Sok máson túl manapság az egyik legmegosztóbb dolog a tetoválás. Annak ellenére van így, hogy gyakorlatilag majd nemhogy egyidős az emberiséggel. Az újkori történelem csendes időszaka után az elmúlt évtizedekben a reneszánszát éli a testképek készítése. De, mi az oka ennek a boomnak? Miért varrat magára valaki örökéletű motívumokat? Mi jelent a tetoválás ma? Devianciát, művészetet, exhibicionizmust, üzenet magunkról egy „optikai socialmédia” elven felülete a legújabb generációk számára? Erről beszélgettünk Károlyi Józseffel as Roxyval, aki immáron húsz éve benne van a testkultúra e különös iparágában.
Bevallom soha nem jártam még tetováló szalonban, de talán csalódás ért volna, ha nem ilyen miliő fogad. Az Uránia melletti bérház földszintjén kialakított szalon várója közvetlenséget sugall, sarkában egy kis recepcióval, amiből sejlik, hogy lehet vendég bőven. A falakon képek, inspiráló motívumok az asztalon különböző stílusokat bemutató mappák. Roxy, a szalon tulajdonosa rasztahajú, laza öltözetű, közvetlen kisugárzású, akivel nem kell egyetlen szót sem váltani ahhoz, hogy az ember érezze művészlélekkel áll szemben. A rajz tagozatos iskolából mégsem a művészetek felé veszi az irányt az élete, szükség törvényt bont alapon autószerelőnek tanul, bár utálja a benzingőzt. Kollégista lett itt ismerkedett meg a tetoválással. Később sokkal inkább a környezete inspirálta e pálya felé sem, mint ő maga.
Barna András (B.A.): Szerinted mi az oka annak, hogy a tetoválás manapság ennyire népszerű?
Roxy: A jelenségre tulajdonképpen egy mondattal is lehete válaszolni, de kezdjük távolabbról. Tetoválás mindig is volt, az első testképeket 5000 éves férfimúmián fedezték fel. De a történelemnek alig akad időszaka, ahol ne jegyeztek volna föl erre utaló emlékeket. A japánoknál már a 720-as években készítettek tetoválásokat.
Alapvetően a bőrrajzokat több okból alkalmazták, díszítésre, jelölésre, de egyfajta kommunikációs eszköz is volt. A tetoválás nem csak a törzsi hovatartozást volt hivatott jelölni, hanem annak nagysága, motívumai, mintái az adott ember a csoportban betöltött státusztát mutatta. A maoriknál minden kis ábrának jelentése volt. Persze volt egy másik vetület is, hiszen anno a rabszolgákat is bőrbe karcolt jelekkel látták el és még később pedig a bűnözők is kaptak egy-egy ilyen stigmát.
B.A.: Hogy került Európába?
Roxy: A felfedezések korára tehető az elterjedése, ugyanis a világ tengereit megjárt hajósok hozták be magukkal elsősorban Ázsiából és Afrikából. Eleinte egyfajta jelzés is volt a külvilág számára, hogy ki merre járt. Később a minták finoman szólva sem követték a hajózási útvonalat, hanem egyszerű ábrák kerültek fel a testre, adott esetben egyáltalán nem művészi módon.
Jött az alkarra tetovált sellők, meztelen nők, horgonyok időszaka. Az ilyen rajzolatok már akkor sem voltak túl népszerűek, ami főként annak volt köszönhető, hogy a matrózokat perifériára szorult embereknek, léhűtőknek tartották. Ennek ellenére fejlődött az ipar, hiszen a tetoválók és tetováltak egymással versenyeztek, kinek nagyobb, jobb a kép a testén.
B.A.: Végig görgetve a múltat az emberek manapság elfogadóbb lett a tetoválás illetően, de még mindig negatív kicsengés övezi.
Roxy: Ez szerintem a történelmi megítélése miatt alakult így, ami tulajdonképpen ma már szerintem egy sztereotípia. Összekötötték vagy kötik a bűnözéssel, – lásd börtöntetkók – amitől az emberek féltek, félnek. Egyébként megmerném kockáztatni, hogy korábban is elsősorban a renitensek tetováltattak, aki valamiféleképpen ki akartak tűnni. Később viszont annyira felfejlődött ez az egész, hogy már divatból is csinálták.
B.A.: Te, hogyan kezdted?
Roxy: Amikor kollégista lettem, akkor csináltam az első tetoválást. Mivel tudták, hogy jól rajzolok kérték, hogy ezt vagy azt a képet varrjam fel rájuk.
B.A.: Azért egy kollégiumban nem voltak meg ehhez a feltételek, mivel csináltad?
Roxy: Hát, volt ott minden. Először körzővel, tűvel. Persze felhevítettük, fertőtlenítettük. Szerencsére nem volt belőle semmi gond. Később kezdetleges szerszámokat készítettünk walkman motorból. Ma már profi gépekkel és anyagokkal dolgozunk.
B.A.: Szerinted ma egy ábra vagy egy motívum, kép jellemző arra az emberre, akire fel van varrva?
Roxy: Igen is meg nem is! Talán egy Feldmár könyvben olvastam a „lelke rajta”… Nos, ez valahogy tényleg így van. De, az is igaz, hogy volt már itt olyan is, aki szelídebb volt egy galambnál és mégis olyan durva képek voltak rajta, hogy csak néztem. Egyébként ezt a kérdést kívülről igen nehéz megválaszolni. Meg kell ismerni azt az embert, hogy megtudjuk ezt vagy azt miért varratta magára. Ettől persze lehet lesújtó a végeredmény. Összességében mindenképpen találunk összefüggést.
B.A.: Általában miért tetováltatnak az emberek?
Roxy: Talán három fő csoportra lehet osztani. Az egyik harmadban azok vannak, akik mondani akarnak ezzel valamit, a másikban azok, akik az esztétika miatt csinálják, a harmadikban pedig azok, akinek szinte mindegy csak jó sok legyen.
B.A.: Van olyan, hogy valaki csak céltalanul akar tetováltatni?
Roxy: Ez nem jellemző. Ide általában elég konkrét elképzelésekkel jönnek. Legfeljebb a kért kompozíciót kell átalakítani, kiegészíteni, hogy az jól mutasson.
B.A.: Vannak irányadó stílusok, de úgy is kérdezhetném, hogy mi ma a menő?
Roxy: Igazság szerint ezek ugyanúgy változnak, mint a divat. És persze ne felejtsük el azt sem, hogy ebben benne van az adott ember is, akinek ez vagy az a stílus tetszik. Mondhatnám, hogy ma feltörekvőben vannak a vonalas grafikák, az úgynevezett Dotwork tetoválás is, de sok különböző stílust lehet már bőrre vinni. Nálunk úgy gondolom, hogy minden irányzat képviselve van.
B.A.: Volt már olyan, hogy valamit nem vállaltál el? Vagy azért, mert olyan volt a téma vagy egyéb más dolog miatt?
Roxy: Nem, végtére is mindenkinek a saját teste, de ha van is ilyen, akkor mindig megpróbálom meggyőzni, hogy ez vagy az a minta, kép miért nem előnyös. Elsősorban sokszor ott tévednek, hogy, ami mondjuk, papíron jól mutat, az nem biztos, hogy a testen is jól fog. Ilyenkor terelni kell az elképzelést. Nagyjából ez mindig sikerül és a végeredménnyel is elégedettek.
A pályafutásunk során talán egy olyan volt, akit nem tetováltunk, de azt, sem azért mert ilyen-vagy olyan extrém mintát akart, hanem mert úgy láttuk, hogy nem biztos abban, hogy egyáltalán akarja ezt az egészet.
B.A.: Merre tart ma tart ma ez a testkép kultúra?
Roxy: Ahogy arról korábban is beszéltünk a társadalom egyre elnézőbb ezzel kapcsolatban. Például korábban egy felszolgálónak nem lehetett alkartetkója, ma már ez nem zavar senkit. Nyilván vannak olyan munkakörök, ahol még ezt szigorúan veszik, de hamarosan felnő egy olyan generáció, akiknél ez már nem lesz gond.
Bizonyos fokig ma pont ők azok, akik elvetik a sulykot. Míg néhány évvel ezelőtt kevésbé látványos helyekre tetováltattak, ma a tízen-huszonévesek egynémelyike a nyaknál, fejnél, arcnál kezdi. Ez néha brutális még számomra is. Egyébként jónéhány évtizedig még lesz munka bőven. Mi azt tapasztaljuk, hogy egyre-több és több tetoválás varratnak magukra az emberek, tehát ma trend a mennyiségről is szól.
