig el akartam kerülni. A döntés az lett, hogy megvettük, és így egy óriási területet kaptunk, amin aztán nem teniszpálya lett, hanem szőlő. 1996-ban kezdtük el a hely rendbetételét, és ebben az évben ültettük el az első olaszrizlingvesszőket is.

Szörényi LeventeB. A.: Az elhatározás egy dolog, de azért ez egy szakma, valamennyit érteni kell hozzá. Hogy indult el ez a vonal?

SZ. L.: Annak idején, amikor elkezdtük, akkor Örsi fiammal és néhány baráti kéz segítségével indultunk el ezen az úton. Igazi kaláka volt és lelkesedés, de nem hinném, hogy ezt akkor tovább gondoltuk volna egyszerű hobbinál.
Egyébként én azt vallom, hogy ami az embert érdekli, azt meg is fogja tanulni, és ez nemcsak a szőlőtermesztésre igaz, hanem bármire, ha nincs így, akkor szerintem bele sem szabad fogni. Mindemellett mindig szerettem a természetet, és nekem több évtizedes turnézás és koncertezés után ez a hely és a tevékenység maga volt a szanatórium, a legjobb terápia, amit el tudtam képzelni. Vallom, hogy a Bács-hegynek nagyon különleges az atmoszférája, nemcsak megnyugtató, hanem inspiráló is, úgyhogy én sok zenét is szereztem itt.

Szörényi LeventeB. A.: Azért ez az évek során több lett, mint hobbi. A szakmát hogyan tanultad vagy tanultátok ki?

SZ. L.: Rengeteg segítséget kaptunk, és persze sok könyvet is elolvastam. De az biztos, hogy úgy nem lehet megtanulni, hogy az egyik kezedben könyv, a másikban pedig metszőolló van. (nevet) Szóval szerencsére a szomszédaink rengeteg dologban segítettek, és tőlük sok mindent meg tudtunk tanulni.
De ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy nekem a legkedvesebb elfoglaltságom a metszés, nem csak azért, mert konstruktív tevékenység, hanem azért is, mert az egy döntés, aminek az eredményét a szüretkor takarítod be. Olaszrizlinggel kezdtünk, aztán az Örsiék megvett területén lévő otellót kiszántottuk, a helyére juhfarkat telepítettünk, és persze a borkészítésben is minden egyes évben fejlődtünk.

B. A.: Van valami speciális Szörényi-technológia a készítés során?

Szörényi LeventeSZ. L.: Nagyjából az ősi technológiák mentén készítjük a bort. Persze előfordul, hogy olykor nem elégséges a cukorfok, ilyenkor mustot forralunk, cukrosítunk, így javítjuk az ízhatást. Néhány versenyen is részt vettünk már, ahol szép eredményeket értünk el, mind a két borunk több dobogós helyezést is elért. De számomra mégsem ez a fontos, hanem arra vagyok a leginkább kíváncsi, hogy egy kívülállónak mennyire ízlik. Nagy öröm és minden oklevélnél többet ér, ha azt mondják: te, ez nagyon jó!

Szörényi Örs (SZ. Ö.): Némiképp erre alapozva gondoltuk azt, hogy szélesebb körben is elérhetővé tesszük a borainkat, elsősorban természetesen az eddigi legnagyobb tábor, az Illés-rajongók számára. Ma ott tartunk – és ez az utóbbi másfél-két éve eredménye –, hogy végigjártuk a bejegyzéshez szükséges iszonyúan szigorú és szerteágazó engedélyeztetési utat, aminek köszönhetően mára minden értékesítéshez szükséges engedéllyel rendelkezünk. 2019-ben az Illés Klubban debütált az első „hivatalos” kollekciónk, és óriási sikert aratott, hiszen a kiszállított több száz palack szinte az utolsó üvegig elfogyott.

Szörényi LeventeSZ. L.: Közbevetőleg hadd jegyezzem meg, hogy én ezzel annyira szerettem foglalkozni, hogy amíg úgymond csak az ismerősi körnek adtam a boraimból, akkor is nagyon komolyan vettem a dolgot. Egyedileg palackoztam, ehhez nemcsak dugózót és kapszulaforrasztót vásároltam, hanem saját magam tervezte címkéket is nyomtattam. Pont úgy nézett ki a palack, mint egy bolti, csak éppen az volt ráírva, hogy kereskedelmi forgalomba nem hozható.

SZ. Ö.: Abszolút értékben természetesen nem vagyunk nagy termelők az évi kétezer palackkal, éppen ezért nem is használunk széles kommunikációs csatornákat, mert akkor biztosra veszem, hogy nem tudnánk nemcsak a piacot, hanem a rajongóinkat sem kiszolgálni. Két borszaküzlet keresett meg minket értékesítéssel kapcsolatban, jelenleg náluk lehet megvásárolni a borainkat.

Szörényi LeventeB. A.: Adódik a kérdés, hogy ha ilyen jó a keletje, akkor nem lenne-e érdemes fejleszteni…

SZ. Ö.: De! Az olaszrizling és a juhfark mindig megmarad majd a sztenderd kínálatban, de a jövőben benne van, hogy más helyi szőlőből is készítünk majd bort. 2018-ban elkészült az első rozénk is, de nyilván ennek még fejlődnie kell és fog is az elkövetkezendő években. De az úgynevezett próbaév minőség tekintetében elég jól sikerült.

B. A. Mit gondoltok, meddig lehet bővülni anélkül, hogy ezt a komfortérzet túlzottan bánná, és megmaradjon annak az életérzésnek, amiért egykor elkezdtétek.

SZ. L.: Egyfelől a terület sem óriási, másfelől jól be vagyunk gépesítve. Amikor itt komolyabbra fordult a termesztés, akkor vettem egy kis traktort, és azzal végeztem el a munkák zömét, amit nagy élvezettel csinálok. Egy Visegrádi utcai gyereknek óriási élmény még ilyen éltes fejjel is traktorra ülni, ám szüretkor és nagyobb munkáknál azért mindig van segítségünk.

SZ. Ö.: Tehát nem gondolkozunk további bővülésben, ami a földterületet illeti, hanem ahogy azt korábban is említettem, vásárolt szőlőből szeretnénk a kapacitást növelni. Ez a fázis viszonylag könnyebben megoldható, hiszen az nem jelent gondot a munkában sem, ha mondjuk nyolc tartállyal több van. Az gondoljuk, hogy jó néhány ezer üvegig el tudunk menni a jelenlegi komfortérzet megtartása mellett.

Szörényi LeventeB. A.: A szüret nagy buli?

SZ. L.: Ó, az mindig az! (nevet) De ha már itt tartunk, akkor ne menjünk el a kultúra mellett sem. Volt olyan év, amikor itt volt nálam a Halmos Béla triója, vagy Sebő Feri és a Gryllus Dani, és a tér egy spontán népzenei koncertté változott egy kis szaletli alatt, ami egy felejthetetlen élmény maradt.
A csönd és a völgy adta akusztika miatt, akármennyire is hihetetlen, de még a szemben lévő hegyről is ide lehet hallani a legkisebb hangokat, nemhogy a tangóharmonika hangját. Ezt követően később összefutottunk az egyik szembe szomszéddal, aki megjegyezte; jó kis buli volt a múltkor nálatok! (nevet)

B. A.: Említetted, hogy itt lenni egyfajta terápia számodra. Van más is, ami ennyire pihentet?

SZ. L.: Például mindig is szerettem főzni, nemcsak azért, mert kikapcsol, hanem azért, mert szeretem, és jó szórakozás. De összeségében a borászkodás mellett még egy fontos csapásirány van számomra: a holdvilág-ároki régészeti kutatás, ami csaknem húsz éve tart, és nem mellesleg együtt jár egyfajta tábori léttel is, amit nagyon imádok.

Szörényi LeventeAz évek alatt teljesen urbánus módon berendezkedtem, a parancsnoki sátramban a legszükségesebb komfort megvan, aminek berendezései lépést tartanak a korommal is. (nevet) Itt nagyon sokat olvasok vagy zenét szerzek. Az utolsó darabomnak – az Árpád népe – egy jelentős részét is itt írtam, pontosabban kottáztam le. Nem zavar senki, nagy a nyugalom, legfeljebb a rigó fütyül hamisabban annál, mint ahogy én azt elképzelem. (nevet) Szóval ez a két fő dolog az, ami nagy örömet szerez, de összeségében azt mondhatom, hogy hasonló a két világ, mert mindegyiknek köze van a természethez.

B. A.: Ha már a zeneszerzést szóba hoztad… helytálló lehet a kérdés, hogy ilyenkor fejben van meg a dallam? Vagy lehet például dallamot megálmodni?

SZ. L.: Mikor hogy, de ez egy bonyolultabb kérdés. Azt szoktam mondani, három szintje van az alkotási folyamatnak. Ha az ember megpróbálja érzékeltetni egy kívülállóval ezt a dolgot, akkor úgy kell elképzelni, hogy a legalsó szint – az én olvasatomban – az esztergályosszint, és félreértés ne essék, én ezzel nem lebecsülöm a dolgot, hiszen egy jó esztergályosnak párja nincsen, szóval ez a szakma. A második szint az, amikor ezt a szakmát te felhasználod valamire. Ha az esztergályos példánál maradok, akkor az említett mesterember a tudását felhasználja mondjuk szobrok faragására. Ha zenére fordítom ezt a dolgot, ott pedig úgy van, hogy az embert éri valamilyen benyomás, aminek hatására megír egy számot, amiből adott és jó esetben slágerek lesznek. A harmadik, a legfölső szint az pedig már egy kozmikus magasság, erre mondanám, hogy ez az ihlet. Az ihletet viszont nem lehet megmagyarázni. Nem tudom másként definiálni, mint azzal a világűrből érkező kozmikus rezonanciával, ami minden embert ér, tehát nemcsak engem, hanem mást is, de mindenki mást és másként fog fel belőle. Egy alkotó embernek ebben a stádiumban minden antennája ki van nyitva, rááll erre a bizonyos hullámhosszra, aminek a végén nem ritkán maga is rácsodálkozik a végeredményre, ami talán az egész komponálási folyamat legizgalmasabb része. Nálam ezen a fölső szinten születtek meg a színpadi darabjaim.

Szörényi Levente
Egy konkrét példán levezetve ez úgy nézett ki, hogy amikor az István, a királyt írtam ’83 tavaszán – akkor még a Törökvészi úton laktunk –, én minden reggel felhúztam a tornacipőmet, és elindultam a Hármashatár-hegy irányába, ahol tulajdonképpen a végtelenségig el lehet gyalogolni. Ezeken a sétákon jöttek a gondolatok, „dallamok”, amiket hazaérve lekottáztam. És ezt nagyon hosszú ideig minden reggel megcsináltam.

B. A.: Számodra-számotokra ez a kialakult pandémiás helyzet mennyire húzott keresztbe dolgokat?

SZ. L.: Ami a karantént illeti, abból én személy szerint szinte semmit nem éreztem, hiszen szerencsére odahaza is van egy óriási kert, ahol egyszerűen soha nem tudja az ember bezárva érezni magát. Munkát pedig szinte mindig ad egy ilyen kert, úgyhogy egy percig sem unatkoztam, aminek utolsó fázisaként leszüreteltem a cseresznyét, és dzsemet főztem belőle. Örsiék pedig itt, Bácshegyen vészelték át ezt az időszakot. Persze sok korábban eltervezett koncertprogramunkat át kellett ütemezni…

Szörényi LeventeSZ. Ö.: Hadd vegyem át innen a szót, hiszen most több okból is nagy ennek a témának a holdudvara, amiről mindenképpen szót ejtenék. Egyfelől a Fater most hetvenöt éves, és ebből az alkalomból több koncerttel is készültünk, de ez most mind őszre tolódik. A csúcspont mindenképpen az Erkel Színházban színre kerülő István, a király operai feldolgozása lesz.
A másik nagy projekt az István, a király iskolába megy, amit tavaly online módon hirdettünk meg a Kárpát-medencében. Ennek keretén belül hat és tizenhat év közti diákok egyénileg jelentkezhettek egy-egy karakter megformálására, az iskolák pedig a mű négy részének egyikét dolgozhatták fel. Volt már hasonló kezdeményezésünk egy korábbi kerek évforduló kapcsán, de ez most annyiban nagyobb horderejű, hogy az egész Kárpát-medencéből lehetett jelentkezni.

Szörényi LeventeSZ. L.: Ehhez kapcsolódóan van egy nagyon érdekes hozzáfűznivalóm is. Székelyföld és Erdély iskoláiból szinte majdnem mindenki, de mondhatnám azt is, hogy tömegesen a Koppány-szerepet és a Koppány-tábor jeleneteit dolgozták föl. Ez azért figyelemre méltó, mert a székely emberek számára ugyanis István és Sarolt szerepe igen képlékeny, az ő nézőpontjukból éppen ezért Koppány testesíti meg a vezért! (nevet)

SZ. Ö.: Az egész kezdeményezésnek az a legfontosabb üzenete és küldetése, hogy ezt a művet nemzedékről nemzedékre továbbörökítsük. És ne felejtsük el azt sem, hogy hamarosan az István, a király bemutatásának negyvenedik évfordulóját is ünnepeljük.

Szörényi LeventeB. A.: Végszóként térjünk vissza a szőlőhöz és a borhoz. A beszélgetésünk során némileg rendhagyó módon leginkább emóciók domborodtak ezzel kapcsolatban, semmint az üzleti oldal. Bár tervekről már esett szó, de ha távolabbra néztek, akkor mit láttok bele a családi pincészet jövőjébe?

SZ. L.: Hogy őszinte legyek, én azt látom bele, amit az Örsi belelát, ahogy a bulvár is megírta, már rég szőlősgazdává tettem. (nagyon nevet) De a viccet félretéve, ahogy eddig is, megyünk tovább közösen ezen az úton, de a stafétabot részben már az ő kezében van, aztán majd meglátjuk.

Szörényi LeventeSZ. Ö.: A korábbiakra visszautalva jó lenne, ha a kapacitásunk fel tudna menni öt-tízezer palackra az következő évek során, de persze ezen túl is mindig vannak új ötleteink. Foglalkoztat bennünket, hogy a jövőben esetleg kipróbáljuk az úgynevezett „natúrborkészítést” is, de ez nemcsak egy teljesen másfajta borkészítési eljárást jelent, hanem ezzel együtt egy más típusú szőlőműveléssel is jár. Szóval nagyon nehéz feladat, és nagyon nagy hozzáértést is igényel. Viszont úgy gondoljuk – túl a kihíváson –, hogy ez további hozzáadott értéket jelentene, és üzenetében szorosan kapcsolódna Szörényi Levente ősiségszeretetéhez is.